Hajlamosak vagyunk nem törődni a távoli vagy közép-távoli
jövővel. Mondjuk a tízévmúlvával. A nagyon távolival rendben
volnék, van vagy tizenöt éve, hogy ilyen életbiztosítás-izét kötöttem.
Ezzel le is tudtam az előrelátást, és dobtam egyfajta pénzügyi
palackpostát a távoli jövőbe. Jut eszembe, a kötvény, vagy micsoda
megkötésekor (aláírásakor?) még semmi közöm nem volt az autóiparhoz, de
az ügynök így magyarázta:
- Ez most egy egymillió forintos kötvény, nagyjából egy új Suzuki
ára. Az biztos, hogy a lejáratkor is lehet venni az értékén egy új
Suzukit.
Nem vagyok pénzügyi zseni, de ezt nagyjából felfogtam. És évről
évre elégedettséggel tölt el, hogy amikor kiküldik a számlaértesítőt,
fejben nagyjából mindig kirakom, hogy már nemcsak új Swiftet (ami eleve
mekkora különbség egy akkori újhoz képest), hanem
egy alsóközép, Golf kategóriás autót is vehetnék érte, persze
más emblémával.
Na de, és itt jön a nagy kérdés,
mi van abban az esetben, ha nem úgy kapom meg a kötvény árát, hogy
meghalok, tehát mindössze egy rövid temető-
ride erejéig lesz szükségem autóra, hanem csak úgy, lejár. És
leszámolják a kezembe a három és félmilliónyi bankót. Jó, az
akkori három és felet, ami reálértéken akkor is újsuzuki
stb.
Természetesen tíz év múlva még sokkal több pénzem lesz, mint most,
hiszen addigra Fletó és Viktor annyira kimerülnek egymás
baszkurálásában, hogy teljesen összemelegszenek, és családostul
beköltöznek egy hippikommunába. A Kossuth tér gyepszőnyegén felállított
jurtákba, ahonnan végre együtt építik az országot. De persze Klára és
Anikó vigyázhatnak egymás gyerekeire,
nekem attól még miindig érvényben lesz a kétmilliós dogmám,
nevezetesen hogy ennél többet autóért (járműért) nem adok. Lehet, hogy
addigra ezt kicsit inflálom, de nem biztos, hiszen legalább négy éve
tartom hozzá magam, miközben egyre faszább autókra teszek szert.
Tehát elköszönök az üzletkötőtől, miután a kétmillió feletti részből
nyugdíj-előtakarékossági szerződést kötöttem, hátha mégse ér
motorbaleset. És ott állok tíz év múlva hülyén, eszembe jut, milyen
szép dogma volt a kétmillió,
meg a "csak használtat, mert annak már van lelke". De melyik mai
autót lehet majd megvenni tíz év múlva?
Legújabb kétmilliós szerzeményemmel, a
Tehénnel
például kasztot váltottam: korábban
soha nem álmodtam róla, hogy egyszer olyan autóm lesz, amiben
például van CHECK ENGINE lámpa, a modernitás egyik szimbóluma.
Természetesen akkor tudatosult bennem a létezése, amikor kigyulladt. A
szervizben ugyan nem tudták számítógéppel kiolvasni a hiba okát, mert
kanadai modell, és az európai Toyota komputer miért is tudna kanadaiul,
de megnyugtattak, hogy valami környezetvédelmi, amerikai EGR-szelep,
szénszűrő, vízszűrő, ilyesmi lesz. Ami nélkül a motor tökéletesen megy,
és egyébként tényleg, kétezer kilométer óta hibátlan, csak kissé
tolakodva adja tudtomra, hogy van benne CHECK ENGINE lámpa.
Valami nagy tehén lesz, de okvetlenül V8-as, automata. A Tehén-tehén
csak V6-os, de már ez is épp elég örömforrás. Oké, hogy 12 liternél még
nem fogyasztott kevesebbet, de 15,5-nél se többet. És a nyugalom
ellenértéke, amivel közlekedés idején megajándékoz, akár pénzben, akár
szavakkal ki sem fejezhető.
Egy ilyen SUV ritkán büntet instabil csúcstechnikával, nagy
motornál felesleges is a techno-trükközés. És a V8-as, egy nagy
benzines V8-as egyrészt szépen rotyog, másrészt olyan földöntúli
nyugalmat sugároz, ami minden ellenkező híresztelés dacára megéri a 20
liter körüli fogyasztást. Meg persze addigra talán rájönnek az idióta
törvényhozók, hogy egy gázos autó sem robbanásveszélyesebb, mint egy
benzines, és akkor majd gázosítom, és beállhatok vele a plázába. (Á, a
törvényhozók addig
se jönnek rá.)
Vannak ilyen autók, nagyok, kényelmesek, üzembiztosak, precízek,
finomak,
szívem szerint
Toyota Land Cruiserbe ülnék át, de nagyon viszolygok az első lámpáitól.
Hátulról tetszik, oldalról tetszik, az eleje sajnos válóok. Tiszta
szerencse, hogy egy 2012-ben alakult kongói cég egész jó Normálorrú
Conversion Kitet árul hozzá. Meg 2017-re az is lehet, hogy maga a
Toyota cserélte le az amúgy is 2003-as modellt egy pofásabb, kicsit
krómosabb, retró bumburnyákra. 2017-ben szerintem reálértékben még
olcsóbb lesz egy horrorfogyasztású, ésszerűtlen használt autó, mint ma.
Igen, valószínűleg a Land Cruiser az esélyes.
Öregebb leszek tíz évvel, de 2017 kellemes élményeket is tartogat,
mint a kapuzárási pánik.
Megtudom végre, mennyit ér a mai hibrid technika, abszurd,
öncélú kitérő volt-e, ami tökéletesen okafogyottá vált a gigászi
szibériai kőolajmezők felfedezésével, vagy szép fokozatosan
tökéletesítették. Vajon szalad-e még akkor egy 2007-es
Lexus RX 400h?
Vagy épp most, nyolc-tíz év elteltével kezdenek beszarni a hibrid
szinergikus meghajtások? Látatlanban nem vennék évtizedes hibridet, az
ziher.
Szívesen megelőlegezném a bizalmat a Citroënnek, hogy a
minőségjavítási erőfeszítések sikerrel járnak, de szerintem ez tíz év
múlva egy tízéves
C6-oson még nem lesz
érezhető. Különben meg nem hiszem, hogy limuzint vennék. Vagy kisautó,
vagy SUV: a tehén után mást nem tudok elképzelni. Terepjáró-ügyben a
militáns környezetvédőket is könnyű lenne elhallgattatni. Kapnának egy
hétre egy kényelmes, magas, nyugis SUV-ot, a büdös életben nem lehetne
őket visszaimádkozni a biciklire. Amelyiknek meg nem telik rá, és
inkább csak merő irigységből prédikálja a környezetvédelmet, annak
úgyis mindegy.
Limuzin tehát nem, bár tény és való, a fillérekért kótyavetyélt
C6-osok elég csábítók. A hidropneumatikus rugózásnak se olyan rossz már
a híre, mint ami nálunk a rendszerváltás táján a BX-eket agyatlanul
henkölő autószerelők miatt kialakult, de C6-ra inkább csak vágyni
fogok, és néha kölcsönkérem a Karottáét. Venni már inkább egy
Fiat Panda 100 HP -t vennék, amúgy is jó okom lesz a fogyókúrázásra. Az olasz
termékek
általában nem tűnnek tartósnak, de erre olyan gyakran cáfolnak
rá, hogy szerintem 2017-ben még egy vidám kilométerek százezrein át
szétgyilkolt Pandával is érdemes lesz foglalkozni. Egyszerű,
strapabíró, hálás és még mindig jó vezetni. Vagy ha addigra lesz egy
hegyi drogbáró-rezidenciám, egy feltűnésmentes
Panda 4x4 Climb -ra váltok, és azzal kergetem a marháimat az itatóra.
Kisautónak még
a
jelenlegi Swift
is szóba jöhet, szerintem az még tíz év múlva is autószerű lesz,
árban persze sokkal lejjebb, mint a kétmilliós dogmakeret, de hát
istenem, ha a szükség rávisz, végülis vehetek olcsó autót. Ez az!
Swift, vagy Ignis, de minden optikai tuning nélkül; szerintem a
lélekben régiskodás tulajdonosoktól fantasztikus állapotú, megkímélt
tízéves Igniseket lehet majd venni falun, amik problémamentesen
elmennek még tíz évet. Vagy: egy jó
régiSwift ? Telhet el annyi évtized, hogy a régi Swift
egyszer menőn retró legyen, vagy azt az intervallumot még Stephen
Hawking se tudja elképzelni?
Ja, hát a
Mazda az természetesen
meglesz, olyan idióta nem lehetek, hogy valaha is eladjam. És
szerintem addigra nem is nagyon lesz Európában tíznél több eredeti
állapotú, ráadásul nem múzeumban szomorkodó Miata.
További cikkeink
