HR, BiH, SLO

2008.08.13. 07:09
0 hozzászólás
Nem kell irigykedni, nem kell bezzegezni: a horvátoknál, szlovéneknél, bosnyákoknál sem jobb a helyzet az utakon. Éppoly idegesítő tud lenni ott is az autózás, mint nálunk. Csak kicsit másképp.

Nagyobbik gyermekem most volt négyéves, a kisebbik majdnem másfél. Szépen szoktattuk őket a vízhez egész pici koruk óta, a naptól, széltől se féltjük őket különösebben: itt volt az ideje az első rendes tengerparti családi nyaralásnak. (Tavaly már leugrottunk a tengerhez négyesben szeptemberben, de nem sokat fürödtünk a hűvös-esős időben, inkább csak kirándulgattunk. Most sokkal délebbre mentünk, és vittünk egy nagymamát is.) Tizenegy idegenben töltött nap után, ha megengedik, mindenki okulására összegezném közlekedési tapasztalataimat. Mi tetszett, mi nem, mit csinálnak jobban, mit rosszabbul az utakon.

Bosznia-Hercegovina

Isten ments', hogy nagy pofával nekiálljak itt mindentudni a szélesen elterpeszkedő, de csak icipici tengerpart-szakasszal rendelkező jugoszláv utódállamról. Nem jártuk be keresztül-kasul, épp csak beugrottunk az Adria felől úgy hatvan kilométer mélységig, megnéztük Mostart, és már jöttünk is vissza. Egy másik úton, mit úton, egy kis hegyi ösvényen.

A kétsávos, szépen felfestett, gazdagon táblázott főút a tengerpart és Mostar között bármelyik európai országban megállná a helyét. Ha nem lenne annyira eszetlenül lekorlátozva a sebesség rajta, mint amennyire le van. Hosszú-hosszú szakaszokon 50-es, 40-es limit van érvényben, mert alagút, kereszteződés, esetleg egy kisebb falu van a két-három kilométeres zóna közepén.

Dicséretes példája ez az útkezelő és a rendőrség együttműködésének

Meg egy rendőrautó, két rendőrrel, kézi radarpisztollyal. Háromból egy értelmetlen korlátozásnál biztosan. Dicséretes példája ez az útkezelő és a rendőrség együttműködésének: gondolom, a bosnyák rendőrök szóltak, hogy ott a 37-es kilométernél van egy árnyékos, csendes zug, ahol jól el lehet dugni a mérőautót, lécci oda dobjatok már ki egy negyvenes táblát. Ehhez képest a mi kinnfelejtett táblás méréseink kispályás meccsek csupán. Képzeljék el: mintha a Négyesen Szolnok és Debrecen között minden harmadik 60-as táblánál állna elbújva egy radaros rendőr. Ugye, milyen jó nekünk?

Megkérdeztem egy benzinkutast (a pici falusi kútnál kártyával, euróval, korrekt átváltással is lehetett fizetni a tankolást, nálunk a McDonalds most 210 forintért számítja be az eurót, csak úgy mondom), mi ennek az oka. Csak a rendőrök? Igen, mondta, húsztól akár ezer euróig is büntethetnek, de ez még semmi, Horvátországban sokkal több a trafi, mint náluk. Ez különben nem igaz, de ráhagytam, arrafelé fontos a nemzeti öntudat.

gyorsak, okosak a sofőrök

A gusztustalan turistabírságolás viszont csak itt, a széles főutak korlátozott részein jellemző. Mostarban rendőrt egyáltalán nem láttunk, ahogy a keskeny hegyi úton se, amit visszafelé választottunk, az izgalom végett. Másfél sáv, leszakadt padka, szörnyűséges gödrök az út közepén: a kevésbé frekventált utakra láthatóan még nem jutott felzárkóztató EU-forrás. Viszont gyorsak, okosak a sofőrök. Nincs vita, hogy ki menjen át előbb egy szoroson: ha busz, ha teherautó, ha Golf (itt a déli hegyekben szinte minden BiH jelzésű személyautó Golf, sok a kettes és hármas, akad pár egyes és négyes), a sofőr félreáll, ha kell, nem áll félre, ha nem kell. Érdemes odafigyelni és elfogadni a helyiek értékítéletét.

Balesetet, ideges autóst nem láttam Bosznia-Hercegovinában.

Horvátország

Odafelé sztrádáztunk, amíg lehetett, visszafelé a tengerparti úton jöttünk egy darabig, majd beváltottunk az ország belseje felé, és Karlovacnál mentünk fel az autópályára. Zágrábot kihagytuk, Dubrovnik volt ez egyetlen nagyobb város, aminek a mélyére hatoltunk.

A legtöbben 110-120 körül mennek, ráérősen, spórolósan.

A sztrádán sebességméréssel egyáltalán nem találkoztam, de gyorshajtóval is csak alig-alig. 130-140 közötti óra szerinti tempóval gurulva nagyjából ötven megelőzött személyautóra jutott egy, aki engem előzött volna meg. Ez a jelenség különben az utóbbi években mindenhol jelemző Európában: úgy néz ki, a magas üzemanyagár és a magasabb sebességgel durván megugró fogyasztás megoldotta az autópályás gyorshajtás problémáját. A legtöbben 110-120 körül mennek, ráérősen, spórolósan. Aki mégis siet, az többnyire vagy X5 jellegű mindenmindegy-autóban ül, vagy dízel furgonban tipor, mert az idő egy áruterítőnek még mindig drágább, mint a munkaadója által fizetett gázolaj.

A horvát pálya egyértelműen nyugodtabb hely, mint a mi sztrádáink. A fővárost elkerülő, helyenként 100-ra, 80-ra korlátozott szakaszon is egyenletesebb, kiszámíthatóbb volt a forgalom, mint itthon. Az M1-M7, M3, M5 bevezetőjén, az M0-son sokkal több izgága törvényenkívüli előz jobbról, húz el bőven a megengedett felett, veszi semmibe a forgalom természetes tempóját, mint kint. Tanulhatnának egy kis horvát türelmet.

minden rendőr jól beszél angolul

Ha valami baj van, az autósok akkor is fegyelmezetten végigállják a sort. Igaz, ilyenkor már a rendőrség is sokat tesz az ügy érdekében. Egy alagútépítésnél, ahol a pálya egy sávra szűkült, a leállósávban oda-vissza téptek a villogó rendőrmotorosok, nehogy valaki ott akarjon előrejutni, netán visszaforduljon. Láttunk viszont olyat, hogy a motorosok előrekísértek a sor mellett egy sok nyűgös gyereket cipelő autót, ne kelljen végigállniuk a negyedórás dugót a forróságban. Riszpekt. Ja, és minden rendőr jól beszél angolul.

Az országutakon már jobban tudtam utálni a helyi rendőröket. A horvátok elbújnak ugyanis mérni, nem állnak ki jól láthatóan, zöld mellényben az út mellé, mint nálunk szoktak mostanában. Viszont csak lakott területen radaroztak, országúton nem kellett félni 90 helyett 100-nál. És itt áttérnék a helyi táblázási viszonyok ócsárlására.