Ki mint veti ágyát…

Hogyan harcolunk az elalvás és fáradtság ellen?

2011.08.13. 08:15
0 hozzászólás
Előfordult már, hogy egy-egy hosszabb autózás alkalmával küzdeniük kellett az elalvás és a fáradtság ellen? Minden negyedik közúti baleset ennek számlájára írható.

Akik sokat mennek vagy virrasztanak, azok jól ismerik a

...célszerűbb az elalvás előtt okosabbnak lenni...

holtidő kifejezést, amely minden embernél máskor jön elő. Ez az a maximum egy óra, amikor a szervezet mindent megtesz annak érdekében, hogy pihenéshez jusson és regenerálódjon. Ilyenkor pihenünk vagy küzdünk, mindenkinek más-más módszere van.

Van, aki energiaitalozik, más kidugja a fejét az ablakon vagy fut egy picit. Jellemzően a holtponton átesve már újra képesek vagyunk koncentrálni, a fáradtságérzet ahogy jött, eltűnik. Azonban számoljunk azzal, hogy másnap a szokásosnál korábban megyünk aludni, és még harmadnap is érzünk némi fáradtságot. A minap épp Csikós kapott egy érdekes levelet.

Aludtam már el motoron, autóban kétszer, egyszer csatt is lett 1800 km után, szar ügy volt, egyikre se vagyok büszke. Nemtom, én morfondírozok egy ilyenen.

A szerkezet nem bonyolult, elméletileg sípol, ha bólintunk – ennyi. Merültek fel bennünk kétségek, de természetesen ki fogjuk próbálni. (Megtaláljuk az E-bayen potom ezer forintért…) A piacon egyre elterjedtebbek a különböző utángyártott készülékek. Jellemzően infravörös tartományban dolgoznak, a drágábbak kis kamerával figyelik a sofőr pupilláját, annak mozgását, és azon autótulajdonosoknak jelentenek segtséget, akiknek autójában nincs még ún. Driver Monitoring System. Ők vannak túlsúlyban, hiszen ez a – meglehetősen drága – extra még csak pár autógyártó magasabban pozicionált modelljéhez kérhető. (Mercedes, VW, Lexus stb.)

Mindenesetre megkérdeztük háziorvosunkat, mi is történik a fejben.

Dr. Ender Baba megmondja

„A válasz nagyon prózai: álmosak leszünk” – mondta ötven év és néhány dollármilliónyi kutatás után William Dement, a Stanford Egyetem erre szakosodott kutatási részlegének alapítója arra a kérdésre, hogy miért is alszunk el.

Valószínűleg kár is ehhez bármit hozzátenni: bármilyen okoskodásnál sokkal beszédesebb az, hogy néhány tudós az egész életét szentelte az alvás rejtélyének megtalálására, és néhány részletkérdésen kívül nem jutottak közelebb a megoldáshoz.

Mire jó az alvás? Mire szolgál? Miért kell? Egyáltalán mi az?

Az orvostudomány mai állása szerint a fenti kérdésekre nincs egyértelmű válasz. Az alvás kérdéskörben inkább csak az állatkísérleti közlésekre, illetve a klinikumra alapozhatunk. Ez a tudományosság olyan mórickás axiómáit jelenti, hogy aludni kell, mert a végtelenségig ébren tartott ember vagy elalszik, vagy meghal. Az alvás az emberi élet elengedhetetlen feltétele, mivel eddig nem találtak olyan (fejlett idegrendszeri működéssel bíró) állatfajt, amely bírná alvás nélkül satöbbi.

Az alvás közbeni agypihenésről szóló feltételezések mind megdőltek, amikor kiderült, hogy a központi idegrendszer olykor többszörös intenzitással dolgozik, mint amit éber állapotban mérni lehet. Az agy az alvás során más állapotba kerül, de hogy ennek az állapotnak mi a funkciója, miért van rá szükség, egyelőre nem ismert – egy biztos: a működés egyáltalán nem szünetel, az agy nem pihen.

A fentiekből következik, hogy minden ébrenlétet – függetlenül annak hosszától – kivétel nélkül alvás vagy halál kell hogy kövessen. Az ébrenlétet az ébrenlétre jellemző agyi aktivitással lehet kitolni. A kutatások szerint erre a legjobb módszer, ha az agyat közvetlenül az agyidegeken keresztül ingereljük. Így például frissítőleg hat egy szippantás egy mentolos dobozba, az orcák cirógatása, csipkedése. Egyesek a szemtornára vagy az élénk ízhatásokra esküsznek – ezek egyszerre több agyideggel is kapcsolatban állnak. Persze a perifériáról bejövő erősebb ingerekkel is jól lehet sáfárkodni: a felizzított szivargyújtó combra ejtjése szinte teljesen kizárja az álomba merülést.

Egy viszont teljesen biztos: ezeket a trükköket csak a következő pihenőig, parkolóig, biztonságos megállási lehetőségig érdemes alkalmazni, hiszen már tudjuk, hogy minden ébrenlétet alvás vagy – így vagy úgy, de – halál követ.

Csikós felvetése aztán egy szép kis tippözönt indított el, ha gondolja, fogadjon meg pár jó tanácsot, sosem lehet tudni, mikor lesz hasznára valamelyik.

Pista fázik és alszik
Én lehűtöm a belteret (jópont, hogy a Volvóban, mint a BMW-kben, középen állíthatod, hogy csak hideg levegőt fújjon az arcba).  Zúzós zenét, esetleg valami jó stand-upot hallgatok, csoki legyen mindenképp kéznél.
Lehúzom az ablakot, a vége kávé, az utolsó mentsvár max. 1 energiaital, de csak akkor, ha azalatt a két óra alatt, amíg felpörget, célba érek.
Ha nem segít, akkor megállok horpasztani egyet, ha kell, húsz kilométerre a céltól (volt rá példa), már 20-30 perc is csodát tesz az emberrel.

Sipos Zoli nem bólint
Ha egyedül vagyok, ordítva éneklés. Működött már az is, hogy pisztáciát ettem. Nem, nincs benne semmi, csak ugye, ki kell bontani, hogy hozzájuss az isteni maghoz. Forgatod a szádban. Kicsit már csíp is a só, ráharapsz, próbálod a kezed nem használni, úgy kipiszkálni a csonthéjból a belét, de persze csak összecsípi a nyelved a két fél héj.
Sokáig el lehet így lenni, de sok pisztácia is kell hozzá. A szotyi-tökmag nem tudom, működik-e, nem élek velük. Kivel fordult már elő, hogy váltott vezetésnél az anyósülésen szundítva egyszer csak arra riad, hogy bakker, elaludtam, nyúl a kormány után és tapossa a féket? Én csak láttam ilyet, hátulról, de nagyon nem lettem volna a srác helyében. Tudjuk, milyen az, amikor felriadsz, és szorítod a kormányt, stresszben van az egész tested. De itt nincs se kormány, se pedál előtted, csak a rohadt nagy riadalom.

Papp Tibi, a zsírosdeszkás
Módszerem: Bëlga 1. lemez + ablak le.

Telós Bandi edzésben
Nagyjából Pista módszereivel élek, plusz rágó, az is tud segíteni. Meg a megállás, autó körül futás tízszer, az legalább plusz félóra. Ha van kivel beszélgetni, akkor sem alszol el. A kávé nálam hosszú távon segít, energiaitalt csak az utolsó két órára veszek hosszabb úton, mert utána lezuhanok.
A legkeményebb eddig akkor volt, amikor toltuk Afrika felé, és a CB-n
rémes recsegés között bejátszottuk egymásnak valami spanyol adó slágereit, majd próbáltuk kitalálni, mi volt az. Aztán átálltunk CB-s kőpapírollóra, majd azzal szórakoztattuk egymást, hogy az autó különböző világítótesteit működtettük ritmusban. Még sosem aludtam el igazából, de nagyon közel sokszor voltam már hozzá.

Bende Tibi retteg

Én rettegek az elalvástól.
Volt egy barátom, akivel egy gimibe jártunk, a srác kiment Hannoverbe a haverjaival.
Sajnálták a pénzt hazafelé motelre, ezért úgy döntöttek, egyben letolják.
A M1-esen a 100-as km körül befutottak a szántásba, az autó sokat bucskázott, majd kigyulladt. Egy kivételével mind bennégtek, aki megmaradt, maradandó testi és lelki károsodásokat szenvedett, állítólag a mai napig nem épült fel.

Koncz Jani saruban horpaszt
Elég sokat megyek egyedül, viszonylag hosszú távokat is, sokszor autópályán, ami ugye a monotonitás csúcsa. Próbálkoztam sok mindennel, kávéval, zenével, energiaitallal. Csak egyetlen módszer segít igazán: kiállni és szundítani 10-20 percet. Továbbindulás előtt kis torna, hogy megélénküljön a vérkeringés.

Csikós, aki már aludt el
Én sajnos már aludtam el volán mögött, kétszer is, egyszer még a nagy, svájci autóbehozós, autóbanalvós (-nemalvós) korszakban felébredtem a szembe sávban, és a csattanás előtti utolsó pillanatban visszarántottam a kormányt. Aztán később egy másik alkalommal (amit Budapest–Ostende (B)–Troisdorf (D) vonalon, egy fenéken vezettem végig alvás nélkül) viszont nyitott szemmel, kanyargós úton nyomott el a buzgóság, és végül az oldalával csaptam neki az állólámpást a szalagkorlátnak. Szerencsére nagy baj nem esett, csak a kitt jött le a hátsó sárvédőről, meg a festék nem volt valami szép utána. Teszem hozzá – előtte sem. De az ember védőangyala is csak-csak elalszik néha, ilyenre nem lehet építeni…

Azóta rettegek az elalvástól, és a vicc az, hogy néha fáradtan nekiülve 15-16 órát tudok vezetni akár teljes éjszakán át, néha viszont már Tatabányánál, délelőtt, fényes nappal, kipihenten érzem, hogy ki akar kapcsolni az agyam – nem értem igazán, hogy működik ez. Utóbbi esetben azonban elég egy megállás, egy kávé, izotóniás ital, csoki, tudomisén, és hosszú időre visszaáll az agyi működésem. A legrosszabb azonban, amikor éjjel kell vezetnem, mert olyan hajnali három és hat óra között mindig akad egy gyilkos álomkórhullám – úgy szippant be, mint valami kút, és ezen nem segít se a kávé, se a jeges levegővel átszellőztetés, talán még az üvöltő zene a leginkább, de az meg alapvetően eltereli a figyelmet a vezetésről, ezért csak végszükség esetén alkalmazom.

Egy kamionos barátomtól tanultam azonban pár éve egy – kitalálták – kamionos módszert. Amikor érzem, hogy le akar csukódni a szemem, kiállok a következő parkolóba. Kicsit hátradöntöm az ülést, lecsukom a szemem, és így maradok tíz-tizenöt percig. Utána kvázi garantált a minimum egy-, de nem ritkán két-, háromórányi, figyelemelvándorlás nélküli vezetés. Ennek állítólag tudományos magyarázata is van: amikor éjjel elkalandozik a figyelmed, annak elsődleges oka, hogy a látóközpontod akar kikapcsolni, az fárad el a legjobban vezetéskor – az agyad amúgy nem fáradt, bírná simán tovább, de pánikból próbál bealtatni. Ha erre a tíz percre megállsz, nem alszol el, viszont a látóidegeidnek, az agyadban a látóközpontnak rendkívül intenzív felfrissülést jelent ennyi is.

...az utasokkal való agyi szkandertől végképp halálosan elfáradok...

Csupán egy probléma van ezzel a módszerrel – nehéz megmagyarázni az utasoknak. Amikor kiállsz, és tíz perc szemhunyás után újraindulsz az úton, azt hiszik, a halálodon voltál, és most felelőtlenül tovább erőlteted félkómában a vezetést – ilyenkor sokszor pánik tör ki a fedélzeten. Mivel ők egész más ütemben bóbiskolnak el, más sebességgel pörög az agyuk, a megállás alatt el is alszanak általában, és képtelenek lesznek megérteni, hogy te teljesen más üzemállapotban működsz – vezetéskor is, pihenéskor is. Ezért ezt a módszert én például csak arra tartogatom, amikor egyedül autózok. Amikor csapattal megyek, inkább iszom a kávét, megállok félórára-órára, mert az utasokkal való agyi szkandertől végképp halálosan elfáradok.

Ismernek bevált módszereket? Ismerős volt valamelyik? Osszák meg velünk a cikk blogposztjában!