Egy-két-háromszáz motoros, a fene se tudja, hova tartanak, de aki autós közéjük keveredik, kiirtják. Záróvonal-átlépés, leszorítás, rendőri forgalomfenntartás rendőrök nélkül, totyorgás a 21-es úton, düh, frusztráció, önbíráskodás, magyar öl magyart, és egy céges Ford Galaxy is felbukkan a történetben.
A mercis elindul Bokorba, mert a gyerekeinek egy éve megígérte a traktormajálist. Menne ő inkább a tullni börzére faros Ikarusszal, mert a barátai mind oda tartanak, de ígéret szép szó. Mostanában ildomos kicsit spórolni is, ezért nem a tízet kajáló kombival nyomul, amit mindenki imád, hanem az asszonyka szűkös 190D Mercedesével, mert az csak hatfelet eszik. Francba a régiautó-hangulattal, ott lesznek hangulatnak Bokorban az ősi traktorok.
Nagyobbik gyerek lázas, de a halálos ágyáról is arra szavazna, hogy legyenek traktorok, kicsi csak szunyókál, fogynak a kilométerek az M3-ason. Forróság van, mindenki megy valamerre, tömött a sztráda. Néhol feltorlódik a sor, baromállat vectrás jobbról előz, utána a hozzá hasonló többi baromállat. Ők beugranak a nem létező lukakba, valahol elöl, mögöttük tucatnyi autó orra áll a vészfékezéstől, szerencsére mindenki éber, nincs csattanás, csak az idegek szakadnak lassan széjjel. Megszoktuk, Magyarország, Bunkia, a kultúra úgy hull le rólam, mind ruha másról a boldog szerelemben, ez van, sose leszünk kultúrnép, mert valakinek mindig fontos lesz mások élete árán is egy milliméternyi előny.
Ettől még alakulhatna jól a nap, csak át kellene vészelni valahogy ezt a szemét emhármat, nemsokára le kell térni Pásztó felé, onnan nyugis, kétszámjegyű út, aztán arról is Hollókő felé már csak a kanyargós ökörcsapás, és megérkezik. A gyermekek kókadtak, ezért a baromállatság és az előre megfontolt szándékú emberölés megnyilvánulásait az első ülésekről szemlélő szülők csak befelé ordítják a kurvaanyádokat. Nicht vor dem Kind, a gyerekek még nem a Balkánon élnek, hátha nem is fognak, adjuk meg nekik egy szebb jövő lehetőségét, ahol autós autósnak, ember embernek, magyar magyarnak barátja.
"Nézd csak, anyus, mennyi motor! De jó nekik…" – villan be a három héttel korábbi motoros túra, amikor maguk is tizenhárom gépből álló konvojjal indultak neki a kremsi távnak. Konvojban motorozni jó, erősíti az összetartozást, felfrissülés az idegrendszernek, lélekemelő élmény, irigykednek is a Merci műanyagszagú belsejéből. Micsoda élmény volt, erre most, ebben…
Szóval mercisünk előzi a tizen-, nem, huszon-, őőőőő, harminc-, szóval végeláthatatlan hosszúságú motorossort, vigyorog, mint a tejbetök, még mindig de jó nekik. Egyszer csak feltűnik a tábla, salgótarjáni letérő egy kilométer múlva. Előtte megy valami izé, százhuszonöttel, jobbra a motorosokból álló sor csak nem akar véget érni. Aki mögötte jön, menne gyorsabban, talán egyike a potenciális, jobbról előző baromállatoknak, jó lesz vele vigyázni. A gyerekek mindketten félkómában, hangjukat nem hallani, így a legjobb, tomboljanak csak majd Bokorban.
Ajjaj, a letérő 500 méter múlva, már csak 300, mit tegyen ilyenkor a sort már lassan két perce előző autós? Álljon meg vészvillogóval a pályán, amíg elvonul a konvoj? Azt nem lehet, abból tömegszerencsétlenség lesz. Lassítson le harmincra, és kockáztassa, hogy a baromállat mögötte a motorosokon keresztül előzze meg? Azt nem lehet. A sor mindkét vége végtelen távolságban, nincs mit tenni, közéjük kell szivárogni.
Index ki, az addig szellősen haladó motorosok erre kicsit összébb. Sehol egy luk. Szerencsére az autós sor még mindig gyorsabb a cammogó motorosokénál, egyszer csak óvatlan cruiseresek között akad másfél féktávnyi hely, oda mercisünk becsusszan.
"Kösz, fiúk, bocs, nem tudtam máshogy megoldani" – köszöni meg kézfeltevéssel és villogóval a gesztust, hiszen ő is motoros, amikor odaát ül, utálja, ha autók próbálják letolni. Itt ilyenről szó sem volt, a tempó lassú volt, a féktáv hosszú, de akkor is, idegen sejt került be a homogén rendszerbe. Egy kívülálló szemét.
Azt, hogy egy 190D Mercedes nem való motoros konvojba, hamarost a tudomására adják. Megjelenik a semmiből két endurós, jobbról és balról, olyan közel mennek el, hogy a Mad Maxben sem csinálták jobban. Dudálnak. Nem igazán dühösen, nem is mutogatnak, de azért a mercis kurva anyját, ezt érezheti. Majd még endurósok, még cruiseresek, mind centikre, mind az autó elé féktávon belül, mind egyre lassabban. Ebből verekedés lesz. Nem, verés.
Be az autópálya-lehajtóba, a Mercedes már csigatempóban vánszorog, körbeözönlik a motorosok, a távok milliméteresek, némelyik elég dühös, nem érti a helyzetet, dudál, már mutogat is. Mercis izzad kicsit, hiszen az ő fajtája, motoros mind, nem tehet róla, hogy most dobozban ül, majd talán jövő héten integetünk egymásnak, Joe. De ez itt, most közelharc.
Végül felbukkan a vérszállítós, sort záró motor, meg a tetrapakos Ford Galaxy is. Egyik balról, másik jobbról, mindkettő a záróvonalon túlról. Vérszállítós egyértelmű kézmozdulattal megköszöni a türelmet, tetrás autó inkább nettó lenyom, sarkos, milliméterre kiszámított leszorítással jelzi: az aszfalt az övé, mert ő is most kicsit motoros, védenie kell a kiszolgáltatott kétkerekűsöket.
Hosszas várakozás a 21-es útra ráhajtásnál. Civil motorosok állják el keresztben az utat, sor jobbra, sor balra, sok-sok ideges autós, köztük nyilván baromállatok is. Csak zárójelben – ezt hivatalosan a rendőrség se vállalja be felkérésre, más kérdés, hogy amikor kíséretet adnak ilyen társaságok mellé, a végén mindig muszáj kereszteződéseket blokkolniuk. Motoros konvoj ráömlik a 21-esre, nem mindenki tud elstartolni, mások viszont csavarnák a gép szarvát, enyhe káosz, kétszáz-háromszáz motorosnál nagy a szórás tudásban, vérmérsékletben, gépjóságban.
Mercis szinte örül, hiszen lemarad a bandától, már kezdte szarul érezni magát, kicsit elege van ebből a pimf hetven kilométeres útból, először a jobbról előző baromállatok, utána a ragasztóba mártott kétszáz motor, meg a dögöljmegteszemétgeciminekjösszideközénk keserű íze a végén. Pedig sehogy nem tudta volna máshogy megoldani a helyzetet, próbált a lehető legkulturáltabb lenni. De ott volt a kitérő, a Galaxy hátuljára meg senki sem írta rá, amikor elkezdte az előzést, hogy másfél kilométernyi, áthatolhatatlan biker galeri van előtte… Pocsék a helyzet.
Tizenkét dühös autós el jobbról, tizenkettő el balról, be lehet sorolni. A Salgótarján irányában feltartott autósok közül harminc méterrel odébb mind rákanyarodik az M3-Budapest irányra, csak egy vánszorgó Honda Civic és előtte egy VW Polo marad, előbbi volánja mögött bácsi óvja hevesen dobogó szívvel a dukkót.
Hopp, megint megállás. B+, megint a motoros banda. Újra munkába lendülnek a civil motoros fiúk, nagyon szorgalmasak, szervezettek, és legalább sárga mellény van rajtuk. Szabályosak, más kérdés, hogy rendőrön kívül nem valószínű, hogy bárki leállíthatja egy országos főút forgalmát. Az egész 21-es út özönét másodszor stoppolják 200 méteren, ezúttal csak öt-hat haver csatlakozik az út bal padkájáról. Tisztára, mint a sorompók Rákosrendezőn, reggel nyolc tájban. Mercis pumpája lassan kúszik felfele, áll a sok autós, fő megfele, menne a távoli cél felé, de az ezüstszínű BMW-t rövidesen megnyergelő fiú még komótosan veszi a kesztyűjét, elegáns lendülettel lábat emelint ülés felett, megfontoltan indít, kicsit hagyja felkúszni az olajat, túráztat, műszert figyel – a drága Rotax-technikát nem szabad hebehurgya módon meggyilkolni. Bár minden motortulajdonos ilyen kulturált lenne, nem lenne ennyi ótvar gép Magyarországon. Mercis gondolatban beír egy ajándék olajcserét a BMW-snek a szervizkönyvbe.
Az autósok ezt közben végignézik, közülük a nem motorozókat lassan szétveti a gyűlölet. Ami szimpátiát néhány megköszönős, autósokkal jól együtt élni tudó motoros tíz év alatt kiépített bennük, azt ez az egy komótos barom nagyjából le is rombolja fél perc alatt. Honnan is tudhatná az a néhány astrás tulok, hogy egy finoman illesztett motorral tilos elindulni a beindítást követő másodpercekben? Ezek az autósok, ezek az autósok…
Megindul végre a sor. A bácsis Honda Civic lemarad tőlük, ötvennel tart az ifjúság forrása felé – ha így megy, talán kiapad, mire odaér. Ám a mercis rájön, hogy ebben a tempóban csak egyre távolodik Bokor, fél tizenegy van, a traktormajális már rég zakatol, a gyerekek egyetemre mennek majd, mire eljön a hollókői lehajtó, legalább a megengedett kilencvenest kellene tolnia. Hondát előz, erre VW Polo, előtte megint ott a tetrapakos Galaxy-far. Még jó, hogy csak a mercis tudja, milyen céghez tartozik az autó, máskülönben elég sok ember meggyűlölné a kiváló csomagolóóriást emiatt az átlagban 72-vel sorfeltartó Ford busz miatt.
Tehát 60 és 85 között vonul a végtelenített motorsor Nógrád megyében. A táj festői, két keréken élvezet. Mercis szinte érzi az illatokat, amiket csak motoron, hetvenes tempó környékén lehet, beletörődik a helyzetébe. Nagy galeri, örömködnek, még jó, hogy nem történt baj.
De akár történhetne is. Például a piros Swift miatt, amely valamilyen csoda folytán (vagy egyszerűen csak türelmetlenségből) egy mellékútról beáll a konvojba. Ajjaj, ezt mindjárt megölik – gondolja mercis. De nem, kulturált csapat, semmi vész nem történik, csak néhány, kissé madmaxesre vett beelőzés, kipufogóröffentés oktatásiból (miafasztakartálbuzi?), majd TetraGalaxy utánuk veti magát, jól jön a kipasszírozáshoz a záróvonal után következő, forgalomtól elzárt terület. Meg persze a TDCi ereje is besegít, köszönjük neked, drága Ford.
Swift tehát hátraszorul, úgyis buzis volt a színe, nem szerettyük. Sofőr kicsit rángatja még a kormányt, látszik, hogy dolgozik benne a kisemberes frusztráció, de a tömeg erejével szemben nincs ellenszere. Lenyomtak, hülye, fogd má' föl.
