Legyen ezer forint a benzin!

2011.03.02. 10:37
0 hozzászólás
Nem értem. Látjuk, hogy csupa jó dolog történik, amióta egyre több állampolgárnál éri el az üzemanyag ára a fájdalomküszöböt. Érezhetően kevesebb a dugó, alig látni utcai harcosokat százhatvannal az Üllői úton, szmogriadó sem lesz már idén. Ha egy határozott manőverrel végre felemelnék ezer forintra az árat, a nagy felhördülés után beköszönne egy új korszak.

Olcsóbb már nem lesz az üzemanyag. Átmenetileg előfordulhat persze, hogy lefelé fittyed a grafikon, de a hosszú távú trend irányán nem érdemes vitatkozni. Előbb-utóbb el fogjuk érni a mágikus négyszámjegyű értéket, csak az a kérdés, milyen út vezet odáig. A mostani stratégia szerint hosszú és fájdalmas, nyögvenyelős erőlködésnek nézünk elébe.

Bármennyire is kesereg mindenki a rendszeres heti emeléskor, ez egyezik a közízléssel, hiszen az emberek többsége retteg a hirtelen változásoktól. Pedig utólag visszanézve egy-egy töréspont után általában okosabb rendszer áll össze. Ha elébe mennénk a kényszernek, és az ezer forintos benzin világába teleportálnánk magunkat, megspórolhatnánk magunknak a szánalmas szenvedést, ami igazából még csak most kezdődik.

Képzeljük el egy pillanatra a világot, ha ezer forint lenne az üzemanyag egységára. Kikönyökölünk az ablakon, és egyetlen zöldhullámmal végigmegyünk a Kiskörúton. Mint vasárnap hajnali kettőkor, csak ez épp egy napsütéses tavaszi péntek délután. Intünk a szembejövő autósnak, mint a motorosok, hiszen olyan kevesen vagyunk az utakon, kevés az ilyen megszállott, aki benzinre pazarolja a pénzét.

A forgalomcsökkentés keserű fogalma kikopott a közbeszédből, úgyhogy egyirányú utcák és süllyedő oszlopok akadályversenye nélkül áthatolunk a Belvároson, parkolóhely-keresgélés nélkül simán megállunk az utca szélén, hogy felcsengessünk a haverhoz. Parkolójegy nem kell, a városvezetés belátta, hogy többe kerülne fenntartani a botrányos rendszert, mint amennyit hozna, hiszen nem kell már erőszakkal kiszorítani a motorizált társadalmat a városból, amióta így elcsitult a közlekedés.

Ez nyilván különleges nap, hiszen csak úgy nem ülnénk autóba. Teletankoltuk a gépállatot ötvenezerért, és a hétvégén elégetjük mind az ötven liter benzint. Ünnep ez. Kimegyünk az autópályára, ahol eltörölték a sebességkorlátozást, mert a néptelen úton úgyis mindenki legfeljebb magát veszélyezteti. Alaposan kikormoljuk a kipufogót, aztán tekerünk egyet az országúton, ahol nem kell teherautókat előzgetni, amióta elsorvadt a közúti szállítás. Nincsenek hétvégi tötymörgők sem, ahhoz egyszerűen túl drága lett az autózás. Krúzolunk egyet a városban, a csajok elpirulnak, amikor odakacsintunk - vagány dolog belső égésű motorral villantani.

Valódi luxus lett az autózás, ez igaz, de minden egyes molekula elfüstölése öröm. Az autógyártók torkát fulladáshatárig szorongató Euro-szabványok megszűntek, nem téma a széndioxid-kibocsátás sem, a benzines autók már csak azoknak készülnek, akik élvezeti cikknek használják. Hello, ez az autóbuzik nirvánája.

Persze, sokan voltunk, akik imádtunk autózni a négyszázhoz közelítő benzinár idején, de őszintén, ki élvezte a napi ingázást a városban? Kín volt az, nem szórakozás. Hetente jött a vágyölő bejelentés, hogy még öt forinttal több a literje, mi meg számolgattunk, hogy akkor hány decivel kapunk megint kevesebbet ötezerért.

Közben gyötört a lelkiismeret, hogy a légszűrőnkön keresztül szívjuk magunk felé a klímakatasztrófát, a kipufogógázunktól fulladnak meg a városlakó csecsemők - nem véletlen, hogy fekete matricát ragasztottak a rendszámunkra. De igazából a zöld matricások se voltak jobbak, csak átmeneti felmentést kaptak. Jött az Euro hét meg nyolc, a katalógusadatokon mindenki röhögött már kínjában, annyira nem volt közük a valósághoz, viszont mindenki a valós fogyasztás szerint próbált autót választani magának.

Jobb ez így, ezer a benga, és kész. Nincs emelgetés, nem kell árfolyamokról és olajárakról hazudozni, elfogadtuk. Luxustermék, és annak az árával nem illik foglalkozni. Ha nagyon akarjuk, néhányan megengedhetjük magunknak, de vagy racionálisan, a legszükségesebb utakhoz, minél több személyre elosztva a költséget, vagy pusztán élvezeti célból.

A helyváltoztatás problémájára mindenki megtalálta a saját megoldását. Az átállást követően hernyóból pillangóvá változott a tömegközlekedés, a városokban tucatnyi metró- és villamosvonal épült, a nagyobb forgalom már simán eltartja a hidrogénes és üzemanyagcellás buszokat, a trolizás is újra divatba jött. A kereslet növekedése új megoldásokat is kitermelt, rendelhető, optimalizált, rugalmas útvonalú iránytaxikra is lehet bérletet váltani, akár vidéki közlekedésre is; aki pedig egyedül szeret utazni, beül egy elektromos carsharinges autóba.

A rettegett élelmiszerár-robbanás nem következett be, viszont érezhetően átalakult az áruválaszték. A mezőgazdaság a kérészéletű bioüzemanyag-bizniszről, a dízelrepcéről és a benzinkukoricáról átállt a minőségi zöldség-gyümölcstermesztésre. Amióta nem érdemes a fokhagymát is Kínából importálni, megint lehet paradicsom ízű paradicsomot kapni, mégpedig frissen, mert nem kell messzire szállítani. A helyi ipar is felélénkült, hiszen nem gyilkolja le a két forinttal olcsóbb keleti konténeráru. Amennyit nőttek az árak, annál többet emelkedett az életszínvonal a helyi gazdasági fellendüléstől. Igaz, megint luxus a banán, viszont nem kell táblákkal kitiltani Budapestről a traktorokat.

Persze ez csak egy naiv utópia. Logikailag védhető ugyan, de az elburjánzott gazdasági összefüggések, meg persze a fejünkben évtizedek alatt kialakult nézetek miatt valószínűleg súlyos krízist okozna egy tényleg drasztikus üzemanyagár-emelés. A kamionosblokádok után újra felvirágzana az üzemanyag-mutyizás, a bemerevedett szállítmányozási technikák miatt valószínűleg az alapélelmiszerekért is többszörös árat kellene fizetni, a tömegközlekedés pedig képtelen lenne felvenni a ritmust.

Akinek negyed óránál többet kell ingáznia naponta, lehetetlenné válna a helyzete, vidéken meg egyszerűen lefagyna a rendszer, annyira nincs alternatívája az autónak. Aki pedig mégis megengedhetné magának az ezer forintos benzint, magasról tojna az egészre, és nem változtatna a szokásain.

Annak ellenére, hogy technikailag már rég nincs akadálya a kőolaj- és bioüzemanyagmentes közlekedésnek, fejben elképzelhetetlennek és szörnyűnek tartjuk, ha le kell mondani az autózás kényelméről. Pedig sokkal ügyesebben megoldhatnánk a helyváltoztatás problémáját, ha legalább azt kihasználnánk, hogy lassan mindenkinek a zsebében és minden autóban ott van egy eszköz, ami méterre pontosan meg tudja határozni, hol is van ezen a bolygón. Általában ugyanazokra a helyekre járunk nap mint nap, ugyanarra a munkahelyre, ugyanazokba a boltokba, kocsmákba, gyúrótermekbe, mégis többnyire egyedül, ötszemélyes autókban. Legalább azt intézhetnénk egy kicsit okosabban, ami leginkább csak szervezés kérdése.

Sprit ist einfach zu billig

Bö tíz éve egy kedves, nagybajuszú kollégám pontosan ugyanezt fejtegette Neckarsulmban, hogy a német közlekedés legnagyobb problémája, hogy túl olcsó a benzin, és legalább háromszorosára kéne emelni az árat ahhoz, hogy normalizálódjon a helyzet az utakon. De csak egészen halkan mondta, nehogy a kollégái meglincseljék...

– Gulyás Gusztáv –

Ha már a gyökeres változásra nincs reális lehetőség, legalább fedezzük fel a benzináremelések pozitív hatásait, ahelyett, hogy bosszankodnánk. Igaz, a társadalom alkalmazkodóképessége vetekszik egy dinoszauruszéval, de új lehetőségek válnak életképessé, ahogy kétszázról háromszázra, háromszázról négyszázra kúszik az ár, és ezek nem biztos, hogy rossz irányba terelnek minket.

Minden autós talál a saját kis életében néhány megtett kilométert az elmúlt néhány napon, amit meg lehetett volna oldani hatékonyabban. Esetleg autó nélkül. Vagy egyáltalán nem is kellett volna elindulnia. Ez lenne az igazi spórolás, nem a négynyolcat fogyasztó csühögő.

Nincs univerzális megoldás az autó helyettesítésére, sem a bringa, sem a busz, sem a robogó nem az. A gondolkodás, és a helyes eszköz megválasztása minden alkalomra viszont közelebb visz a felvázolt utópiához. Ebben segít a drága benzin.

Egyetért? Vitatkozna vele? Véleményét elmondaná másoknak is?

Tegye meg a publikáció blogposztján!