Pályanap: minden eredmény és temérdek kép

2013.09.05. 19:11

Kétnapos rendezvény és iszonyatos mennyiségű adat. Eltartott egy darabig, de íme: minden eredmény, minden szektoridő és millió fotó!

Őszintén szólva csak remélni merem, hogy azok, akik odajöttek, megköszönték vagy azok, akik e-mailt írtak ugyanezért őszintén gondolták. Mert mindebből úgy tűnik, hogy ismét sikerült egy ütős dolgot összehoznunk síppal-dobbal, nádi hegedűvel úgy, hogy mindeközben a színfalak mögött zajló tucatnyi, apró gondból nem ment át semmi a közönség felé.

Mert - természetesen - egy ekkora rendezvénybe törvényszerűen bele kell kalkulálni a gebasz-faktort, aki elfelejti vagy azt hiszi, hogy mindig minden flottul megy majd, annak nagyon fájni fog a betonra érkezés. Mindig volt kérdés, tanulság, hogy bármennyire sulykoljuk a látogatókba a programtervet és a helyszínrajzot, mindig lesz, aki kérdez és keres. Legközelebb térképet mellékelünk a regisztrációhoz, az biztos.

A többit borítsa jótékony homály, azt is, hogy szombaton reggel iszonyatosan elaludtam és az Android oprendszeres telefon már csak olyan, hogy nem ébreszt, ha ki van kapcsolva. Az enyém pedig a zsebemben kikapcsolt és úgy is maradt. Csodás sztori volt, iszonyatos rohanás (nem írom le, hány perc volt az Óbuda-Hungaroring távolság) de végül minden összeállt és remekül éreztük magunkat, amint azt Bandi megírta.

Működött a gyereksarok, miskolci olvasónk - Tanyik Krisztián - pedig megkapta a Continental téligumi-szetet, amely jobb helyre nem is kerülhetett volna, hiszen Krisztián Skodájával évi 50 ezer kilométer körül vezet, ami elég sok.

De most jöjjön az, amire mindenki vár, akinek transzponder volt az autójában: az időeredmények, letölthető-nyomtatható formában. Ha jól láttam, akkor meglepetés nincs, a Time Attack-mezőnyből többen is megközelítették - sőt, meg is futották - a kétperces álomhatárt, akik pedig a pályanap alatt közelítették meg a 2:05-öt, azok is jellemzően a TA-mezőnyből kerültek ki. Hiába, a pályaismeret, a jól beállított autó és a rutin még mindig a legfontosabb dolgok. Bátornak lehet lenni, de az nem mindig jelent egyet a sebességgel.

Időeredmények, szombat, augusztus 31.

Első csoport, futamok: 1, 2, 3, 4
Első csoport, futamok - részletes: 1, 2, 3, 4

Második csoport, futamok: 1, 2, 3, 4
Második csoport, futamok - részletes: 1, 2, 3, 4

Időeredmények, vasárnap, szeptember 1.

Első csoport, futamok: 1, 2, 3, 4
Első csoport, futamok - részletes: 1, 2, 3, 4

Második csoport, futamok: 1, 2, 3, 4
Második csoport, futamok - részletes: 1, 2, 3, 4

Harmadik csoport, futamok: 1, 2, 3, 4
Harmadik csoport, futamok - részletes: 1, 2, 3, 4

Negyedik csoport, futamok: 1, 2, 3, 4
Negyedik csoport, futamok - részletes: 1, 2, 3, 4

Karotta is kisebb-nagyobb sikerrel, de mindenképpen vigyorogva abszolválta, főleg a vasárnapot. Az autó tkp. még vezethetetlen és nincs rajta fék, aztán történnek ilyen alattomos dolgok:

De a végére valahogy csak sikerült bőven a saját AE86-osának ideje alá beférni, ami - a tények tükrében - kész csoda. Majd ő elmondja bővebben.

Természetesen a munka nem állt meg, tudjuk, hol kellene javítani és mit, hogy jövőre még flottabbul menjen minden és még több elégedett régi-új baráttal kacsintsunk össze este: ez most jól esett. Hamarosan beszámolóink következnek, addig is nézzék végig Papp Tibi és a Hungaroring galériáit a képekre kattintva, hátha átadnak valamit az atmoszférából.

 Bitframe BMW Capriolo Citroën
Continental Dension Ford
Hungaroring Honda Mazda Motul
MTM Nissan OKF Tanpálya
SimTechsRacing Time Attack Shimano Toyota
Peugeot