Örömautózás lóerők nélkül

2013.09.12. 10:35
Az első Totalcar pályanap a Hungaroringen nekem nem sikerülhetett volna jobban. A Bogárral mentem és félve hajtottam, tartottam tőle, hogy valami besír és összeolajozom a pályát. Nagyon nem így lett, egyetlen csuklás nélkül bírta a gyűrést, nem melegedett az olaj és jól is ment. Benne hagytam a köridőben pár másodpercet, de jól szórakoztam akkor is.

Aztán úgy döntöttem, hogy a kis Fiattal megyek.

Azért is mertem ezt meglépni a 47 lóerős kisautóval, mert láttam korábban, hogy nincs őrültködés, reméltem, hogy vigyázni fognak rám a gyorsabbak. Tudtam előre, hogy a csak két színt fogok látni, vöröset az erőlködéstől és kéket a kék zászló miatt, amit majd rendszeresen kapok, mint a pálya leggyengébb autója. Reméltem, hogy a lila köd nem ereszkedik le.

Elsőnek a széria autó széria 135-ös gumijaival mentem fel. Már a parkolóban kaptam az oltást, hogy hova akarok ezzel menni, csak nem a gyerek kresz parkba, játszani a tízévesekkel? Igen, a pályanapunkon ilyen is volt, gyerekeknek kresz park, tanulni a közlekedést, jövőre hozom a gyerekeket is, de most nem ide tartok. Élesben megyek.

A széria kerekekkel is váratlanul nagy élmény a 700 kg-os, 47 lóerős Fiat 127-es a pályán. A fordulatszám-barát motor végig 5000 felett forgott, ordított, a kanyarok előtt pedig erőseket kellett fékezni, mert a virsli gumikkal nem lehetett nagy kanyarsebességet elérni. Dúrta az orrát, teljesen határon mentem mindenhol és a 25 perc alatt alaposan kifáradtam. Én, az autó viszont egyáltalán nem. Félve nyitottam ki a motortetőt, tartottam tőle, hogy a víz elforr, az olaj kinéz, a szelepek kopogni kezdenek. Ehhez képest az alapjárat egyenletesebb lett és a motor egyenletes halk varrógép hanggal hűlt vissza alapjáraton. Minden száraz, minden szép. A kis olasz bevásárlókocsi szinte kérte a következő etapot. Ez azért is csodálatra méltó, mert egy 40 éves autóról beszélünk, és a pályán gyakorlatilag végig teljes teljesítményen, padlógázzal közlekedett. Ez azt jelentette, hogy a célegyenes végén beleharaptunk a 125-be, és elég volt jóval a 100-as tábla után megkezdeni a féktávot. Kicsi tempó, kicsi tömeg, óriás adrenalin fröccs. Gondoltam akkor, aztán újabb meglepetés jött.

Megjelent Ágó Béla barátom és hozott kipróbálásra egy garnitúra pálya slicket, amit azóta sem győzök megköszönni. Ott a parkolóban felgumiztuk a Fiatot, és a virsli gumis kis aranyosból egy mérges pályagép lett. Legalábbis kinézetre. A gumik felniken voltak, így csak kereket cseréltünk és remegő kézzel azonnal a mobil gumishoz hajtottam. Itt féktávon becsúsztam egy 1M-es BMW-nek és kifékeztem a sorból, hogyaszongya, nekem most azonnal tudományos guminyomás beállítás kell. Nem volt ellenkezés, a gumis srácok és a BMW-s is azonnal látták, hogy vérben forognak a szemeim. A gumisok nagyon profik voltak, úgyhogy még a Conti abroncslaborban végignéztem hogyan készül a gumiabroncs, megittam egy pohár vért és felhajtottam a csoportommal a pályára.

Amit az autó művelt a bemelegedő slickeken, azt még most sem tudom felfogni. Korábbi életemben motoroztam slickeken supermotóval, sőt talán majd megbocsátják nekem, de még utcán is használtam motoron slick gumit fiatalabb koromban, ez azonban meglepett.

Az autóval a legtöbb kanyart majdnem fék nélkül lehetett abszolválni, mert a korábbi kanyarból nem bírt úgy felgyorsulni, hogy a brutál slickek ne fogják meg az autót. Mindig lehetett szűkebb ívre húzni, mindig lehetett később fékezni. Sajnos a futómű puhasága azonnal meglátszott, a legtöbb kanyarban három kerekezve, megdőlt kasztnival estem be, de belülről ez nem látszott. Azonnal kerek 10 másodpercet hoztam az időmön, így már 2:54-nél jártam a kiskocsival. Tudom, hogy nem egy time attack szint, de higgyék el, felfoghatatlanul jó volt. A padlógáz öröme, valamint az, hogy az autót minden körben teljesen határon tartva, teljesen kiautózva javítjuk az időnket, tizedmásodpercről tizedmásodpercre, keresve a centiket a pályán, gondolkozva a még jobb íveken olyan élményt ad, ami nehezen magyarázható.

Persze a slick kihozta a futómű gyengéit. A fék még elégnek bizonyult így is, de a betét fogyni kezdett, a rugók puhák, a csillapítás gyenge, valamint ehhez az oldalgyorsuláshoz már jobb ülés is kellene. El is kezdtem keresgélni valami korabeli sportülést a kis gépbe és szerintem valamit okosítok a futóművön is, de nem ültetem le, meg kell őrizzem ezt a kinézetet és persze ezt a remek futómű geometriát.

A 47 lóerő, a 700 kg egy kis utcai autóban briliáns módon bizonyította, hogy nem az erő az élmény, még csak nem is a nagy sebesség. Az autó kezelése, teljes kiautózása és a magunk határainak feszegetése az élmény. Ez pont úgy megvan 50 lóerőben is, mint 500-ban, nyilván rekord időt csak erős autóval tudunk menni. Aki erre hajt, én nem.

Perverz módon kiszámoltam a pályanap fogyasztást is. Oda- és visszautazással, pályanapi körözéssel elérte a 9 litert! Dráma, hehe.