A mopedautósok Canossa-járása kedvenc témája mindenkinek. A rendőrök tűzzel-vassal igyekszenek ellehetetleníteni szegényeket, végül odáig fajult a dolog, hogy rendszám viselésére, sőt, KRESZ-tudásra is kényszerítik őket. És mivel minden elnyomott csoport annál makacsabb, minél nagyobb rajta a nyomás, a mopedautósok is egyre elszántabbak. Bár az igazságérzetemet sérti, ahogy velük bántak, szerintem teljesen felesleges ezekért a járgányokért küzdeniük.

hirdetés

Folyamatosan azon töröm a fejemet, hogy mi a nyavalya az,
amiért emberek képesek beülni egy mopedautóba? Ültem már ilyenben,
életem meghatározó élménye volt. Egy lezárt területen történt
a dolog, de még ott is rettegtem benne. Bár
Rácz Tominak más volt erről a véleménye , én a Hungária körútra biztos nem
mernék vele kimenni – bennem van a hiba, nem vagyok
adrenalinfüggő.

Ennél már csak egy borzalmasabb van: összefutni egy ilyennel
a forgalomban. Mert elképesztően nem gyorsul egy akármilyen
autóhoz képest, és kikerülni sem lehet sávon belül, mint egy biciklit
vagy mopedet. Ez vidéken, faluban vagy egy három számjegyű úton nem
gond, sőt, egy lovaskocsihoz képest főnyeremény. De főutakon,
nagyvárosi forgalomban?

Meggyőződésem, hogy az egész moped kategória nem életképes
a nagyvárosi közlekedésben, legyen akárhány kerekük. Egy
segédmotoros kerékpárnak ma simán kell tudnia hetvennel menni, ha nem
akarja az ember, hogy eltapossák. Sajnos, az ötvenes években definiált
járműosztályok már nehezen húzhatók rá a mai járművekre, sem
a mopedautónak titulált gépekre, se a
Segway-ekre, és még
sorolhatnám. És mire az ENSZ EGB megváltoztatná ezeket, majd
ratifikálják a tagállamok, addigra úgyis kifogynak a Föld
kőolajkészletei.

Amúgy is, miért kellene ilyen tetű lassú, ám aranyos külsejű
kapszulákkal járnunk?

A válasz mindig a régi. Az emberiség történelmének mozgatórugói közt
három fontos dolog szokott szerepelni: a nő, az alkohol és
a pénz.

A mopedautók esetében, azt hiszem, kihagyhatjuk a csajozós
vonulatot. Jóval fontosabb a második: a pia.
A mopedautók Franciaországból származnak, ahol már évtizedekkel
ezelőtt sem tolerálták, ha az ember egy pohár bornál többet ivott,
pedig ott tényleg nincs étkezés nélküle. A lelkesen szondáztató
rendőrök hamar kitermelték a célcsoportot. Tegyük hozzá,
Franciaországban tényleg ezer apró hely van, ahová nehéz máshogy
eljutni, az ilyen pöttöm járgányok jól jöttek a mozgássérülteknek
is – gondolom, ez utóbbi lehetett az érv a kategória
megteremtésére. Ez lett a kiskapu azok számára, akiknek tényleg
halálos ítélet, ha nem tudnak valami géperejű készülékkel közlekedni.
Újabb értékesítési lehetőséget biztosított az, hogy kismotor-jogsival
a négykerekűzés élményét nyújtotta, az egészen fiataloknak is. Ha
jól emlékszem, az ős-Pandából volt olyan verzió, amelynek felső két
fokozatát egyszerűen lehegesztették, hogy eladható legyen ilyen
járműként.

Mi is a francia kategóriának köszönhettük anno, hogy
elhihettük: újjáéled a magyar autógyártás Hódmezővásárhelyen, ahol
üvegszálas műgyantából, síküvegből, berántós fűnyírómotorból és
Ikarus-lámpákból próbáltak összeállítani valamit, amivel be lehetne
törni erre a zaftos piacra. Igen, ez volt a Puli. Akkoriban
nem kifejezetten hangsúlyozták, hogy ez nem teljesen autó… aztán amikor
az üzlet befuccsolt, kiderült, hogy annyiba is kerül, mint egy autó,
nálunk rendszám is kéne rá, csak épp egy Trabant fényévekkel jobb nála.
Aztán megpróbálták temetői járműként is eladni, csak elfelejtették
átméterezni, és a legenda szerint a duplára nyújtott alváz
egyszerűen eltört a súly alatt. Nem tudom, igaz-e, de ha ez éles
bevetésen történt, az kínos lehetett.

Aztán teltek az évtizedek, és a mopedautók legalitását EU-s
csatlakozásunk hozta meg. Papíron. Végül szabadságharc lett belőle.

Egy-két lelkes importőr és a köréjük csoportosuló hívek
a rendőrséggel, a bírósággal, a Közlekedési
Főfelügyeletből NKH-vá lett hivatallal, ügyészséggel, ombudsmannal
vívták csatáikat; egyiküknek,
Bander Ferencnek
még a családja is ráment, sőt, börtönbe is vonult leülni egy 18
ezer forintos büntit, tanítványai pedig vészjósló menetben követték 45
km/órás tempó elérésére képes, édes kis műanyag járgányaikkal.

A kabaré és a forradalom jegyeit vegyítő küzdelemben egyedül az
volt a kínos, hogy Magyarország valóban csatlakozott olyan
egyezményekhez, amelyekkel elfogadta eme kategóriát is létező, legális
dologként. Magyarán, tényleg törvényes. Ám a mopedautók hívei
ritkán hangsúlyozták: bizony minden normális országban rendszámköteles
a moped, ha valaki elnéz például Romániába, láthatja, az utolsó
retkes Babettán is van. Nálunk viszont a rendszám nélküli
forgalomszédelgés-tilosparkolás bónuszként járt volna hozzá. Ami vonzó
nekünk, a rendet örömmel elutasító magyaroknak. És legyünk
őszinték: én is láttam már mopedautót 65-tel menni, biztos van
chiptuning… illetve chip híján valami más.

Arról nem is beszélve, hogy se regadó, se más költségek nem terhelik
őket. Egyedül kötelező biztosítást kell fizetni, illetve azt a pár
liter üzemanyagot – ezek tényleg takarékosak. És itt jön be
a pénz, ettől ilyen elképesztően vonzóak.

Meggyőződésem, hogy ez a semmitsemfizetős lehetőség tette őket
roppant unszimpatikussá a kapzsi állam szemében. Nyilvánvaló, hogy
ezért szekálták szegényeket. Annyira, hogy mindenki ombudsmani és
ügyészi állásfoglalásokkal mert csak közlekedni. Viszont így tovább
romlott az átlagsebességük. Minden rendőr megállította őket, előkerült
mondjuk
tíz A4-es oldalnyi jogi szöveg. Na most számoljuk ki, meddig tart, amíg ezt egy rendőr
elolvassa és értelmezi. Szerintem piros betűs ünnep volt náluk, amikor
5 km/óránál jobb átlagot futottak.

Már-már sajnálni kezdtem őket.

Aztán megnéztem,
mennyibe kerül egy ilyen autó újonnan. Hárommillió???! Akinek ennyi pénze van egy
ilyen vacakra, az miért nem tud már venni hozzá egy jogsit is? Fiúk,
legyetek már élelmesek!

Ehhez képest van egy háromszáz kilós, bódé, blokkolásgátló és más
biztonsági szerelvények nélkül, annyiért, amennyiért legalább
négycsillagos Euro NCAP minősítésű járgányban utazhatnának öten – úgy,
hogy közben a regadót is megfizették? Na ne már! Ezek nem
űrjárművek, hanem műanyag dobozok, kerekekkel és rafinált pilótákkal,
akik meg akarják magyarázni, hogy ők még akár utast is szállíthatnak,
hisz az előírások csak a mopeden tiltják, a mopedben nem…
hehe. A legviccesebb, hogy az
egyik Ligier-forgalmazó összehasonlító táblázata szerint az X-Too nevű
gép csomagtartója 1200-1700 literes! Ekkora a Ford Mondeo kombié,
lehajtott ülésekkel, könyörgöm!

Aztán megnéztem, honnan a hiba: a francia gyár hasznos
térfogatot, és nem csomagtartót említ – vagyis a 2,8 m hosszú
doboznak az a része is benne van, ahol az ülések vannak. Mind
a kettő. Az X-Too továbbá abban is veri az autókat, hogy hátul
tárcsafékje van, de a fékrásegítő, az ABS és a gyűrődő zónák
hiányáról valahogy elfeledkeztek.

Legyünk már realisták. Szerintem teljesen jogos az az elvárás, hogy
ha valaki közúton akar töketlenkedni, az legyen azonosítható, és netán
tudjon többet a szabályokból, mint egy szamárkordé pilótája. Ha
valaki egy szekérre rárak egy Pannónia-motort a Kiskunságban, hogy
azzal járjon a földecskéjére, azt le kell vizsgáztatnia
a 25-ös tempóhoz lassú járműnek, ezek meg mehessenek 45-tel, az
azonosíthatatlan dobozkáikban?! Még jó, hogy az új előírással (rendszám
plusz nagymotor-jogsi) ez a probléma megoldódott. Persze sejtem
én, hogy ez a kezdet, és jól meg is fogják őket adóztatni
valahogyan, lesz üvegszál- vagy Lombardini-motor-adó is. De ezek úgyis
rafinált csávók. Kikerülik ezt is.

Ott vannak például a csábító önjáró fűnyíró traktorok,
bármelyik szupermarketben kaphatók. Az ember kicsit felpiszkálja
a motort, kell rá ácsolni tetőt meg szélvédőt, és kész. Elindul
negyvenöttel, rendőr megállítja: „Csak megyek a Józsihoz ide
a szomszédba, füvet nyírni”. „Te Pisti, a fűzfán faragott
rázangyalát, te hülyének nézel? Télen?!” – így a rendőr. „Mér,
tiltja a törvény? Akkor havat tolni megyek.” – és meg sem áll
Nemesmedvesig. Aztán a jogi hercehurcák után jön a motoros
gördeszka villanyhajtással, amelyhez négy orrszőrnyíró szolgáltatja az
erőt, és így tovább.

Mert forradalmárok mindig lesznek, többek között nekik köszönhetjük
a nagyszerű automobilt is. Viszont ne felejtsük el: ezek
a sokszor őrültnek nézett emberek előrefelé vitték
a dolgokat, a mopedautók pedig arra alapoznak, hogy minden
lényegi biztonsági és környezetvédelmi fejlesztést kihagyjanak
a járművekből.

Persze demokráciában élünk, de mi, magyarok még bután csináljuk
a dolgokat. Nyilván az ilyesmit nem kell támogatni, mert momentán
a közösségnek nem érdeke az, hogy az országot 45-tel döcögő
négykerekűek árasszák el. Ám kitalálhatók demokratikus módszerek is
erre. Mondjuk, ha nincs jobb ötletük, a rendszámot 3 milliméter
vastag aranylemezből legyen kötelező elkészíteni rájuk, és a két
oldalukra is kelljen belőle egy-egy. Rögtön kevesebben akarnának
börtönbe menni, vennének a mopedautó árának a feléért egy
Chevrolet Sparkot, ami ezekhez képest egy turistabusz és egy tank
keveréke. A fennmaradó összegből pedig üzemeltetnék, mondjuk
kifizetnénk 6-8 évre a kötelezőt és a benzint.

Meggyőződésem, hogy ilyenekkel fogunk járni, ha már
a kőolajkészletek utolsó decijeit szivattyúzzuk a földből,
netán villanymotorral, napelemmel. Sőt, a belvárosi
gyalogos-biciklis zónákban legyenek ilyenek a kommunális járművek
és az áruszállítók. De máshol semmi szükség rájuk, azt a 86 embert
leszámítva, akinek ez a szenvedélye. Járjanak vele, fizessék,
szeressék, áldozzák fel érte a családjukat, vagyonukat,
idegrendszerüket, hisz joguk van hozzá. De nehogy már ilyenek mögött
vánszorogjunk nap mint nap, pusztán azért, mert ezeknek az embereknek
valakik – véletlenül a forgalmazók – megmagyarázták, hogy
megéri.