A magyar használtautó-vásárló hülye!

2011.10.12. 06:24
0 hozzászólás
Álmot kerget: szeretné megvásárolni a svájci nyugdíjas katolikus pap keveset futott autóját, amivel csak az unokákat látogatta ünnepnapokon. És mindezt gombokért. Az ilyen autók aránya pontosan megegyezik az előbbi mondatban leírt papok arányával.

Nem ma kezdtem, húsz éve vagyok a szakmában. Az alább leírtak húsz év tapasztalatán alapszanak: nem kell neki használt autó reális áron, szervizkönyvvel, esetleg néhány átfényezett elemmel, ne adj' isten kettessel kezdődő kilométer-számlálóval. Neki az álom kell. Kevés a Csikós Zsolt, aki megveszi a huszonöt éves 123-as Mercedes-t 500 ezer kilométerrel. Zsolt autója esetében ez 20 ezer km/évet jelent, ami nem sok, feltételezve, hogy még nem babrálták az óráját. A magyarnak a 80 ezer kilométert futott tíz éves autó kell, évi nyolcezres futással.

Az sem zavarja, hogy ő maga évi 25 ezer kilométert megy,  tehát ha ő használta volna az autót újkorától, most lenne benne kb. 200 – 250 ezer. Ezen az apróságon elegánsan átlép, mert ő az álmot, a tuti vételt keresi, neki az kell, hogy amikor maga elé néz, 80 ezren álljon a számláló. Tudja, hogy hazugságot vesz, tisztában van vele, hogy tekert az óra, de nem tudja, mennyiről. Ha tudná, zavarná a tudat. Így boldogan ül a 350 ezerről visszatekert óra előtt, és ha a haverok megkérdezik, mennyi van benne, nyugodtan mondhatja, hogy nyolcvan. Nem kell a lehülyézéseket hallania, hogy negyedmilliót futott autót vett.

A két lábbal a földön állók aránya a vevők között ezrelékekben mérhető. Ezért, mint vásárlóerő, kalkulálni velük nem lehet. A kereskedelem márpedig olyan, hogy a kereslethez igazodik a kínálat; ha ez kell, ezt kapják. Valamennyi olyan cikk után, amikor kibukik egy tekert órás autó, elkezdődik a gecinepperezés. Nem állítom, hogy nincs a használt autók adás-vételével foglalkozó emberek között rengeteg tróger, mert van, de a vásárlók is megérnek egy misét.

Járják a kereskedéseket, böngészik a netet, olvassák a Népítéletet, és a haverok, illetve az általuk hozzáértőnek tartott emberek véleményét kikérve szakértik végig a kínálatot, sokszor égbekiáltó baromságokkal akasztva hasba a kereskedőt. Ezek a szakértői vélemények felölelik a különböző javítási technológiákat, típusismeretet, típushibákat, az autó műszaki tartalmát, az autóhoz tartozó dokumentumokat, a teljes spektrumot.

A kereskedő természetesen hiába mondja a vevőnek, hogy valami nem úgy van, hiszen a sógor, az orákulum megmondta, hogy így van, és ő márpedig tudja, mert 93-ban hozott egy Audi 80-ast németből, és egyébként is hentes.

A másik nagyon fontos paraméter a sérülésmentesség. Általános elvárás egy tízéves autótól a gyári fény és a mintatermi ragyogás. Egy autó nézzen ki úgy, mint a katalógusban a fényképen. Sajnos ilyen idős korára azért már jellemzően túl van némi utcai harcon, kisebb koccanáson, parkolási sérülésen.

Ha rendesen ki van javítva, az autó használati értékéből mit sem von le, és ha szép a javítás, az esztétikaiból sem. Volt olyan vevő, aki a húszéves autónál kérdezte meg, hogy ugye sérülésmentes. Az emberek a kezéből szinte kiesik a telefon, ha a kereskedő bevallja, hogy az autó sérült volt, vagy három elem le van fényezve. Persze az ő beszámítandó autója, aminek tavaly elvitte a gyorsvonat az elejét, hibátlan, és annyira keveset fogyaszt, hogy a benzinkúton a kutasok hozzák a kannát, hogy le lehessen fejteni a gázolajat.

Árulom az autót, mondom a vevőnek a telefonba, hogy egy sárvédő és egy ajtó van cserélve az autón, ha gondolja, meg tudom mutatni az elemeket, mert lefényképeztem őket, hogy látszódjon, az autónak nem volt komoly baja. A sokk behallatszik a telefonba, levegőért kapkod, és már csak a számat koptatom, úgysem nézi meg az autót. Mert két elem volt cserélve, és már nem olyan merev a karosszéria, mert meg lett bontva, stb.

Olvasta valahol egy netes fórumon, és ami a neten le van írva, az szentírás. Lehet ugyan, hogy egy unatkozó gimnazista, vagy egy névtelen idióta írta a Belsőségen, de az őt nem érdekli. A kereskedő át akarja verni, az a biztos, mert az is le volt írva a neten.

Az informatikus a net leghátsó pöcegödréből is kikeresi az információt, nézi a típussal kapcsolatos blogokat, fórumokat, tízéves kora óta a virtuális térben él, magát nagyon hozzáértőnek tartja, hihetetlen marhaságokat kinyilatkoztatva. Mivel nincs semmilyen gépészettel kapcsolatos képzettsége vagy tapasztalata, a netről szerzett információt nem tudja a helyén kezelni, nem tudja kiszűrni a baromságokat. Szájbergyerek lévén vakon hisz a szerzett információk valóságtartalmában, az ott olvasott hülyeségeket saját gondolatként visszaböfögi, mutatva, mennyire otthon van a pályán, őt nem fogja átverni egy tanulatlan nepper, ő annál sokkal rafkósabb.

A mérnökökről két perc után kiderül, mivel foglalkoznak. Velük nincs probléma, értelmes emberek, műszaki végzettséggel, inkább csak nagy türelem kell hozzájuk, mert az adott problémát ezer irányból közelítik meg. Egyikük másfél órán keresztül nézett egy autót, anélkül, hogy egy métert is ment volna vele, az csak később jött. Szakmai ártalom. A papírmunkában rettenetesen precízek, körülményesek, negyven irányból próbálják bebiztosítani magukat, de legalább nem beszélnek butaságot.

A taxis. Az alap, hogy az ő taxiját piaci áron kell beszámolni (csak ő ment vele négyszázezret), az enyémet meg az alatt. Átadáskor nézem az autót, a rádió sehol, az enyémben benne a gyári. Kérdezem, hogy az alku nem úgy van-e, hogy mind a ketten megnéztük a másik autóját és abban az állapotban adjuk át? Néz, csapkodja a vállam, jópofizik, terel. Volt olyan, aki átadás előtt átgumizta az autóját és a gumis kukájából felgumizott autót akart a cserekor átadni.

Megjelenik az átlagpolgár, nem ért az autóhoz, tudja is magáról, menjünk márkaszervizbe. Golf 4 1.9 PDTDI 131 LE, négyéves, 125 ezer szervizkönyves kilométerrel, 6 sebességes, nagyon felszerelt autó, xenon, nagy navi, fényre sötétedik, tolatásra sípol, csiribiri zabszalma. Elmegyünk az általa választott szervizbe, a szerelő nem talál semmit, új féktárcsák, vezérlés cserélve, nagyszerviz után, minden patent, ő könyörög a vevőnek, hogy vegye meg az autót, mert jó az ár, hasonló felszereltségűt még sosem látott, és műszakilag hibátlan, egy elem van festve, az sem látszik. A vevő töpreng, hogy sok a kilométer, a net tele van 80–90 ezret futott autókkal. A szerelő kérdezi tőle, honnan tudja, hogy 190-ről vagy 290-ről van-e tekerve az órája? A vevő hümmög, majd visszahív. Elment, vett egy nyolcvanezres autót.

Árulom 1 150 000-ért saját MX5-ös, 91-es piros Mazdámat, egy 1924-ben született bácsié volt, 1994-óta a tulajdonában volt, a bácsi meghalt, a feleségétől vettem, egy ajtó volt rajta festve, hibátlan gép. Felhív az alkubajnok, elmondom a mondókámat, már a telefonban megpróbál durva számot mondani, őt 950 ezerig érdekli az autó, mert Németországban ennyiért meg annyiért olyan csodát lehet kapni, hogy az enyém ahhoz képest biztos egy bontószökevény. Akkor hajrá, mi tart vissza, meg kell venni azt, ennek a legutolsó ára 1 050 000. Hol van a gép? Gödöllőn. Egy óra múlva ott van. Az jó, mert én meg az Óhalászi Holt Tisza közepén ülök a csónakban. Jó, akkor mennyi idő nekem hazaérni? Hülye ez?

Ember, ugye nem gondolja komolyan, hogy abbahagyom a horgászatot, hazamegyek tízezer forintért, hogy megnézze az autót? Jó, a jövő héten jön. Jöjjön, de az autót nem adom oda 950-ért. Eljönnek hárman a barátaival, belekötni nem tudnak, próbálnak fikázni, valami entervitéz ő is, hülyeségeket beszél, nem ért az autóhoz, csak fújja a 950-et, be van akadva a lemez. Menjünk próbakörre! Nem megyek, ne rabold az időmet, nem adom oda annyiért. De őt nagyon komolyan érdekli. Jó, menjünk.

A próbakörön minden rendben, gyorsít, fékez, dudál, a végén megkérdezi, lehet-e szemtelen? Mondom neki, nem, meg se próbálja. 850 ezer? Takaroggyáááá! Végül elvitte egy ötven körüli normális pali 1,1 millióért.

Külön állatfaj a pesti, számára a világ véget ér a két Budapest táblán kívül. Békásmegyerröl átmegy Pestlőrincre, szív egy órát a dugóban, de húsz kilométerre már nem megy el, mert az kívül van a Budapest táblán és nem kockáztatja meg, hogy leessen a földgolyóról. Felhív egy férfi, hol van az autó? Gödöllőn. Jó, az újpesti piacon van a boltja, ötkor zár, tudunk-e találkozni a boltja előtt negyed hatkor? Másik felhív, hol van az autó? Gödöllőn. Rendben, akkor mennyi idő alatt érek Csepelre? Ha egy telefonáló azt mondja, az elég messze van, az esetek döntő részében pesti emberről van szó. A vidéki csak akkor mondja, ha tényleg messze van.

Nagyon fontos még, hogy ne legyen szervizigényes az autó. Ez annyit jelent, hogy mostantól amíg bontóba nem kerül, olajcserén kívül ne kelljen rákölteni. Ha állapotfelmérés során a szerelő azt mondja, ki kell cserélni egy gömbfejet vagy stabilizátorpálcát, rendesen rosszul lesz, micsoda egy roncsot akarnak neki eladni.

Ilyenkor már hiába mondja az eladó, hogy ezeket kicseréli, az átlag azonnal menekül. Eladtam egy hatéves Passatot, az adás-vétel után sok idő elteltével a vevő felhívott, hogy emlékszem-e, ő már vételkor mondta, hogy a klímakompresszornak hangja van. Képzeljem el, hogy ez a kompresszor most megállt, hogy gondolom ezt rendezni? Kutatok az emlékeimben, szerintem ez egy éve lehetett, nem vagyok a Porsche Hungária, meg úgy emlékszem, élettartam-garanciát sem vállaltam az autóra, ez meg egy akkor hatéves autó volt, úgy gondolom, nincs miről beszélnünk.

Emberünk meg van sértődve, mert nekem nem ilyen a hírem, és ő azt hitte, korrekt vagyok. Nem küldöm el melegebb éghajlatra, mert volt gyerekszobám, megemlítem neki, hogy arra emlékszik-e, hogy az összes általa vélt hibát az eladáskor orvosoltuk, és volt, amit fölöslegesen cseréltett ki az én zsebemre. Hát igen, igen, de a kompresszor...

Közöltem vele: bemutatnám egy jó barátomnak, ő biztosan fog tudni segíteni a baján, úgy hívják, Google. Elváltunk nagy szeretetben. Disz iz bigining of bjútiful frencsip. Felbosszantott, megnéztem az adás-vételin, mikor volt a dátum. Pont két év egy hónapja vette.

Álljon itt most néhány történet a közelmúltból, történeteink szereplői nem a képzelet szülöttei, ha netán valaki magára ismerne, az nem a véletlen műve.

Szervizkönyves Punto 1.2

Hősünk megvette az autót újonnan, szalonban. Használja, a kormányra huzat kerül, az ülésre szintén, a váltógombra Folpack (nem vicc), amikor itt az ideje, 15 ezernél elviszi olajcserére, ahogy kell. De nem a márkaszervizbe, hanem a haverhoz. Lecserélik az olajat, szűrőt stb., harmincezernél megint olajcsere. 45-nél jön a csavar. Szó szerint, óra visszacsavarva 15 ezerre, irány a márkaszerviz, pecsét a könyvbe, mindenki boldog, és így tovább.

A vezérműszíj idő előtt lecserélve a haver által, nehogy baj legyen, és így lett a 90 ezret futott autó harmincezret futott, szervizkönyves álom. Nyilván a fenti példa kirívó eset, de az elkövető magánszemély. Ismerik a bölcseletet, elhangzott már sokszor a belsőségen, „hozzáértők” által: autót csak magánszemélytől veszünk, mert a szemét nepper becsap.

Taxi W210 220D

A 2000-es évek elején egy ideig pörgött a használt német taxik piaca, a vevők döntő hányada természetesen szintén taxis volt. Megvettem a használt három és fél éves német taxit, 330 ezerrel az órában, szervizkönyvvel. Taxihoz képest nem is futott sokat, teljesen egyben volt, benne a működő taxióra, rajta a szabadjelző.

Ebben az állapotában meg is lett hirdetve, taxibézs színben, a normál Mercik alatt másfél millióval. Jönnek a telefonok, hívnak a taxisok, miért ilyen sok a kilométer?! Mondom neki, ember, maga taxisként mégis, mennyit megy egy évben? Na ugye, pont azért. Idegesítenek az emberek, le vagytok tojva, kis kilométer kell, tessék: 180 ezer. Jön a telefon, nem taxis, miért ilyen sok a kilométer, mondom neki, taxi volt, amint a képen is láthatja, rajta a szabadjelző.

Na jó, de akkor is, nem sok ez egy kicsit? Vérnyomásom az égben, megint egy fogalmatlan hülye, ha gondolja, tudok mutatni egy másikat is, abban csak 90 ezer van (mire ideérsz annyi lesz), és már csillog a szeme, újra lelkes, végül marad a kilométer, nem jön el megnézni. Az autó végül egy nem-taxisé lesz. Megegyeztünk az árban, kérdi, mennyi a valós futás, mert azt gondolja, nem 180. Normálisnak tűnt, odaadtam a szervizkönyvet, mosolygott, elment.

Passat 2.0i 1992

Az autót beszámoltam egy nagyobb értékűbe. Kifejezetten jó bőrben lévő autó volt, olyan kopott kormánnyal, hogy a kormány karimája tükörsima volt, az anyagából kilátszottak a légzárványok. Olaj nem dőlt belőle, szép hangja volt, egyenes az oldala, ülései jók voltak, futómű nem kopogott.

Az órában 180 ezer kilométer, ránézésre olyan négyszáz lehetett benne. Kérdem a tulajt, hogy az a 180 ugye vicc? Kikéri magának, hova gondolok, ő 90 ezerrel vette tíz éve! Beszélgetünk, fényezi az autót, harminc kilométerre jár vele dolgozni, még sosem hagyta cserben. Számolok, az minimum napi hatvan km, de inkább hetven, évi kétszázötven munkanap, ráadásul vendéglátós, hétvégén is dolgozik, áruért megy, stb, az alsó hangon évi 25 ezer, tíz éve, az annyi mint, kilencvenezer. Vagy nem.

Astrák

Vettünk két darab tök egyforma 2008-as Astra H 1.6 Enjoy-t, 88- és 149 ezer km-es óraállásokkal, végig ütve a szervizkönyv, nagyon jó kiállású autók voltak, menkettő olyan, hogy bele kell ülni, és kész. A kisebb futású autón le volt fújva a géptető, illetve egy sárvédő, a másiknak egy karc miatt végig volt lakkozva a bal oldala, 150-170 mikron közötti értékek voltak az elemeken a gyári 100-120 mikron helyett.

A gyengébbek kedvéért 5, azaz öt század milliméter különbségről beszélünk, az autó hibátlan volt, gyönyörűen meg volt csinálva, a csavarok fején látszott, hogy gyáriak, nem voltak leszedve az elemek. Márciusban meghirdettük. Ezek az autók akkor 2,1-2,5 millió között voltak. A kevesebbet futottért 2 190 000 forintot, a másikért 1 890 000-et kértünk. Háromszázezer forinttal olcsóbban adtuk, csak a kilométer miatt.

Az volt a szebb, menetre is jobbnak tűnt egy fokkal, azért volt benne sok kilométer, mert autópályán jártak vele sokat Budapest és Debrecen között. A hirdetésben korrekt módon leírva minden. Elhatároztam, ha törik, ha szakad nem tekerem meg az órát, egyébként is törekszem, hogy olyan autókat áruljak, amik rendben vannak. Jönnek a telefonok.

- A kocsi iránt érdeklődöm (nem köszön, nem mutatkozik be).

- Jó napot kívánok Önnek is, Kopasz Jenő vagyok, melyik kocsi iránt?

- Őőőőő, a H Astra, de, de maga kereskedő?

- Igen, az vagyok.

- Mit képzel magáról (nagyon ki van akadva), magának azzal kellett volna kezdeni, hogy kereskedő vagyok és keresni akarok az autón. (gondolom, ez fájt neki a legjobban - hogy a pék keres a zsömlén, az nem baj).

- Ne haragudjon, de ott van az oldalon, hogy további autók ugyanitt, abból elég egyértelmű, hogy nem bolgárkertészek vagyunk.

Rám nyomja a telefont.

Áprilisban a kiskilométeres el is kelt, 2,1 millióért. Az ár nem volt kihegyezve, becseréltem egy G Astrát, szép autó volt, látszott, hogy vigyáztak rá. Kérdezem a gazdát, mikor volt cserélve a vezérlés, vízpumpát cseréltek-e? Ááá, azt nem kellett, csak a szíjat cseréltük (4000 Ft), a szíjfeszítő görgőnek meg a vízpumpának semmi baja. Ez fájt.

Tudják, autót csak magánszemélytől. A másik autónak nézem a neten az adatlapját, rengeteg megtekintés, csörög a telefon, amikor megtudják, hogy lakkozva volt az oldala, szinte hallom, ahogy kiesik a kezükből a telefon. Felhív egy ember, cserébe van egy ezres Yarisa, 99-es, szervizkönyves, 120 ezer kilométerrel, hat éve nála, jó árat mond már telefonban is, jöjjön, verekedjünk meg. A Yaris volt már elöl törve, tűrhetően megcsinálva, tükörre kopva a kormánya. Szervizkönyv? A kesztyűtartóban.

Megnézem, 2006-ban volt benne az utolsó pecsét, 126 ezernél, most öt év múlva 120 ezer van benne. Biztos talált valahol egy féregjáratot. Nézek rá kérdőn, mire ő, hát lebuktunk. Legalább vette volna ki a hülye. Ha nem mondtam volna még, autót csak magánszemélytől! Lassan bevallja a kétszázezret. Na, most akkor most ki a szemét, hümmög, ajánlatot sem tesz, zavarban van, elmegy.

Felhív egy kereskedő, aki már vett tőlem korábban autót, 1,7-et ad érte, Pesten vannak az emberei, hazafelé kifizetik. Inkább kitartom egy kicsit, hátha. Nem igaz, hogy nem lehet egy ilyen jó autót ennyiért eladni. Néhányan eljönnek, megnézik, telik az idő, már alig van rá telefon, árleszállítás, már 1 790 000. Egyszer felhív egy kereskedő, valamikor egy Opel-szalonban dolgozott, megismerte a rendszámot, ezt az autót ő adta el újkorában, ismeri az autó előéletét, ha gondolom 1,7-et ad érte. Már június vége van, tele a cipőm vele, vigyed.

Elmondása szerint, van rá egy ügyfele, vagy kitekeri az óráját és árulja majd 2 190 000-ért ő is, nekem mindegy. Végül összesen hat ember jött el megnézni az autót, mindenki szerint nagyon szép volt, a hatból néggyel meg is egyeztem, holnap jövünk, csináljuk a papírmunkát. Egy közülük kétszer is volt nálam, másodjára már a barátjával, aki jól ismeri a H Astrát, és a barát sem talált benne hibát. Azóta is jönnek.

Amikor a Vályi Pista autót vett, folyamatosan konzultáltunk a különböző típusokról. Neki is mondtam, hogy állapotot veszünk, nem évjáratot meg kilométeróra-állást. Ha az a sok kilométerfetisiszta egy picit gondolkodna, hamar rájönne, hogy egy szervizelt, nagyobb futású autó kevesebbe kerül, mint egy tekert órás, bizonytalan előéletű.

Kezdjünk számolni!

Egy vezetett könyves autónál lehet tudni, mikor volt cserélve a vezérlés, olaj, szűrők . Egy tekert órásnál ez azonnal százezer forint. Vízpumpa, vezérműszíj, szíjfeszítő görgők, olaj, szűrők, esetleg szíjfeszítő patron, stb. Nem tudja az ember, honnan lett visszatekerve. Ültem Németországban olyan BMW 730D-ben, amiben 650 ezer(!) főleg autópályakilométer volt. Állapota szerint simán elbírt volna egy 150 ezres óraállást. Biztos be is következett valamikor. Magyarországon elképzelhetetlen, hogy valaki kétszázezer felett meghirdessen egy autót, az itthoni autók számlálóján nincs is kettes.

190 ezres autó sincs, mert az hónapokon belül kétszázezer, és azt sem veszi meg senki, tehát vissza kell rakni 150-160 körülire, mert azt már meg tudja emészteni a magyar. Ha majd nála eléri a mágikus kettest, ő megint visszarakja, mert zavarja a szemét. A 190 ezres álláshoz lenne szervizkönyv, de nem lesz, mert a magyar az átverést igényli. Egyszerűen hozzá vagyunk szokva, hogy átvernek, és annyira megszoktuk, hogy nem tudunk máshogy élni. A Belsőségen néhány kommentből azért kiderül, hogy egyesek autójában van három-négyszázezer kilométer, de amikor az eladósorba kerül, az is részt vesz egy időutazáson.

Kedves olvasók, ha előkerül megint egy tekert órás autó, ne kezdjünk el azonnal gecinepperezni, mert ebben mindannyian benne vagyunk. A magyar megveszi a mobile.de-ről a kétszázezer felett futott autót, de itthon már nem.

Azért tartunk itt, mert:

  • 20719
    Mindenki hülye, csak én nem
  • 19547
    Hülye a vevő
  • 2534
    Hülye a nepper
  • 1128
    Óratekerésből élek
  • 1006
    Tekertem, de nem vallom be
  • 920
    Tekertettem már órát

A Németországban saját részre vásárolt autót aztán ő is azonnal megtekeri, mert bántja a szemét. Huhognak, hogy bezzeg Németországban benne van a 400 ezer is az autókban, de itthon a 149 ezret futott Astrát sem vette meg senki négy-ötszázezer forinttal a piaci ár alatt. Itthon a húszéves dízel Passat kombiban is csak 170 ezer van, mert 500-600 ezerrel nem venné meg senki. Így is annyi van benne, csak így nem olyan egyértelmű, bár aki nem teljesen hülye az autóhoz, látja rajta, hogy tizenötször kerülte meg a Földet.

Kedves olvasó, a fenti leírt vevői kategóriák nyilván nem minden emberre vonatkoznak, csupán néhány példa húsz év tapasztalatából, de jól mutatja, hogy vevőként milyen buták vagyunk.

Egyetért? Vitatkozna vele? Véleményét elmondaná másoknak is?

Tegye meg a publikáció blogposztján!