Nem új keletű állami játék az autósok kopasztása, már régóta folyik. A játszma a mostani jövedékiadó- és áfaemeléssel új dimenzióba lépett: nálunk akkor is nő az ár, amikor világszerte csökken. A kormány által teleportált közgazdászt Évi néni kifulladásig ütlegelné a cekkerrel. Mennyivel kerül többe holnaptól egy Ignisszel autózni?

hirdetés

Rövid leszek, de velős: nézeteim szerint (amelytől
a szerkesztőség nyugodtan elhatárolódhat) a magyar politikai
osztály elmúlt húszévi teljesítményének – de különösen az utóbbi
tíz-tizenkét évinek – a rövid értékelésére egyetlen velőtrázó
üvöltés bőven elég. Ha ismerőseink körében gyors, bár kétségkívül nem
reprezentatív felmérést végzünk, azt az eredményt kapjuk, hogy
a nép szerint politikusaink loptak, csaltak, hazudtak és bénáztak,
továbbá összeugrasztották a magyart a magyarral. Az eredmény
egy gazdaságilag megroppant ország, amelyet a világgazdasági
recesszió a béka segge alá lökött, és csak azért nem pusztul
étlen-szomjan a gödörben, mert az EU meg az IMF rákötötte az
infúziós palackra.

Ami ebből most minket érint: a kassza üres, sőt, az egyenleg
erősen negatív, pénz kell, de gyorsan. Honnan? Hát a gépjárművel
rendelkező állampolgárok kusza, ám alaposan nyilvántartott tömegétől.
Ha autód van, véged: folyamatosan tejelsz állam bácsinak, miközben
gőzöd nincs, hova kerül a pénzed. Egy mindenesetre biztos: nem
a magyar úthálózat régóta elsumákolt rendbetételébe és
fejlesztésébe. Ha most valaki azzal kezd példálózni, hogy mennyi
autópálya épült, én visszakérdezek, hogy mennyiért, és nyomban csönd
lesz.

Hogyan bukunk az adócsökkentésen?

A horvátok fele költségen, ötször olyan gyorsan robbantják sziklába
autópályáikat, igaz, mi sokkal keményebb terepen küzdünk, ezért aztán
muszáj völgyhidat emelni két távoli, szelíd lejtésű domb közé, amiket
egyébként simán meg is lehetett volna kerülni. Meg alagutakat fúrunk
húsz méter magas löszbuckákba – a magyar már csak ilyen nép,
szereti a virtust.

Már éppen végleg elveszett volna a bizodalmam a számla
nélkül költségtérítgető honanyáinkban és honatyáinkban, amikor jött
a szakértői kormány, és kiejtette a száján, hogy
adócsökkentés lesz. Nagy szerencse, hogy ezt senki nem hitte el,
különben most, hogy sorban szembesülünk a konkrét számokkal és
intézkedésekkel, a tettre kész honfiak idegesebb csoportjai megint
szétvernék mérgükben fél Budapestet.

Azt el kell ismerni, hogy vezetőink gyorsan váltottak: most már adó
átrendezésről beszélnek, ami magyarra fordítva annyit jelent,
hogy amit személyi jövedelemadó-csökkentés címén a zsebünkbe
dugnak, nyomban ki is veszik onnan forgalmi és jövedéki adók, meg egyéb
terhek formájában. E kommunikációs váltást látva örömmel konstatálom,
hogy a jelenlegi kormány sokkal tanulékonyabb, tehát
intelligensebb bármelyik elődjénél. Kérdés, hogy mennyire tesz ez most
boldoggá bárkit is, amikor a megszorító intézkedések következtében
Magyarországon mindennek nő az ára, aminek a világpiacon
aktuálisan csökken, beleértve az elektromos energiát, a földgázt
és az üzemanyagot.

Hogyan bukunk az adócsökkentésen?

Autósként én most az utóbbira koncentrálok: a politikai
hangulatkeltés folytatása helyett (pedig de jól esne…) elmerülök
a számokban, és megnézem, mennyivel nőnek Átlagember terhei július
elseje után. Átlagember egy tipikus magyar kisvárosban átlagos
alkalmazotti munkát végez, és nagyon átlagos autója van: egy
Suzuki Ignis.
Átlag úr takarékosan közlekedik, havonta 1500 kilométert rak az
autójába. Az évente összesen 18 ezer kilométer.

Az Ignis kicsi autó, de különösebben nem takarékos, a 8 litert
simán megissza száz kilométerre, vagyis emberünk egy év alatt
beletankol a Mi Átlagos Autónkba 1440 liter benzint. Az
egyszerűség kedvért kerekítsünk 1500 literre, azaz másfél köbméterre.
A holtankoljak.hu szerint június 30-án egy liter 95-ös üzemanyag
290 forint. Ez a jövedéki adó tízszázalékos és az áfa ötszázalékos
emelése után július 1-jétől 301 forintba kerül.

Csak azért nem 309-be, mert a világpiaci trendet követve
a MOL egyúttal hat forinttal csökkentette a bruttó
nagykereskedelmi árat. Az adóemelések a 290 forintos benzin árát
tisztán 19 forinttal növelnék, ezért én most ezzel az összeggel
számolok: a benzin adóinak emelése évi 28 500 forinttal
növelné meg Ignis-tulajdonosunk kiadásait – ha nem következne 2010.
január elején egy újabb tízszázalékos jövedékiadó-emelés. Ennek
kiszámolásához már valami nagyon okos számmisztikus kellene, szerintem
az újabb barátságtalan lépés további 11 forinttal növeli az adót, és
kb. 3 forinttal az áfát – az annyi, mint literenként plusz 14 forintos
kiadás, fél éven át. Ha jól tudom követni magamat, bukik még
10 500 forintot a hat hónap alatt, vagyis egy év alatt
a különbözet, amit kivarázsolnak a zsebéből, összesen 39 ezer
forint. A pénzügyérek szerint a személyi jövedelemadó körüli
fúrás-faragás eredményeként Átlagember borítékjába havi tízezer
forinttal több kerülhet, így az évi 120 ezer forintos
jövedelembővülésből végül is futja neki a drágább benzinre.

Hogyan bukunk az adócsökkentésen?

Az arcunk itt fel is derülhetne, ha nem tudnánk, hogy
a benzinre költött pénz az autóval kapcsolatos kiadásoknak csak
egy, bár kétségkívül jelentős tétele. Bevasalják Átlagemberen a
teljesítményadót,
amit szinte csak úgy mellékesen, különösebb csinnadratta nélkül szintén
felemeltek. Eddig 20 400 forintot fizetett, ezután 23 400-at
fog, a különbség persze valószínűleg nem teszi tönkre, de
mégiscsak kijött volna belőle a gyereknek 2-3 olcsó trikó vagy egy
nyári szandál. Nagy szerencséje, hogy ilyen átlagos, mert ha lenne egy
háromévesnél nem idősebb, 180 lóerős autója, az után az eddigi
39 600 helyett 91 080 forint teljesítményadót fizethetne, ami
majdnem el is vinné azt a kis zsét, amit a kormánytól
kapott.

Azt is borítékolhatjuk, hogy drágulnak majd a közlekedéssel
kapcsolatos szolgáltatások, a szerviz, a műszaki vizsgák,
a környezetvédelmi felülvizsgálat, a parkolás,
a mosatás, a gumiabroncsok cseréje, egészen az aranyárban
mért ásványvízig és üdítőkig, amiket a benzinkutaknál lehet kapni.
Nagyon csodálkoznék, ha az autópályadíj változatlan maradna jövőre,
lehet nyugodtan emelni, simán kibír Átlag úr évente 37 200
forintnál többet is. Igaz, hogy Svájcban csak nyolcezer forint egy évre
a matrica, na de ott nagy a szegénység.

Azt mondom, nyugodtan rádobhatunk még havi 3000 forintot az eddigi
kiadásokra, ami egy évben újabb 36 ezer forint. Na. Ezt most adjuk
össze: Átlagember Ignisének fenntartása a jövedéki adó és az áfa
emelése következtében a számításaim szerint idén július 1-től
2010. június 30-ig 78 000 forinttal kerül többe, mint az azt
megelőző, tegnap lezárult egyéves időszakban.

Hejj, még mindig maradt neki 42 000 forintja a 120
ezerből! Na, az simán elmegy az áfaemelés miatti egyéb kiadásokra,
a villanyszámla emelkedésére, az adókedvezmények szűkülése miatt
jelentkező veszteségekre, a munkahelyi cafeteria-rendszer
megkurtítása vagy megszüntetése miatti jövedelemkiesés kompenzálására.
És ha pont úgy jön ki szegénynek a lépés, a család több
nemzedékének és neki magának az adózott jövedelméből vásárolt és
fenntartott, 30 millió forintnál többet érő ingatlana után is adózhat,
főleg, ha volt olyan igényes, hogy szeretett Ignisének garázst is
vásárolt/épített, merthogy az után külön is perkálni kell.

Kockalada hátsó ablakában bólogató barna boxerkutya legyek, ha
Átlagember ezt megússza nullszaldóval.

Ráadásul némi agymunkával összeszedhetünk még néhány további tételt,
ilyen például az autóvásárlás, ami szabadon választott ugyan, de
a végtelenségig nem halogatható. Ha Átlag úr józan eszén
felülkerekedik a féktelen kalandvágy, és elhatározza, hogy most
vesz új autót, méghozzá az Ignisnél egy kicsit tágasabb családi
modellt, mondjuk egy Opel Astrát, nos, akkor ez az aktus július 1-jétől
kezdve az áfaemelés miatt kábé százezer forinttal többe fáj neki, mert
nem valószínű, hogy az anyagilag kivérzett kereskedők lenyelik
a különbséget.

De szívni fog az üzemanyagár-emelkedés miatt mindenki, kivéve
a gazdagokat, akik magasról tesznek tíz-húsz forintnyi
különbségekre. Szívni fog anyukája is, a hetvenkét éves Éva néni,
aki csak akkor mozdul ki a lakásából, ha a sarki közértbe
tipeg vásárolni. A boltban szomorúan tapasztalja, hogy megint
drágább lett minden, és nemcsak a közvetlen áfaemelés miatt, hanem
azért is, mert drágult a fuvarozás, a világítás, satöbbi. Évi
néni újból megfontolja, hogy mégiscsak át kéne térni
a kutyakajára, de drágult az is, a macska vinné el.

Hogyan bukunk az adócsökkentésen?

Ha ebben a döntő pillanatban megjelenne mellette egy kormány
által teleportált közgazdász, és elmagyarázná neki, hogy tulajdonképpen
az ő érdekében lett drágább minden, hogy a bevételből
finanszírozni tudják a kisnyugdíját, Éva néni kifulladásig
ütlegelné a cekkerrel. Most vették el tőle a 13. havit,
amiből sok-sok parizert vehetett volna, úgyhogy húzzon
a közgazdász oda, ahonnan küldték. Amiből, ha én politikus lennék
(dehogy lennék), azt a tanulságot vonnám le, hogy nem érdemes ész
nélkül osztogatni, mert amikor az osztogatásnak vége, az emberek nem
azt mondják: de jó, hogy kaptunk eddig is, hanem besértődnek és
felháborodnak, és komoly attakokra képesek a cséphadaró módjára
pörgetett, természetbarát műanyagból készített bevásárlószatyorral.

Nem új keletű játék az autóskopasztás egyébként, elég régóta folyik.
Soroljam? Csak két olyan húzást emelnék ki, ami mindenkinek
a begyében van, ráadásul nem is csereszabatos az Európai Uniós
szabályozással, aminek, ugyebár, illene érvényesülnie itthon is.

Az egyik fájdalmas tétel a regisztrációs adó, ami csúnyán
megdobja az első forgalomba helyezésű új vagy használt autók árát –
némely kategóriában az összeg kimeríti a pimasz lehúzás fogalmát.
Amikor az emberek tömegesen keresnek és találnak alternatív
megoldásokat (lásd: szlovák rendszám, autó lízingelése külföldről),
a kormány válasza nem az, hogy változtat a nyilvánvalóan nem
éppen emberbarát szabályozáson, hanem a vámhatósággal meg az
APEH-hel fenyegeti az ő polgárait.

A másik a mopedautók ügye. A nyomi kis szerkezetek, amik
a településeken belüli közlekedésben, de vidéken
a települések között is ügyesen kiváltják a robogókat,
EU-szerte segédmotornak minősülnek. Kivéve persze Magyarországon, mert
egy segédmotort tizedannyira sem lehet megsarcolni, mint egy autót.

Visszatérve még az üzemanyag árára: elő lehet kapni azt az érvet,
hogy a legtöbb európai országban hasonló módon élnek (vissza) az
államok a hatáskörük alá vont jövedéki termékek adóztatásával.
Oké, erre csak annyit mondok, hogy ezt meg is tehetik olyan
országokban, ahol ötször-tízszer annyit keresnek, mint a magyar
Átlagember. Aki mellesleg még szerencsés helyzetben van sok
polgártársunkhoz képest: egyelőre van munkája, a minimálbérnél két
és félszer többet keres, és a felesége is dolgozik, együtt csak
elboldogulnak valahogy.

A végére jó lenne valami csattanó, de csak egy vicc jutott az
eszembe, igaz, legalább közlekedési témájú. A magyar bakter dupla
műszakokat vállal, hogy valahogy megéljen. Az egyik este elalszik
a fáradtságtól a sínek között, és a gyorsvonat levágja
mind a két lábát. Emberünk felriad a fájdalomtól, és
a vonat után kiált: Hé! Hát a farkam nem kéne?