2013.05.26. 08:54

A sokat látott, homoksárga Sierra csöndben várja a pályanapot. Miután Ken Block – külön kérésünkre –leölt vele néhány ártatlan bóját a városligeti jégpálya porzó betonján, még esett némi hó. Márciusban már az ember puttonya erősen tele van a téllel, meg a hóval, de ha a jó oldalát nézzük, legalább hókocsizni lehet.

Sajnos a lökhárítók nem szeretik a hideget, egyébként is hajlamosak törni, de hidegben szilánkosan repednek, mint az üveg. A Ford sikeresen alkalmazta a nyolcvanas-kilencvenes években azt a műanyag keveréket, ami semmiféle rugalmas alakváltozásra nem volt képes, ezért is látni sok Mondeót, Escortot, aminek az első vagy hátsó ütközőjéből öles darabok hiányoznak. Ezt más gyártó nem tudta utánuk csinálni.

A hidegben teljesen rideggé vált hátsó lököst telehányták a kerekek vizes hóval, amitől természetesen az darabokra tört. Valamelyest gatyába lehetett rázni, de sajnos az első lökhárítót agresszív hófalak támadták meg, kezdett egyre vállalhatatlanabbul kinézni a kocsi. Illetve ez így marhaság, egyszerűen aránytalanul sok gyorskötöző és kacsaszalag kellett az egyben tartásához. Ezért kapott egy bontott hátsó lököst (akinek van Sierra kombihoz való, akár sérült lökhárítója, ne fogja vissza magát, kell a tartalék alkatrész), meg a 2,9-es motor donorjául szolgáló háromajtósnak a polcon pihenő első ütközőjét is feltettem.

Természetesen mindkettő megkapta a “La rata del desierto” fantázianevű ötrétegű gyöngyház-fényezést.

A frissen felszerelt alkatrészek egyrészről javítottak a kocsi megjelenésén, másrészt virtuális lóerőket szabadítottak fel, az erős kupék első lökhárítójától már ránézésre is izmosabb a kocsi. Meg gyorsabb, és jobban is kanyarodik. De ezekre semmi szükség. Pistáék Shitgunja nem ellenfél, azt csak egy búgócsiga hajtja, nem a legendás kölni kettőkilences. (Nagy tükröt vegyél Sipos, lásd, mikor jövünk! – Pista) Becsületesnepperünk BMW-je sem rúghat labdába, egyrészről úgy sem lesz kész, ha mégis, akkor folyton eldugul a tankja, vagy a benzint fogja alternatív módon felhasználni. Göbölyös „Motordoktor” Zsolt reszelgeti a Bogarát, félelmetes gyorsulással henceg, meg mindenféle csalós videókat mutogat, amiken felgyorsított felvételeken száguld a felfelé tévedős kilométerórájú Volkswagennel. De én az ilyen hangulatkeltésnek nem dőlök be, meg aztán hiába is tett kifinomult futóművet és féket az öreg bogárhátas alá, tudjuk jól, a Bogár nem pályára való:

Karottát emberi számítások szerint kihagyjuk a listából, hiszen a Hangyász egészen más ligában játszik, ha meg esetleg a Hacsival jönne az meg csak szimplán nem ér.

A pszichológiai hadviselés ugyan megy a szerkesztőségi levelezőlistán, szívom az ellenfelek vérét rendesen, de azért a Sierrán is lesz még mit csinálni. Kellenek rendes 15-ös gumik, a mostaniak csak elfüstölésre jók, illetve a fékkel továbbra sem vagyok elégedett, pedig már kapott másik főfékhengert is, de csak nem az igazi: hátulra alig jut fékerő, illetve nem jókor. Ja, és kell egy bal hátsó lámpa, egy szalagkorlát megharapta.

Van még mit finomhangolni, de bármennyire is húzzuk egymást, a Totalcar pályanap nem vérre megy, nem az számít, ki mennyi idő alatt megy körbe. Sokkal fontosabb, hogy jól érezzük magunkat. A jó köridő csak bónusz.

Bitframe BMW Capriolo Citroën
Continental Dension Ford
Hungaroring Honda Mazda Motul
MTM Nissan OKF Tanpálya
SimTechsRacing Time Attack Shimano Toyota
Peugeot