Hányféle állat él az autópályán?

2011.11.02. 05:57 Módosítva: 2011-11-02 09:32:08
0 hozzászólás
Mostanában sokat mentem autópályán, és azt vettem észre, hogy berögződött szokásaink vannak, melyek alapján könnyen kategóriákba lehet minket sorolni.

Furcsa, de nem feltétlenül van összefüggés aközött, hogyan vezetünk a városban, és hogyan vezetünk a sztrádán. Van, aki megőrül, ha kiszabadul, és végtelen vadászmezőket lát maga előtt. Van, akit kifejezetten a test-test ellni küzdelem motivál, és az autópályán átáll lazulós üzemmódba, hiszen itt már úgyis csak a gépek versenyezhetnek egymással, a sofőrnek nincs sok dolga ebben a kanyaroktól mentes, kietlen világban.

Így vagy úgy, kialakulnak a szokásaink, alkalmazkodunk a monoton közeghez, és kifejlesztünk egy sztrádaspecifikus vezetési stílust, melyhez utána ragaszkodunk. Mostanában sokat mentem autópályán, volt időm alaposan megfigyelni sofőrtársaimat, következzen hát néhány tipikus viselkedési forma.

A beszari

Soha életében nem tanul meg rendesen vezetni, és mindig bizonytalan a volánnál, mert nincsenek meg hozzá a képességei, nem olyan a térlátása, nem olyanok a reflexei. Ne haragudjunk rájuk, gondoljunk csak arra, milyen borzalmasan teljesítenénk a milánói Scala színpadán, vagy mondjuk gyűrűn, egy torna vb-n. A dologban csak az a kellemetlen, hogy míg minket senki sem kényszerít, hogy operaáriákat énekeljünk, ezeknek az embereknek muszáj autóba ülniük.

Könnyen megismerhetjük őket: általában egy hosszabb kamionsor mögött araszolnak észrevétlenül, utolérték a hatalmas bestiákat, de nem tudják, hogyan előzzenek. Ha nagy nehezen mégis rászánják magukat, szinte biztos, hogy rossz ütemben sorolnak át belülre, mégse bántsuk őket, hiszen nincs bennük rossz szándék. Ha azt látjuk, hogy valaki bénázik, ne villogjuk le, ne dudáljunk rá és ne másszunk a nyakára, mert ettől még rosszabbul fogja érezni magát, és jó eséllyel hibázik. Várjunk türelemmel, és tartsuk a követési távolságot. Biztos, ami biztos.

Az önkéntes rendőr

Sokfélék vagyunk, szerencsére. Én például kifejezetten szomorú lennék, ha egy nap azon kapnám magam, hogy nemcsak betartok minden szabályt, de meg is próbálom betartatni azokat. Az önkéntes rendőr óra szerinti 130-cal megy, mert ennyivel lehet menni. 131-gyel soha nem menne, a 132 pedig még a legmerészebb álmaiban sem jelent meg soha, és halálosan idegesíti, ha valaki átlépi a sebességkorlátot.

Sajnos ez a viselkedés könnyen balesetveszélyes szituációt teremthet. Az önkéntes rendőr sokszor örökbérletet vesz a belső sávba, és juszt sem húzódik le, ha valaki megérkezik a nyakára. Ennek egyenes következménye lehet, hogy a gyorsabb autó sofőrje végül jobbról fogja megelőzni, ami nem véletlenül tilos, hiszen veszélyes, pláne, ha közben vadul mutogatnak egymásnak, hiszen eddigre mindkettőnek vörös a feje az idegtől. Mennyivel egyszerűbb lett volna lehúzódni, a gyorshajtónak meg majd küldi a csekket az igazi rendőrség...

A korrekt Kelet-európai

Kelet-Európában élünk, sok mindenről kevesebbet tudunk, mint nyugatabbra élő embertársaink, de elvitathatatlan tény, hogy az élet megtanított minket, hogyan legyünk élelmesek. Mindig szeretnénk egy kicsit jobban járni, többet kapni, hamarabb odaérni. Autópályán úgy élelmes a magyar, hogy a kilométeróra pontosságától függően nagyjából 140-145-tel megy. A műszer is téved valamennyit és a rendőröknek is van szívük, szóval az a pár százalékos eltérés senkit sem zavar.

Ha véletlenül mégis lő egyet a traffipax, még mindig nem lesz olyan drága, de úgysem lő, hiszen a korrekt Kelet-európai sofőr valójában nem is gyorshajt, ő legalábbis így gondolja, hát akkor hogyan is gondolhatná bárki másképp?

A gazdag, akit nem érdekel

Fura, de a szabályoknak teljesen fittyet hányó sofőrök jellemzően a következő három márkához vonzódnak: Audi, BMW, Mercedes. Nem értem őket, még a fix traffipaxoknál sem lassítanak – vagy nagyon jó kapcsolatrendszere van mindnek, vagy egyszerűen tényleg nem érdekli őket az a havi párszázezer, amit bírságra szórnak el.

Belőlük két fajta létezik. A szolidabb csak rááll a hátsó lökhárítónkra úgy, hogy a legkedvesebb szervünket már biztosan nem tennénk a két kocsi közé, bízik a tekintélyében, és vár. A hatás nem is marad el, az átlag autós azonnal megadja magát és gyorsan visszasorol a külső sávba, mihelyst befejezte a kamionsor előzését.

A másik fajta a reflektorozós-indexelős-nem-úriember, aki kérdezés nélkül átgázol mindenkin. Nem elégedett, ha a tempója elmarad attól, amit a katalógusban a végsebesség rovatban látott. Kizárólag a belső sávban halad még akkor is, ha mindkét sáv kilométereken keresztül üres, és folyamatosan indexel balra, nehogy a végén valaki esetleg ne vegye észre, hogy neki milyen fontos dolga van, és el kelljen venni a gázt.

Igen ám, de az önkéntes rendőrt nem olyan fából faragták, hogy csak úgy megadja magát. Neki jogai vannak, ő szabályok szerint él és nem tűri, hogy valaki, pusztán mert több pénze van, úgy tegyen, mintha ezek a jogok és szabályok nem léteznének. Az önkéntes rendőr jól megmutatja nekik, és bár majd felrobban, közben kéjes örömet is érez, mikor kilométereken keresztül feltartja a megrögzött gyorshajtót, aki közben dudál és villog és indexel és anyázik veszettül. Mókás látvány, de jobb tisztes távolból figyelni.

A versenyző

Emberünk általában nyugodt - hogy beinduljon, valamilyen intenzív inger kell. Mondjuk valami sokkal olcsóbb/kisebb/bénább/régebbi kocsi, ami meg szeretné előzni. A versenyző ilyenkor a lovak közé csap, és beindul, csak úgy nehogymá' alapon. Ő Dr.Jekyll és Mr.Hide egy személyben, hiszen általában békés, ennek köszönhető, hogy a lelkesedése sem tart örökké: egy idő után rájön, hogy valójában nem is akart gyorsan menni, és látványosan lelassít, jelezvén, hogy nem megelőzzük, hanem ő engedett el. Egy ideig ilyenkor megint nyugi van, egészen a következő sokkal olcsóbb/kisebb/bénább/régebbi autó megjelenéséig.

A kamionosok

Tudom, a kamionos más tészta. Egyrészt ő dolgozik, másrészt egész nap úton van, sőt, szinte mindig úton van, vagyis valójában nem ő jön a mi területünkre, hanem mi az övére. Fogalmam sincs, milyen lehet hivatásos sofőrnek lenni, egész nap az utat nézni, de nekem hamarabb elgurulna a gyógyszerem, mint nekik, az biztos. Mégis azt kérném tőlük, ha van rá mód, próbáljanak meg úgy előzni, hogy lehetőleg ne tartsanak fel minket, egyszeri autósokat. Tudom, hogy sokszor ez lehetetlen, hogy a kamionnal sokáig tart és nehézkes a mutatvány, de vannak olyan szituációk is, ahol néhány másodperc kivárással sok időt és némi benzint is spórolnának nekünk. Előre is köszönöm!

Nagyjából ennyi volt mára. Legjobb tudásom szerint megpróbáltam összeszedni a sztereotip viselkedési formákat, de biztosan kihagytam valamit. Ha úgy érzi, van mivel kiegészíteni a listát, megteheti a publikációhoz tartozó blogposztnál.

Egyetért? Vitatkozna vele? Véleményét elmondaná másoknak is?

Tegye meg a publikáció blogposztján!