Ennyit bír a Yaris?

Kedves Autódoktor!

Lehetséges-e egy 3 és fél éves, 2006-ban gyártott Toyota Yarisnál, hogy a nyelestengely-szimmerring szivárog, és az egész rendszert a kuplungnál cserélni kell? Az autó mindig kíméletesen volt vezetve, és mindentől védve van.

Elő tudja e idézni rosszakaró, aki hozzáférhetett, a szivárgást?
További kérdésem, az alkatrészeket, pl. fékrendszer, milyen gyakran kell majd cserélnem? Tényleg vigyázok rá, de épp azért vettem több milliós autót és nem pár százezerért egy kiöregedett járgányt, hogy ne kelljen százezreket fizetnem meghatározott időközönként.

A teljes fékrendszert cserélni kellett 4 év után egy Ignisen, de egy Toyotának nem jobban kellene bírnia?

Mit tudok tenni a kíméletes vezetésen kívül? Vannak e a Yaris II-nek tipikus "betegségei"?

Vagy ennyi, letelt a 3 év garancia és számíthatok rá, hogy "ingem-gatyám" rámegy?

Előre is köszönöm a válaszát.

Tisztelt Érdeklődő!

Megnyugtathatom, egy feltételezett rosszakarónak rengeteg energiájába, idejébe és munkájába kerülne a nyelestengely-szimmerring szivárgását előidézni. Elég védett helyen van ugyanis, a motor és a váltó között. Ahhoz, hogy valaki ott tevékenykedjen, legalább a váltót ki kell szerelje.

A hiba tehát nagy valószínűséggel gyári eredetű, nem külső behatás eredménye. Mivel az autó elmúlt három éves, sajnos a jótállás keretein belül nem javítható, így az ön pénztárcája bánja a műtétet. Önmagában egyébként a szimmerring cseréje nem egy óriási összeg, a kuplung viszont vaskosabb tétel lesz.

Megjegyzem, kisebb szivárgástól a kuplung nem szokott meghibásodni. Ha mégis tönkrement az olajszennyeződés miatt, akkor az bizony komolyabb mennyiséget jelent, amelynek nyomot kellett hagynia jóval a jótállási idő letelte előtt.

A fékbetétek és tárcsák futásteljesítménye erősen alkati és vezetéstechnikai kérdés. Aki sportosabban, vagy egyszerűen kevésbé ügyesen vezet, értelemszerűen többet használja a féket, így hamarabb kopnak az alkatrészek. Aki kevésbé lendületesen autózik, és átgondoltabban nyúl a fékpedálhoz, extrém hosszú futásteljesítménnyel (és nem mellékesen alacsonyabb fogyasztással) számolhat. Természetesen ez nem idő, hanem futott kilométer függvénye, így nem tudom megítélni, vajon a négy év sok, vagy kevés ilyen tekintetben. Mindenesetre egy átlagautósnál évi 10-12 000 kilométerrel számolva ez teljesen átlagosnak tekinthető.

Azt, hogy a Toyota fékbetéteinek tovább kellene bírnia, nem osztom. A betét és a tárcsa hasznos vastagsága nagyjából azonos, a súrlódó felületben és az autók súlyában sincs jelentős különbség. Azonos körülmények között tehát nagyjából azonosan fogynak a betétek és a tárcsák. Ez pedig korántsem hiba, ezeknél az alkatrészeknél a kopás éppen a normális működést jelenti. Bármilyen autót is választ, a kopó alkatrészek cseréjét nem tudja elkerülni.

Tipikus betegsége egyébként ezeknek az autóknak nincs, megfelelő karbantartás és kíméletes használat mellett a világból is kifutnak némi tankolással kísérve.

Üdvözlettel:

Autódoktor

A fenti tanács első megjelenésének időpontja 2010. január 2., 10:20, ezért előfordulhat, hogy a jogi háttér vagy a piaci helyzet megváltozása miatt már nem időszerű, vagy téves. A tanácsok pontosságáért és hasznosságáért szerkesztőségünk mindent megtesz, de tartalmukért és a betartásuk következményeiért felelősséget nem vállal.

Szóljon hozzá!

Kommentek

  • 2010.01.02 17:43:13lacip

    Tényleg durva, hogy kopnak a fékbetétek...
    Én meg azt figyeltem meg, hogy ha jár a motor, akkor fogy a benzin. Tessék mondani, ez normális? Arra gondoltam, hogy eladom az autót és akkor megszűnik a probléma. De tessék mondani, jól gondoltam? Mi van, ha utána is fogy majd a benzin? Előre is köszönöm a gyors választ.

  • 2010.01.02 17:44:02stüszi

    Miután az autóeladások csökkennek, az alkatrészeket el kell tüntetni, mindent cserélni fognak az autódon. Lehetőleg egyben nagy darabokat, hagy fogyjon. Amúgy meg ne fékezz annyit!:))

  • 2010.01.02 17:51:14pipikirálylány

    A cégautóm egy 2006-os Yaris. Kímélve vezetve első fékeket kompletten 60e-nél cserélték (135eFt volt a 60 ezres service). Az olajfogyás nálam is előfurdult, de mivel évi 30e megy bele, ezért bőven gariban csinálták. Most van benne 101e, és a hátsó fékek is kezdenek hangosodni, szerintem 105-nél cserélik.

  • 2010.01.02 17:51:22JOHN RAMBO

    lacip
    Jól látod,az ilyent el kell adni.Nem azért,de nekem 28 éves az autóm,de alkatrész még nem kellett bele nem hogy fékbetét.Ja és van benne 627800 km.A benzint meg TERMELI !!

  • 2010.01.02 18:00:01pipikirálylány

    Kollegám szintén 2006-os Corolájában dettó 60e-nél volt komplett első fékcsere.

    Yarisra visszatérve: ékszíjat is cseréltek gariban, mert sikított. Meg 60e-nél vízpumpát.

  • 2010.01.02 18:25:07pet77

    A KATONA FEKETÉBEN!!!!
    Jöjj a szervizembe!!!
    Mindenféle betegséget gyógyitok!!!
    Jogi tanácsadást is vállalok!!!!
    Szeretettel várlak!
    ...te csak fizess, mint a katonatiszt:)))

  • 2010.01.02 18:26:38dhrbikes

    Anyám 1,0 Yarisában 25000-nél teljes kuplungszett csere, mert szétesett. (Volt már másik új autója is pl. Fiat, abban semmi nagyobb probléma nem volt, tehát nem vele volt a baj)

  • 2010.01.02 18:28:13zeddez

    "kafferbivalybalamber
    A fékbetét kopása erősen függ attól..."

    Pontosan így van

  • 2010.01.02 18:29:25Frankofil

    Ez az a postoló akitől bármilyen tartós használati tárgy birtoklását bírósági döntéssel meg kell tiltani.

  • 2010.01.02 18:34:33geniusgenie

    Szerintem egy fékrendszer bármely elemének ki kellene húzni legalább 100 000 km-t.(a folyadék kivételével)
    Én speciel Ford Focusban utazom, 120e-nél minden lecserélve, ( persze megbízható utángyártott elemre, semmi "gyári" flancolás) maszek mester szerelte,bemérte, maga a tökély.És olcsó!

  • 2010.01.02 19:02:20Krisi

    Katona:
    "Mégse lehet minden szakmát külön kitanulni ahhoz, hogy ne tudják lépten-nyomon átverni az embert..."
    elég, ha azoknak a szakmáknak minimálisan utánanézel, amikben nagyobb pénzek cserélnek gazdát, mint pl. az autók. vagy mondjuk a pénzügyek (nem veszel fel 465% THM-mes provident rablóhitelt). neten manapság már könnyű utánanézni dolgoknak, vagy még egyszerűbb megkérdezni egy hozzáértő haverodat.
    Krisi bácsi jótanácsait hallhattátok mára :)

    Yarishoz hozzászólva: ezek szerint nem csak a mi Yarisunknak fos a váltója, megnyugodtam. a hátramenet 10-ből 4-5 alkalommal nem veszi be elsőre. ehhez képest az előző Corsa B váltója egy mérnöki műalkotás volt. pajtásom 25 éves Corollájáról nem is beszélve, az olyan pontos, mint egy Doxa óra.
    amúgy jó kis autó a Yaris, bár a vezetési élmény az nulla. mentségére legyen mondva, hogy nem is az a célja :)

  • 2010.01.02 19:06:43Adam2101

    Apámnak volt egy céges Omegája. Hosszú utakra használta,tele volt minden jósággal. Tekintettel rá,hogy céges volt, így a kötelező olaj/szűrőcseréken kívül nemigen kapott karbantartást. A fékbetétek kopásának első jele az ezt jelző lámpácska kigyulladása volt. Tény, hogy az autó a bőrön kívül fullextrás volt, lehet,hogy csak azért volt benne ilyen visszajelző?
    Személyszerint kétlem hogy a mindenféle elektronikus kütyüvel teletűzdelt Yarisban ne lenne.
    Az 1981-es Moszkvicsom is tudott ilyet,igaz kicsit másképp: ha nagyon elkoptak a betétek(most a hátsókról van szó) akkor hiába volt ön-utánállítós,a betét nem érte el a dob belsejét. A pedál második lenyomására, vagy mondhatni pumpálásra már igen, de akkor annyira lecsökkent a fékolajszint a tartályban, hogy kigyulladt a "kevés a fékolaj" lámpa. (és mire erre rájött az ember...) :):):)

  • 2010.01.02 19:12:58pet77

    "Yarishoz hozzászólva: ezek szerint nem csak a mi Yarisunknak fos a váltója, megnyugodtam. a hátramenet 10-ből 4-5 alkalommal nem veszi be elsőre. ehhez képest az előző Corsa B váltója egy mérnöki műalkotás volt. pajtásom 25 éves Corollájáról nem is beszélve, az olyan ..."

    A váltók királya: FIAT 131 mirafiori!!!!
    ..a váltókar közvetlen áll ki a váltóból..semmi bowden, vagy rudazat...szenzációs!!!
    Vezettetek ilyet????

  • 2010.01.02 19:15:49pet77

    Talán a Csikós irta egyszer: a FIAT 131 váltójánál azóta sem izzadt ki magából jobbat az autóipar:)))

  • 2010.01.02 19:22:11redriot77

    "Amióta a Yarist Franciaországban gyártják (és ez már ott készült), minden előfordulhat."

    Nemá. Ez de rossz. Renault-Nissan frigy (és a japánok vettek át francia váltókat!), akkor készül a Mitsubishi-Peugeot összeborulás is. Tök rossz dolgok ezek. Nehogymá' a japánok ne tudjanak maguktól autót gyártani.

    A Subaru még nem fertőződött meg, ugye?

  • 2010.01.02 19:23:07kuf

    Egy lehetséges megoldás, a Post/levél írója kössön +1/2 éves, utólagos gart a yarisra. (160e km-ig vagy 6 éves korig lehet kötni) Kb 50k lesz, erre rájön még egy kb 10k-s állapotfelmérés. Ezután pár héttel menj el egy toyota szalonba és jelezd a problémád..

  • 2010.01.02 19:31:34István/Kőröshegy8617/

    Nem feltétlenül a kérdéssel kapcsolatos, de esetleg lehetnek tanulságai. Nekem Alfa 146 1,6TS autóm van 2000-ben vettem újonnan, most van benne 121 000 km, vidéken, egyenes útviszonyok között használom,egy személlyel csomagok nélkül, nagyon kíméletes használattal, és most jelzett ki először az első fékbetét kopását jelző lámpa, és már csúnya hangja van fékezéskor, és nem fog jól.Nekem is már közel két éve mondja a szervíz, hogy a tárcsa és a betét nagyon kopott cserélni kell, most fogom cserélni, azt még nem tudom, hogy eredeti gyári tárcsát, és betétet veszek-e vagy utángyártottat. A hátsókat is cserélni kell, mert befagyott/típushiba/ behúzott kézifékkötélel, volt hogy kellett a szervízig mennem, és megégett kicsit.

  • 2010.01.02 19:41:47kolombusz

    Budapesten is lehet fékkímélő üzemmódban nyomni, ha nem 20 centis követési távolságot tartasz, meg nem padlózod a piros előtt 20 méterig... De pesten nem ilyen az átlag autós...

  • 2010.01.02 19:53:53tekniq

    "Amúgy a Toyotánál garanciaidőn túl is javítják a típushibákat, méltányosságból, amennyiben a szervizkönyv vezetve van."

    Mint ahogy minden mas gyartonal is. Mar amennyiben konstrukcios/gyartasi hibarol van szo, es nem a kedves user baszta szet az autot.

  • 2010.01.02 19:56:48tekniq

    "a vészfékaszisztens is a bénáknak van kitalálva (szerencsére az én autómon nincs), azzal is inkább csak a baj van."

    Egyreszt ez ugyanakkora baromsag, mint a "felesleges" ABS, masreszt 2011tol kotelezo szeriatartozek lesz, nagyon helyesen:
    http://www.autohaus.de/bremsassistent-wird-pflicht-906002.html

    Az ESP/DSC is kotelezo lesz a kovetkezo evekben.

  • 2010.01.02 20:03:39golf002

    Itt az a baj, hogy mindenki szakembernek érzi magát, és KURVÁRA ZAVARÓAN BIZALMATLAN!!! Egyszerűen elfosta magát vagy a váltó nyelestengelyének szimmeringje, vagy a hátsó főtengely szimmering, ebből sztem nem kellene ekkora dolgot csinálni, lehetne ennél rosszabb is.

  • 2010.01.02 20:05:16pickapu

    Yaris: Szüleim vettek 2000-ben egyet, 2005-ig nulla hibával jártak vele (kb.80.000 km), majd a felismerhetetlenségig összetört, ők karcolásokkal megúszták (volt ott minden: szalagkorlát, árokpart). Még abban a hónapban megvették a második Yarist (az 1.-nek a faceliftes változatát), amit azóta hiba nélkül használnak, főleg anyám, mert apunak ott a Clio.
    Ennyit tudok hozzáfűzni.

  • 2010.01.02 20:08:46tekniq

    "Mi ez a hülyeség, hogy a 4 éves ignisen a teljes fékrendszert cserélni kellett???!!!"

    Gondolom szamara a 4 tarcsa (vagy hatul dobos?) plusz a 8 pofa az egy teljes fekrendszer :)

  • 2010.01.02 20:10:26golf002

    És erre csak azt tudom mondani, hogy nem mindig számít, hogy új-e, újabb-e az az adott autó, a hiba így vagy úgy bekövetkezhet.
    Egy új autónál sokan csak az árát nézik, de, hogy később mennyit kell pluszban ráfizetni azt már nem.
    Ez itt a baj.

  • 2010.01.02 20:14:49tekniq

    "Egy új autónál sokan csak az árát nézik, de, hogy később mennyit kell pluszban ráfizetni azt már nem."

    Pont azok vesznek uj autot, akik nem akarnak folyton szervizbe jarni es megengedhetik maguknak az ujat. Egy 2006os autonal semmifele szivargas nem normalis, hanem olyan rendkivuli dolog, amibol bejegyzes lesz a Totalcaron.

  • 2010.01.02 20:18:41butch400

    Az ilyen ,,...egy Corolla sosem romlik el" embereknek esküszöm, nem is adnék el autót :D. Gondolom, ha ezeket a dolgokat nem tudja, azt sem tudja, hogy a Yarisban akkor is ég a műszerfalvilágítás, amikor a lámpa nincs felkapcsolva, így aztán este is lekapcsolt lámpával megy (mint egyébként elég sok Yarisos :D)...

  • 2010.01.02 20:20:16ledo76

    tekniq: Lehet, hogy baromság (szerinted) de nekem ez a tapasztalatom. Egy Volvo S60-ast vezettem vészfékaszisztensel, nem tudom, hogy mindegyik autón ilyen szarul működik vagy csak ezen, de amikor egy húzósabb előzésnél be akartam sorolni a kb 40-el lassabb sorba nyomott egy "satut" és a mögöttem lévő autó is kénytelen volt vészfékezni. Pedig én pont akkorát akartam fékezni amennyit kell, de az autó felülbírállt. Egyébként én nem vagyok az elektronika ellen (ABS, menetstabilizátor stb.), sőt de ez szerintem hülyeség amit az emberek megfelelő vezetéstechnikai oktatásával ki lehetne hagyni. De a jövő úgyis a beprogramozható elektromos autóké, ahol az emberi tényező nem nagyon számít...

  • 2010.01.02 20:27:08saturnSL2

    Szevasztok!
    A nyeles tengely szimeringjet a motor olaja keni. Ha valaki a motorba szintetikus olajat tesz egy tobb eves autoba akkor szamolhat a szimeringek folyasaval, ugyanis a hagyomanyos olajtol a szomeringek kisse megdagadnak puhak lesznak. Szintetikus olajtol a tomitogyuruk kiszaradnak es elkezdenek ereszteni. A legegyszerubb megoldas visszaterni a regi olajhoz. Sajat karan tanul az ember.

  • 2010.01.02 20:28:10ledo76

    István/Kőröshegy: Nekem is ilyen autóm volt, Brembo tárcsa (nem a SportMax, mert az drága és az 1.6 TS-hez felesleges ha nem használod extrém módon), Ferodo vagy Jurid betét tökéletes kombó. Ár/értékben is.

  • 2010.01.02 20:28:44Alf

    ááá, a japán autók naonjók, naon megbízhatóak, toyota a legjobb, ez valami kamu cikk.

  • 2010.01.02 20:35:15butch400

    SaturnSL2? Hát ez meg milyen név? Mármint csak azért nézek nagyokat, mert nekem volt ilyenem, amikor külföldön laktam... azt ne mondd, hogy neked is.. :D

  • 2010.01.02 20:36:35tekniq

    "amikor egy húzósabb előzésnél be akartam sorolni a kb 40-el lassabb sorba"

    Es szerinted egy 40nel (ami boven volt tobb is, mivel a te szemedben nincs radar) lassabb sorba hirtelen fekezni+besorolni, az teljesen normalis manover, ugye? Es ezek utan meg te pampogsz, hogy a fekasszisztens a hulye? Tukor van otthon nalatok?
    (Ha pedig ACC is volt a Volvoban, vegkepp helyes a mukodes, mert gyakorlatilag a semmibol termett ott elotted egy auto.)

    "sőt de ez szerintem hülyeség amit az emberek megfelelő vezetéstechnikai oktatásával ki lehetne hagyni."

    A gyengebb izomzatu, teljes veszfekezesre keptelen noknek mit uzensz? Ne uljenek autoba? Egyebkent teged is megneznelek, milyen veszfekezest produkalnal fellocsolt tesztpalyan, a fekasszisztens elleneben. Kicsit legorbulne a szad szele, mikor rad verne par metert, kedves Schumacher.

  • 2010.01.02 20:38:13ledo76

    saturnSl2: A nyeles tengely szimering a váltón van. Amiről te beszélsz az a főtengely szimering. Hogy melyik fosta el magát ez a váltólevételkor úgyis kiderül. Egyébként igazad van a mai olajak hajlamosak kiszárítani a szimeringeket, ettől függetlenül ez gyátási/tervezési hiba, mert az első kuplungcseréig (150-250 ezer km-ig) bírnia kellene. Egyébként ha a levélíró nem kuplunggyilkos (ami pont az autót "kimélőknél" szokott előfordulni, meg a streetracer-eknél), akkor a kuplungot elég egy féktisztító kúrának alávetni.

  • 2010.01.02 20:44:31Zoli30

    Tisztelt auto tulaj. Nekünk van több yaris a családban,1.0l ,, 1.4d, az ezresben 140000 km van , decsak olajat, szüröket, meg fékbetétet, tárcsát cseréltünk idáig, nem kimélve járunk vele, autopályán 170 utazoval, és semmi baja!!!!

  • 2010.01.02 20:45:32kispista2

    butch400:
    "Gondolom, ha ezeket a dolgokat nem tudja, azt sem tudja, hogy a Yarisban akkor is ég a műszerfalvilágítás, amikor a lámpa nincs felkapcsolva, így aztán este is lekapcsolt lámpával megy (mint egyébként elég sok Yarisos :D)..."

    Miért, te csak a műszerfal alapján látod, hogy ég-e a lámpa?
    AZ ilyenek vagy lámpa nélkül mennek, vagy a repülőket célozzák meg a reflektorral.

  • 2010.01.02 20:54:13ledo76

    Kedves tekniq: Nem állítottam, hogy ez egy normális manőver volt de előfordul (szerintem majdnem mindenkivel), ráadásul én voltam ott nem te. Egyébként elmondanám sosem volt vészfékaszisztenses autóm és mégsem volt apró koccanáson kívül sajáthibás balesetem, pedig ilyen manőver is volt néha mint a Volvo-val. A mai rásegítéssel egy csaj is tud akkora satut nyomni amekkorát kell csak egyszerűen nem mer, mert nem tanította neki senki. Ettől függetlenül az elektronikai segédek általában véve jók és hasznosak. Mégis azt mondom (bár te ismeretlenül Schumahernek tartasz) ha az ember nem akar a fizikai lehetőségeknél gyorsabban menni nem nagyon lehet baj.

  • 2010.01.02 21:02:06evo87

    Mennyi okos kommentelő...sok mese habbal.

    Az én kerékpárom már 6 éves de még a gyári fékek vannak rajta. Jó vagyok? :D

  • 2010.01.02 21:03:56Krisi

    ledo: megfontolt ember csak akkor előz, amikor biztonságos. ha 40 km/óra különbséggel mentél és idő előtt be kellett fejezned az előzést (gondolom jöttek szembe), az nem a fékasszisztens hibája, hanem csakis a tiéd. örülj neki, hogy megúsztad és nem öltél meg senkit, ahelyett hogy a fékasszisztensre próbálnád kenni a dolgot.

    butch: a műszerfal tényleg ilyen huncut, hogy mindig világít, városban pedig simán nem tűnik fel, hogy nem ég a lámpa. én mondjuk sose felejtem el, mert a régi kocsink csak akkor indult el, ha égett a tompított, ezért belémégett, hogy még a slusszkulcs elforgatása előtt felkapcsolom a világítást :)

    Zoli30: ha 1.0-s Yarissal 170-es utazót mész, akkor vagy rosszul láttad, vagy rengeteget csal az óra, vagy nem 1.0-s a gép.

  • 2010.01.02 21:05:13Kockáshasúnyúl

    Épp most szerettem volna egy 5 éves Yaris Verso-t venni a rühelt - rejtélyes hibáktól null km-es kora óta hemzsegő - Xsarám helyett. Ezek után...Ha csak meghallom, hogy köze van Franciaországhoz, látni sem akarom.

  • 2010.01.02 21:05:49Kockáshasúnyúl

    Épp most szerettem volna egy 5 éves Yaris Verso-t venni a rühelt - rejtélyes hibáktól null km-es kora óta hemzsegő - Xsarám helyett. Ezek után...Ha csak meghallom, hogy köze van Franciaországhoz, látni sem akarom.

  • 2010.01.02 21:07:01evo87

    Zoli30:

    1.0-ás Yaris 170-es utazósebesség? Mit tettél bele? 155 a gyári adatok szerint a végsebessége.

  • 2010.01.02 21:15:49ledo76

    Krisi: Valóban hiba csúszott a számításba (ahogy az mindenkivel előfordul), ettől függetlenül volt már ilyen néha a saját autóimmal is, mégsem haltam meg, ezzel sokkal közelebb volt a baleset. Amúgy meg nem hiszem, hogy 16 év és kb. 240 ezer km után (főleg Budapesten) gyakorlatilag balesetmentesen magyarázkodnom kellene.

  • 2010.01.02 21:21:01robinzone

    40-50 ezrenként simán elképzelhető a betétcsere, ha nagyrészt városban használja női (khm, kevésbé tehetséges), sportos tulaja.
    A fékek is jobban fognak, de jobban is kopnak (valamit valamiért), de a kocsik is híznak, mint a disznó. Egy Yarist konkrétan városban tudok a leginkább elképzelni, női sofőrrel.
    És éljenek a túlélést biztosító sztereotípiák! :)

  • 2010.01.02 21:22:50robinzone

    város = Bp, megyekp-ok. (fék szempontjából, mielőtt rám ront a sok patrióta)

  • 2010.01.02 21:23:41bocivitéz

    nekem is 1.0 van 155öt utazik, 170 lejtőn sikerült. :)

  • 2010.01.02 21:25:22robinzone

    zolikám, és az ezres benzines, vagy a big block 1.4 dízeled köhögi ki a 170-et? :) Őrangyal nem kopogtat?

  • 2010.01.02 21:25:32zrzr

    Egy átlagautós 10-12e kilométert megy egy évben? Hát én hetente csak 3-4 szer ülök autóba-akkor se megyek vele moszkvába-és évi 35ezer simán megvan...ez a 10-12 ezer azt hittem eddig hogy csak a lízingcégek fantáziájában létezik.Szerintem nem nevezhetö átlagosnak, egy hétvégi autós is többet megy.

  • 2010.01.02 22:37:10evo87

    Azért ha utána számolsz, akkor a 35000-es futásteljesítmény napi 96km-t jelent, minden nap. Azt mondod hetente csak 3-4 alkalommal mész keveset. Ha így van akkor nem igaz hogy keveset mész. :)

    Amúgy én sem vagyok hétvégi sofőr, mégis évi 12000-nél többet nem megyek.

  • 2010.01.02 22:46:44Bambano

    úgy kell neked, minek vettél japánnak látszó török vagy lengyel autót...

  • 2010.01.02 23:24:07hamisnero

    totálkáros! a váltógazdaság az nem ez. az más. köze nincs a gzdasági javak fogyasztásának tempójához.

  • 2010.01.03 00:14:20TotalD

    hello all :D
    97-es astra F-re 1.4 16V 90 ló... 54.000 egy pár tárcsa-betét szett csere (csak anyag ár) tiszta szégyen nem? :D szerintem az... nemtom mióta volt az autóban... én 30e-et mentem vele amikor mindezek cserélve lettek előző tulaj meg ki tudja...(200e van a kocsiban) lényeg hogy szinte csak városban van használva az autó és egy centit nem kímélem a féket... asztrán egyébként is nagy nulla a fék szóval taposni kell hogy érjen valamit... főleg azért mert sajnos nem vagyok nyugodt természetű amikor vezetek... én esküszöm úgy indulok el otthonról csak... felb... a sok tetyetotya eszetlen... :D pedig nem száguldozok eszetlenül csak szimplán haladnék... minden esetre szerintem itt sokan elég extrém futásteljesítményekkel dobálóznak... 170e...stb... vagy az Alföldön lakik és csak éjszaka vezet mellékutakon 50-el mert tart attól hogy elé ugrik egy gémeskút vagy nem tudom... érdekes :D vagy szimplán kamu? persze tudjuk a japán ollllyanfasza azon még a fék sem kopik lemosni sem kell szimplán lepereg a mocsok:D nah mindegy... lényeg hogy szerintem 50-60e reális lehet betétnek tárcsa meg tényleg 2 betétet bír elvileg...

  • 2010.01.03 00:53:26legyen ez

    nem kamu a 170k fekbetet. nem volt benne sok varos, az igaz (kb fele) es inkabb kicsit lemaradok a forgalomban, hogy tudjak motorfekkel/gazzal jatszani. orszaguton meg csak tolom ...

  • 2010.01.03 01:59:49nem kéne...

    #2010.01.02 13:15:40motorsport77

    namost ilyent mi csináltunk is.
    először gariban.
    aztán amikor visszajött MÁSODSZOR is, akkor csak pislogtunk.
    aztán megkértük a mamát, hogy ugyammá, működtesse.
    egy emelkedőn lehetett kimenni a cégtől, mama harmadik, üveghang, fél perc alatt feleresztett kuplung.
    de azért csak felgyűrte a gépet az emelkedőn.

  • 2010.01.03 06:45:15meakzs

    Itt senki sem hallott a FÉKTÁRCSA FELSZABÁLYOZÁSROLL
    A szervizben állandóan mindenkinek csak a cserét mondják , mivel nekik az a bevétel.
    Szabályozni pedig olcsóbb , és többször is lehet a tárcsa élettartama alatt, csak a minimális vastagság alá nem szabad menni, de ezt 1 jó ESZTERGÁLYOS tudja.

  • 2010.01.03 08:34:30Álomgyáros

    Az ilyen embernek egy 24-es Volgát adnék, abban van anyag :O !!! Megnézném, hogy hogy hajtaná szét, ja és saját magában sem tesz kárt az ilyen :)

  • 2010.01.03 10:31:27símanó

    Az újkori Toyoták valóban érezhetően "rosszabbak" mint a régiek mert azok az utolsó csavarig japánok voltak. Amióta Európában ( yaris franciaország) rakják őket össze a marelli, bosch és egyéb beszállítóktól , hogy a többi spanyol és olasz márkát ne említsem érezhetően más a minőségük, de még igy is fényévekkel jobbak az európai márkáknál. Egy yaris szervizköltségét a toyota 100.e kmig 100.e forintban határozta meg , ez pedig az átlagos futásteljesítmény mellett kb 5 év. Lehet, hogy általában a márkaszervizek rosszak de van olyan akiben 100%ig meg lehet bizni . Aki pedig takarékoskodni akar, az 3 év leteltével vegyen még 60.000 km-re vonatkozó garanciát 70.000 ért és most minden ingyen lenne.. Én most nyűvöm a sokadik toyotámat és lehet hogy van szebb jobb olcsóbb autó de mégsem vennék sosem mást mert hosszútávon a legmegbizhatóbb és legolcsóbban karban tartható autó a nagyok közül.
    A Yaris pedig ezek közül az egyik legmegbizhatóbb és legigénytelenebb járgány ,az emlitett példa pedig csak az kivétel ami erősíti a szabályt.

  • 2010.01.03 11:17:10Pdudas

    Yaris témában van tapasztalatom. 2003 októberi (tehát már a könnycseppes fényszórós, de nem a legutolsó verzió) autómban 90e kilométernél együtt cseréltettük a téli gumit egy kollégával akinek 40e km volt a legújabb szériás autójában. Az én autómon se válla nem volt a tárcsáknak, se komolyabb kopás és a betétek is jók voltak, míg az új verzióban már vállas volt a tárcsa és a betétek is kopottabbak. Tudni kell rólam, hogy én nem voltam túl kíméletes az autóhoz, ha menni kellett akkor mentem. Kolléga meg 6 liter alatt eljár az 1.3l-es Yarissal. Nekem 7-8 között evett.
    Tehát: vagy azbesztes volt a betét a 2003 októberi autóban (ami ugye 97 óta tilos), vagy sokkal jobb minőségű anyagokat építettek be az én verziómba mint a legújabba.

  • 2010.01.03 11:18:30driver5

    Még hogy az öreg autókra sokat kell költeni....
    Látni, hogy nem ért az autókhoz.

    Egy 93-96 között gyártott japán kocsit (pl. Lancer, Colt) megvesz 3-600e ft között, és normál használat mellett, és ha nem baszták át mikor megvették, akkor 20-30000 ft-ból kijön az éves szervizelése. Ha van műhelyed, aknád, akkor csak az olajnak, szűrőknek az anyagára.

    90-es évek közepi japó kocsikat kell venni, és még élményt is ad egyik-másik!!!!

  • 2010.01.03 11:27:43ledo76

    legyen ez: Nem mondtam, hogy kamu a 170 ezer, és tényleg nagy különbségek tudnak kialakulni a használat módja miatt (hely, vezetéstechnika), de a régi japán autók nem csak azért bírták sokáig, mert jobb minőségűek voltak mint a maiak, hanem, mert nem volt rajtuk fék. Nekem egy 92-es F Astra-m volt, utána egy 94-es 323-as Mazda-m mindkettőben bírták a betétek de egyikben sem volt értékelhető fékhatás. A szerelőm 2004-es Toyota Corolla-jaban az első betétek 50000-t bírtak (főleg város), de összehasonlíthatatlanul komolyabb fék van rajta mint az előbb említetteken. Az én 146-os Alfa-mon 60000-t bírt (szintén főleg város) azon még a Toyota-nal is jobb fék volt egy árnyalattal.

  • 2010.01.03 11:39:31b.f.

    Elég valószínű, hogy kifogott a levélíró egy gyártási hibás darabot. De hogy 4 éves Ignisnél teljes fékrendszer csere...hát ezen csak mosolyogni tudok:) Szerintem ma már nincs olyan autó, amelyiken 4 éves korában a betéteken vagy tárcsákon, esetleg a fékfolyadékon kívül mást cserélni kéne. De ezek meg természetes, hogy elhasználódnak annak függvényében, hogy milyen intenzíveket fékezünk.

  • 2010.01.03 11:42:00ledo76

    TotalD: 54000 Ft az márkaszervíz ár volt? A 146-os Alfa-ra (nagyobb tárcsa és betét mint az Astra-n) 28000 Ft volt egy pár Brembo tárcsa 15000 egy garnitúra Ferodo betét.

  • 2010.01.03 12:20:34Deb_Ella

    Nekem 2006 árpilis eleji yarisom van, jelenleg 80ezer km-rel. Motorikusan kitűnő, így szerintem itt egyedi dologról van szó. Amúgy ez az autó összeszerelésileg egy nagy rakás szar. Zörög de nemkicsit - ez főleg a fölöslegesen kemény futóműnek tudható be - az első lökös fényezése kézi mosóban is lejön a rossz alapozásnak köszönhetően (nevetséges), el nem férsz benne garantálom, a fék szarul adagolható (ne védje meg olyan, aki pl még nem vezetett volvót, bmw-t, volkswagent, stb), nagyon zajos, a szellőzése extra huzatos. DE!! Nem bántam meg, mert a világ végére is elvisz ocsóé! (nem mellesleg ez a célja)

  • 2010.01.03 12:22:15motoregeer

    Üdv! A munkahelyem egy hegy tetején van, amikor Schwalbe-val jártam, 2havonta fékpofacsere, szinte végigfékeztem a lefeleutat, ha gyengén számolok, akkor is minimum 700métert:D De az autón is érezni már, hogy eszi. Oszt akkor mi van? megveszem kicserélem(autón-motoron) és megyek tovább, baszok arra, mennyit ment el. Pedig nem vagyok autószerelő!

  • 2010.01.03 12:50:57TotalD

    Ledo76 igen 54.000 márkaszervizes ár volt természetesen máshogy oldottam meg szintén új gyári alkatrészek beszerzését így egy kicsit kb 10-el olcsóbb volt... :D mellesleg nekem ez egy kicsit durva hogy egy több mint 10 éves autóhoz... ááá mindegy... az asztra minden gyári alkatrészére a horror árak jellemzőek ezért van az, hogy egy csomó opel alkatrész üzletben csak utángyártott cuccokat tartanak mert senki nem vesz gyárit...

  • 2010.01.03 12:51:00nomac

    pet77:
    fiat 131 valto volt a ladamban is, rosszat nehez lenne irni rola, sok ev hasznalat utan (versenyauto), meg csak olajfolyas sem volt (pedig fel sem ujitottuk), ellenben nagy a sulya, es eleg meretes is, ergo anyag volt benne boven.

  • 2010.01.03 13:07:06nomac

    ledo76:
    A fekpedal eronek semmi koze a fekkopashoz, ha nem normalisan adagolod, egy fekrasagitos ladanal is kifejeled a szelvedot, de 200-rol lehet nem all meg hamarabb, mint egy megfeleloen beallitott oreg auto, ami latszatra alig fog. A toyota tipusoknal amugy ez eleg vacak szerintem, tipikusan noire van allitva, nehezen adagoldhato a fek egy ferfi ember szamara, viszont nagyobb sebesegrol fekezeskor mar nem olyan harapos, ergo nem jobb, csak szarul van meretzeve.

  • 2010.01.03 13:15:48GergőÁron

    eléggé ellentmodónak érzem, hogy egyfelől kíméletesen volt vezetve, másfelől meg az ignisnek 4 év alatt cserélni kellett a komplett fékét...
    Még soha semelyik autónkon nem kellett tárcsát cserélni, és a betétek is túl szokták élni a tervezett csereintervallumot...

  • 2010.01.03 13:31:32McK

    "A gyengebb izomzatu, teljes veszfekezesre keptelen noknek mit uzensz? Ne uljenek autoba?"

    Te..ha nem veszed be a napi adag gyógyszert,folyton ilyen hülyeségeket fogsz beszélni..csak ahogy megmondta a doki,reggel egyet,este egyet,és akkor relatíve nem fogsz tök hülyeséget beszélni.

    A fékaszisztens kurvára nem azért van,hogy azok a nők,akik nem tudják elég erősen nyomni a pedált,vezethessenek.
    Hol élsz Te?
    A száz holdas pagonyban?
    Egy 10 éves lány is tud akkorát fékezni,hogy az ABS működésbe lépjen,hacsak nem paralízisben szenved.

    Édes Istenem..ilyen ökörséget.

  • 2010.01.03 15:22:18moonclown

    Néhány apróság:

    Az elmúlt 5-6 évben mindne alkatrász "zöld" no azbeszt no környezetszennyező egyebek.Ebből következik hogy jobban kopnak, viszont így sokkal több kell belőlük ergo olcsóbbak is.Mind1 hogy Toyota vagy Citroen.Volt mindkettőm, az azbesztmentes betétet városi forgalom mellett nem bírnak el többet 40-50.000 kmnél.De pl Renault-nál 32e-nél cseréltek, citroennél 40.000 nél tárcsát is.Most avensisem van már tárcsát akartak cserélni.Persze meggyőztem őket, de megnéztem tényleg max 10e-t bír még.De 90%-ban 10-15 kmes utakon van használva.
    Megyek egy nap max 80-100 km-t BP-en.Ez szvsz minimum. 100-150 fékezés.És lehet keveset mondtam.

    Ha elmegyek Debrecenben az oda vissza 400 km és lehet összesen nem fékezek 40-et.

    Szóval minimum 3-4X-es d einkább 6-8X eltérés is lehet.Így meg ugye kijöhet az hogy pesti közlekedőknek 35-nél van csere a-ból b-be országúton közlekedőknek meg 80-90-nél...

    nomac: ez is tipikus baromság.toyotákkal mindenhol megálltam (volt 3), franciákkal nem mindig:)

    Pedig érzetre valóban "nem" fog a toyota, pl egy fiat punto fejelős fékéhez képest.

  • 2010.01.03 15:35:02nomac

    moonclown:
    Nem azt modtam, hogy nem all meg a toyota, hanem, hogy nem attol all meg, hogy negyvennel kirepulsz az ulestol, az meg onmagaban nem jo fek, engem meg idegesit is, de ez szubjektiv.

  • 2010.01.03 15:45:46vmaast

    Tisztelt érdeklődő!

    Igen, ennyit bír.
    Te pedig bedőltél az "új autóra nem kell költeni, a használtra pedig jajjdesokat" kezdetű hülyeségnek.

  • 2010.01.03 16:33:43GERI87

    Nem csk szerintem, hanem a haverom szerint is, aki mellesleg valtokat tervez."

    ÉN IS!!!!!
    sőt! komplett blokkot hozok össze éjszakánként a sufniba a BMW nek!
    meg a Toyotának de psszzz!

  • 2010.01.03 16:57:03miso64

    üdv:
    A fékbetet toyotánál simán kibir 70-100000 km.-t
    persze hajtás függöen,más a városi más a távolsági használat.Nekem van yarisom,/francia összeszerelésü/ meg corollám is az gyári japán/különben onnan tudod hogy milyen betűvel kezdődik az alvázszám J az japán V az francia S az angol A az délafrikai összeszerelésű/ 125 ill. 100000-ezer van bennük és még eredeti betétek vannak benne kb még 50%-lékosak.

  • 2010.01.03 17:06:00ledo76

    nomac: tisztában vagyok vele, hogy a rásegítés mértéke is sokat változott (sokszor már túlzás, ahogy írtad nehezen adagolható, épp ezért hülyeség, hogy egy nő manapság nem tudna igazi "satut" nyomni), de a régi átlag és a mai átlag között nagy a különbség fékerőben. Részben nagyobbak a tárcsák, betétek, hátul már csak a játékautókban van dobfék, elöl pedig már a kommerszebb gyártók is használnak többdugattyús nyergeket, a belsőhűtésű tárcsa pedig teljesen általános. A régi betétek anyaga túl kemény, hiába bír sokat de a mai követelményeknek egyszerűen nem felelne meg. Igaz az autók súlya is nagyobb de próbálj meg egy 15 éves kommersz típusnál 150-ről állóra fékezni, meg egy maival. A réginél az utolsó métereken szinte megszűnne a fékhatás ráadásul mehetnél szervízbe, mert a betét megégne, a tárcsa meghullámosodna.

  • 2010.01.03 18:18:22én, a kém

    pet77: remélhetőleg már átcseszték másban az agyad, pl számítógépekben, gázszerelésben stb... vagyis olyan dolgokban amiben nem vagy "menő" ... nekem ez az álmom....

  • 2010.01.03 19:02:25Zoli30

    SZIA NEM MINDID AZ VAN AMIT A KÖNYVEK IRNAK 1.0L ES YARISRA 155KM/H IR VÉGSEBESÉGRE DE SIMÁN MEGY 170- 180 AT. UGYANEZ A SMART FOURFOURNÁL IS 1.1L 190KM/H , DE EZ NEM AZT JELENTI HOGY JOT TESZ NEKI , MEG IGY KELL VELE JÁRNI! AMUGY A YARIS NEM SZERETI A 95 ÖST , A 99 ES BENYÁVAL SOKKAL JOBBAN VEZETHETÖ. ÜDV

  • 2010.01.03 19:09:21legyen ez

    Zoli30

    ha vegsebessegre 155km/h a megadott ertek, akkor az annyit tud. 170-et max csak nagy lejtön hatszellel. a sebesseg merök csalnak. altalaban 7-8%-kal többet mutat valamennyi auton az ora. akarhany autom volt illetve vezettem, meg mind csalt (kiveve egy merciet).

  • 2010.01.03 19:10:06Zoli30

    SZIASZTOK , AYARIS FÉKBETÉTJE VEGYES HASZNÁLATBAN 55-60 E KM-T BIR MAX A GYÁRI! ÉS 37 E FT, NEM OLCSO , DE MEGÉRI, AZ UTÁNGYÁRTOTT NEM MEGY ENNYIT! SZERINTEM AZ ATE CUCCOK A LEGJOBBAK HOZZÁ, DRÁGA, DE JOBB A FÉKHATÁS MINT A GYÁRIVAL! ÜDV

  • 2010.01.03 19:14:37ledo76

    Zoli30: Egyrészt nézd meg GPS-el, mert tuti, hogy 160-nál sík úton nem megy többet, egyébként a gyár picit alatta szokta megadni a végsebességet, de azért nem ennyivel. Másrészt te azt írtad, hogy ennyit utazol vele. Te végsebességgel szoktál utazni?

  • 2010.01.03 19:19:57legyen ez

    ha mar fek, meg melyik fog illetve nem fog.
    az utobbi idöben vezetett autok közul par alant.
    gyengek: focus, sonata
    atlagosak: mazda 6, mondeo, golf, ceed, i30
    faszak: avensis, 626, A4

    (mindegyik auto nehany eves volt, amikor vezettem)

  • 2010.01.03 19:22:51ledo76

    37 ezer a gyári betét? Jól átvertek vele. Meg kell nézni ki a gyári beszállító és meg kell venni nagykerben (ismerős szerelővel -20%, ha megosztoztok akkor is -10%), de a pl a Jurid majdnem mindenhez gyárt gyári minőséget és olcsóbb mint az ATE.

  • 2010.01.03 21:18:40Tornado86

    Nem olvastam el az összes hozzászólást, viszont egy valamit kifelejtettünk a dolgok menetébõl: mégpedig hogy a túlzottan kíméletes vezetést elõbb-utóbb megsínyli valamelyik alkatrész, leginkább a fékdugattyúk. Pár napig pl. 1 2007es évjáratú Rio-t nyúztam, akkor kb. 18.000km-t futott, aki elõttem használta, takarékos vezetõ, elsõ utamon félrehúzott a fék és hezitálva reagált a gázra. Jómagam pedig a dinamikus vezetést részesítem elõnyben, így egy alapos féktárcsamosás után megkergettem a vasat, közben belõve persze a gumikban is a légnyomást, valamint párszor tudatosan erõteljesebben fékeztem mint egyébként, helyre is jött a gépezet.

  • 2010.01.03 21:23:07fogóskérdés

    Íme a másik véglet.A posztolótól kéretik normálisan használni(optimálisan kezelni) az autót , és akkor nem lesz panasz, hogy " pedig pizsamát is adtam rá és még is....

  • 2010.01.03 22:32:09etzl

    Nekem egy új suzuki swiftem van 73000km-el de a fékek kiválóan működnek!

  • 2010.01.03 22:35:02Norb_i

    Kicsit off de az akadozó Yaris I. váltó titka a kuplung beállítása a pedálnál lévő menetes rudazat hosszának változtatásával. Tapasztalatból mondom vajpuha lesz minden fokozat és a hátamenet sem reccs többé! ;)

  • 2010.01.04 00:38:22trollover

    Egy Ford Mondeon többször kellett felszabályozni a tárcsákat, mert 10000 km után ütöttek, és ette a betéteket is. Kiderült, hogy a főfékhenger szorult és mivel nem mentek vissza a pofák a helyükre fékezés után felmelegítették a tárcsákat, amik megvetemedtek. Mióta kicseréltem, azóta semmi. Persze ennek semmi köze a Yarishoz :)

  • 2010.01.04 10:01:59akos696

    94-es BMW 3-asomban 120e km-nél dobtam ki a gyári betéteket. Most van benne 165e (amúgy 2. gazda vagyok, szervizkönyves), a tárcsa még mindig gyári (üt már, de a válla még nem vészes, de azért cserélni fogom). Az utángyártott TRW betét 45e km elteltével még bőven 50%os, vagy feletti.Amúgy alkatrészekkel foglalkozom és utángyártott fék alkatrészeknél az a tapasztalat, hogy a TRW-Lucas fékalkatrészek bizonyulnak a legjobbnak. Fékcentrumos partnerral közösen ez a megállapításunk, mindegyik neves gyártó termékével volt már probléma (Ate, Textar, Jurid, stb), a TRW-vel még nem (csikorgás, tárcsaütés hamar).

    Amúgy ha már új autó-használt autó: 2003-ban vettem a fent említett 316i BMW compactot (lehet huhogni, de rém egyszerű szerkezet a maga megbízhatóságával és vezetési élményével). Első tulajos volt, törés mentes, 60e-km-rel ,vezetett szervizkönyvel. 9 éves korában még a gyári BMW aksi volt benne. A több, mint 100e km alatt kicseréltem 1 első fékbetét garnitúrát, egy termosztátot, két első lengéscsillapítót, két első stabpálcát és alsó trapézgömbfejet (macskaköves utcában laktam)valamint az összes olaj+szűrő, gyertya és a hosszbordás szíj. Meg egy tolatólámpa kapcsoló. Ez nem volt 150e ft az tuti. Ja és eszem ágában sincs eladni. Ma már az asszony hajtja, én céges Fiestával járkálok, amiből bármikor szívesen visszaülnék a régibe, pedig az 2008-as.

  • 2010.01.04 10:50:52misibacsi

    "Elő tudja e idézni rosszakaró, aki hozzáférhetett, a szivárgást?"

    Jaj. A srác kissé betegnek tűnik.
    Mindazonáltal láthatóan zsugori is, a kérdezgetős fajtából.

  • 2010.01.04 11:12:14Petyulino01

    Több évig jártam Toyotákkal.Hiace,Yaris,Hilux,Rav4...sorrendben.Az ország minden részén előfordultam márkaszervízekben.Mindíg felháborított a kopó-fogyó alkatrészek ára.Horror!!!Az utolsó Toyó-m egy Rav4,a komplett fékcsere -összes betét,összes tárcsa-180.000.-Ft volt 2001-ben!!Majdnem 10 éve!Azóta német autóim vannak.A BMW-n ugyanennyi a fékcsere 2009-ben!Lehet,hogy a Toyota sosem romlik el,de a fenntartása nagy futásteljesítménynél horror!

  • 2010.01.04 13:37:17grotto

    Nem garis autót nem kell márkaszervizben szervizeltetni (vagy nem kell sírni az ára miatt), Corollám teljes első fékcseréje (betét és tárcsák) 20 ezerből megvolt általam választott minőségű fékbetétből és tárcsából (van puha, ami jobban kopik, kevesebbet bír és van kemény, ami jóval kevésbé kopik, ám adott esetben visításra hajlamos). Japanparts lett amúgy.
    Az előzőnek utánanéztem, 75-80 ezret bírt (ennek legalább 70%-a pesti közlekedés), sajnos márkát nem tudok, mert még az előző tulaj cseréltette.

    Nem mindegy, hol használják azt a szegény kocsit és mennyit fékeznek, én mindig igyekszem a lehető legtöbbet motorfékezni, míg anyám a legkisebb hülyeségre is tapossa a féket, értelemszerűen náluk harmadannyit bírna ugyanaz a fékbetét mint nálam.

    Egyébként pedig mindig kell árajánlatot kérni a márkaszervizektől is, hiszen nem ugyanannyiért dolgoznak, hiába ugyanarról a kötelező szervizről van szó (!). Sokszor igenis megéri vidékre levinni az autót (Kecskemét, Veszprém) Pest helyett.

    Ja és igen, a 10-15 ezer/év igenis nagyon általános hazánkban. :)

  • 2010.01.04 15:47:01bizé

    amerikában és elég sok országban már az uj autok 70-75%-a toyota vagy lexus ,és a világ legnagyobb autogára a toyota . a corolla többmint 10 éven keresztül volt a világ legmegbizhatobb autoja .Aprobb hibák mindig minden auton lesznek még a toyotán is.

  • 2010.01.04 17:25:45pet77

    37 000 ft a fékbetét???Megvetted????
    Te vagy az álmom!!!nem szervizelhetném én az autódat?
    Mennyit kell ahhoz keresni havonta, hogy egyebek fenntartása mellett ennyit adj egy fékbetétér???
    kb 3-400 000 nettó? ..ha meg ilyen jól megy,
    ...akkor meg minek veszitek hitelre az autót????:)))
    ...végulis egy havirészletből kijön a betét:)
    Eszemmegálllbasszus:)))

  • 2010.01.04 17:45:01pet77

    Csak egy példa alkatrészvásárlásra:
    -91-es colt gti törött dugattyú és gyűrűk.
    Kellene 1 db dugattyú, meg ha már ugyis szét volt szedve,akkor legyen 4 db gyűrűszett.
    Gyári árak:
    -Dugattyú már nincs gyári, van kolbenschmidt, meg NPR.Ár:29 000,és 23 000 +áfa
    -gyűrűszett: gyári van, 70 000 +áfa
    NPR(jó nem gagyi, japán)29 000+áfa

    Na , szerintetek melyiket vettem?
    ...löttem az ebay-en 4 db dugattyút, NPR gyűrűkkel
    kapaszkodjatokmeg:100 AUD (ausztrál dollár,ami akkor 145 ft volt) +szállitás 65AUD! NA?
    Tipp:ázsiai kocsikhoz elég olcsó a cucc amerikában, ausztráliában!!!
    8 nap mulva kihozza a postás.
    Tökéletes megoldás, ha nem kell azonnal a cucc, márpedig a fékbetét pl nem egyik napról a másikra kopik el...
    Más:lantra 94-es alapjárati motor:
    -gyári 70 000 +áfa
    -Gyári mitsubishi(lantra motor mitsu licenc)
    160 AUD +20 AUD szállitás!
    Tessenek tájékozódni, ha már van az az internet:)))...lám, mi mindenre jó....

  • 2010.01.04 17:59:07pet77

    ...nem betévedni az első szervizbe, és bármiért kifizetni bármennyit...

  • 2010.01.04 20:00:55korne72

    jvereb!
    Sajnos a mi Yarisunk elég szar autó. Igenis reccsenősen szar a váltója, ékszíjcsere sorozatban, apróbb hiányosságok... Az előző Honda Jazz után meg egy adag fos-francia. Ha megtehetném már rég eladtam volna....Hol van már a régi TOYOTA minőség??? :((

  • 2010.01.04 21:49:12tlacka

    Hát, ilyen tudás mellett jobb lett volna egy párszázezres járgány. Megtanít egy pár dolgot.
    Egyébként meg szerintem a japánok is rá fognak jönni, mint az európaiak, hogy csak az autók eladásából nem lehet megélni. Alkatrészt is kell eladni.
    Plusz, ők is gyártanak a nyugat-európai piacra és ott ez az igény. Ott is járnak öreg autóval, de azért gyakrabban cserélik, "aztán a használt sz.rt majd elviszik a "hülye magyarok meg románok".
    Ez szubjektív vélemény.

  • 2010.01.09 16:30:18Nindzsaa

    drága,pici +SZARIS

  • 2010.01.19 16:45:54Suzuking

    klarky: nem jól értetted ...

  • 2010.01.24 17:24:08bogyesz84

    abba nem gondoltál bele Yaris tulaj, hogy ha új autót veszel, ráadásul több millióért, akkor az alkatrészek se 10 fillérbe fognak kerülni???
    ha van lóvéd, legalább lesz mire elköltened.
    TÉNY, hogy a mai technológiával kilométerre pontosan be tudják lőni, hogy el alkatrész mennyit bírjon el, ráadásul minél modernebb, annál több a hibalehetőség.
    a régebbi autókkal ilyen baj nincs, azokban még volt anyag. meg olcsóbb is hozzájuk bármi. a te kuplungodhoz egy nyavalyás kinyomócsapágy 15-20.000 pénz, nekem az egész szettem (csapágy+tárcsa+nyomólap) 22.000 bruttó.

    vegyél régi autót TE IS!

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Autódoktor Autódoktor

Autószereléssel, üzemeltetéssel kapcsolatban kérdezze az Autódoktort, vagy böngésszen a több száz eddigi tanács között. Kereshet is! Jó egészséget.

KeresésKeresés

IndapassIndapass