2013.06.26. 11:48

Benőtt a fejem lágya, vagy a család teszi, tudja a fene. Amikor a normál közlekedésről van szó, egyre kevésbé vagyok izgága. Csak hagyjanak békén, köszönöm, csak el szeretnék menni oda, ahová indultam. A trükk egyszerű, és úgy tűnik, hatékony: bizonyos közlekedőket elkerülök.

Pár típust kapásból kiszúrok a forgalomban. A gyűjtés hosszas humánetológiai megfigyeléseken alapul, amelyeket 1995 óta végeztem a magyarországi forgalomban. Mit teszek, ha ilyennel hoz össze a sors? Két lehetőség van: vagy megelőzöm, vagy megállok, lemaradok, de egy a lényeg: bármi áron elhúzok a közelükből. Mert az ilyenek vonzzák a bajt. Egyelőre működik.

A kormoló dízel

Felismerni könnyű: az autó, ami nem látszik a füstjétől. Egészségvédelmi okokból nem maradok mögöttük, mert ha véletlenül megnyerek egy hosszabb szakaszt – alagút, rakpart – az maga a halál. Mondhatnák, hogy na de a koromfosás nem magatartásforma. Hogy a francba ne lenne az? Látja a tükörben, de nem megy el megcsináltatni, netán ő maga rakatta be a chiptuningot. Le is nyomom mindet.

Speciális eset a BKV-busz, leszámítva a frissiben érkezett Merciket. Sajnálom, mostanság a Volvo buszokat sem engedem ki magam elé a megállóból, mert azoknak is véres a torka. Tudom, ki kéne. De talán a környezetvédelmi előírásokat is be kéne tartani. Vicces, a megállóban nem lehet cigizni, de az ilyen buszok megállhatnak ott.

A fogalmatlan majom

A fogalmatlan majom felismerése egyszerű: szemmel láthatóan nem tudja, hol van, majd a belső sávban hirtelen állóra fékez, és jobbra akar kanyarodni, három sávon át, miközben a többiek satufékkel próbálnak megállni. Normál menetben vánszorog, rángatja a kormányt, nem vesz tudomást arról, ami mögötte történik, mivel a vezetés és/vagy a tájékozódás annyira leköti az agykapacitását, hogy a tükröt nézni már nem megy. Hogy miért ilyen? Nem feltétlenül kell eltévedt embernek lennie, páran egyszerűen alkalmatlanok a vezetésre. Így születtek, vagy már túl öregek hozzá, de valamilyen csoda folytán még megvan a jogsijuk. Az egyik legveszélyesebb fajta, spurizok a közelből, az biztos.

A telefonálgatós

Tudom, a KRESZ is tiltja, de azért ennek is vannak fokozatai, azokra gondolok, akik túlzottan elmerülnek a telcsizésben, és annyi eszük sem volt, hogy ha már utálják a Bluetooth-t, akkor automata váltós kocsit vegyenek. A lelkiismeretesebbje néha próbál indexleni, jobb kézzel átnyúlva, csak hát közben tántorog a sávban, feldönti a motorosokat, vagy amit ér. A menet közben újságolvasó és iPad-ező e törzs alfajának tekinthető, gyors távozás ajánlott a közelből.

Aki öt másodpercenként fékez egy aprót

Azt hiszem, ehhez nem kell magyarázat, talán simán befért volna a fogalmatlan majom pont alá, de ez annyira borzalmas, hogy külön ki kell emelnem. Sima, egyenes utat képzelj el, egyenletesen haladó forgalommal. Na, és előtted ott az öt másodpercenként fékezgető. Igazából csak reflexből rásimít a fékre, épp hogy felvillan a féklámpa, te meg nem tudod, mi a baj. Aztán kiderül, hogy semmi, ő ilyen, ettől érzi, hogy ura az autónak, így nem szalad szét a ménes. A pofára esés, amikor tényleg meg akar állni. Az enyhébb változat csak minden tájékozódási pontnál fékez, mert megijeszti a dolog, hogy hamarosan döntést kell hozni. Például továbbmenni egyenesen a kereszteződésben, úgy, hogy zöld a lámpa. Menekülök is.

Az előzgetős kamion

Ilyen nem is létezik, hisz tilos előzniük! Vagy igen? Egyrészt csak autópályán tilos, másrészt meg az egész országra kiterjedő előzési tilalom jó ötletnek tűnhetett, de eszméletlen kiszúrás a kamionosokkal, akik többnyire nem is egymást, hanem azokat az autósokat kerülgetik, akik rájöttek, hogy a Swift Sedan hetvennél fogyaszt a legkevesebbet az autópályán (róluk később).

A rendőrség képtelen is a tilalom betartatására, hisz nem állíthatunk minden kamion mellé egy rendőrt. Erre a kamionosok is ráébredtek, és mostanában már szinte ugyanolyan gyakran előznek, mint a szabály bevezetése előtt. Egy darabig türtőztetik magukat, de egyszer csak tele lesz a tökük. És ilyenkor már agresszívak, berántják a kamiont az autók elé a legkisebb lukba is.

Nem akarom mondani, hogy én szóltam, az előzési tilalmakat dinamikusan kéne változtatni a hely és a forgalom függvényében a fényjelző táblákon, ahogy a németek, osztrákok csinálják, és nem olyan ökörségeket kiirkálni, hogy esőben csúszik az út, meg hogy csatoljabeazövet. Ezzel a szabállyal egyrészt hülyét csináltunk a rendőreinkből, másrészt egy csomó embert ér váratlanul a kamionok előzése az autópályán (bár kezdik megszokni újra), harmadrészt iszonyatos derbik folynak az országutakon, ahol sokkal-sokkal veszélyesebb, ha a kamion előz. De ott szabad.

Aki nem hagyja magát

Na, ez az a majom, akit csak akkor kezd el zavarni a saját andalgása, amikor már elkezdted előzni. Ekkor gázt ad. Elsődleges fellelési helye az autópálya. Mi a megoldás? Hát mi lenne? Adj több gázt. Méghozzá annyi ideig, amíg el nem tűnt a tükörből. Amíg lát, kopóként követ majd, és előbb-utóbb megpróbál visszaelőzni. Ha már nem lát, csak a különlegesen jó memóriájúak előznek vissza, velük ne is foglalkozz, hagyd elmenni. Ha szerencséd van, akkor nem tartozik a következő halmazba is:

Az előzés után visszalassító

Mert hát az idiótája valamiféle presztízskérdést csinál a dologból, ha megelőzik. Mondjuk ott van vele a csaja, és azt hiszi, ettől tűnik kevesebbnek a szemében. Na, az ilyen visszaelőz, de onnantól kezdve megnyugszik, vége lesz a menési rohamnak, és hiába haladnál közben végig kényelmesen tempomattal, ő elveszti a fonalat, és visszaáll százhúszra. Az ilyennel nincs mit csinálni, a praxisomban két elmenés-visszaelőzés után a pisi/nasiszünetet szoktam javasolni.

Aki csak az egyenesben gyors

Bár alapvetően nem zavar, ha valaki lassan kanyarodik. Az viszont irritál, amikor az egyenesben a fénysebesség is kevés, aztán jön a kanyar, vészfék és ötven. Van az a kanyargós országút még az Alföldön is, ahol egyszerűen nem lehet az ilyenekkel együtt közlekedni, mert az egyenes szakaszokon az életed árán is lenyomna, aztán meg feltart. Régebben simán otthagytam őket a francba, ma már, az objektív felelősség-érában hagyom elmenni, vagy megkérdezem a feleségemet, nem akar-e rágyújtani. Akar.

A bohém

Az ilyen kedves emberek társaságban utaznak, látszik, hogy remekül érzik magukat, beszélgetnek, viháncolnak, gesztikulálnak. Nem is különösebben veszik észre, hogy autóznak, ám valójában pontosan ugyanazt csinálják, mint a fogalmatlan majmok, csak sokkal kedélyesebben ölnek meg. Le is lépek a környékről.

Az alfa-hím

Általában nagyon értékes autóban ül, többnyire valamilyen SUV, fürtökben csüng a kocsiról a lézerblokkoló, a navi mellett ott az okosteló és egy 10-es iPad, tappancsokkal a szélvédőre rögzítve, rögtön a radardetektor mellett. Megtehetné, hogy nagyon gyorsan megy, szoktál is vele találkozni, ahogy kétszázról beleáll a seggedbe fél méternyire az autópályán. Ilyenkor elengeded és kész, megszabadultál tőle, bár nehéz megérteni, hogy amikor előtted busz, oldalt meg kamion, akkor miért megy az egyik kerékkel a füvön, balra indexelve, nem tudsz megszűnni, félrehúzódni, satöbbi. Mindegy, előbb-utóbb megszabadulsz tőle.

Azonban vannak ám nyugodt pillanatok is az ML Merciben, ilyenkor huszonöttel megy ötven helyett, néz ki boldogan a világba, tán a csaja is ott van valahol a kocsiban, csak lentről nem látszik. Az alfa-hím ilyenkor nem bánt, csak kicsit akadályozza a forgalmat, megelőzöd és kész.

A Gerhard Plattner-hívő

A német takarékosság-pápa magyar követői egyre többen vannak, amióta 350 fölött van a benzin ára, a 400 forintos ársávban pedig még többen coming outoltak. Főleg az utakra. Fura résztvevői a közlekedésnek, és sajnos azt kell mondanom, a vezetési stílusuk csakugyan takarékos. Hisz állandó hetvennél tényleg nem fogyaszt a kocsi, csak hát kissé furcsa, hogy mindenhol ennyivel mennek, a játszótér mellett, az iskolánál, az országúton és az M7-esen is.

Melyik a kedvenced?

Talán nem is észlelik, mi folyik körülöttük, gyűlik hátul a kamion- és kocsisor. Aztán a türelmetlenebbje (320d, román kisbusz) elkezdi végigelőzni, mert már eldurrant az agya, mindegy, hogy jön a kanyar, majd csak befér valahová. Egy ilyen karavánba belekeveredni igazi büntetés. Vagy te is végigelőzöd, vagy imádkozol, hogy forduljon el a következő falunál (nem fordul el, Csengersima felé tart), vagy miattad fog túl sokat dohányozni az asszony.

Ha nem jött volna át: ez az írás nem arról szól, hogy mostantól mindenki nyomja, ami a csövön kifér. Előbb-utóbb úgyis jön a fénykép, vagy más kellemetlenség. De ha külföldön jársz, mondjuk az olaszoknál, valamiért jobban érzed magad. Elárulom, miért: mert ott nagyjából mindenki hasonló sebességgel autózik, valahogy nincs ekkora különbség az emberek tempója között. És nem kell arra figyelni, kikkel vagy körbevéve.

Kapcsolódó blogposztunkban hozzászólhat!