Morgó Vectra váltó, BMW fogyasztás műszer

2001.06.13. 08:53

Az első hibát a sebességváltó nyeles tengelyének csapágy kopása okozza, ez sajnos típusra jellemző. A főtengely végében levő tűgörgős csapágy cseréje önmagában kevés. Ha a másik végén levő csapágyat nem cserélik, hamarosan újra hallhatóvá válik a hang! A második és ütemesen hallhatónak leírt hang vagy kerékcsapágy kopottságára utaló hang, vagy a hátsó fék szerkezetben lévő kisebb hibára utal!

Szia doki!
Az autó egy 1995-ös évjáratú Opel Vectra "A", 2.0i C20NE motorkóddal, benne 124 ezer km. Van vele némi gondom. Amikor az autót beindítom, valami morgó hangot hallani a motorból. Viszont, ha a kuplung pedált benyomom, a hang megszűnik, és semmiféle zörejt nem hallani. Amúgy a kuplung jól üzemel, nem csúszik, és rendesen üzemel.
Másik, menet közben, kb. 80 km/h sebességtől, egyfajta ütemesen kopogó, és morgó hangot hallani a jobb hátsó kerék felől. Kerékcsapágy lehet? Most lettek első, és hátsó lengéscsillapítók cserélve az autón, igaz, hogy csak patron, és abból is olajos. Az első indulás után, tompa püffenéseket hallani az első futómű felől, és szinte minden rázkódást érezni a kormányon. Kis idő múlva a hang mintha megszűnne, és az út egyenetlenségeit sem lehet annyira erősen érezni a kormányon. Mi okozhatja?
Köszönettel: Peti
(2001. 05. 21.)

Az első hibát a sebességváltó nyeles tengelyének csapágy kopása okozza, ez sajnos típusra jellemző. A főtengely végében levő tűgörgős csapágy cseréje önmagában kevés. Ha a másik végén levő csapágyat nem cserélik, hamarosan újra hallhatóvá válik a hang!
A második és ütemesen hallhatónak leírt hang vagy kerékcsapágy kopottságára utaló hang, vagy a hátsó fék szerkezetben lévő kisebb hibára utal! Ezt azonban mindenképpen gyorsan meg kell keresni és meg is javíttatni! Első lépésben azért el kell látogatni egy gumishoz, és végig kell nézetni a keréktárcsák és a gumik centírozottságát, valamint, hogy nem üt-e valamelyik tárcsa, vagy nem szálszakadt-e valamelyik gumi?
A harmadik hiba okozója szerintem valamelyik motor- illetve váltó tartóbak elöregedése, szakadása lehet.
Szerintem nem ártana egy komolyabb állapot felmérés a kocsidnak, hogy tisztában legyél mennyit és milyen sürgősen kell rákölteni a kocsira?
De azért a leírtakat vedd figyelembe!


Szia Doki!
Elöljáróban bocsánat, mert nem konkrét gondhoz keresek orvosságot, hanem inkább tájékozódnék.
1. Nézegetek mostanában Subaru 1800-t (Leone), tetszik, ha összejönne rá pénz, valószínűleg vennék. Vannak ezzel a típussal tapasztalatok? Mire érdemes figyelni?
2. A család közös verdája egy Renault Kangoo 1.2. Már több mint 100 ezer km van benne, rendesen volt szervizelve. A "nagyobb" kilométerszám miatt ugyanaz a kérdésem, mint a Sub-nál: milyen tapasztalataid vannak ezzel a típussal, mire kell (a szokásos dolgokon kívül) odafigyelni?
Köszi, Nagy Dénes
(2001. 05. 22.)

A Subaru egy kiforrott, jó összkerekes technika, rizskályha létére meglepően erős és strapabíró futóművekkel rendelkezik. Egyetlen két dolog ami ront a népszerűségén: a karosszériája a normálisnál komolyabb hajlamot mutat a korrózióra, magyarul: megfelelően gondos és rendszeres kezelés híján néhány év alatt porrá képes rozsdásodni még a kritikus helyeken is!
A másik az alkatrészek horror ára, mellyel a megfelelő üzembiztonság miatti bevétel kiesését kompenzálják a gyártók. Azért egy ilyen kocsit élmény vezetni még olyannak is, aki egyébként szokta már az összkerekes technikát. Terepen és hóban egyaránt élmény.
A Kangoo egy igazán sikerült francia autó. Még a kerék felfüggesztései is meglepően strapabíróra sikerültek, bár ez nem tartozik a franciák szokásai közé! Istenem, ők is tévedhetnek.
A lengéscsillapítók állapotára azonban igen érzékeny! Már a kezdődő gátló gondokat is gyorsan orvosolni kell, mert a hátsó gátlók gyengesége rakottan iszonyú labilissá teszi a kocsit, az elsők hibája miatt pedig néhány száz kilométer alatt is tönkremehet az első futómű minden nyeklő, nyakló, mozgó és forgó eleme!
Talán még annyit, hogy a levegő szűrője a szokottnál is sűrűbb ellenőrzést igényel és szükség esetén cserét!


Hello Doki!
Egy 1990-es Mitsubishi Galantom van, 1.9 turbó diesel, 250 ezer km-el a háta mögött. Aminek most elébe nézek, az egy lengéscsillapító és gömbfej csere.
Viszont! Egy érdekes apróság történt vele: a jobb első kerék pár centivel hátrébb "kúszott" mint a másik oldali. Mivel első tulaj vagyok, pontosan tudom, hogy nem volt törve az autó. Mitől fordulhatott ilyen elő? Lehet ennek az egészségemre káros utóhatása?
Köszi, dora
(2001. 05. 22.)

Meg kell keresni a deformálódás okát, amit egy komolyabb gödör nagy sebességgel történő telibe találása is okozhatott. Ez mindenképpen a mostani javítási munkálatok során elvégzendő tevékenység! Nem hiszem, hogy a szerelő, aki vállalkozik az említett munkák elvégzésére, ne találná meg az okát. Ha a kocsi nem volt törve, szerintem a lengőkar görbülése miatt, vagy annak szilentjének kiverődése miatt futhat hátrébb az ominózus kerék. Csak azt furcsállom, miként maradt idáig észrevétlen ez a hiba idáig, mert egy ekkora mértékű geometriaváltozás olyan további beállítási változásokat eredményez a futóműben, amik komoly menetstabilitási romlást és elhúzást okoznak!


Szervusz doki!
Van egy 1985-ös évjáratú 525e BMW-m. A problémám a következő: amikor megvásároltam az autót tavaly motorcserét kellett csinálni, mivel leszakadt egy szelep és el tudod képzelni milyen pusztítást csinált a motorban. Németországból hozzattak a szerelőim egy másik ugyanilyen motort. Az új motor szuper jól működik, kiváló a fogyasztása.
A problémám annyi csupán, hogy a motorcserét követően a műszerfalon nem működik a pillanatnyi fogyasztást jelző műszerem. Azt érzékeli csupán, hogy elindul az autó, ilyenkor kimozdul a végpontról és lemegy a 0-ra, de onnan nem mozdul el, csak ha megállok.
Arra lennék kíváncsi, hogy lehet-e ezt a problémát javítani, van-e valami jelentősége, vagy ne zavarjon ez a kis gond.
Barbara
(2001. 05. 22.)

Javítani lehet ezt a problémát is. Ha a motor cseréje előtt működött, gondolom csak bekötési hiba lehet és nem nagy dolog a megoldás. Nem árt, ha azok a műszerek, amik a konzolon vannak, mutatnak is! Egyébként nem okoz a pillanatnyi fogyasztás mérő hiánya komoly problémát, a kellemetlenségen túl!


Szia Doki!
Egyik barátomnak van egy 1983-as C Asconája, SH motoros. A következő hibát produkálja, egyre gyakrabban: Teljesen váratlanul leáll, és nem hajlandó újra beindulni. Bár úgy látszik gyújtás, benzin van, mégsem kel életre.
Ha esetleg beindul, akkor is pár száz méter után újra megmakacsolja magát, és leáll.
Másnap reggel simán indul, sőt volt olyan, hogy öninditóval nem, de tolásra indult, pedig az akku forgatta rendesen. Most hétvégén hazahúztuk, és a ház előtt beindítottuk (húzva) utána persze semmiképpen nem állt le többet.
Nekem a gyújtáselosztó a gyanús, mert néha ütögetés után hajlandó indulni. Persze ez sem tuti.
Szépen kérlek, ha van valami 5leted, oszd meg velem, mert már unom vonszolni a "dögöt", és mindig engem keres meg a barátom.
Köszönettel, Zemlényi Zsolt
(2001. 05. 22.)

Az Opel motoroknak valóban van olyan gondja, hogy a gyújtáselosztóban lévő jeladó kontakthibás és vagy melegedés hatására nem ad jelet a modul felé, vagy indításkor teszi ugyanezt. Ilyenkor a kocogtatásos módszer hatására ideiglenesen megszűnik a hiba. De mint írtad, gyújtás van, benzin van. Kíváncsi lennék, honnan vetted ezt?
Valamelyiknek a kettő közül ki kell maradnia ahhoz, hogy a motor ne keljen életre!
A másik lehetséges ok a benzinpumpa, ismertebb nevén az AC-pumpa.
Ha megnyugtató módon sikerül tisztázni, hogy benzin, vagy gyújtó szikra hiánya miatt nem indul a kocsi, írj újra, én is pontosabb választ fogok adni.


Szevasz Doki!
1991-es évjáratú, benzines Lancia Dedrámmal (1995 cm3, 113 LE, motorkód: 835A5046) a következő a probléma:
Hosszabb, nagyobb tempójú, autópályán történő haladás után (motorolaj 100 C fölött), amikor visszaváltok, vagy lámpa miatt megállok, és a fordulatszám visszaesik alapjáratra, az olajnyomás visszajelző egy pillanatra (max. 1 sec) felvillan, és utána elalszik.
Ezt ilyenkor minden egyes fordulatról-alapjáratra történő visszaesés esetén eljátsza, viszont ahogy a lassúbb haladás miatt lehűl az olaj 100 Celsius alá, a jelenség megszűnik. Az olajnyomásmérő szerint az alapjárati olajnyomás 1,5 bar, 2000-es fordulaton 3 bar, 3000-es fordulaton 3,5 bar. Jók ezek az értékek? Érdemes a felvillanó visszajelzővel foglalkoznom? A motorban 15W-40-es olaj van.
Válaszodat előre is köszönöm!
Vili
(2001. 05. 22.)

Nem mindegy, hogy milyen 15W-40-es olajat használsz. A Carrier Multi Super ugye nem az a teljesítmény fokozat, amire ennek a motornak szüksége van. De azt sem árt tudni, hogy a kontrollámpát és a mérő műszert két külön álló szenzor vezérli. Tehát nincs kizárva, hogy a lámpa vezérlő szenzorja elromlott. Nem írtad meg azt sem, hogy a lámpa villanásakor a műszer mutatója is visszaesik-e kritikus mértékben?
Első lépcsőben nem ártana kicserélni a lámpa érzékelőjét, melyet az olajszűrőnél találsz meg. Ára kb. 6-700 magyar Ft.
Ha a gondod továbbra is fennáll, mindenképpen meg kell mérni az olaj nyomását komolyabb műszerrel is. Esetleg olajat cserélni, amennyiben az mégsem a megfelelő minőségű. (Pl. a multi cégek bevásárló központjaiban kapható többször említett nevesincs olajok közül való, 1650 FT/5kg-os típusú!) Ha a továbbiakban is makacsul megvan a hiba, okának megállapítását már bízd inkább olyan szerelőre, akinek megfelelő rutinja van, hogy eldöntse, mit is kell ilyenkor tenni.


Szia!
Remélem tudsz segíteni, én mar mindent megpróbáltam. A baj az, hogy - autókhoz kevésbé értőként - nem tudom, hogy ez a probléma komoly vagy sem, sürgős javítást igényel, vagy ezzel lehet élni, számíthatok-e arra, hogy ezzel egyszer ott maradok az út szélén?
Nemrég, lassan négy honapja vettem egy Brava 1.6 16V-t, négy és fél éves, 80 ezer km van benne. Teljesen elégedett vagyok a kocsival, visz mint a huzat, kényelmes, a vétel óta nincs nagyobb gáz vele, ideális vételnek tűnik.

Egy gond van vele: az alapjárat ingadozik. Amikor megvettem, nem csinálta. Egyszer azonban a kocsi nem indult. Korábban is volt valami elektronikus zűr, mert kigyulladt a befecskendező kontrollampa, indításkor pedig volt, hogy több próbálkozásra nem indult, viszont az 5.-re mondjuk igen. Viszont ez nem az aksi hibája lehetett, mert indítózáskor a lámpák nem halványodtak el.
Ezután történt, hogy mar egyáltalán nem indult. Az aksit is kicserélték, meg azt mondtak, hogy elektronikus zűr volt (nem mondtak többet). De ha mar ott voltam, kicseréltettem a vezérműszíjat. A 80-as szervizen javasoltak, akkor nem volt pénzem rá, de akkor ott megtettem. Azóta pedig van ez az ingadozás.

Sajnos nem abban a szervizben csináltattam, ami korábban bevált, hanem egy másikban. Miután tapasztaltam az ingadozást, elvittem a szervizembe, ahol megnéztek a szíjat, szétszedték, és azt mondtak, hogy túl feszes volt. Szerintük ezért volt az ingadozás. Rárakták a szamítógépre is, és azt mondtak, hogy nem mutat hibát, tehát az alapjárati motorral nem lehet baj.

Egy napig nem is csinálta ezt a bajt, de aztán előjött megint.
A jellemzői: szinte állandóan ingadozik, függetlenül a helytől, időtől. 850-1200 között mozog alapjáraton. Sokszor nem csinálja, és ha hosszabb úton vagyok, ha több száz km-t egyhuzamban vezetek, akkor egy ideig nem csinálja, de varosban azonnal rákezdi. Azt észrevettem, hogy ha a víz felforr, akkor mindig ugrál.

Amióta csinálja, nem esett vissza a teljesítmény, ugyanúgy megy. Az Index Bravos fórumában kérdeztem a "kollégákat", több variációt mondtak. Volt aki szerint termosztát-gond lehet, volt aki szerint szonda, volt aki szerint a vezérműszíj csere miatt végképp szétment valami, volt akinek egy fél évig szinten csinálta, és aztán szó és nyom nélkül elmúlt. És egy srácnak most cserélik ezt az alapjárati motort, ugyanilyen hiba miatt.
A válaszodat előre is köszönöm.
Ökrös Csaba
(2001. 05. 23.)

Figyelem, az hogy felforr a hűtőfolyadék, nem egy üzemszerű állapot! Ha ilyen előfordul és a hűtőn lévő két vastag vízcső nem egyforma meleg, (az alsó jóval hidegebb, mint a felső!) a termosztát hibájára utaló tényező. Megoldás a csere.
Ha azért forr fel, mert a ventilátor nem indul be a megfelelően felmelegedett hűtőfolyadék hatására sem, a ventilátor indító szenzor cseréjét teszi szükségessé, amennyiben annak motorja egyébként üzemképes!
Ha ezt a két dolgot már rendbe szedték a kocsidon, és még mindig áll a hiba. Először a lambda szonda csatlakozóját kösd szét egy pár napra. Ha ettől sem oldódik a helyzet, már komoly a valószínűsége, hogy az alapjárati szabályzó motor adta be a kulcsot.
Ennek megítélését, illetve a javítást bízd inkább olyan szerelőre, aki tudja mit, és hol keressen a kocsidon! Ha nem értesz igazán jól a motor működéséhez és nincs megfelelő típusismereted, magad ne kísérletezz, többe kerülhet a leves, mint a hús!


Kedves Doki !
Remélem, hogy Tb-kártya hiányában is tudsz majd beteg öszvéremre gyógyírt. Most egy hete (máj. 14.-én) vettem első autómat, egy 11 éves 210 ezer kilométert futott Citroen XM V6-ost. Én vagyok a 4.-ik gazdája.
Céges (Citroen) kocsi volt, 93-tól 98-ig nem volt használva, ezalatt valószínűleg garázsban állt, mert rozsda csak elvétve az alváznál van. Nagyon szép, és elég jutányosan (13500 schilling-ért, ez kb.: 260000 Ft.) vettem.
Nagy bürokráciai sz@rakodás után megkaptam az osztrák rendszámot, és végre mehettem vele. Már a második útnál (kb. 150 km) egy tankolás folyamán, amikor leállítottam a motort, már nehezen indult, de még gond nélkül. Másnap, leállítás után 5-10 perccel már nem indult, de kb. 30-45 percre rá megint gond nélkül ment.
Tünetek: menet közben enyhe égett szagot (szerintem gumi) lehet érezni, amikor pedig 5-10 perccel a leállítás után inditóznék, nem bírja a motort pörgetni, olyan, mintha lefogná valami, mert minden próbálkozásnál egy negyed-fél fordulatot tesz, aztán leáll.
Az aksi jó, én valamelyik ékszíjra tippelek, ami súrlódik, és így enyhén megolvad, ha pedig a motor leáll, akkor ráolvadva a tárcsára és nem hagyja az indítómotort működni, amikor pedig megdermed, akkor újra elválik a tárcsától, könnyűvé téve a forgását. Ez persze saját, személyes okfejtés, ami lehet, hogy baromság.
Közben lehet, hogy nyárra kiszőkülök, de legalábbis megőszülök.
Válaszodat előre is köszönve búcsúzom.
Tisztelettel: Dudás Feri
(2001. 05. 23.)

Háááát, mit hízelegjek? Itt a végén elég nagy baromságot írtál, az biztos. De én is tudok ilyesmit pl. a híradástechnika terén!
Vidd el azt a kocsit egy villamossági szerelőhöz, és mérje ki mi a probléma oka. Vagy kevés a töltés, vagy nem is olyan jó az az akksi, mint hiszed. Vagy az önindító hibás, túl sok áramot vesz fel.
Annyiban azért igazat adok neked, hogy a laza megcsúszó generátor hajtó szíj is okozhat elégtelen töltést és égett szagot. De akkor már a hetedik határban hallható nyikorgó hangot is produkál a megcsúszó hajtó szíj.


Írja meg egy emailben, milyen autója van (márka, típus, évjárat), és mik a tünetek. A kérdést továbbítjuk szakértonknek. Ha lehet, használjon ékezeteket, és ne küldje el többször a levelet! Az egy típushoz kötodo korábbi kérdéseket, illetve a Doki válaszait a katalógusban könnyen megtalálja.

A választ postafordultával AUTÓDOKTOR rovatunkban olvashatják. Természetesen csak a problémák egy része orvosolható távgyógyításos módszerrel, mindenki maga döntse el, milyen mélységig mer bemászni a motorházba.

Bizonyos esetekben nem ajánlatos házilag bogarászni, ilyenkor természetesen telefondoktorunk is azt javasolja majd: forduljon szakszervizhez.

A totalcar telefondoktora:
Dergez Attila autószerelo, általános orvos. Javít Trabanttól japán autóktól 600-as Mercedes-ig gyakorlatilag mindent. Szíve csücske a német autók, de jöhet angol, francia, olasz, orosz, vagy akár SAAB.