2010.12.19. 18:43
0 hozzászólás
Barátom autójában ülve haladunk valahol Budapest belterületén. A hosszú, egyenes belátható út szélén messziről látszik a zöld mellény és a háromlábú állvány. – Na, itt vannak a buzik, megint szopatnak – káromkodja el magát. Ránéztem a sebmérőre, majd megkérdeztem. – Ha hetven helyett ötvennel mennél, akkor is idegesítene? – De hát itt mindenki így megy… – Ja, akkor legyünk mi is hülyék nem?

Ennyi a történet, nem kitalált, megtörtént, talán ez volt az utolsó csepp a képzeletbeli pohárban, melyből túlcsordultakor ezen sorok löttyentek ki.

Budapesti tartózkodásom óta több mint két év telt már el, elboldogulok apró-cseprő gondjaimmal, szerencsére akadnak az embernek barátai, akik ilyenkor segítenek. Sok dolgot megértettem a magyarokra jellemző mérhetetlen frusztráltságból és fásultságból, egyetlen dolog azonban csak nem akar számomra bizonyosssá válni: a hülye rendőr mondája.

Akik ismernek, most joggal nevethetnek fel, hiszen csak a tavalyi év folyamán legalább tucatnyi tízezressel gyarapítottam a magyar államkasszát -gyorshajtottam. És most pont én kelek a rendőrök védelmére? Legalábbis furcsa, hiszen zsigerből utálnom kéne őket, a Patkány-Polski legalább 2-3 Weber karbiját leadtam már náluk. Bármilyen furcsa, még sincs így.

Ehhez csak annyit kell tudni, hogy én már gyermekkoromban is tudtam, miért kaptam. Mikor hatévesen a város túlsó felében este tízkor még Csaba barátoméknál mesét néztünk videón, már sejtettem, hogy nem lesz jó vége, de vállaltam a kockázatot. A kockázat anyám képében meg is jelent az ajtóban, a tudatos retorzió jeleként egy összegöngyölt Ludas Matyival a kezében, mellyel háromszor verte rajtam vissza a kisebbfajta szívrohamot, amit átélt, mikor nem mentem haza időre.

Valami ilyesmiről van szó itt is. Nem haragszom a rendőrre, ha megbüntet, mert gyorsabban mentem a kelleténél, annál inkább magamra, hogy megint mekkora marha voltam. Sőt, nem haragudtam rájuk akkor sem, mikor egy héten belül háromszor is igazoltattak a budai rakparton éjjel, mikor éjszakába nyúlóan, holtfáradtan, olajosan-mocskosan henkeltük az említett Polski Fiatot kinn Érden, Petivel. Ez a dolga, gondoltam magamban, ő sem jókedvében ácsorog éjszaka az akkor már meglehetősen huzatos-hideg Duna-parton.

Illedelmesen köszönt, elkérte az irataimat, megkérdezte, fogyasztottam-e alkoholt és megfújom-e a szondát. Persze, semmi gond, nincs okom reszketésre, az autó műszaki állapota jó, papírjai rendben, gyorsan sem mentem, nem is ittam. Ha szépen szólnak hozzám, én sem vagyok bunkó, miért is lennék?

Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy szinte mindig jól elbeszélgettünk. A beszélgetések általában a szolgálati 1,6-os Focusok ekézésébe fordultak az Octáviák ellenében, de persze kitértünk arra is, hogy a szlovák rendőrök mivel közlekednek és mivel fognak el (a tucatnyi RS4-es Audi hallatán sokszor kiszakadt a magyar közegből egy sóhaj, bizony). Eközben pedig szépen-lassan megszületett bennem a kérdés: vajon nem azért utálják-e az autósok a rendőröket, mert vaj van a fejükön? Nem azért köpködnek-e lépten-nyomon, mert régi az EÜ-doboz, hiányos az izzókészlet, vagy háromféle abroncs van a négy keréken?

Persze, okkal hozhatnák most fel az indokolatlan bírságolást, de ugye a közútkezelő hülye sebességkorlátozó tábláját nem a rendőr dolga lenne helyben elásni. Az egyenruhás oda megy, ahová küldik, ott mér, ahol kell és parancsba van adva. Ezerszer elcsépelt közhely, de bizony ő is csak ember, és ha most bekeverjük az egyenletbe a bérezést, könnyen eljutunk odáig, hogy ennyiért bizony én nem állnék hajnalig a jeges rakparton, az már biztos.

A gond csak az, hogy ha – teszem azt – nem állnának ott és nem igazoltatnának, amit mi természetesen nettó basztatásként fogunk fel, nem szednék ki a mattrészeg, bekokózott Stohl Bucikat sem a forgalomból, akik aztán vígan kacsáznának fel-alá a városban, gondtalanul. A városi legendán pedig – miszerint a harmincmilliónál drágább limuzinok immunitást élveznek – az ő feletteseiknek, illetve a törvényhozóknak kéne elgondolkodniuk, vajon érzi-e az intézkedő rendőr, hogy a háta mögött egy jogállam és egy erős apparátus áll, amikor leinti a fóliázott S63 AMG-t. Vajon megvan-e a törvény adta lehetősége és anyagi biztonsága, hogy bárki fia-borját, csókos pajtikáját beültesse a zárkába ott és akkor ohne pardon?

Tévedés ne essék, rendőrök között is van aljas, korrupt gazember, olyan is, aki zsebre dolgozik, olyan is, aki információt szivárogtat és sunnyog, sőt, olyan is, aki mindenképpen hibát akar találni és talál is. Azonban idén tucatnyi alkalom sem volt elég, hogy találkozzak vele.

Minden csak a hangnemen múlik. Ha tudatosan gyorshajtok, vállalom, hogy esetleg megbüntetnek. Ha megbüntetnek, nem vitatkozom, ez pedig – elhihetik – sokszor annyira meglepi a rendőrt, hogy a negyvenes indulóból húsz lesz, esetleg tíz, de történt már olyan is, hogy egy rossz helyen parkolást megúsztam egy figyelmeztetéssel.

Utóbbit nem véletlenül találták ki, Szlovákiában például a hétvégén spéci radarokkal figyelték a követési távolság betartását a Nagyszombat–Pozsony szakaszon. Itt újabban 110-re van korlátozva a sebesség, így aki 70 méternél  távolabb volt az előtte haladótól, nyugodt lehetett. Aki azonban 70-en belül, azt kiintették, igen, a távolsági buszt is, majd szóltak, hogy ezúttal megússza egy figyelmeztetéssel. Persze sokan védekeztek azzal, hogy ekkora térköznél szinte biztos, hogy jobbról besorol valami marha a két autó közé (ismerős, ugye?), de az intézkedő rendőr megnyugtatott mindenkit, hogy rájuk is sor kerül, pár száz méterrel távolabb a kollégák kiintik, és ők már nem ússzák meg.

Ennek ellenére ne az legyen a cél, hogy rendőr álljon minden sarkon. Csak ott, ahol kell és akkor, amikor kell. Ráadásul ebben a masszív, téli, viharos időben talán jobb is lenne, ha mindenki megfogadná tanácsaikat, akkor talán nem történne 24 óránként 238 baleset és 183 személyi sérülés.

Követési távolság, lassú tempó (mert a jeget nem érdekli sem a téli gumi, sem az összkerékhajtás), ha pedig valami dinka úgy gondolja, hogy most a SUV-val végigelőzi a sort, ne idegeskedjenek, ő kockáztat, önöknek nem kell. Legyenek óvatosak!

Egyetért? Vitatkozna vele? Véleményét elmondaná másoknak is?

Tegye meg a publikáció blogposztján!