Ami nem tilos, azt szabad!

2007.03.21. 07:41

Előzzünk, parkoljunk, nyomuljunk bátrabban! Használjuk az üres különleges sávokat, ne kövessük birkamód a sort, vagy ha mégis, hát ne szidjuk, inkább segítsük azokat, akik nem teszik.

Pontosan tudom, hogy mind én, mind ön, aki ezt a cikket olvassa tökéletesen vezetünk, sosem hibázunk, és mindig a lehetőségek maximális kihasználásával, de még épp elég biztonságosan autózunk. Reflexeink megszégyenítik a lesújtó tenyér alól huszadjára is röhögve elreppenő házilégyét ( Musca domestica), ha pedig mégis balesetbe keverednénk, tutira a másik a hibás. És mindig mi vagyunk elöl - hacsak nem a zöld IFA. De vannak (mások), akik nem élnek azokkal a lehetőségekkel, amikkel pedig élhetnének. Nekik szeretnék pár ötletet adni, bár a fenti okfejtés értelmében ők úgysem olvassák majd ezeket.

E szörnyű logikai zűrzavar után nézzük, mire is gondolok. Például arra, hogy ha van egy elfogyó sáv, ahonnan majd be kell sorolni eggyel beljebb, mi a követendő magatartás? Megfigyeléseim szerint az autósok kilencven százaléka számára az, hogy kilométerekkel az elfogyó sáv vége előtt besorol a megmaradóba, aztán ott áll a sorban, és idegeli magát azon, hogy a maradék egytized elhúz mellette, és a sor elején - szerinte - befurakszik.

Márpedig ez így praktikus. Fejlettebb motorizációs kultúrájú országokban sávelfogyás, baleset miatt lezárt sáv esetében az történik, hogy mindkét sáv kábé egyforma hosszban telített, folyamatosan egymás mellett mozog, az akadálynál pedig szépen becipzároznak egymás elé. Nem lóg ki messzire hátra a dugó, valamennyi sáv halad, nem tesznek szert ingerlő jogosulatlan előnyre a bátrak - mindenki örül. Tegyük mi is ezt: merjünk előremenni az üres elfogyó sávban! És cipzározzunk, cipzározzunk, mindig, ahol csak összefolynak a sávok! Sokkal kevesebb anyázás, sokkal alacsonyabb vérnyomás, tovább élünk, ami a nyugdíjpénztárnak szívás, de nekünk jó.

És merjük használni az üres nem-elfogyó sávokat is. Mindig elfog a sírva röhögés, amikor széles, hosszú soksávos városi utakon a lámpánál libasorban begurulnak az autósok egymás mögé, akár nyolc-tíz kocsihosszat is. Mint régen a Szovjetunióban, ha valahol ketten álltak egymás mögött, biztos beállt mögéjük még valaki: nyilván osztanak valamit a sor elején. Ha egy sáv üres, nem kell benne csapdát gyanítani, tessék használni, ezzel is lehet kicsit gyorsítani a forgalom ritmusán, ami mindenkinek jót tesz.

Előzni is keveset előzünk ahhoz képest, amennyit lehetne. Ha épp szabad, nem jönnek szemben, és lassan mennek előtted, előzz! Ha viszont nem előzöl, másoktól ne vedd el a lehetőséget.

a jámbor istenbarmai elaludtak, megszokásból követik kilométerhosszat az Ikarust.

Például városban is szabad ám előzni. Ha negyvennel szüttyög előtted a hülye turistája, mert Zimmer Freit keres, vagy a szerencsétlen kalapos, mert a hármast, nem kell mögötte araszolni. A közvélekedéssel ellentétben zebrán nem, de kereszteződésben szabad előzni, ha táblával jelzett főútvonalon haladunk.

Kalaposok és turisták, ti pedig erre figyelmezzetek: "Az előzés végrehajtását a sebesség fokozásával, balra húzódással vagy más módon akadályozni nem szabad." Kevés nagyobb bunkóság van a földön, mint amivel oly' gyakran találkozom jártamban-keltemben: a jámbor istenbarmai elaludtak, megszokásból követik kilométerhosszat az Ikarust. Én beérem a sort, nem akarok hatvannal menni, látom, hogy van idő és hely megelőzni egy-két autót, aztán vissza, aztán még párat, megint vissza, végül a buszt és ismét enyém az országút. Megkezdem a manővert - mire az épp előzött autósban felébred a Súmakker, rálép a gázra, még tán vissza is vált, hadd kenődjön szét a szembejövő Scanián, aki nem akarja a seggét bámulni perceken át. Pedig az előzöttnek, ha lassú, segítenie kell: "Lakott területen kívül a nagyméretű, valamint a lassan haladó jármű vezetőjének az úttest szélére húzódással és - a szükséghez képest - lassítással is elő kell segítenie azt, hogy járművét más jármű megelőzhesse".

A szívem megszakad, amikor az Üllői úton, vagy a Budaörsin látom szegény út szélén tipródó gyalogosokat

Ha úgy látjuk, hogy akit megelőznénk, alszik, kóvályog, veszélyesen nincs tudatában, mi zajlik körülötte, a határban ne szégyelljük megpöccinteni a dudát. "Hangjelzést adni csak balesetveszély esetében, a baleset megelőzése érdekében, valamint - lakott területen kívül - az előzési szándék jelzése céljából szabad.". Ja, és egy apróság, lényegtelen, de szinte mindenki rosszul tudja: nem kell végigindexelni az előzéseket, a kresz szerint "Az előzési szándékot - ha az előzés irányváltoztatással jár - irányjelzéssel [29. § (2) bek.] jelezni kell.". Viszont az előzés befejezését, a visszatérést a mi sávunkba, tehát a terelővonal újbóli átlépését újra jelezni kell.

Ön szerint

Apró, de az általában elég hitványul kitáblázott, felfestett fővárosi közlekedésben gyakran alkalmazható trükk: a buszsáv is létezik. Persze nem szabad tartósan gurulni benne, tilos is, meg etikátlan is, de ha tudjuk, hogy jobbra akarunk fordulni, a "bekanyarodásra felkészülés" idejére használhatjuk. És vannak helyek (a fővárosban az Alkotás utcáról a Lánchíd felé kanyarodva, a Rákóczi úton számos helyen például), ahol ez a felkészülés korábbi jobbra kanyarodási lehetőség híján sok száz métert is jelenthet, ami a reggeli-esti dugóban jól jöhet.

Ha kiszállunk az autó védelméből, akkor is maradnak ám jogaink. A zebrán, ha már leléptünk, elsőbbségünk van. A szívem megszakad, amikor az Üllői úton, vagy a Budaörsin látom szegény út szélén tipródó gyalogosokat: időre mennek dolgozni, jön a buszuk, mittudomén, de nem mernek lelépni a végeérhetetlenül sodródó vasfolyamba. Márpedig le kéne, óvatosan persze, de határozottan; csak nem kockáztatja meg a pilóta, hogy behorpadjon a motorháztető, ugorjon a jogsi egy kétlábú miatt. Csak aztán, ha megállt a beijesztett autós, nagyon vigyázni kell, nehogy a következő sávban érkező elbambult sofőr legyen a gyilkosunk.

Egy olvasónk levele

Kedves Tamás!

A cikkedben felsorolt jótanácsok akkor lehetnének valóban jók, ha nálunk a közlekedési morál jóval nyugatibb szinten lenne. Mert oké, hogy te cippzárazásra buzdítasz az elfogyó sávokban, és én magam is igyekszem ezt követni - de ha az autósok egyharmada dafke betart a többinek (és még jóindulatú vagyok a becsléssel), másik harmad meg kimondottan agresszívan ráhúzza ilyenkor a kormányt az egyenesen haladóra, hogy kikényszerítse a beengedést, az csak további konfliktusokat szül.
Az előzéssel még rosszabb a helyzet. Azt írod, "Ha negyvennel szüttyög előtted a hülye turistája, mert Zimmer Freit keres, vagy a szerencsétlen kalapos, mert a hármast, nem kell mögötte araszolni. A közvélekedéssel ellentétben zebrán nem, de kereszteződésben szabad előzni, ha táblával jelzett főútvonalon haladunk."
Nos, igen, egy negyvennel haladó járművet városi viszonyok közt, ahol aránylag rövidebb szabad szakaszok vannak, célszerűen 60-65-tel kell minimum előzni, hogy gyorsan és biztonságosan vissza lehessen térni - máris ott a gyorshajtás. És mintha épp ti közöltetek volna egy cikket a minap a következő megállapítással: "Ha plusz 10%, a sebesség, a baleset bekövetkezésének valószínűsége változás arányának négyzetével arányos, plusz 10% sebesség = plusz 21% balesetveszély. Még félelmetesebb számtani összefüggés, hogy a halálozási kockázat a negyedik hatvánnyal arányos, tehát 10% plusz sebesség 50% halálozási valószínűséggel jár."
Arról meg, hogy kinek mi a "nem jönnek szemben" definíciója, elég hajmeresztő tapasztalataim vannak. Elég gyakori, hogy ha nem fékezek rá, a szembejövő előzésben lévő, már nem tudna visszatérni biztonságosan. Nem kéne ezt még tovább gerjeszteni.
Ami az országúton lassabb járművet követő sor előzgetését illeti: sok oka lehet annak, hogy valaki nem előz. Például mert az autója nem alkalmas gyors előzésre. Vagy mert gyakorlatlan és nem érzi biztonságosnak a rendelkezésre álló távot. Vagy gyakorlott, ismeri az utat, és tudja, hogy esetleg az a busz hamarosan lefordul a következő kereszteződéseben, és fölöslegesenek tart megkockáztatni egy előzést, ha pár perc múlva úgyis megszabadul tőle.
Szerintem ez még mindig kisebb veszélyt okoz, mint a felelőtlen, önmaguk és autójuk képességeit túlbecsülő, pár másodperces előnyért fölöslegesen rizikós manőverekben saját és főleg mások életét is kockáztató önjelölt közúti versenyzők, márpedig a cikk üzenete éppen az ilyeneket bátorítja.
Hozzáteszem, én szeretek vezetni, és szeretem a sebességet, az autóm kb. 6 másodperc alatt van százon, és nagyobb sebességnél az előzési rugalmassága egy Porscheéval vetekszik - de számomra a biztonság fontosabb, mint hogy pár percet nyerjek egy előzéssel (főleg, mióta részese és valamelyest valószínűleg okozója is voltam egy balesetnek, ahol egy nagyon hétköznapi apró figyelmetlenség és a másik oldalon egy apró, hétköznapi gyorshajtás komoly anyagi kárral és személyi sérüléssel járó balesetet okozott.)
Megértem, hogy miért írtad a cikket, és ha az emberek felelősséggel és a biztonságra figyelve tudnák megtenni azt, amit javasolsz, nem is lenne baj. De nálunk erről szó sincs, a közlekedés csak kevesek számára eljutás A-ból B-be, vagy éppen hobbi/élmény, nagyon sok autós számára ez a napi frusztrációk ellenpontozására szolgáló versenypálya, ahol úgy érzik, mindenáron meg kell mutatni, hogy ők a menők.
Ha ez nem így lenne, nem szólnék egy szót se a véleményed ellen.

Üdv:

---