Az első autóm.
Szöveges ítélet
Merci. 126-os. 5 hengeres. Turbós dízeles.
Mit is írhatnék még. Pont én? Ráadásul első autómként? Na, igen, érdekes dolog ez a népítéletesdi… Az ember olvasgatja a végtelennek tűnő, általános iskolai dolgozatnak is pocsék vagy éppen bőrkötésbe való irományokat, és valahogy megjön a kedve az íráshoz…
Közeledik a hajnal és éppen most van kedvem Word-öt nyitni (egy világító billentyűzet és egy pohárka Golden ĈAJ társasága mellett), pedig már több mint két éve rendszeresen csámcsogok az autós társak művein. Éppen a BMW-k között olvasgattam, (számomra is furcsa, de mostanában egyre többet időzgetek ott….) de most már nem bírhatom szó nélkül. Igencsak furcsa ez az autó pornó: a sok használtauto.hu és totalcar után óhatatlan, hogy az ember maga is a színfalak közé lépjen és ő is kitárulkozzon (még jó, hogy ez a hagyományos pornónál nem így van :) ). Talán nem is éppen a közösségért, hanem sokkal inkább a maga örömére…
Sokan meghökkennek majd a címen, de tényleg igaz: ezzel kezdtem autósként budapesti pályafutásom. A sok biciklizés és a „Budapestre csak az őrültek vesznek autót” kijelentések után, mondhatni az ölembe pottyant a súlyos öreglány. A részletekbe nem mennék bele, aki ismeri a sztorit, remélem, szurkol nekem. A többieknek elég egy örökérvényű aranyköpés a Macskafogóból: „-Te jó ég, mibe fog ez nekünk kerülni? –Két év börtönbe, ha nem száltok be elég gyorsan!” Szóval, én beszálltam: nagybátyám jóvoltából óhatatlanul és maradandóan a családba került, e gyönyörűséges közel 1700Kg-os Német csoda.
Amíg élek nem felejtem az első találkozásunkat: a Suzukin vizsgázott friss jogsimat szorongatva a kabátomban, egyszer csak kibontakozott a fagyos decemberi ködből ez az 5,29 méteres acél műremek. Régebben, (még jóval a jogsi előtti időszakomban) ültem én már benne, de emlékeimet a múlt leple borította… Tudtam, hogy valami öreg Merci lesz… Valami dízel, őskályha… talán a zöldséges, vagy valami ahhoz hasonló. Tudatos autósként még nem edzett szemem, képtelen volt az anno látott képet értékelhető információként eltárolni: így csak amolyan szőkenősen, csak valami hangos és az orrán csillagos dolgot találtam emlékeim között. Aztán elkezdődött életem hátralévő része.
Cím: megvan, kulcs: megvan, új aksi: megvan. Mercibuzi haver: megvan. Hideg és sötét hasfelmeccőket inspiráló parkoló: az is pipa. Minden adott a bulihoz. Ahogy közeledünk, fokozódik a görcs a gyomromban: még csak most vizsgáztam valami Ignis-en, még rajtam az illetékek tojáshéja, de bármit is találok a parkolóban azt nekem kell hazavinnem. Azt is biztosra vettem, hogy az eszközre tutira a fényképezőgép és a használtauto.hu vár. Nekem valami szakadt, sportos, „nemkellféltenimertolcsó”, kisautó való. De valami történt. Valami kattant, reccsent, valami eltört bennem és valami végérvényesen megváltozott: abban a pillanatban, amikor megláttam, Mercis lettem. A hideg, a köd és a gyomorgörcs ellenére is megfogott. Úristen! Ez HATALMAS! Még mindig közeledek és egyre HATALMASABB! Valami végtelen volt az út, amit az autó felé tettem meg, és még mindig lehetett közelebb menni. Te, JÓ ÉG, mi ez!? A csendben csak párom hangja vízhangzott a fejemben: „márpedig téged kiengedtek a forgalomba, és ma este vezetni fogsz”. De ba***us, ez akkor is gyönyörű!
Innentől felgyorsultak az események: belekerült az aksi, 2 hónapja állt a gép, a téli hidegben (az itt olvasókat is beleértve, valószínűleg csak én lepődm meg azon, hogy pöccre (na jó, izzításra) indult). Jött is a meglepetés: te jó ég ez egy traktor, vagy valami erősáramú, erőműi aggregátor? Kívül: „Hogy miii?”, ”Tessééék???”, „Neeem haaaaloooom!” De aztán lecsukódott a motorháztető; majd beültem, és valószínűleg itt vesztem el: Ha beülsz egy 126-osba nincs visszaút… Ajtó becsuk, szagok és hideg körbevesz; és valami más is: valami megfoghatatlan, valami misztikum. Azóta is, aki csak a járó motort hallva beleül, a fanyar vicsor vagy fintor egyből leolvad az arcáról. Ha ez az autó beszélni tudna… De hiszen tud, csak oda kell rá figyelni: dőlj hátra, csukd be a szemed és nyújtsd ki a lábad, ügye már hallod is. Valahonnan messziről, a hallható tartományon kívül, megszólal Jocky az autótelefonjába beszélve, hallani vélem az olaj sejkek alkudozásait, a kormányfők intim, feleségen és kamerákon kívüli flörtjeit…
Azóta, hipp-hopp, eltelt két év. Kezdtem utánanézni a gépszörnynek, hívogatni az ismerősöket, bújni a Mercis oldalakat. Nem volt esélyem: a kezdeti félelmemet az autó méretétől, az automata váltótól és a csak a fejemben létező parkolási gondoktól hamar felváltotta az igazi vezetés élménye. A gyakorlós Suzuki heringdobozos nyomása alól kiszabadultam, e körpanorámás, tágas, úszó lakosztályba. Az autóba belekerült pár alkatrész és munkaóra, és a jó öreg szerencsémnek hála egy kevéske Km (5 utca, és 2 Km választ el a munkahelytől: BKV:25 perc, bringa 6 perc, autó 8perc (a lámpák és a kapu nyitás-zárás miatt). Csak a hétvégi kiruccanások mozgatták a Km órát, amit párom, jó magam és az autó legnagyobb örömére egyre gyakrabban tettünk meg. Nagybátyám, az örökbe adó, már négy éve vezette, és még mindig hasonló állapotokban vezetné a „pénz nem számít, de tegnapra legyen meg” szerviz hozzáállásával együtt is… De nekem fontos volt, hogy az autómnak visszaadjak valamit azokból az élményekből és büszke pillantásokból, amit neki köszönhetek. A javításokat, kapcsolati tőkémnek hála megúsztam egy jó állapotú zöldséges árából (számítás-technikusként és egy nagykerben vezetőként dolgozva mindig akadt kompenzálni való)… Persze ez csak a szerelemnek és az első autónak megfelelni vágyó gyermeki énemnek, nomeg a leharcolt, itthon dízelseített állapotának volt köszönhető: amit csak kértek a szerelők, első szóra kicseréltem az öreglányban. Hálisten, az alkatrész árakra egy kis utánanézés után igazán nem lehet panasz.
Kövezzetek meg, de anno mindig is utáltam a Mercedes fanokat és tulajokat… Szerintem a „maffia” és bizonyos kisebbség eléggé lejáratta a Mecit vezetőket. Persze, azóta változtam, átláttam a ködön, de sohasem gondoltam volna, hogy valaha ilyenem lesz, sőt, hogy utolsó atomomig szeretni fogok egy Mercedes-t. Azóta már vezettem Yarist, Kalost, Ignist, Swiftet,Fabiát, Bravát, Ford Transitot, Mondeót, sőt, B10-es Alpine BMW-t is (itt mondjuk meginogtam egy kicsit…) és 4. generációs Legendet, de hasonló élménnyel még sosem találkoztam. Alig vártam, hogy az én pöfékelős, kiült fotelos, kicsit furaszagú, de mégis fenséges királynőmbe üljek vissza.
Hamarosan jött az elkerülhetetlen, és duplázódott a családi géppark: kellett valami a restaurálási időszakra. Egy dolog volt biztos, az asszonynak pont a Merci ellenkezője kell: kevés autó felelt ennek jobban, meg mint egy 2004-es 1000-es Yaris (az autóink amúgy jól tükrözik személyiségünk különbözőségét is: Jing és Jang, tűz és víz, Yaris és W126…). Sőt, hétköznap külön utakat járva és így duplán környezet szennyezve, a tél beálltával hadrendbe állítottuk az öregem Chevi Kalos sedanját is. Nem kínozom kedvencem hidegen az 5 perces utakkal, had egye a sós latyakot a koreai szekér is, ha másban nem is, de legalább a fogyasztásban emlékeztet a sajátomra. A Bajor műtárgy innentől a gyakorlatban a második/harmadik autó lett, a szívemben viszont továbbra is első és egyetlen autóként szerepelt.
Most, közel a műszaki állapotjavítás végéhez, lelassultak a dolgok: hosszú még javítási lista, de most már főleg csak esztétika és belsőség szerepelnek rajta. Csak megerősíteni tudok, egy ezen oldalon olvasott aranyköpést: ebben a korban már szinte természetes, hogy minél közelebbről nézzük, annál messzebbről szeretnénk nézni. Dehogy valami csecse-becse, vagy csili-vili dolog miatt nélkülözzem, akár hetekig is… háááát szinte lehetetlen vállalkozás. Nincs mit tenni: az ész, a logika és a racionalizmus mind-mind sikoltozva menekül előlem, mikor az autómra gondolok, vagy beülök a kormánykerék mögé. Ez az igazi SZÍNTISZTA SZERELEM, csupa érzelem, mindenféle anyagi és józan érv felett. Ha tehetném, behajtanék vele a nappaliba és a TV-t is belőle nézném. A régi technológiájú dízel fogyasztását és az eddigi szerviz költségeket feledve ülök be 26 éves műremekem volánja mögé: alig várva a pillanatot, mikor izzítás után felkvartyog az öt henger, és kívülről azt az egyenetlen kakofóniát világba kiáltva megindul a háromágú csillag… Megállíthatatlanul, díszsortüzet lövöldözve csillogok végig a város utcáin, elismerő pillantásokat, vagy éppen komolytalan vételi ajánlatokat kapva a személőktől. A panorámának és az automata váltónak hála, az utazásokból csak az élmény és a tájban való gyönyörködés emléke marad meg. Ez az, amit semmilyen más autó, vagy új Mercédesz nem adhat: a vezetés olyan élményét, mely mellett az átlagos pesti forgalomra és utakra, nomeg a minősíthetetlen vezetési morálra fittyethányva, a lehető legnagyobb nyugalommal autózgathatok. Ez az, amit a legnehezebb szavakba önteni: a téli lassan melegedő utasteret, a dohos és párás levegőt, a folyamatos zizzeneteket, a rozsda halk csámcsogását és az irányítás súlyát a 26 éves technika felett, feledteti (vagy éppen ezek miatt) és az autózást valami olyan élménnyel párosítja, amiről csak a vezető tud beszámolni. Az a nyugalom, ami egy átlagos, idegbetegeskedős, dudát nyomogatós kisautóst is (amilyenné - valami meghökkentő módon - én is válok, mikor nem álmaim guruló palotáját vezetem) biztos kézzel megfogna és rabul ejtene: a több száz kilós acélhegy magasodása az orrunk előtt, és a Fe-atomok sűrű hálójával körbevéve pszihikalilag értelmét vesztett hárombetűs biztonsági rendszerek, és a puszta fizikai távolság a körülöttünk autózótól, valamiféle emberfeletti biztonságérzetet generál. Rezignáltan, a lehető legtermészetesebben, legfeljebb fékezéssel reagálva az előttünk botor módon szabálytalankodókra. A dudát vagy a fénykürtöt abszolút elfeledve, a külvilág olyan mákonyban úszva esetlenkedik előttünk, hogy az a szó legszorosabb értelmében figyelemre, vagy figyelmeztetésre sem méltatandó.
Megpróbáltam a rideg tényeken, számadatokon és puszta tapasztalatokon felül egy élménnyel gazdagítani a 126-osok leírását, de sajnos ehhez tehetségem kevésnek bizonyult. Sokkal ömlengősebbre és kevésbé tárgyilagosra sikeredett, mint szántam, elnézéseteket is kérem miatta. Tehát egy nálam sokkal jobb tollú autóstársra vár a feladat, hogy megpróbálja a lehetetlent: egy W126-os birtoklását és vezetését szavakba önteni.
Ennyi… A többit már tudjátok: olvastátok, vagy tapasztaltátok.
Köszönve, hogy végigolvastad ömlengésemet, hadd búcsúzzak egy elcsépelt ám mégis örökérvényű közhellyel: Igenis, van szerelem első látásra…
Hibalista
- A teljes listát most nem fedem fel, talán csak egy későbbi firrítéskor. Restaurálni kezdtem, tehát ez külön fejezetet érdemel.
Ide hordtam szervizbe
Egyeztetés után felkerülhetnek majd a szakik és elérhetőségeik is. Elektromos dolgok, motor és adagoló, futómű és lakatos: mind-mind külön helyszín. Szerencsére kitaposott ösvényen jártam: próbálgatások nélkül a legjobb helyekre került drágaságom.
Értékelése: 10
Képek az autómról
| Fenntartási költség | (10) | Évjárat | 1982 |
| Kényelem | (10) | Használati időtartam | 2 év |
| Teljesítmény | (5) | Km vásárláskor | 350000 |
| Megbízhatóság | (9) | Vezetett km | 12000 |
| Szerviztapasztalat | (9) | Átlagfogyasztás | 12 l |
| Előző autója? | A kötelező óraszám erejéig egy IGNIS | Következő autója? | Mondanám, hogy csak mellé, de már így is 3 járgány van a családban. |
| Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | nem |
| Verdikt | (8.2/10) | ||
Újra itt a Digó Limó, az egész estés, színes, szélesvásznú népítélet
Alfi
Örömteli sz#rbanyúlás
Egy - még - őszinte autó
Elpusztíthatatlan