Új Top Gear: tolófájások és unalom

2016.06.01. 17:08 Módosítva: 2016-06-01 19:31:54
58 hozzászólás
Már az elején leszögezem: a minap úgy ültem le a tévé elé, hogy nem leszek elfogult.

Attól függetlenül, hogy a Clarkson-May-Hammond trió által csinált műsor lelkes fogyasztója, könyveik, DVD-ik zabálója és az általuk kitalált szórakoztató formátum támogatója vagyok, nem leszek igazságtalan az új Top Gear-rel szemben. Mert megérdemlik az esélyt, ha már voltak olyan bátrak és a nyakukba vették azt az elképesztő koloncot, amit megörököltek. Van az a feladat, amit még nagyon sok pénzért is erősen meggondolandó elvállalni, hiszen ha belebukunk, annak következményei kihatnak onnantól kezdve egész jövőnkre és karrierünkre.

A tizenötödik perc után azonban olyan dolog történt, amire nem számítottam: untam. Untam az egész vontatott, semmitmondó műsort, amit Top Gearnek hívnak és arra volt hivatott, hogy azt tegye, amit egy ilyen autós témára felhúzott shownak tennie kellene: szórakoztasson.

A TopGear sosem volt egy tőrőlmetszett, autóipari mérnököknek készült slideshow. Egy szórakoztató műsor volt nemcsak azoknak, akiket érdekeltek az autók, hanem azoknak is akik jól akartak röhögni azon, ahogy három felnőtt férfiember a halálba szívatja a másikat, akik látni akartak komfortzónájukból kiragadott sztárokat egy ezernégyes Astra kormánya mögé ültetve vagy – kretén vetélkedőnek köszönhetően – hülye élethelyzetekben.

Ami mindebből maradt, az az elragadó képvilág, amihez nem fér kritika, hiszen úgy a helyszínek (a Top Gun kiképzőközpont Nevadában), mint a kameraállások, svenkek és remek átélezések, a csodás felhők a helyükön voltak. És mindez a vizuális tökély még inkább a műsorvezetőkre és magára az új struktúrára fókuszáltatta a nézőket. Oké, a képi világ a megszokott, magas szintű, jöhetnek a jó fej, autóbuzi csávók, a nyakatekert, frappáns hasonlatok, az egymás bénaságán való röhögés, a kiszólások és a látványos borulások.

Na ebből nem volt ott semmi. A producerek ugyanis előhozakodtak egy olyannyira politikailag korrekt műsorral, hogy a fal adja a másikat. És értsék ezt a szó szerint, mert kedvem lett volna a fal felé fordulva beleüvölteni a párnába, amikor Chris Evans tizedszer sikoltja el pubertás hangján a come on everybody-t, csak hogy valamennyire felpörgesse a fásult közönséget, akik talán azt várták, hogy ha nem is ott folytatják, ahol Clarksonék abbahagyták, de valamiképpen képesek lesznek úgy megújítani a műsort, hogy az legalább olyan szórakoztató legyen, mint volt.

De nem. Sajnos nem ment, mert minden pillanatban, minden párbeszédben érződött az erőltetett jópofizás, de ami a legrosszabb, hogy a tartalmát tekintve is egy üres kút volt a 23. évad első epizódja. És erről nemcsak a sebtében, mindenféle koncepció nélkül összeválogatott műsorvezetői gárda tehet, hanem azok is, akik úgy gondolták, hogy a rádiós majd jól működik a színésszel (hiszen Joey olyan vicces csávó volt a Jóbarátokban) és a német autóversenyzővel.

De nem, sajnos nem megy, Chris Evans végig úgy rikácsolt hosszú távon elviselhetetlen hangján, mintha egy morzsaporszívót akarna ránk sózni a TV Shopban. Szerencsétlen túltolta a lelkesedést, mert tudta, hogy most neki kell elvinnie a hátán azt, amit amúgy hárman szoktak, ráadásul nála az autókról és az autóiparról sokkal-sokkal többet tudó tévés műsorvezetők.

Evans pedig nem tévés, különösebben nem is ért az autókhoz, a kormány mögött úgy ül, mint egy fosó bagoly, de ami a legnagyobb hiányossága, hogy teljes mértékben híján van tapasztalatnak és az összehasonlítási alapnak. Ezért sem tett semmi mást a Viper ACR-ben ülve, minthogy elmondta a katalógusadatokat, felmondta a sajtóanyagot és egy tucatnyi – Opel Astrán üldögélő – indiai kuktával demonstrálta az egy tonnányi leszorítóerőt. Emellett a kelleténél pontosan kétszer többször nagy sebességgel kanyarodott, és áthaladt a kamera alatt egy hatalmas és üres reptéri kifutón, valamint beleüvöltött a kamerába, hogy ihajj, mert az jól állt Clarksonnak. Ennyi volt maga a bemutató, amibe nem fért bele egy rendes motorhang vagy áthúzás sem.

Sok eredeti nem volt abban az ötletben sem, hogy a Viper és az aktuális Corvette kergessék egymást ugyanazon a reptéri kifutón egy-egy lézerágyúval a tetejükön. Itt egy pillanatra képbe hozták Sabine Schmitz-et is, de maga a vetélkedő iszonyat unalmasra sikeredett és fölöslegesen hosszú volt, ráadásul az idő 80 százalékában egyik autó ment a csalinkázó másik mögött egy sík kifutópályán, majd cseréltek. Látványos driftek? Remek hasonlatok? Szavakkal átadott érzések, a Viper ACR felhelyezése a palettára? Felejtsék el.

Kötve hiszem, hogy Evans volt az, aki végigcsinálta a felvételt, egyszerűen olyan rosszul áll a kezében a kormány és olyan szinten túltolja a lelkesedést, mint az első újságírótanonc, amikor élete erős autójában ül. Ismert közéleti személyiség, profi rádiós, de ide nagyon kevés volt, erőltetett és túl hangos. Igen, utálatos dolog, ha arra kérnek a producerek, hogy told túl a szereped, de úgy látszik, a figyelemközpont nélkül halott Evans élvezte. Kiviláglik ez azokból a finoman öntelt nyilatkozatokból is, melyeket az angol sajtónak tett a premier után, és melyek szerint Clarksonék minden nézettségi rekordját megdöntötte az új Top Gear. Persze, hiszen az is kíváncsi volt arra, mi sül ki ebből, aki csak a pofozkodós botránykor találkozott a Top Gear-el először. A folytatások adatai, na azok majd többet mondanak.

Evans – azon túl, hogy tulajdonképpen a BBC saját nevelésű kulija – mellényúlt akkor is, amikor belement abba az ötletbe, hogy ne egy, hanem két sztárt hívjanak meg vendégként (Gordon Ramsay és Jesse Eisenberg). Önmagában Ramsay autógyűjtői szenvedélye is bőven kiadott volna egy tisztes betétet, erre az ostoba játékra  – melyben ó, anyám! a közönség tapssal szavazza meg, kinek van menőbb autója kettejük közül – semmi szükség nem volt, hiszen jól tudták már akkor, amikor meghívták őket, hogy Eisenbergnek semmilyen autója nincs és nem is érdekli a téma különösebben. Kihagyott helyzet volt ez is, pláne úgy, hogy Evans automatikusan alárendelte magát a vendégeknek, képtelen volt olyan egyenrangú félként kezelni őket, mint tette azt Clarkson Brian Johnsonnal, Tom Cruise-szal, Lewis Hamiltonnal vagy Jay Kay-jel, akik legalább látszólag képesek voltak felengedni előtte.

Evans automatikusan egy csillogó szemű újságíróvá degradálta saját magát, aki örül, hogy valaki eljött a műsorába, míg régen az ember úgy érezte, hogy a sztárok megtisztelőnek tartják a meghívást. Evans egy pillanatig sem volt egyenrangú partner, lezavarták a bartert, amelyben Ramsay és Eisenberg is elmondták, mire készülnek, aztán tapsoltatta a közönséget és kezdetét vette a megmérettetés egy olyan pályán és egy olyan autóval, melyet semmiféle módon nem vezettek fel. Mi ez? Minek? Milyen a pálya? Mire jó ez? Mintha mindent ki akartak volna irtani, amit csak lehetett, de azt is kapkodva és gyorsan. Olyan is lett, feledhető. Amitől ez a rész (ami elméletileg egy unalmas betét, ahol kanapén ülve beszélget két ember) érdekes és emészthető volt, azt úgy hívják, hogy tehetség. És Evansban nincs meg. Ja, az újdonságokat bemutató rovatnak se híre se hamva, kár érte.

Matt LeBlanc egy aránylag elfogadható színész. És úgy tűnik, hogy bevállalós is, az Ariel Nomad-bemutatónál egész merészen ment, jól is mutat minden élethelyzetben (hogy is ne mutatna jól, ez egy hollywoodi színész, az a dolga, hogy jól mutasson), de látszott rajta, hogy szerepet játszik és a stúdióban nem érzi jól magát, valamint a megírt poénokat sem bírja. Amikor magát adhatja, vagy rábízzák, akkor tud vicces lenni (pl. a beülős résznél) de a több, mint egy órás adásidő alatt végig úgy játszott, mint akinek a fogát húzzák éppen. Minden poén, amit kapott az annyi, hogy amerikaiként megkérdezze, merre van Blackpool, ahová két Reliant Robinnal kellett eljutniuk. Hurrá, eredeti ötlet volt ez is, köszönjük, még egy bőrt lehúzni szerencsétlen háromkerekűről.

Félreértés ne essék, Clarksonék is sokszor estek az ismétlések csapdájába és egy ponton túl már ők is csak kozmetikázott, reciklált ötletekből dolgoztak, de akkor is megnéztük, mert kíváncsiak voltunk, hogy ezúttal hogyan szívatják egymást halálba, és milyen változatos módon szenvednek meg a sikerért.

Na ez most nincs, LeBlanc és Evans nem tudnak viccesek lenni sem egymással, sem önmagukkal szemben, aztán amikor lerobban a Reliant, akkor történt valami, ami borzalmas öngól volt: felrakták egy trélerre és azzal vitték tovább. Ez eddig kizárt volt, ha máshogy nem, akkor otthagyták volna az út szélén a romot a sofőrrel együtt, és az két elé befogott szamárral vonult volna be Blackpoolba. Így az unalom mellé elnyerték a puhapöcs jelzőt is, és ezen nem segített az a ciki módszer sem, ahogy Evans megnyerte az amerikai-brit vetélkedőt az első szériás Land Roverrel. Kár, hogy LeBlanc nem adhatja saját magát, a ripacskodó Evans ellenben igen.

Nem tudni, hogy a poénírók keze meg lett-e kötve, vagy ennyien elmentek Clarksonékkal, de ez az erőtlen PC-vonal nem fekszik ennek a formátumnak, egyszerűen azért nem, mert ez a műsor 22 évadon keresztül pont az ellenkezőjéről szólt. A párbeszédek erőtlenek, enerváltak, semmitmondóak, pedig LeBlancból kinézzük az amerikai macsót és kemény szöveget akár a szerencsétlen, SZTK-keretes szemüveggel díszített Evans kárára is (adná magát), de szalvétával kell fognia a faszt, így pedig soha nem fog tudni éles kontúrokkal határolt karaktert felépíteni, kár, sokkal jobban, hitelesebben fekszik ebben történetben, mint Evans és az amerikai angolja is üde színfolt nem beszélve arról, hogy embernek néz ki, nem egy uzsonnájától megfosztott, irritáló, osztályelső güzünek.

És Chris Harris? Az egyedüli ember a stábban, aki nemcsak szakmáját tekintve autós újságíró, hanem ráadásul remek sofőr és gyakorlott versenyző is? Harris helyzete nehéz, hiszen pontosan azt a Clarkson-féle vonalat erősíti és viszi, melyet a műsor producerei (és a BBC) szemmel láthatón örökre szeretne száműzni a műsorból, és amely folyamatos súrlódások alapja volt Clarksonék és a BBC között már évek óta, és amely végül a hármas és a BBC közötti szakításban csúcsosodott ki.

Nem egy pofon miatt volt?

A hivatalos és az ismert történet szerint Jeremy Clarkson hirtelen felindulásában pofon ütötte Oisin Tymon producert, mert egy hosszú nap végén nem azt a vacsorát rakták elé, amit szeretett volna. A BBC ezt nem tolerálta még úgy sem, hogy Clarkson – apja pár nappal korábbi halálát követően – meglehetősen rossz passzban volt. A hónap végén lejárt aktuális szerződését már nem hosszabbították meg. A máig elfogadott sztori ez, de aki kicsit is belelát a médiába, az már akkor sejtette, hogy nem egy kósza pofon miatt dobta a BBC az aranytojást tojó tyúkot, és vállalta a kockázatát annak, hogy a Top Gear beleáll a földbe. Egyszerűen arról volt szó, hogy a vállalatszerű működést előtérbe helyező, ugyanakkor állami BBC-t egyre több irányból nyomták azok, akiknek fájt Clarkson szókimondása és karcos véleménye. Remek példa erre a LaFerrari-P918-McLaren P1 összehasonlító, ahol Clarkson kiterítette a szennyest több százmillió néző előtt, és bemutatta, milyen aljas és pitiáner módszerekkel operálnak a túlmisztifikált, nagynevű gyártók, ha arról van szó, hogy direkt összehasonlítóba kerüljön csúcstermékük a konkurensekével. Erről a sztoriról írtunk is, érdemes tisztában lenni vele, nagyon tanulságos.

És ez csak egy volt a sok közül, Clarksont – és rajta keresztül Hammondot és Mayt – egyre erősebben fúrták minden oldalról. Fájtak a politikusoknak, az autóipar jó kapcsolatokkal rendelkező játékosainak, az ellenük lobbizók pedig kitartóan nyomasztották a BBC nagykutyáit. Márpedig a BBC alapvetően állami kézben lévő műsorszolgáltató, a politikusok pedig könnyen megkörnyékezhetőek, és sokaknak begyében volt a döntéseiket kritizáló műsor.

A Tymonnak kiosztott pofon kapóra jött nekik, az újabban felpuhult, politikai korrektségre törekvő BBC pedig döntött. Idehaza egyszerűen a megsértődött importőr nem hirdet, ha nem tetszik neki valami, de a pénzen keresztül nem lehetett volna megfogni a BBC-t, oda politikai nyomás kellett.

Harrisszel bajban van a BBC, szerződtetése szinte szükségszerű volt, hiszen ott sem terem minden bokorban olyan autós újságíró, aki hatalmas tapasztalattal rendelkezik, kameraképes, tud vezetni és hiteles, valamint elég ismert, plusz el tudja mondani, amit akar. Ráadásul hiteles is, nem csak ugatja a témát. Az akkori piacon egyedül Harris volt az, aki szabad volt, de ez nem véletlen.

Ugyanis legalább olyan önfejű és szabadszájú, mint Clarkson, tiltotta már őt le a Ferrari és a Lamborghini is az autóiról (mókás utánaolvasni, milyen remek cikkek miatt), véleményét képes tömören, sarkosan megfogalmazni és elég nehéz eset, mert szinte a brit autós sajtó minden képviselőjével összerúgta már legalább egyszer a port sajátos véleménye és munkastílusa miatt. Az Autocartól anno mennie kellett, az EVO-hoz csak tavaly talált vissza, mostanság ír a Jalopniknak, menedzseli saját Youtube-csatornáját és a /DRIVE-ot. Talán még mindig siratja a bedőlt Driver's Republic-ot, amire saját projektjeként tekintett, amíg össze nem veszett ott is üzlettársaival.

Nehéz eset a BBC-nek, mert az biztos, hogy Harris nem fog csomót kötni a nyelvére, nélküle viszont ez a műsor csak a lelkes, ám fogalmatlan amatőrök rohangálásába fulladna, akikre komoly, látványos és rendes munkát nem lehet rábízni, mert lesznek helyzetek, amikor a maszatolás kevés. Harris egyelőre nem kapott egyetlen percet sem, de jó eséllyel csak tartalékolják a nagy durranást, hiszen hónapokkal ezelőtt felkerült a netre egy fotó, amin Clarkson, Hammond és May mellett Harris is látható volt, előtérben a LaFerrari, P918, P1 trióval. Jól példázza Clarkson és Harris eltökéltségét, hogy azt a tesztet minden hivatalos tiltakozás ellenére megcsinálták. Harris ráadásul közzé is tette anno saját csatornáján, és sokkal érdekesebb lett, mint az egész első epizód. Mindazonáltal hiba volt az egyedüli profit kihagyni az első adásból, mert Evans és LeBlanc nem tudják elvinni a hátukon azt, amit az összeszokott, jól működő trió rájuk hagyott.

Joggal hozhatnák fel Sabine Schmitzet, hiszen ott van, profi autóversenyző, elvezet bármit látványosan és ismert is. Ez valóban így van, de Schmitz szerepe erősen tisztázatlan, és csak erősíti a kapkodva összefércelt műsor-fílinget és a korrektség látszatát (kell egy nő). Senki nem tudja – és nem is derült ki –, hogy mi lesz a szerepe azon kívül, hogy vezet és néha elmond egy scheisse-t (hiszen vezetésre ott a Stig).

Nem szabad ugyanis elfeledkezni két dologról: Sabine ugyan remekül beszél angolul, de az anyanyelve német, ennélfogva sosem lesz képes úgy kifejezni magát (noch dazu finom iróniával vegyítetten odaszúrni), mint egy született angol, ráadásul nem műsorvezető, hanem autóversenyző és instruktor. Adta volna magát az amerikai (LeBlanc), brit (Evans) és a német (Schmitz) ellentétre, eltérő kultúrákra kihegyezett piszkálódás, ám látható, hogy LeBlancra főleg a neve miatt volt szükség, ráadásul Schmitz erősen alulmaradna a verbális csatákban a rádiós Evans ellen, ezt a világ legjobb geg-írói sem tudnák a nézők számára hihetően kisúlyozni. Na meg nem is túl PC. Márpedig ha nem hárman csinálják a Top Geart, hanem 3x1-en, akkor nem fog működni, mert csak egy unalmas, tizenkettő egy tucat autósműsor lesz katalógusadatokkal és szép képekkel.

Így hát szerencsétlen Sabine pár perces szerepe kimerült annyiban, hogy hatszor elkiabálja az itt van a hátunk mögött! -mondatot, majd négyszer a na most megvagy!-ot és mond két mondatot a Corvette-ről. Kíváncsi vagyok, hogyan alakul a szimpatikus és ügyes profi versenyző szerepe a jövőben, remélhetőleg a becenévként kiválasztott Kaiser-t lecserélik majd a helyes Kaiserin-re az adatlapján.

Nem látni sajnos a koncepciót, az irányt és azt sem világosan, hogy ebbe az irányba ki kormányozná majd a világ legnézettebb autós showműsorát. Több lett a néző a stúdióban, semmit nem tudtunk meg az autókról, melyre fél perc kereséssel ne találnánk rá a neten, túl sok a hasonló kép, erőtlenek a poénok (ha vannak), Evans kibírhatatlan és fogalmatlan, mindenből sokat akartak (két összecsapott vetélkedő egy epizódban, konklúzió vagy cél nélkül, két vendég, új pálya új autóval mindennemű felvezetés nélkül), ami volt, az gyengén feldolgozva (Top Gun-bázison csapatás, Ariel Nomad és a szerpentinek, lakókocsi-vontatás terepjárókkal 15 méteren!) sok-sok tapsikoló emberrel... Clarksonék új műsora, a The Grand Tour sosem kapott még jobb reklámot.

Van még hová fejlődnie ennek a gárdának. Sajnos. Nehéz helyzetben voltak, ezt a monstrumot kevesen tudták volna átvenni és Evans csapott vállacskáiról le is csúszott, pedig lehetett volna jobb is, ha hagynak mellett élni másokat is. Talán majd legközelebb, egy dobásuk még lesz. Ennyi pénzből egyszerűen egy sokkal szórakoztatóbb autós műsort kell csinálniuk, különben nyugodtan bezárhatják az egész Top Gear-boltot.

Külön szerencsétlen döntésnek tartom, hogy időközben megszűnt a Fifth Gear, amely az öreg trió által vitt TG egyedüli komolyan vehető konkurense volt, hiszen soha ilyen jó esélyük nem volt arra, hogy feljebb tornázzák a nézettséget és magukhoz csábítsák azokat, akik nem hajlandóak 79 dollárt fizetni az Amazon Prime-ért és a The Grand Tour-ért, ellenben lábrázást kapnak az Evans-féle Top Geartől.

Mert ahogy elnézem a reakciókat, egyelőre utóbbiak vannak többségben. És teljes joggal, mert erre senki nem mondhatja rá nyugodt szívvel, hogy legalább olyan jó, amilyen a legrosszabb régi Top Gear-epizód volt. Sajnálom, ez így, ebben a formában nagyon gyenge, unalmas produkció, sok pénzből, semmi más.

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!