2013.04.24. 05:51
0 hozzászólás
Kaptam egy idézést a kerületi kapitányságra, jelenjek már meg tíz nap múlva, reggel 9-kor. Éltem már át hasonlót, az annyival volt félelmetesebb, hogy azon az idézésen azt sem tüntették fel, hogy szabálysértési ügy miatt.

Akkor fostam is, hogy úristen, vajon mit követtem el, hiszen tudjuk, egy bűnözőt és egy rendőrt csak úgy tudunk megkülönböztetni egymástól, hogy melyikünk hallgatja ki a másikat, vagy éppen ki tartja a házkutatást a másik lakásában. Mindenki bűnöző, tiszta sor, nem véletlen, hogy az eredendő bűn, mint az emberiség alapfelszereltsége az évszázadok alatt a katolikus és református egyháznál annyira népszerű lett, hogy többen rendelik meg évről évre, mint ahányan a manuális klímát.

mit nekem egy elzárás?!

Egyszer tehát nagyon régen jártam már rendőrségen ilyen zsákbamacska-idézéssel. Nagy nehezen elárulták, hogy jártam olyan helyen, ahol olyan is járt, aki lopott holmikkal kereskedett, de mivel az illetőt sosem láttam, nem szolgálhattam érdemi információkkal. Most már annyira nem ijedtem meg, mert legalább beleírták a szabálysértést, az pedig 5-150 ezer forint, vagy valami ilyesmi, és ha nagyon megátalkodott vagyok, valami elzárás. Már pedig mit nekem egy elzárás?!

Volt egy kis ingerem, hogy felhívjam az idézésen megjelölt előadót, mégis mi a fenéről volna szó, de aztán lusta voltam; úgy látszik, annyira mégsem érdekelt a téma. Sőt, azt találtam ki, ha  rejtélyeskednek, csak azért is kések fél órát, ha már belerondítanak a reggeli futásomba.

Kis várakozás után lejött értem egy ügyintéző, és enyhe szemrehányással kérdezte, hogy na, a második idézésnek végre lett foganatja? Enyhe szemrehányással válaszoltam, hogy nyilván az első idézésnek is lett volna, ha megkapom. A legjobban arra vigyáztam, ne adjam jelét az érdeklődésemnek, hogy végül is miért idéztek be, mert azzal rögtön tanújelét adom a bűnösségemnek. Szerencsére nem tartott sokáig az idegek harca: vezettem-e egy MED-022-es rendszámú Citroen C5-ös személygépkocsit 2012 november 11-én a 86-os úton? Vezettem hát, bajosan is tagadhatnám. Egyébként országúton 104-gyel, ez volt az én nagy száguldásom a családdal halottak napja alkalmából. Onnan tudom, hogy ott gyorshajtottam, hogy még valamikor tavaly felhívtak a Citroen Hungáriától, van ez az ügy, írjam már alá a papírokat, én pedig aláírtam, visszaküldtem. Mit is keresek tehát itt?

Hát, hogy például akarok-e vallomást tenni. Akarjak? – kérdeztem a legteljesebb együttműködés hangján, bár ha az olvasó azt kérdi tőlem, aláírjon-e bármit, amit a rendőrségen tesznek elé, sikítva könyörgök: látatlanban se! Ismerek olyat, aki elé éjszaka szédült az országúton egy részeg, és az utolsó pillanatban ordította le a fejét az ügyvédje, hogy alá ne írja a papírt, amit a rendőrök kedvesen eléraktak, mert azzal simán le is ültetik a semmiért. Engem otthon úgy neveltek, hogy a rendőr alapvetően velem van, de azóta sajnos túl sok ellentétes inger ért az életben.

Szóval akkor akarjak. Oké. Mit valljak be? Amit már egyszer aláírtam? Igen: jelen esetben az a vallomásom, hogy előző vallomásomat fenntartom. Rendben, fenntartom, remélem, nem kell többet bejönnöm, hogy fenntartsam, nem esik le magától, ha véletlenül hazafelé menet kisétálok alóla. Tehát akkor, most tényleg, miért is kellett nekem ide bejönnöm? Nem kellett ugyan szabadságot kivennem, ráadásul egy felháborodott cikket is tudok erről írni, tehát most gyakorlatilag dolgozok, de a hozzám hasonló hétpróbás gyorshajtók széles tömegei számára azért egy ilyen eljárás komoly gondokat okozhat a napi ügymenetben. Nem vitatjuk, ki is fizetnénk, csak a plusz két kör békaügetést az alakulótéren, azt úsznánk meg, ha van rá mód.

A Zeitgeist az Zeitgeist,
nincs kegyelem

Igen, szól a másik asztalnál dolgozó ügyintéző, ő sem érti, miért megy ez mostanában így, de valahogy ezt hozza a korszellem, beidézik a gyorshajtókat. Legutóbb ki is borult egy cég ügyvezetője, hogy ő is már többször írásban elismert mindent, és szinte könyörgött, hadd fizesse már be a bírságot az alkalmazottai után. De nem, neki is vallomást kellett tennie, hogy fenntartja-e a vallomását, és ezzel el is ment néhány értékes munkanapja. A Citroentől is egy vezető beosztású dolgozónak kellett egyébként ezzel töltenie egy fél munkanapját, mert egy gyakornok vallomása erre a szent célra nem felel meg. A Zeitgeist az Zeitgeist, nincs kegyelem. Mostanában jó sokat kell melózni, hogy befizethessük ezt a harmincezret, túl természetesen azon, hogy egyszer meg is kellett keresnünk azt a pénzt. Valahogy ezt is hozzácsapták az államigazgatási szivatásokhoz, nehogy az okmányirodák népe elmaradottnak tűnjön.

Azóta hallottam már olyan elméletet is, hogy túl lassan mentem, nagyobb kihágásnál egyszerűbb az ügymenet. A leghúzósabb az volt, amikor az ügyintéző bocsánatkérő hangsúllyal közölte, hogy ez most kicsit hosszú lesz, de muszáj, és a monitoráról felolvasta a jogaimat. Nagyjából ugyanaz, amit az amerikai filmekben hadarnak el, de ennek elhadarásához kell két és fél perc, mert paragrafusok is szerepelnek benne. Paragrafusok! Mintha a jogi kar tartana az embernek valami kihelyezett gyorstalpalót; hasonló, mint Hollywoodban, hogy jogomban áll hallgatni, és amit mondok, felhasználható ellenem, de annyival nagyobb terjedelemben, amennyivel bonyolultabb nálunk bármit elintézni.

Kétféle kapcsolatom van a rendőrséggel. Az egyik, hogy feleslegesen szivatnak, nyilvánvalóan a közlekedésbiztonsággal semmiféle összefüggésben nem álló sebességméréssel, meg újabban ezzel, hogy a bírság befizetését is extra szivatással tetézik. És ez nem egy sima orális szex: ahogy már ez a diktatúrákban, meg az elfuserált demokráciákban lenni szokott, nem egy szívó és egy szivató fél van, mert ugyanolyan szopás ez a rendőröknek is. Nekem legalábbis nincsenek kétségeim afelől, hogy ilyen 104 km/h-s, a gyorshajtás tényét készséggel elismerő gyorshajtókat beidézgetni, és a jogaikat felolvasgatni nem a rendőri munka csúcsa, inkább valamerre a legalja felé lehet. Egy rendőr, aki ezzel foglalkozik, nem jószántából találja ki ezt az állatságot: a programjavaslat mindig felülről jön. Legfelül pedig ott van Pintér Sándor, a nagy márciusi SMS-betyár, aki már nem mutogat semerre, csak alaposan megdicséri az irányítása alá tartozó rendőri, rendészeti és katasztrófavédelmi tevékenységet, hiszen ha ez jó volt, biztos ő is rátermett illető; ez itt valójában egy illatos fejű hal.

A másik kapcsolódási pont, amikor bűncselekmény áldozatává válunk – nekem személy szerint két ilyen sztorim volt, és a rendőrségi felderítési statisztikák biztos királyok, de nálam nulla százalék jött ki. És akkor még arról a lehetőségről nem is beszéltünk, hogy mi van, amikor sem elkövetők, sem áldozatok nem vagyunk, csak tanúk, ami megint nagy eséllyel változhat olyan helyzetté, hogy átigazolunk az áldozatok ligájába. Boldog hőskor, amikor egy Hegedüs Gyula utcai grundon könyörögtünk a legendás Gepárd Csoport nyomozóinak, hogy ne az olvasónk nemrég ellopott, és nyilvánvalóan ott pihentetett autója körül ácsorogjanak, mert bármelyik pillanatban visszatérhetnek a tolvajok. Vissza is tértek, meg is látták a testület elit osztagát, akik szinte Benny Hill-i kecsességgel próbáltak elbújni, de már késő volt, a tolvajok elhúztak.

Na, ezek az én rendőrségi élményeim a közelmúltból, meg az a szánalmas, mohó korrumpálódhatnék, amit egy berlini rendszám váltott ki oly' csalhatatlanul az autós járőrökből. Tisztelt belügyminiszter úr, kedves Sándor, nagyszerű munkát végeznek, köszönöm. Imádom a kampányaikat, akár mentőládáról van szó, akár bármi más kétnapos kommandózásról. A közigazgatási bírságok nagyüzemi gyártásához erőt, egészséget, kitartást kívánok, de a továbbiakban küldjék nyugodtan a csekket, a kapitányságot már láttam.

(Lapzártakor egyébként megjött az értesítő a szombathelyi kapitányságról, valószínűleg végre mehetek a csekkért.)