Rémálom Saxoval

Tisztelt Autódoki !

A helyzet a következő: elkövetem életem legnagyobb hibáját. Vásároltam egy Citroën Saxo SX-et 2008 decemberében, 1996 évjárat, 1.4-es, 75L, benzines, 499 000 Ft.

1-2 hónapig élveztük is, de aztán gondoltam elviszem egy kis rutin vizsgálatra, az egyik autószerelő ismerőshöz. Na ez az, amit nem kellet volna.

Ami történt: olaj, levegőszűrő, olajszűrő, vezérműszíj, gyertya, hűtővíz csere.
A szerelő átmosta a hűtővíz rendszert is. Ez olyan jól sikerült, hogy a hűtőborda orrán-száján elkezdet spriccelni, na ezért ez is cserére szorult, 115 000 Ft összesen.

Azt hittem, hogy minden jó lesz, de sajnos nem így történt. A szerelő mondta, hogy nézegessem az olajszintet. Na, erre ráfáztam, természetesen eszi az olajat.

Eddig mentem nagyjából 12 000 kilométert, 7 liter olajat öntöttem bele. A szerelő megnyugtatott, hogy kb. 250 000 Ft-ból megcsinálja a motort meg a váltót. Erre én: miért a váltó is rossz? Természetesen igen.

A váltó álló helyzetben az egyest recsegve veszi be. Ha jár a motor, és üresben van, úgy zakatol,  mint egy traktor, de ha kinyomom, akkor elhallgat.

2009 november: a testvérem hazajön Spanyolországból, kimegyek elé a reptérre. Haza felé az autó elkezd rángatni, 1-es, rángat, 2-es rángat, 3-as már csak nagy fordulatszámon rángat, nagy nehezen haza érünk.

Másnap reggel hívom az autószerelőt, erre mondja ő, vigyem el hozzá a kocsit.
Megpróbálom. Beülök a kocsiba, nem csinálja, gondoltam magamban, ha már elindultam, akkor már nézze meg.

Megérkeztem, kiszállok, az autószerelő hátúról közelit, egyszer csak megszólal: Te, a hátsó kereked be van dőlve!

A hátsó futómű eltörött, gondoltam magamban, milyen jó hogy van kocsim, de sikerült 25.000 Ft ért venni egy bontottat, ami jó állapotban van.

Természetesen az asszony mondta: Drágám minden rosszban van valami jó is. Azt már nem írom, hogy mit gondoltam én.

Ha esetleg azt gondolod, hogy itt befejeződött, akkor tévedsz. A hátsó futómű 45.000 Ft-ba került összesen. Mivel mondtam, hogy már nem rángat, ezért azzal nem foglalkoztunk.

Elindultam kocsival haza felé, na most kapaszkodj meg, bemelegedett a motor, elkezdett rángatni, mint állat. És most jön a poén, mivel a hátsó kipufogódob és a katalizátor közti rész, már egy kicsit korhadt volt, és meg lett piszkálva, ezért leszakadt az egész!

Felhívtam telefonon, jöjjön értem, 40.000 Ft a kipufogó, a katalizátortól lefelé végig.

Na most szeretném tanácsodat kérni:

Az autószerelő felhívott, hogy már mindent átnézet, de nem találja a hibát, ami a rángatást okozza.

Ha hideg a motor nem csinálja. Amint bemelegszik, 1-es, 2-es, kuplungot elkezdem felengedni, adok gázt és rángat, vagy lefullad, vagy gyorsan hármasba játszom, 3-as ban pedig nagy fordulatszámnál jelentkezik.

Mi lehet a gond?

Köszönöm, hogy meghallgattál, és várom válaszod.

Kedves Érdeklődő!

Nem egy kellemes történet, de talán lehet szép a vége.

Kezdjük a váltóval. Majdnem biztos, hogy a csapágyak szólnak, ennek oka valószínűleg a kevés, vagy nem megfelelő minőségű váltóolaj. Sajnos komoly bontás nélkül ez nem lesz orvosolható. Fontos, hogy amennyiben rászánja magát a javításra, megfelelő minőségű olajjal töltsék fel. Ennél az autónál ez legalább GL-4 minősítést, 75W-85 vagy 75W-90 viszkozitást jelent.

A motor olajfogyasztása, bár az autó futott kilométereit nem írta meg, nem is tűnik olyan veszélyesnek. Ha mégis tenni akar ellene, először is fel kell mérni a fogyás okát, okait. Egyszerűbb esetben egyszerűen szivárog valahol, ez kívülről nagyjából beazonosítható. Ilyenkor néhány tömítés és szimmerring cseréjével orvosolható a probléma. Célszerű ezt összekötni a váltójavítással, ez úgyis alapos bontással jár majd.

Ha a motorolaj nem a tömítéseknél szivárog el, szóba jöhet még a szelepszár-szimmerringek öregedése, a gyűrűk kopása, extrém esetben a hengerfejtömítés átégése, esetleg a hengerfej repedése. Utóbbi kettővel kapcsolatban megnyugtatnám, kevésbé valószínűek, ezek ugyanis együtt járnak egy rakás egyéb idegesítő jelenséggel, amelyet már bizonyára észre vettek volna.

A szelepszár-szimmerringek cseréje nem egy nagy feladat, áruk pedig még jó minőségű készletben is nagyjából 2500 forint. A gyűrűk kopása már komolyabb feladat, bár itt is inkább a munkadíj-vonzata érdekes. No és persze az, hogy a motor megbontásakor esetleg a főtengely- és hajtókarcsapágyakról is kiderülhet, hogy nem állnak a helyzet magaslatán.

A rángatás pedig alapos vizsgálatot igényel. Ellenőrizni kell az üzemanyagnyomást (vákum nélkül 2,5-3,0 bar, 0,5 bar vákummal 2,0-2,5 bar), a fojtószelep-potmétert (teljesen zárva 1kOhm, teljesen nyitva 3kOhm), a MAP-szenzort (0,4 bar mellett 2,1V, 0,6 bar mellett 3,45V, 0,8 bar mellett 4,75V), az összes vákumcsövet (nem repedt, nem törik meg, nincs lecsúszva), a beszívott levegő hőmérséklet-szenzorát, (20˙C: 2.5KOhm, 40˙C: 1.2kOhm, 60˙C: 600Ohm, 80˙C: 320Ohm), az alapjárati levegőszelep működését, a vízhőfokjeladót, a főtengely jeladóját, a gyújtókábeleket, gyertyákat, stb.

Emellett persze javaslom, hogy az autót alaposan vizsgálják át minden más tekintetben is, hiszen tartogathat még egyéb kellemetlen meglepetéseket is.

Remélem, tudtam segíteni, és a rémálom lassan átfordul majd az autózás örömébe.

Üdvözlettel:

Autódoktor

A fenti tanács első megjelenésének időpontja 2009. december 1., 15:56, ezért előfordulhat, hogy a jogi háttér vagy a piaci helyzet megváltozása miatt már nem időszerű, vagy téves. A tanácsok pontosságáért és hasznosságáért szerkesztőségünk mindent megtesz, de tartalmukért és a betartásuk következményeiért felelősséget nem vállal.

Kommentek

  • 2009.12.03 15:22:57Alf

    Amúgy köszönjük az e heti citroen fikázást a totalcarról, minden hátre becsúszik egy a főoldalra.

    Nem tudom, citroen hungáriánál alszik a kenőpénzes részleg?

    Máshol jól dolgoznak...

  • 2009.12.03 15:25:56Peter Blau

    Tessék olajguru, ha nekem nem hiszel majd itt elhiszed, hogy nem normális dolog ha egy csepp olajad sem fogy el:

    http://totalbike.hu/technika/motordoktor/doki070308/

  • 2009.12.03 15:26:34Alf

    yomsisi, hogy megy a gép?
    melyik évjárat?

  • 2009.12.03 15:29:33Werwolf

    yomsisi,

    mukodik neha a gep?

  • 2009.12.03 15:40:49Alf

    az is érdekes, hogy csak ezt az autódoktor bejegyzést lehet kommentáln, nyilván azért, hogy lehessen fikázni a citroent...

  • 2009.12.03 15:50:06CO2

    Peter Blau! Ottan egy gyakorlatice FZR1000 Yamaha blokkról van szó ami köztudottan újkorában is csipegeti az olajat. 1000ccm 135-145 vagy fazerve még több nemtom LE. Alig dugó. kikönnyítve 5 számjegyű fordulatok. Nagy yamaha eszi az olajat. Jártam ilyennel egy darabig zuper cucc nekem nagyon bejött (FZR1000 Exup) de nem hasonlítható egy 45LE/1200 ccm opel Corsához (zöldkártyánál max fordulat asszem 4200 volt :). Egyébként haver VFR750 70000 KM és abból sem fogy imádja (szintén nagy Yamahák után) :). Szal ne az almát a körtével :)

  • 2009.12.03 15:50:09Peter Blau

    Nekem semmi bajom a Citroennel, sztem a traction avant az egyik legszebb autó, két modellben is megvan otthon :-)

  • 2009.12.03 15:50:34valakiakivagy

    nagy blokkos suzuki, hát ezen röhögök már 10 perce... :) bocsi

  • 2009.12.03 15:51:13Peter Blau

    CO2 az a baj, hogy olvasni tudsz, de nem érted amit olvasol.

  • 2009.12.03 15:53:19Pali1984

    Az átlagmagyar leszarja a minőségérzetet zörgés hiányát, kárpitok finomságát, alacsony fordulaton ébredő nyomatékot, bérrabszolgaként nem gondolkodik stíluson. Arra ott van a kizsákmányoló MANAGEMANT és annak leghűségesebb seggnyalói. Az f betűs "szarok" és suzuki alapmodeljeit meg talán kinyögi 10 év alatt.

  • 2009.12.03 15:57:49CO2

    MIért is? pl: "A mai, alacsony oldalfalú dugattyújú, nagyfordulatú motorok olyan széles fordulatszámtartományban terhelhetők, hogy a magas(abb) olajfogyasztás a konstrukciójuk velejárója."
    Alma körte?

  • 2009.12.03 16:02:55JackLeo

    Egy ilyen korú autónál már akármi is lehet. Soha nem tudhatod, ki mit csinált vele korábban. És nincs az a páncélos, amit ennyi idő alatt alapos szakember tönkre ne tudna tenni. Ami nekem eszembe jutott, a delkivens még nem gondolkozott el azon, hogy szerelőt cseréljen? Annyira nem tűnt kompetensnek. Lehet, hogy generálja magának a hibákat?

  • 2009.12.03 16:03:33Peter Blau

    CO2 nem vitázom veled, hazafelé gurulj be pár útba eső autós szakszervizbe és kérd meg őket, hogy mutassanak neked gyári gépkönyveket amikben gyári adatokat olvashatsz a motorok olajfogyasztásáról. Tudod a motorok ebben a szövegkörnyezetben nem kétkerekűeket jelölnek, hanem autóba való motorokat. A kevesebb mint 1 L / 1000 Km olajfogyás teljesen normális az Opel és a Toyota gépkönyvek szerint, szervizben megmutatták. Utánaérdeklődtem, utánaolvastam. Minden motor fogyaszt olajat működés közben, amelyik nem annál utána pótlódik a fogyott olaj. Volt erről egy technikai cikk a totalcaron pár éve. Menj el vidékre hosszabb távon a csak városban használt autóddal, ellőtte és utána nézd meg az olajszintet, és jéééé mit fogsz tapasztalni, hirtelen lecsökkent. Kiégett az olajból a városi használatban belehúzott benzin.

  • 2009.12.03 16:04:232Bálint

    LHA! Lengőkarcsapágy? Az mi?

  • 2009.12.03 16:04:31Peter Blau

    Egyébként értékelni tudom azt az embert aki a gyári gépkönyvnek sem hisz. Iszonyú nagy mérnök lehet.

  • 2009.12.03 16:22:23CO2

    Peter! Most akkor mit tegyek ha nem kellett utánna töltenem? Nem fogyott a víz és elképzelhető, hogy a benzin kompenzálta de 10000-ként kellemes állagú nem rongyáégett selymes olajat cserélek. Ez van. 250 000 Km igazolja KB. Bár mint jeleztem ezek az autók nem illenek az idézett kategóriába. FZR.ben naponta néztem kb és kellett is rátölteni..

    Gépkönyvek :))) Leírják a legrosszabb esetet de nem biztos, hogy az a normális. Azt sosem fogják (nem is tehetik) hogy olajfogyi 0 mert ha egy kicsit is eszik-elfopötyög mehetsz reklamálni. A 6dl / 1000 km-be meg sokminden belefér. Nem hülyék a gyártók nem vágják maguk alatt a fát. Én sem tenném.. Én nem tapasztaltam a város országúti verziót pedig vegyesen használtam ebből sokat. Igaz országúton pályán sem száguldoztam nem nyerek annyit hogy megérje. Lehet ezt is hálálják meg a motorok nem tom.

  • 2009.12.03 16:27:54CO2

    http://www.motorrevu.hu/motorteszt/hasznaltmotorteszt_kawasaki_zzr_600

    "Az olajfogyasztás jól működő motorbelső esetén nem is mérhető"

  • 2009.12.03 16:28:37asifan

    Persze francia autó...faterom 17 éve folyamatosan francia autóval jár, mindegyikkel maximálisan meg volt elégedve...egy szabály van, jó autót kell venni, és nem elhanyagolni! Nagyon meghálálja... Legutóbb egy dízel clioja volt (tudjátok ez az elektronikus dízel, ami főleg a franciáknál csak elromlani tud, ha-ha-ha) 150e km-el adta el, és addig egyetlen egy kormányösszekötőt vett rá...fékbetéten, meg kopó dolgokon kívül...mindezek mellett 4,2 litert fogyasztott, és 82le-s változat lévén elég rendesen ment is. Jaaa....és vett egy másik cliot! Erre mondják a VW buzik, hogy tuti, hogy megőrült!

  • 2009.12.03 16:29:58siriuswhite

    Az a vicc, hogy ez csak Magyarországon divat
    Szar mert francia
    szar mert olasz
    a német szar mert unalmas
    a japán szar mert unalmas
    az amerikai szar mert szarásig van pakolva pohártartóval
    a svéd szar mert mért ne.

    nem hiszem el, hogy ezeket az általánosításokat nem unjátok, MINDEN márkának vannak rosszul sikerült modelljei. De a gyártók sem vakok/süketek
    azért mert 20 éve volt egy rossz széria, az már szinte biztos, hogy azok a hibák nem lesznek.

  • 2009.12.03 16:34:50McK

    Peter Blau!

    Azért ilyen nagy vehemenciával ne állj ki egy baromság mellett,mert egy női Szabó elhiszi neked,de szakmabéli nem.
    Az olajfogyasztás,és olajfogyasztás között van némi különbség.
    A normális olajfogyasztás 0,1 liter/ 1000km alatt van,még a forgósabb 16 szelepes motoroknál is.
    A te általad idézett hivatkozások nem azért vannak benne,mert valóban természetes,ha egy autó egy olajcsere parióduson belül elhasznál két olajmennyiségnyit,hanem azért,hogy a kevésbé jól sikerült,jól járatott autók esetében se kelljen garanciában jótálljanak.
    Az 1000km alatt egy liter olajfogyasztás motorfelújítási adat. Olajvesztés több helyen is fennálhat,mely oka csak bontáskor felderíthető,de semmiképpen sem elfogadható adat,még a fele sem!!!

    Minimális olajfogyasztás van,de jó alajjal,8000-ezrenként cserélve egy nem kopott 8 szelepes autón lehet 0 az olajfogyasztás.

  • 2009.12.03 16:40:11luck66

    A váltó álló helyzetben az egyest recsegve veszi be. Ha jár a motor, és üresben van, úgy zakatol, mint egy traktor, de ha kinyomom, akkor elhallgat.-

    nekem ezen a hibán a kuplung szerkezet,kinyomócsapágy, tárcsa csere segített,igaz a Bx-en,de a hiba ugyanez volt

  • 2009.12.03 16:40:54tailorka

    Mennyi okos ember van!!!En inkabb meg sem szolalok!

  • 2009.12.03 16:49:40luck66

    az olaj fogyasztása 2105-ös Ladán 0,7dl volt a gyári norma a szerviz szerint anno 83-ban,mondta a szerelő cseréljük ki a szelepszár szimmeringet fémházasra/audi,fiat/ mert beütéskor a gumi megsérül,csak az drága mondta, 22ft volt darabja az orosz meg 8,röhögtünk az áron és megszünt az olajfogyás

  • 2009.12.03 16:51:10Mk412

    CO2, McK

    Meddő vita történik.

    Természetesen a nagymértékű olajfogyasztás egyértelműen hibára, kopásra utal.
    Ettől függetlenül némi olajfogyás teljesen természetes és normális dolog.
    Használat módja, bejáratás, gyártási szórás, meg egy sor dolog okozhatja, hogy valakinek 10000km-en egy csepp olaj sem hiányzik, valakinek meg megeszik pár decit.
    Valakinek meg pár litert, de ez már más történet.

    Akinek semmi olaj nem fogy, az örüljön neki, de én időnként akkor is ránéznék.

  • 2009.12.03 16:54:38Ottopappa

    Anyahajókabinajtóhajtogató!

    "F BETŰSET SOHA!
    Fiatot
    Fordot
    FRANCIÁT!"

    Bassza meg, most adhatom el a V8-as Shelby Mustangomat!!! :))))))
    (de szép is lenne, ha lenne)

  • 2009.12.03 16:57:18Alf

    Anyahajókabinajtóhajtogató!

    "F BETŰSET SOHA!"

    nem vezettél....

  • 2009.12.03 17:09:38m20b25

    A váltóval nem biztos, hogy gond van. Üresben, felengedett tengelykapcsolóval valószínűleg nyelestengelycsapágy lesz. Az nem vészes, pár e ft. Csak le kell venni a váltót vagy kivenni a motort:)

  • 2009.12.03 17:11:06m20b25

    Ja és ha recseg, akkor nem old, vagyis kopott a tárcsa. Tehát ami ott van a harangban, kuka.

  • 2009.12.03 17:32:35b.f.

    Valóban írják az autók kezelési útmutatójában, hogy 1 liter/1000 km olajfogyasztást produkálhatnak a motorok.
    Bár szerintem akkor már kegyetlen nagy gáz van, ha egy autó ennyi olajat megeszik. Egy jól karbantartott, normálisan szervizelt autó az életben nem fog egy olajcsere-periódus alatt pár decinél több olajat fogyasztani. Aki meg azt mondja, hogy normális dolog, ha litereket megzabál az autója kenőolajból, az nem normális. Tessék csak megnézni az Twinport motoros Opeleket, azok hogy tudják zabálni az olajat, meg hátul kipuffogni a kékes füstöt. Na ez a nem normális dolog:)

  • 2009.12.03 17:34:55isti77

    "F BETŰSET SOHA!"

    Akkor Fritzeket meg a Ferdeszeműeket is hagyjuk?

  • 2009.12.03 17:42:49isti77

    Nebassz, csak a svédek maradtak. De azok sem saját tulajdonban vannak már.
    Most akkor vagy hagyjuk ezt az F betűs okosságot, vagy elkezdünk bringázni.

  • 2009.12.03 17:46:17Bambano

    12 e/7 literre ne mondjuk már, hogy normális... ilyet max az mond, aki olajjal kereskedik.

  • 2009.12.03 17:48:14Bambano

    b.f.: mifelénk nem írnak olyat, hogy 1l/1000km az normális, mifelénk olyat írnak, hogy ez alatt nem foglalkozik vele a gyár, efölött lehet garis igényt benyújtani új kocsi esetén.

    Egy normális autónál a 15 ezres periódus alatt nagyjából a max-ról a min-re fogy le az olaj. Ez a normális. Ha egy periódus alatt utána kell önteni 1 litert, az még belefér. Ez az én véleményem.

  • 2009.12.03 17:58:36Alf

    b.f.
    azér ennyire okos én sem vagyok, de azt tudom, hogy motorkonstrukciótól függ az olajfogyasztás, nem csak attól, hogy mennyire van karbantartva.

    régi motorok többet esznek, valamelyiken pl még nincs szelepszárszimering, stb, az jóval többet fogyaszt.

    A trabi pl kevrerékkel ment :)

  • 2009.12.03 17:59:42Alf

    és az enyémnél pl meg van adva a maximális olajfogyasztás (1.2 dl/100km).

  • 2009.12.03 18:21:42herrautowasser

    Haverom járt hasonlóképpen egy 1.4es Peugeot 306al (gondolom a motor futómű ugyanaz).
    A felsorolt hibák közül nagyon sok előfordult az övén is(futómű terpeszt, szervó fossa az olajat, rángat, olajat ette, rohad stb.) A kocsi kereskedésből való, de a nepperek védelmébe én is szólnék annyit, hogy nem ők lakják le a kocsikat.
    Az első olajcseréig nem tűnt fel, hogy zabálja az olajat(lehet, hogy nem is ette addig, mert hát a Finish csodákra képes) de amit beleraktunk azt nagyon fincsinek találta. A kocsi órájában 160k van. Sztem nem annyi, de mindegy. Szeméyszerint utálom a francia autókat pedig még nekem nem is volt, de elég, ha szerelem őket és látom az idióta megoldásaikat.
    Soha nem vannék franciát. Szegények még a mai napig nem tudnak autót gyártani.

    Egyébként minden márkából ki lehet fogni a lelakott, rommátört példányokat, ezért az autóvásártásnak az a titka, hogy nagyon meg kell nézni, hogy mit vesz meg az ember.

    de F betűset SOHA :)

  • 2009.12.03 18:24:57tomnemtom

    Folfót se vennék, tele van vrancia alatrészekkel.

  • 2009.12.03 18:53:56W123qp

    1.3 Big blokkkkk

    Ez sirály! :-)

    Ezek szerint nekem Szmol blokkos Szuzukim vót.
    (1 literes)

  • 2009.12.03 19:00:50Szsrobert

    Rossz, széthajtott, elhanyagolt autót fogott ki. 1000km-enként 1 liter olaj az folyamatos olajcsere. Csak a szűrőt kell kicserélnie 5-10000km-enként, mindig friss olajat kap a gép.

  • 2009.12.03 19:21:32pet77

    12 ezer alatt 7 liter olaj az autódoktor szerint nem is olyan vészees???!!!!Bassz!!!
    Szerelőként mindig ilyen Balek ügyfelekről álmodom!!!!!!!!

  • 2009.12.03 19:32:14kutya_zzr

    Hamar másik szerelőt.
    A leírtak alapján -ha minden így történt- ő folyamatos pénzforrásként kezeli az autót, nem megjavítandó munkadarabként.
    Gratulálok a válaszadónak is: 7L olaj/12000 km nem sok ? Fasza.

  • 2009.12.03 19:33:56szalai

    Talán csak arról van szó, hogy az ismerős autószerelő talált egy balekot akit folyamatosan lenyulhat.

  • 2009.12.03 19:34:06Laska

    Peter Blau: Hogy mi a baj a Ford-okkal? Hát semmi, csak Fix Or Repair Daily... De ez csak vicc volt, hehe :-)

  • 2009.12.03 19:35:42!MegaStorm

    pet77
    Ezen én is ledöbbentem...

  • 2009.12.03 19:36:27!MegaStorm

    Laska
    :D :D :D

  • 2009.12.03 19:37:09!MegaStorm

    Szoptam már franciával, AX volt. (Saxo elődje)
    Gyorsan szabadulj meg tőle!

  • 2009.12.03 19:39:342108face

    Samarába 3,5 lityi olaj IN, 10 ezer után csere. Általában rá se nézek az olajszintre az intervallumok között, mert tudom, hogy nem fogy. :) De hát ez Samara és nem Saxo.

  • 2009.12.03 19:44:48Sopánka76

    Alapvetően nem a franciaautósággal van a baj.
    Egy 12 éves autó sok mindenre képes, sok minden lehet rajta szar. Ha valaki ilyen lehasználtat vesz, az ezzel jár. Nekem is rettenet volt a váltóm, kicseréltettem egy bontottra, jobb lett, de zajos volt és kopott, meg kidobálta néha a kettest. Szereztem egy másikat, na ez már jó. Kicseréltettem már a fél autót, most már kezd összeállni. Kormánymű is szar volt, a bontott eleinte jól muzsikált, de néhány hónap után az is csúnyán viselkedik, sebaj majd lesz másik. 23ezer km alatt cseréltem ezen felül a generátort, az önindítót, a kipufogót középdobtól hátrafelé. Aki szerint ez sok, annak nem való egy ilyen öreg autó. Az enyém 17 éves, és saccra 310ezer km lehet benne, az eladó se tudta, hányszor fordult át az óra. Ez az én tanulópénzem, nem bántam meg, legközelebb már okosabb leszek. És végülis most már jó az autó, szeretem.

  • 2009.12.03 19:48:43anyahajókabinajtóhajtogató

    AZ
    FFFFFFFFFFFFFFFFFFFFFFFFFFFFFFFFFFFFFFFFF

    BETŰSET SOHA CSAK EGY POÉN! NEM KELL MEGHARAGUDNI ÉRTE! VAN/VOLT JÓ FIAT, FRANCIA, FORD ! HA MÁSÉRT NEM A FORMÁJA,KÉNYELME, FEELINGJE VAGY VEZETÉSI ÉLMÉNYE MIATT...


    bekman: Neked is béke, elsősorban nem az általad említettekre gondoltam hanem az ÖREG kocka Volvokra:)) Meg Kockapatrolra, meg G mercire, landcriuserre...Nálamitt kezdődik a JÓ autó:)

  • 2009.12.03 20:10:50Reszö

    anyahajókabinajtóhajtogató: Egy focus 2 ST-m van... Szerintem ezzel az F-es dologgal el vagy tévedve kicsit... :D

  • 2009.12.03 20:25:29Mk412

    Reszö!

    Én nem értem, hogy mi van veletek. Nem értek egyet azzal a baromsággal, ami úgy szól:
    3 F-es szabály:
    Fiat
    Ford
    Francia


    Ezek közt nem szerepel a Focus sem, meg semmi más sem a fenti 3-mon kívül.

    Mi folyik itt?

  • 2009.12.03 21:19:04igazi hős

    isti77: "Most akkor vagy hagyjuk ezt az F betűs okosságot, vagy elkezdünk bringázni." Eljutottál a végkövetkeztetésig, éljen a demotorizáció. Most már csak az a kérdés, szabad-e Peugeot bringát venni, vagy abban is meghal a Bosch elektronika :-)

  • 2009.12.03 22:27:38kolbászoszsömle

    Ha egy autó ilyen szar, ki kell dobni...
    Minden fillér, ami beleölsz bukott pénz.
    Ezt az autót sosem fogod szeretni, és mire elfogadható állapotba kerül, benne lesz kb egymilliódban.
    Annyiért meg olyat is vehettél volna, ami megy, elférsz benne, és ki is néz valahogy.
    És minden áldott nap az fog lebegni a szemed előtt, hogy _nem_ egy kényelmes nagy autóba szállsz be, hanem egy görcsbe, és amikor ez ötvenezer kilométer műlva megen nekiáll észrevehetően amortizálódni, gyomorvérzést kapsz, és megdöglik a kutyád.

    kb.

    Add el és vegyél egy másikat.

  • 2009.12.03 22:34:27kolbászoszsömle

    Jah, és a szerelőt is hagyd ott!

    Ha jól vettem ki a szavaidból, minden probléma akkor kezdődött, miután hozzányúlt.

  • 2009.12.04 02:22:50Béni65

    Tisztelt Mindenki!
    Ez az estet, elég tanulsággal szolgál, hogy az embereket saját maguktól nem lehet megvédeni. Ez az élet egyéb területeire is igaz. Azt szoktam mondani, hogy pl. az ősembernek is meg kellett tanulnia, hogy melyik állat után szaladhat ha éhes és melyik elől kell elszaladnia, ha életben akar maradni. A mai embereknek is tisztában kellene lenniük bizonyos dolgokkal. Például, hogy nem veszek fel olyan kölcsönöket, amiket aztán nem tudok fizetni ( 2-300%-os THM). Kicsit elkanyarodtunk, bár szerintem nem túlságosan. Tehát: Én például. ha venni szeretnék valamit és nem értek hozzá, akkor vagy utána olvasok vagy kikérem mások véleményét és utána döntök ( kisebb dologban is mint egy autó.) Kereskedőtől meg csak az vegyen autót aki ért hozzá, vagy vigyen magával hozzáértőt. Volt, hogy fél évig jártam a kereskedéseket heti rendszerességgel hogy olyan 5 éves autót vegyek ami nem volt körbetörve (nem találtam).

  • 2009.12.04 02:23:31Béni65

    A szerelőről meg annyit, amit az írás alapján el lehet dönteni, hogy egy ismeretlen előéletű autónál alap az olajcsere, vezérmű szíj csere, (nekem már szakadt el) feszítő görgő csere. Arról meg szerintem nem tehet, hogy az átmosás után a hűtő száz helyen folyik, vagy a hátsó híd csere után szétesik a szarrárohadt kipufogó. Az meg hogy a rángatással nem tudott mit kezdeni ezen sem kell csodálkozni el kell vinni olyan szerelőhöz aki az elektronikában jobban otthon van. A mai autókat nem lehet egy csavarhúzóval meg egy tízes kulccsal megjavítani, mint annakidején egy zsigulit. Minden tipus más műszerezettséget igényel bizonyos határokon belül. És ezt általában csak a márkaszervízekben lehet megtalálni (sajnos). Ez persze nem azt jelenti, hogy nincs egy Józsi vagy Pistabácsi aki ezt tapasztalatával, hozzáértésével nem tudná áthidalni, de ez azért ritka, meg mint mondtam manapság nem lehet mindenhez teljes mélységig érteni. Megfelelő típusspecifikus képzést meg csak a márkaszervízben dolgozók kapnak.
    Bocs, hogy hosszú voltam.

  • 2009.12.04 04:54:28Ciri

    Mck

    "A te általad idézett hivatkozások nem azért vannak benne,mert valóban természetes,ha egy autó egy olajcsere parióduson belül elhasznál két olajmennyiségnyit,hanem azért,hogy a kevésbé jól sikerült,jól járatott autók esetében se kelljen garanciában jótálljanak."

    Valami ilyesmi...
    Vagy inkább azért, mert az autóhasználók vezetési szokása és stílusa nagy mértékben eltér. Ezért kell ilyen nagy határértékeket megadni.

  • 2009.12.04 08:33:37Zso80

    Elolvastam a cikket, és megakadt a szemem a bevezetődön. Gondolom mikor megvetted, kipróbáltad, és azért vetted meg, mert jól működött. Írtad, hogy egészen addig jól működött, míg el nem vitted rutin átvizsgálásra az ismerős szerelődhöz. Hát az én kérdésem annyi, hogy mennyire jó ismerős az az ismerős...???

  • 2009.12.04 08:36:04nomokka

    Sziasztok!
    Nekem is egy 1999-es saxo 1.4-em van,igaz a km számláló meg éppen csak átugrotta a 86E km-t.Abban van igazság,hogy ilyen autót az vegyen aki nem riad meg egy kis otthoni autószereléstől és van némi alapvető jártassága és bizodalma e témában ( olajcsere,gyertyacsere,vezérműszíj ,vizpumpa stb.),mert egyébként sokat otthagyhat a "szakszervizekben"....szak.....haha
    Ami hibák eddig voltak az nem a futott km miatt,hanem a 10 év miatt jöttek elő: kipufogó középső szakasz eltörése, hűtő szivárgása, első fékek javítása( gumi alkatrészek),ékszíj,gyertyacserék.4 éve az enyém,szerelőnél még csak zöldkártyázni járt.Soha cserben nem hagyott,keveset fogyaszt és nagyon jól megy.
    Az alkatrész nem drága hozzá,főleg ha kicsit utánajár az ember neten..ha valami hibajelzés ( légzsák.motor stb..) jön elő és megtalálod a hibát nem kell szervízbe vinni,hogy az ECU-ból specműszerrel kitöröljék a jelzést,a következő indításnál automatikusan megszűnik!A japán( dehogy japán,már régen EU mix)csoda Nissannal pld. meg lehet szaladni a szervízbe,meg az Opellal stb..hogy kitöröljék a hibajelzést...
    Hát e kis adalék a témához

  • 2009.12.04 09:48:33Alf

    http://index.hu/gazdasag/vilag/2009/12/04/345_ezer_autot_hiv_vissza_a_nissan/

  • 2009.12.04 10:17:08bucek

    Ha francia autót veszel:
    Vagy zsír újat a szalonból
    Vagy orosz rulett.

  • 2009.12.04 10:23:16Alf

    Ha német autót veszel:
    Vagy zsír újat a szalonból
    Vagy orosz rulett.

  • 2009.12.04 10:24:07Alf

    Ha japán autót veszel:
    Vagy zsír újat a szalonból
    Vagy orosz rulett.

  • 2009.12.04 10:27:56feri38

    Sajnállak, rémálom lehet az ilyen procedúra autóvásárlás után. DE! Hogy vehettél meg tizenéves francia autót? Mielőtt az ember megvesz ilyesmit, informálódjon az arra illetékeseknél, vagyis szerelőnél. Aki kevés pénzért akar jó autót venni a 90-es évekből, az Astrát vegyen 8 szelepes motorral, vagy Swiftet. Az ilyen francia meg olasz dolgokra pedig rá se nézzen. Ha csak nem multimilliomos dzseszdobos, és nem okoz neki problémát a javítás költséges művelete. De ha a brunei szultán lenne, akkor nem 10 fölötti autót vett volna...A nyáron mikor vittem az Astrát olajcserére, éppen egy hasonló korú Renault 19-et buheráltak a szerelők, káromkodtak rendesen, hogy a francia jó k.... anyjukat!:D Szóval ASTRA, SWIFT, más japán, VW, a többit felejtsétek el!

  • 2009.12.04 11:02:19Alf

    feri38

    amiért neked astrád van, mindenkinek az kell legyen???

    fateromnak az volt, akarta, vegyem meg tőle, de inkább egy 40 éves franciát vettem ugyanannyi pénzért, semmi baja...

  • 2009.12.04 11:35:02feri38

    Alf! 40 éves franciát az Astra helyett? Ezt nem igazán értem. Veterántalálkozókra kerestél autót? Mert egyébiránt nagyon szép dolog az, ha egy jó állapotú 40 éves autója van az embernek, de Szegedről nem indulnék el vele a Balatonra, az biztos. Hol találsz hozzá bármilyen alkatrészt, ha útközben valami tönkremegy? Én nem mondtam hogy mindenkinek Astrája legyen, csak arra próbáltam rávilágítani, hogy az Astrába csak benzin kell. Meg azt is írtam, hogy vegyen ezenkívül Swiftet, VW-t, egyéb japánt. Egyébként van egy haverom, 17 éves volt a Renault 5-je mikor eladta, azzal nem volt semmi gond. Ilyen is van. Csak leírtam a szakavatott véleményt, az autószerelőmét. Úgy gondolom, hogy egy gyakorlati szakemberen kívül más nem tudja jobban, hogy milyen autót érdemes venni. Lehet választani a 2 alternatíva közül: beleolvadsz a tömegbe az Astrával vagy a Swifttel, vagy eredeti vagy a Saxoval, és a gatyádat ráfizeted mint a levélíró...

  • 2009.12.04 12:28:27c

    Vett egy nem szervizelt, nem megfelelően karbantartott romot.
    Ez nem márkafüggő szitu. Az eladósorba került magyar autók jelentős része ilyen.
    Véres a torka? Költeni kéne rá? Adjuk el. Majd valami szerencsétlen szopik vele...

  • 2009.12.04 12:30:20megint

    Komolyan írja az autódoki, hogy az olajfogyasztás nem is sok? Szerintem ez még egy 20 éves autónál is sok, mondjuk olyan túl sok költséget nem okoz az igaz.

  • 2009.12.04 12:38:45sowi

    feri38: en is nezegettem astrat a ZX elott, de a lekvarkevero valto, a szar ulesek, a zorgo utaster kicsit riaszto...

  • 2009.12.04 13:09:36Glg

    saxo sucks soo

  • 2009.12.04 13:11:59feri38

    Nekem semmi gondom az Astra váltóval. Enyhén lötyögős valóban, de nekem precízen vesz minden fokozatot. Nagy ritkán a hátramenetet csak másodszorra veszi hideg motorral, de nagyon ritkán. A többi fokozat teljesen ok.

  • 2009.12.04 13:29:57Alf

    feri38

    veterántalálkozó? persze:

    25.000 km-t mentem vele idén, Észtország-Magyarország távot 3x tettem meg (oda vissza 3400 km), megjártuk délfranciaországot, (5000 km-s kör) és gyakorlatilag hiba nélkül.

    Nem költöttem rá sok pénzt, kb 2 millában van utolsó bőrápoló sprével meg az árával együtt.

    Napi használtaban van.

    Csak azért írom le, hogy felfogd, nem mindenkinek kell az astra, legyél vele boldog, mások meg mással boldogok, lehet, hogy épp egy öreg francia autóval...

  • 2009.12.04 13:32:25Alf

    és hogy hol találok hozzá alkatrészt? neten minden megvan, 3 nappal rendelés után postázzák, rengeteg dolog meg kompatibilis pl a zsigával is... alkatrész bele nem igazán drágább mint az astrába, és mégiscsak egy könnyebben szerelhető autó, mint a mai számítógép csodák...


    ez van.

  • 2009.12.04 13:34:54Alf

    Ja és párom autója egy nissan micra, 5x rohadt le úgy a városban, hogy vontatni kellett, mindig más okból. ezenkívül zörög, dobál, fogyasztása alig jobb a citrónál (automata), kényelmetlen, erőtlen, stb.
    Pedig japán...

  • 2009.12.04 13:42:47McK

    Alf!

    Ugye azért szólsz majd,ha kijárod a sulit?
    Örülj a citroenednek,és légy oly szíves,kímélj meg a baromságoktól.
    A citroen nem egy szerencsecsomag,mondom ezt úgy,hogy a sorból kilógó Xsara,és Saxo modelleket nem tartom rossz autónak.
    De a többi azért alulmarad,bármennyire is csókolgatod a citroen jelet az ágyadban.
    Amíg nem ültél autóban is,addíg egy trabantnál jobbnak tűnik..

  • 2009.12.04 13:45:10feri38

    Az jó ha 3 nap alatt megjön az alkatrész, akkor csak 3 napig alszol szállodában út közben, ha szétmegy alattad. Egy Astrához meg még az élelmiszerboltban is kapok hozzá mindent. Na erről beszélek. Mondom, biztosan eredeti autó lehet, szép ha ilyened van, de én ezt olyan kultikus tárgynak tartanám, messzire nem indulnék vele. Mondjuk egy gyári állapotú Renault 4 nem semmi lenne egy 30-40 éves, de azt tudod mikor hajtanám az M5-ön, M7-en, egyrészt nem merném, másrészt megőrizném. Kevés pénzért Astránál, Swiftnél, Golfnál jobb autót nem lehet venni, ebben biztos vagyok.

  • 2009.12.04 13:45:30McK

    " kompatibilis pl a zsigával is... alkatrész bele nem igazán drágább mint az astrába,"

    Elég lesz három példa..aksi nem ér!
    Minden alkatrésze sokkal drágább,mint egy ASTRÁÉ,de ha gondolod ezt is elég 3-at beírnod..

  • 2009.12.04 13:49:02McK

    Yeti! Levegő nyomásmérésére használják,hogy ebből kiszámíthassák a belépő levegő mennyiségét.

  • 2009.12.04 14:02:04Alf

    McK

    Asszem te nem ültél még autóban.

    3 példa zsigára:
    gyújtótrafó, gyújtás egyéb részei, karbi tűszelep (vagy karbi), gumibakok, ablaktörlőmotor :), relék, stb stb.

    De mondjuk a zsiga az extrém példa.

    ha érdekelnek alkatrészárak, tessék:
    http://www.ds-sassen.de/c_katalog.htm

    és cserélj 4 lengéscsillapítót meg rugót az astrában, aztán ha visszajöttél dumálhatunk...

    de vsz nem is érdekel téged az egész, csak fikázni szeretnél, mert ugye minden citroen szar, mert francia, ha japán autó romlik el, azt biztos nem tartották karban.

  • 2009.12.04 14:05:32z.fuse

    3f-et nem szabad venni mi?? LOL
    ezt nyilván a suzukisok meg a VW-sok találták ki...

  • 2009.12.04 14:06:29feri38

    Alf most nézem hogy 2 millában van a 40 éves autód. De ha ennyi léd van, miért nem vettél valami normálisat? Annyiért már autót is lehet venni, modernet, közlekedésre alkalmast, nem 40 éveset.

  • 2009.12.04 14:08:53Alf

    McK visszaolvasva látom, biztos ültél autóban, hisz eladsz?

    Ahol én élek, érdekes módon nem tartják rosszabb márkának a citroent, mint a hondát.

    Most ha idejön valaki nekem azzal, hogy franciát ne, csak japánt, vagy astrát, én nyilván az ellenkezőjét fogom ondani, mert öreg citroenem van, megbízható, nem is értem, miről beszélnek azok, akiknek nem volt soha francia autójuk és mégis (vagy pont ezért) fikáznak.

  • 2009.12.04 14:13:05Alf

    feri38

    de hát most írtam le, hogy napi használatban van, alkalmas a közlekedésre, 25000 kmt ment idén, fél európát bejártam, akkor miért kellene olyan autót vegyek, amit 5 év múlva kukába kell dobni? (astra)

    És nem, nincs sok lém, az autó 1.4 milla volt, amiből vehettem volna egy régi astrát, azóta költöttem rá a többit (teljes festés, kárpit, olajcserék, új gumik) tehát nem meghibásodás miatt.

  • 2009.12.04 14:24:55Alf

    ja és tegyük hozzá, hogy az én befektetett 2 millám az ott is marad, sőt az autó csak többet fog érni, míg ha faterom astráját vettem volna meg, az néhány év múlva a vételár tizedét éri.

    de ez most nem egy veterán kontra új autó topik, hanem a heti totalcaros citroen fikázós...

  • 2009.12.04 15:29:26McK

    Szép a felsorolásod,Alf.
    Kérlek próbáld meg bármelyik alkatrészt beépíteni egy Saxoba,amiről a cikk szól.
    Ha sikerült,szólj.
    Egy büdös alkatrészük nem stimmel,és kurva drága hozzá minden,ettől még lehet jó autó.
    Mint ahogy fentebb el is mondtam.
    Az is..a Saxo,meg a Xsara,ha gazdája volt.

  • 2009.12.04 15:31:11McK

    Autóválasztásodhoz pedíg gratulálok,neked biztosan megfelel,de ugye nem kell mindenkinek kétmillióért egy matuzsálemet vennie?

  • 2009.12.04 15:41:33Alf

    McK

    Nem, "Astrát vegyen 8 szelepes motorral, vagy Swiftet. Az ilyen francia meg olasz dolgokra pedig rá se nézzen."

  • 2009.12.04 15:56:18megint

    Nekem kicsit soknak tűnik az olajfogyasztás

  • 2009.12.04 16:14:07kolbászoszsömle

    A rángatásra nézd meg a gyújtókábelt.
    Lehet, hogy a szerelőd nem a pipánál fogva szedte le, hanem a drót végét rángatta, attól meg hajlamos elszakadni egy kicsit, aztán hol megy egy-két henger, hol nem.

  • 2009.12.04 16:36:01JOHN RAMBO

    Xsarám van.Kényelmes,pöpec keveset fogyaszt,nagyon jól felszerelt.Aki akar vegyen csak rohadó f ill.g astrát és társait!

  • 2009.12.04 19:23:55megint

    JOHN RAMBO, és akkor mindjárt a többi is jó?

  • 2009.12.04 19:28:25JOHN RAMBO

    megint
    A xsarámról beszéltem.Én nem vagyok előítéletes egy márkával szemben sem.Jelmondatom a következő:puding próbája az evés ill. hiszem ha látom.Roszz autó NINCS csak gazdátlan!!!!

  • 2009.12.04 22:16:57Alf

    megint

    ha a cikkíróé rossz, akkor mindjárt a többi is rossz?

  • 2009.12.05 02:46:52jellemtelenvagyok

    Sajnálom a tulajt igazán.
    Viszont nem értek egyet sok hozzászólóval.
    Nekem is egy 12 éves saxom van. Ugyan megvétel elött 3 évig állt, így fiatalos. hónapokig járkáltam autó után mire ráakadtam. Nem gondoltam volna hogy saxom lesz vagy citroenem. DE imádom. Nagyon megválogattam hogy mit veszek meg s ugyan ennek is belekerült 60 ezrembe javítgatása de egy használt autónál asszem ez nem gáz. Egy nagyon megbízható gyönyörűség. Én imádom. Ha utánanéztek a saxorol szite mindenhol csak nagyon jó véleménnyel vannak! Leharcolt szar mindenböl van! Barátom 5-ös bmw 2 hétre vétel után 500-ezer váltóra... S már nem azért de amikor rámszólnak az utcán hogy milyen kis csinos autó akkor asszem nem volt ez rosz vétel. Kicsi, jól felszerelt, dizájnos s ha jó állapotba van akkor bivaly erős!

  • 2009.12.05 11:24:51sowi

    McK: melyik alkatresz kerul tobbe a saxo-hoz mint pl. astrahoz? te, hol elsz mar megbocsass? zacskoban?

  • 2009.12.07 09:51:42-Hamster-

    CSakhogy lássunk egy kicsit tisztán! Az alábbi alkatrészárak vannak átlagban egy mindenki számára elérhető (METEOR) autóalkatrészboltban. A két vizsgált tipus: Saxo 97' 1.4 benzin illetve Astra 97' 1.4 benzin.

    Sachs első gázos lengéscsillapító (db ár): Saxo= 21572 illetve Astra=20560

    Fékbetét első garnitúra (bosch): Saxo=7738 ill Astra= 10975

    Féktárcsa/db (bosch): Saxo=7125 ill Astra=7138

    Gyújtógyertya/db (bosch): Saxo=kb 2000 illetve az Astrának is ugyanennyi

    Ezek az árak a jobb minőségű alkatrészekre vonatkoztak. Természetesen jóval olcsóbban is lehet mindkét tipushoz találni alkatrészt ahol szintén az előző árhasonlóság mutatkozott. A különbség szerintem nem egetverő!
    Elővettem a kis könyvemet amin a Saxomhoz vásárolt alkatrészeknek az összegét vezettem. 6 év alatt a kötelező évenkénti olcsarékkel és a kopó alkatrészekkel (fék) együtt költöttem rá 90.000 huf-ot. Más autóval sem úsztam volna meg olcsóbban. SZVSZ. :-)

  • 2009.12.08 21:48:15donbala

    Olajfogyás nekem ezzel kapcsolatban van egy pár élmény:D az egyik egy Golf II. 1,3 benzin:D kb 0 liter az olajfogyása de mivel rosszul bánnak vele elkezdte ereszteni az olajat a vezérműnél... A mi opel astránk(igen fos 16 szelpes tom lehet fikázniiiii:D:D:D:D)hidegen "gyilkolás" és a kor kombinációja megtette a hatását:egy szelep megszorult mivel kifogyott belőle az olaj és hiányzik belőle kb 3mm es darab:D(ja és ez 140 km/h nál:D)=szelepszár szimering csere. azelőtt 1,5l olaj/1000km most kb 0 vagy nagyon kevés (hozzáteszem h kb 350000 km van az autóban:D céges volt:D)A 3. egy mazda 626 2,0 16v 5 l/1000 km!!!persze ez a két autó a hidegen pörgetés és a folytonos gyilkolás miatt lett ilyen. Nem baj 60000Ft s lecke:S

  • 2009.12.20 16:58:33Netye

    Bálint! Ha még olvasod! Egy pár autó tipusnál pl: Fiat a lengőkarok nem szilentblokkokon mozdulnak el a rögzítőtengely körül, hanem csapágyakon. A Fiat nem is árul hozzá csapágyakat, komplett lengőkar csere. Lehet ,hogy a Franciáktól tanulták!

  • 2010.05.07 01:24:29dave007

    Ez az olajfogyasztás nekem azért durva. 10.000 ként cserélek olajat és nem emlékszem olyanra, hogy nagyon után kellett volna tölteni... 98 as autóról beszélek, nem egy 2009-esről.
    A hiba ott van, hogy nem nézették meg megfelelő szerelővel az autót a vásárláskor. Ennyi hiba nem jön ki 12.000 kilométer alatt előjel nélkül.
    Mondjuk a váltó sem egyik napról a másikra ment tönkre, biztos, hogy előtte is volt jele, hogy valami nem a legjobb.

    Azt azért még megjegyezném, hogy ha ennyi minden kijött egyszerre és valóban nem volt semmi előjele, akkor ott a vezetési stílus is lehet probléma. Vannak emberek, akiknek egy padkán áthajtás 30-cal, mindenkori váltás 6000-nél vagy a váltó fogainak megszámlálása természetes dolog.
    Egy kis érdekesség: Hogy lehet az, hogy a váltó recsegésére a szerelő hívta fel a figyelmet??? A tulaj csak egyesben közlekedett?

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Autódoktor Autódoktor

Autószereléssel, üzemeltetéssel kapcsolatban kérdezze az Autódoktort, vagy böngésszen a több száz eddigi tanács között. Kereshet is! Jó egészséget.

KeresésKeresés

IndapassIndapass