Itt mindenki hülye?

A Nagy Futam margójára

2016.05.04. 06:21 Módosítva: 2016.05.04. 06:21

Szögezzük le az elején rögtön, hogy az efféle rendezvények létjogosultságát nem vitatom. Mindenképpen jó az, hogy az emberek, a közönség - akik amúgy nem jutnak ki még az ingyenes motorsport-rendezvényekre sem – arcába van tolva az ország technikai sportjának szíve-java.

Ráadásul a belépés ingyenes, ami komoly érv, és meg is áll, amíg a szponzorok saját zsebből szervezik meg, és egy fillér sem megy bele az államkasszából. Mert onnantól már ugye nem ingyenes, hiszen nem  a lelkesen éljenző tömeg dobja össze rá a zsetont, miközben kézfejére folyatja a sajtos-tejfölös lángost ezeré', hanem a magyar adófizetők, akkor is, ha egyáltalán nem érdekli őket a gumifüstölés.

Tavaly már sok kritika érte a rendezvényt, de igaz ez szinte minden eddigi évre. Tömegnyomor, kevés büfé, a lezárt területeken sínylődő tömeg (szóltak nekik, hogy nem jöhetnek ki, ami persze felér egy öntökönszúrással egy tömegrendezvényen), egymás megtaposása, ahogy lenni szokott, amikor kis területre zsúfolnak be tízezreket. És ahogyan várható, ha egyszer ilyen remek helyszínt kell használni mindehhez, amilyet. Tavaly a Hungaroring így reagált a helyszín kiválasztását illető kritikákra:

A Nagy Futam III világszínvonalú nemzetközi rendezvény, amely hatalmas figyelmet irányít hazánkra, Budapest szépségeire, turisztikai látványosságaira...”„A helyszín kiválasztásakor jó néhány szempontot mérlegeltünk.

Egyrészt nyilván fontos volt, hogy látványos legyen és Budapest jó hírét vigye (jó néhány külföldi tévétársaság is részt vett az eseményen, többek között a CNN, az orosz és a cseh nemzeti tévétársaság, az egyik osztrák kereskedelmi csatorna), másrészt a fonódó villamoshálózat építését és az útfelbontásokat is figyelembe kellett vennünk.”

Ne menjünk most bele, mennyire fontos és kirakatba rakható helyszín a rakpart, valamint mennyire kellett reklámozni a világ összes pénzéből elkészült, halmozottan átadott Várkert Bazárt, ahogy azt sem, hogy a vízfejet, amelyik erre rábólintott, mennyire érdekelte a helyszín alkalmassága. Koncentráljunk a tényre, hogy a vágott bazalt burkolat sok mindenre jó. Arra az egy dologra azonban csak korlátozottan, hogy több száz lóerős autók bemutatózzanak rajta.

De még ezen is képesek vagyunk túllendülni, ez igazán szőrszálhasogatás. Nézzük inkább a dolgok azon oldalát, mit lát a néző, ha kimegy? Aki az első sorban áll, valószínűleg gépeket, aki a másodikban, az az első sorban álló hátát. Pedig a rakpart nem rossz ötlet, az emberek felülről nézhetik a száguldó csodákat, amíg a falról le nem löki őket a mögöttük tolakodó. De a rakpart idén kimaradt, lett helyette bazalt. Hogy megértsük, mi is a legnagyobb gond, nézzük meg a térképet.

Jól látjuk, hogy valami érthetetlen oknál fogva a szervezőknek idén is sikerült egy szűk sávba zsúfolni az érdeklődőket. A Friedrich Born és a Várkert Bazár között kicsivel több volt a hely, de az egyedüli részen, amely mondjuk alkalmas volt legalább a tempó bemutatására (Erzsébet híd), már alig fért ember, plusz ugye ott volt a Clark Ádám-Ferenciek tere, ahol – és ez mindenképpen jó pont – sikerült megoldani a nézők szeparációját, ilyen-olyan védelmét.

Sajnálom most a Katasztrófavédelem, az Országos Mentőszolgálat és a Hungaroring munkatársait is. Szakmájukhoz értő, azt tisztességgel elvégző emberek, dolgoztunk együtt saját rendezvényeinken. Nem tudom elképzelni közülük azt, aki nyugodt lelkiismerettel rábólintott volna az első és alapvető biztonsági szabály semmibe vételére: mozgó versenytechnika közvetlen közelébe ennyi nézőt nem engedünk. Pláne egy csirkeháló védelmében. Igen, most jön az a veretes baromság, amit nem is értek, hogy a kerítés a nézőket választotta el az autóktól, ez aztán remek érv, elválasztani sikerült is, de megvédeni őket már a Jóisten védte meg. Ja, nem csak idén, hiszen már két évvel ezelőtt is csak egy villanyoszlopon múlt a tragédia, amikor a rutinos versenyzőt meglepte a farmotoros 911-es, és nem adta ki.

Van egy sanda gyanúm: a Várkert Bazár efféle integrálása a Nagy Futamba olyan embertől származott, aki nagyjából annyira van tisztában az autós rendezvényekkel, mint én csipkeverés fortélyaival. Aztán ha baj van, csak íratni kell egy sajtóközleményt az ügyeletessel, tele olyan lózungokkal, hogy „a szervezők álláspontja szerint sportszakmai okokból a Várkert Bazárt előtti szakaszon nem volt indokolt a nézők elé egyéb védelmi elemekkel készülni” és kész is. Job done, a hangyák elviszik a balhét, végül is nem halt meg senki, jól sikerült rendezvény.

Hogy pontosan mit takar a sportszakmai okokból-kitétel, sosem tudjuk meg, de olyasmi lehet, mint kirúgáskor a közös megegyezéssel. Hogy ki képes leírni a nem volt indokolt-szavakat egymás után egy olyan rendezvényen, ahol két méterre a tömegtől versenyautók mennek, nem tudom. Mert bizony rohadtul indokolt, nem csak itt és most, hanem az utolsó faluvégi libakergetőn is. És meg is követelik, de hülye lenne az, akinek ez magától nem esik le. Mert hibás az a feltételezés, hogy minden rendben lesz. Mindig történik valami, és a lehető legtöbb vészhelyzet megelőzése a legfontosabb egy tömegrendezvényen.

Megtették, amit egy ilyen vesztes helyzetben meg lehet, és „a balesetek megelőzésére elegendőnek tartották, hogy több helyen sebességkorlátozást vezettek be. A sofőrök figyelmét a versenyzői eligazításon szóban, az információs, tájékoztató füzetben írásban is felhívták arra, hogy itt óvatosabban vezessenek. Táblákat is kihelyeztek a balesetveszélyes szakaszokra.”

Mondjuk ez öreg hiba, hiszen ha valaki, a Hungaroring munkatársai aztán tudhatnák, hogy ebben az országban lassan annyi profi autóversenyző van már, mint focista. Aki már egyszer körbetalált a Ringen egy nyílt napon, vagy kupát szerzett a Bivalybasznádi Templommegkerülőn, már profi, és tudja, mit csinál. Sokszor ez sem kell hozzá, elég egy befizetős versenyzőiskola, hopp, meg is született az új Josh Cartu, az ország ismeretlen celebéből lett racsingdrájver, akinek a nevét akkor ismerik meg, amikor lezúzza a BAC Monót az egyenes alagútban, csúcsforgalom idején, mint egy rutinos, vén róka.

De azt mondom, üsse kavics, még ezzel sincs baj, hiszen lám, akik tényleg értik a szakmájukat (autóversenyzés), nem törnek-zúznak. Michelisz Norbi kibírta hülyeség nélkül, ahogy Gerhard Berger, Martin Tomczyk vagy mondjuk Darázsi Zsolt vagy Szalay Balázs, és még sokan mások, akik profik. Nem beszélve a szerencsétlen driftes/gymkhanás fiúkról, akiknek a Ferenciek terén annyi helyük volt, hogy nagyjából körözzenek a Clark Ádám téren meg lehetett rajzolni a körforgót, mekkora!), amivel pont azt mutatták meg a tudásukból, amit egy átlagos hülyegyerek is meg tud csinálni egy estényi gyakorlás után a hegesztett difis Zsigulival a havas Tesco-parkolóban. Páros drift? Hülye vagy? 'Veszélyes! Arra nem volt hely. Hogy a kis kormányszöggel rendelkező pályaautók hogyan fordulnak ott meg? Hát tolassanak, ha nem rúgták el!

Meglátszott, hogy aki érti a szakmáját, bazalton is tud legalább annyit, hogy gumifüstbe borítsa a környéket, burnoutol egy kiadósat, sőt, Moszkvában Csagin még a Kamazt is megküldte rendesen. Na ja, csak ő Csagin, az meg a Kamaz, amivel négyezerhétszáz Dakart nyert, ha értik, mire gondolok. Érdekes módon viszont az oroszok legalább annyit megtettek, hogy szalagkorlátot, és pár métert raktak a nézők és az autók közé (nini, lelátók!), sokat nyilván nem segít egy százhatvannal zúduló Kamaz ellen, de talán többet, mint a csirkeháló. Plusz ugye oda, ahová potenciálisan ki lehet esni, nem engedtek embert.

Igen, itt nem volt ekkora tempó, és ez nem verseny, hanem bemutató. Csak éppen az első szabály, hogy az emberélet a legfontosabb, és amennyire lehet, minimalizálni kell a baleset kockázatát. Jó, ha nem a bámuló tömeg a bukótér. Az pedig már tényleg egy másik dolog, hogy bemutatót lehetőleg olyan is tartson, aki be is tud mutatni valamit és nem hiszem, hogy signore Lippi, a Warm Up Kft. tulajdonosa és ügyvezető igazgatója lenne az. (A program szerint ő volt a sofőr, az ő neve is volt az autóra matricázva.)

A történtekkel kapcsolatos vélemények között természetesen feltűnt az is, hogy Lippi úr rutinos, nagy tapasztalatú sofőr, aki mindennél jobban tiszteli az erős autókat. Pély Barna erre csak annyit mondana, hogy hát ez nem jött át és nem is baj, mert ha véleménynek igaza lenne, akkor még nagyobb gáz, ami történt. Aki ennyire nem képes uralni magát a tömeg láttán az máskor egyszerűen ne menjen oda. Vagy próbáljon meg ott szélesvásznú lenni, ahol lehet. Volt erre lehetőség, hiszen a Clark Ádám tér és a Ferenciek tere sokkal biztonságosabb hely volt ebből a szempontból.

Nyilván meg lehet magyarázni a történteket. A so gennante versenyzők és az overallt magukra öltő balfaszok pontosan úgy működnek, mint a motoros társadalom hangos emberei: a legnagyobb 3D vetítőgépek. Nem adta ki, letapadt a csatornafedélen (copyright by Grafitember), elbutult, lassúdefekt, bekapott a fék, morzsolódott a gumi, dadogott az AC, szar helyen volt a korlát, elfért volna, de dzsuvás volt az ív mellett... vagy egyszerűen csak ráfogják arra, hogy hideg volt a gumi, mint a LaFerrarin a Váci úton. Tudják, mit mond ilyenkor egy Michelisz? Elrontottam.

Az már csak az embert jellemzi, hogy gond nélkül továbbhajtott, tökéletes példát mutatva emberségből, sportszerűségből nem csak annak a kis srácnak, aki talán azért jött oda, mert érdeklik még az autók. Helyette látott egy hátsó szárnyat a kelleténél közelebbről és egy arrogáns megnyilvánulást attól, aki talán pont az ő álomautójában ült. Jót tett ez az amúgy sem túl fényes márkaimidzsnek Magyarországon, le a kalappal!

Eszembe jut a sztori, amikor egy csapatós rendezvényt akartunk szervezni Tökölön és a dolog azon bukott meg, hogy a nézőket távol kell tartani a mozgó autóktól és mobil lelátókra kell őket ültetni, hogy lássanak is valamit. Ezt minden további nélkül elfogadtuk, hiszen teljesen érthető volt, lelátóra azonban nem volt elég a költségkeret, anélkül nem lett volna biztonságos, így kiköltöztünk. Először a Kakucsringre, aztán Visontára. Lelátó az utóbbin ugyan nincs, de van domboldal és háztető, ahonnan tökéletesen belátható minden és persze szeretettel várjuk a Ferrari-sofőröket is, ha netán gyakorolnák a keresztben menést biztonságos körülmények között.

Szóval a lelátó jó dolog, már a rómaiak is tudták, hogy így jut el a látvány a legtöbb emberhez, nem úgy, ha drótba passzírozott arccal állnak a gumifüstben, javasolnám használatát, csak belefér a büdzsébe, sőt, továbbmegyek, hogy mint rendezvényszervező és épeszű ember ne csak kritizáljak: még alternatív megoldást is létezhet egy rendezvényre, ahol a nézők testközelből láthatják az autócsodákat. Leginkább egy másik helyen, amely mondjuk egy kicsit szellősebb, átláthatóbb, valamint nem kevésbé dekoratív és a Budapest nemzetközi hírét keltő, mint a mostani.

Kapásból mondjuk ott a Hősök Tere és a környező utcák. Az Andrássy út a csodálatos villáival, a Dózsa György út hosszú egyenese, kétszer három sáv, elválasztva sövénnyel, mellette az Ötvenhatosok terével, hatalmas parkolóval plusz ugye a Városligettel, annak minden infrastruktúrájával, a környező éttermekkel-büfékkel, remek közlekedéssel és nem utolsósorban az utat szegélyező oszlopokkal és fákkal, melyek mögé pár méterre aztán fel lehet állítani a közönséget távol tartó kerítést, beton kordonokat vagy vízzel teli terelőket és lehet semmivel sem látják majd kevesebben, mint a Várkert Bazár alatt. Több lehetőség is akad remek paddock-kialakítására, amit aztán megnézhetnek a kilátogatók is, akár Műcsarnoknál, a Kós Károly sétányon vagy az Andrássy úton, mindhárom helyről könnyen megközelíthető a bemutató útvonala, mely aztán szépen körbefutná a Hősök Terét, ott aztán lehet rajzolni az ívet, hiszen ha a Nemzeti Vágta idején (tudják, ez a lóverseny a kövön, kilógó farostlemezekkel szegélyezett palánkvárban és titkos recept alapján készült, állítólag csúszásgátló homoktalajjal)körbe tudják pakolni lelátókkal, akkor csak meg lehet oldani máskor is, nem?

Biztosan sokba kerülne, millió okot lehet találni, melyek miatt ez így nem működhet és csak egy hülye újságíró agymenése lenne az egész. A valóságban persze mindenki tudja, hogy mindent meg lehet oldani, ha a nagyon fontos emberek is úgy akarják. Akár egy jól szervezett, ahhoz méltó, látványos motorsport-bemutatót Budapesten is.

B verziónak pedig még mindig ott van a Hungaroring, ami erre való, már csak pár tucat ingyenes buszjárat kell, amely kiviszi oda az embereket anélkül, hogy autópálya-matricát kellene venniük vagy üzemanyagra költeniük (nem beszélve azókról, akiknek nincs autójuk). Hogy ott nem lehet látványos, ember- és gépközeli bemutatót csinálni? Baromság. A Renault-féle WSR erre a legjobb példa.

De maradhat is akár minden a régiben, panem et circenses, ez a lényeg. Csak ideje lenne felismerni, hogy nem érdemes feszíteni a húrt. Mert ha itt egy mozgó versenygép egyszer a tömegbe csapódik valami oknál fogva, na akkor lesz ott igazi cirkusz. Én ennyi jelből értenék a helyükben.