…mert a gyalogosnak mindent szabad?

Hazugság lenne, ha azt írnám, nem tapasztaltam némi pozitív változást a közlekedési kultúra terén. Egyelőre nem tudom megmagyarázni, a vaskos bírságok Damoklész kardja vagy a magas üzemanyagárak kényszerítik az autósokat civilizáltabb viselkedésre, mindenesetre az egy négyzetkilométerre eső indexet nem használó gyökerek száma legalább feleződött. Hajrá autóstársaim, csak így tovább, a nyomás mindig a jót hozta ki a magyarból.

Ám most, hogy itt a tél és a hideg, szembesülnöm kellett a közúti közlekedés szürke eminenciásaival, a megannyi fejhallgatóba és kapucniba burkolózott Richelieu bíborossal: a gyalogosokkal.

A gyalogosokkal, akik boldog és együgyű tudatlanságukban sokszor nem is sejtik, hogy – többek között – bizony a KRESZ 21. paragrafusa (Gyalogosok közlekedése) velük foglalkozik. A paragrafus pedig csuda dolog, hiszen kötelező érvényű, megszab, tilt és szankcionál is, ha kell, azt a girbegurba mindenit, képzeljék.

Nem szándékom elvenni véleményem ívét KRESZ-idézetekkel (pláne, ha már ilyen szépen felhúztam magam a tulkon, aki a Komjádi uszoda előtt dzsesszelt át elém lépve), mégis, egypár szemelvény erejéig jó lenne, ha a gyalog üzemmódban közlekedők (hiszen lehetnek azok autósok, motorosok, bringások is) tudatában lennének annak, hogy:

Messze nyúlna a történet, ha elkezdenénk fejtegetni, hogy a gyalogos ugyanolyan résztvevője a forgalomnak, mint bárki más, és éppen ezért miért nincs kötelező gyalogos KRESZ-oktatás az iskolákban. Emlékszem, a nyolcvanas évek elején Csehszlovákiában kötelező jelleggel jártunk a rimaszombati közlekedési parkba, ott próbálták elmagyarázni, hogy nem jó, ha a valós életben oldalról csapódunk BMX-ünkkel a jobbról érkező Zsuzsika kempingbiciklijébe, még rosszabb ötlet kilopni a jelzőlámpából a piros plexit.

Nem tudom, valójában használt-e valamit, mindenesetre gyalogos baleseti statisztikám jónak mondható, hiszen még élek. Úgyhogy csak volt valami értelme azonfelül, hogy eszméletlenül jól szórakoztunk.

A valóság persze más. A valóság a statisztika. Az pedig gyurmázható-formálható, amilyenre csak akarjuk. Ezért is vagyunk hajlamosak automatikusan a többi közlekedőt okolni akkor is, ha csak annyit olvasunk: gyalogosgázolás történt. Mert igaz, Magyarországon a gyalogosgázolások kétharmadáért az autósok felelősek (jellemzően a 25 évnél fiatalabb versenyzők), ám vegyük észre, a gyalogosbalesetek típus szerinti megosztásában magasan (566 esetben) vezet a gyalogosok elütése nem kijelölt átkelőhelyen, útkereszteződésen kívül.

Mert mennek, mint a tinó, mondaná erre nagyanyám, és valahol igaza van, bár tény és való, hogyha pont ő nem traccsol anyámmal ’87-ben, Ózd belvárosában, nem gyúrják el a járókeretes nénit a zebrán. Baja nem lett a néninek, bár a kisipari járókeretből maximum egy muskátlikarót lehetett volna kihozni, de anyám érvelése, miszerint hirtelen elélépett, sem állta meg a helyét. Keményen megbüntették őket.

Ebből világosan látszik, hogy a többszereplős játékban, melyet forgalomnak hívunk, igenis oda kell figyelni a gyalogosra, ha úgy tetszik: gyalogosbarátnak kell lenni. Ez oké. Csak akkor a gyalogos is legyen autósbarát, a saját érdekében is.

Ehhez nem kell sok – a fent linkelt KRESZ-ismereten és betartásán kívül szinte semmi. Sőt, túlnyomó többségben az is elég lenne, ha szétnéznének, még akkor is, ha zebrán haladnak át. Mert tény, hogy a szabályok őket védik, a karosszéria viszont az autóst.

Ha másért nem, már csak az irántuk érzett aggodalom miatt is a hajamat tépem, amikor látom, hogy a vezérürü az utolsó pillanatban – szigorúan zsebre dugott kézzel – átszalad a Hungárián, hogy aztán a másik oldalon ragadt spanoknak beinthessen, mekkora nyulak is ők. Az közben nem érdekli, hogy az út jeges/csúszik, az autók jönnek, beleállnak a fékbe vagy dudálva anyáznak a sofőrök. Ő már átért, megcsinálta, neki jó. Úgysem száll ki senki, hogy a füle közé csapjon, mert megállni nem lehet.

A másik fajta, a fejhallgatós-kapucnis, az überlaza Long Beach-i feka. Ő elvből nem néz szét a zebrán, mert az az övé, figyeljen oda mindenki más, ha ő lelép az útra. A gettó királya csak éppen azokról a 25 éven aluli hasonló királyokról feledkezik meg, akik történetesen autóban ülnek. Ennek sincs jó vége. Ennek egyik alfaja a hasonszőrű, világtól megcsömörlött emós, aki szerelemtől homályos tekintettel nézi a rideg sínpárt. Közben pedig lelép az útra. Bárhol, bármikor.

A járdaszegélyen szélben hintázó flamingóként tanácstalankodó nyugdíjasok – főleg, ha közben még forognak is – a létező legrosszabb opcióként szerepelnek a Kit szeretsz látni az út szélén c. játékban. Nem evidens, hogy jönnek vagy mennek, lelépnek vagy maradnak. Ilyenkor az autós megáll, szemkontaktust létesít a gyalogossal, majd int, hogy tessék csak. Ha mákunk van, megköszöni és átmegy, ha nem, csak int, hogy menjünk, ő csak éppen itt ácsorog, mert jó.

Tudjuk, tolerancia az alapja mindennek, kettőn áll a vásár, blablabla, az igazság azonban az, hogy helyszíni bírsággal szívathatják a gyalogosokat is, harminc ropi bizony kijár mindenkinek, aki úgy gondolja, hogy még átfér a piroson. Annak, aki képtelen megérteni, hogyha le van takarítva a járda, akkor a gyereket nem az útszéli hóban húzzuk, hanem otthon hagyjuk a szánkót.

Ezért szeretném megkérni azokat az értelmes közlekedőket, akik olvassák ezen sorokat, hogy továbbítsák az egymásra figyelés eszméjét azok felé, akiket nem áldott meg a Jóisten az olvasás és értelmezés képességével.

Mert a gyalogos messze a legpuhább és legkisebb résztvevője a forgalomnak. És a figyelmetlen gyalogosnál rosszabb az elütött gyalogos.

Kapcsolódó blogposztunkban hozzászólhat!