STOP! Kétszer kell megállni?
Tisztelt Autójogász!
A napokban megbüntetett a rendőr, mert nem álltam meg a stop táblánál. De ennél a kereszteződésnél csak maga a tábla volt, nem volt vonal felfestve. Ettől a táblától kb. 6 méterre volt felfestve egy stop vonal. Akkor most meg kellett volna állni a táblánál is meg a pár méterre lévő vonalnál is?
Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelettel:
Sz. Pál
Tisztelt Sz. Pál!
A KRESZ szerint: „ÁLLJ! Elsőbbségadás kötelező (11. és 12. ábra), a tábla azt jelzi, hogy az útkereszteződésnél – a megállás helyét jelző útburkolati jel előtt, ilyen útburkolati jel hiányában az útkereszteződésbe való behaladás előtt – meg kell állni, és az a) pontban említett úton érkező jármű részére elsőbbséget kell adni.” Tehát két helyen semmiképpen sem kell megállni, elsősorban a felfestés előtt, ennek hiányában az útkereszteződés előtt kell megállni, azaz a rendőri intézkedés nem volt jogos.
Tisztelettel:
Dr. Koszoru István
A fenti tanács első megjelenésének időpontja 2010. január 22., 17:46, ezért előfordulhat, hogy a jogi háttér vagy a piaci helyzet megváltozása miatt már nem időszerű, vagy téves. A tanácsok pontosságáért és hasznosságáért szerkesztőségünk mindent megtesz, de tartalmukért és a betartásuk következményeiért felelősséget nem vállal.




Kommentek
2010.01.22 18:17:08koszi
rohadt buzi az összes rendőr!!!!tudatlan ,tanulatlan,bunkó primitív paraszt az összes!!!
2010.01.22 18:23:24Kispest1909
a hozzászólásodat olvasva inkább te felelsz meg a leírt jelzőknek.
2010.01.22 18:34:34Keflavik
Nekem autós oktatóm úgy tanította, hogy a táblánál és a vonalnál is megállunk...
2010.01.22 18:37:38radiator1
Az utóbbi fél évben mintha más dolguk nem is lenne csak indokolatlanul "intézkednek" Betörő, sikkasztó, stb. ottmenekülnek mert túl sok papirt igényel. A közúti büntetések idei bevételét jelentősen megemelték, s a tervet teljesíteni kell.
fizetésük egy része is ettől függ.
Fejétől bűzlik a hal így a morált javítani nem lehet.
2010.01.22 18:43:03vinyi
Keflavik: 2x megállni egyetlen szituációban kell. Akkor, ha nem látható be a kereszteződés a táblánál/felfestett vonalnál megálláskor. Ilyen esetben azon a ponton is meg kell állni, ahonnan már belátható a kereszteződés.
2010.01.22 18:58:03mystery
radiator1.... a közlekedési rendőröknek szerinted mennyi köze van a betörésekhez és a sikkasztásokhoz?
2010.01.22 19:04:16Sátán meg a Jocó
T. Levélíró,
maga még nem ismeri bá-bá-bátor sündőrségünk mentalitását?
Javaslom, hasonló esetek elkerülése érdkében felejtse el a Dr. jelzőt, Koszoru helyett Kolompár nevet vegye fel, és közlekedjen sötét ablakú Audi8-assal.
Legközelebb a rendőr garantáltan kezet fog csókolni, miután ülepét tisztára nyalta.
2010.01.22 19:08:40brezonnn
a rendőrnek is van főnöke ,az még nagyobb gyökér
2010.01.22 19:13:35VDaNi
"volt vonal felfestve. Ettől a táblától kb. 6 méterre volt felfestve egy stop vonal"
Most akkor volt vagy nem? :D
2010.01.22 19:14:40radiator1
Mystery!
Sajnos már a kmb-sek is annak képzelik magukat
2010.01.22 19:36:14dextercapo
vinyi : pontosabban ezt a masodik megallast mar nem lehet buntetni - csak a biztonsagot szolgalja - ezzel kompenzaljuk az idiota forgalomszervezo hulyeseget aki rossz helyre festette fel a vonalat .
2010.01.22 20:34:47mtk001
Egyszer engem is hasonló esetben akartak megbüntetni, ráadásul ott percekig álltam a kereszteződésben míg ki nem engedtek - igaz nem a stopvonalnál.
Nem akartam fizetni, azt mobdta, hogy akkor fel kell jelentsen ! Amikor elkezdte írni a feljelentést arrébb mentünk a főnökétől és elengedett.
2010.01.22 20:55:37András Csepelrőlh
Mennyire igénytelen dolog parasztozni...
Keress már más jelzőket, Te parasztivadék!
ai: Egy paraszth Csepelrőlh
2010.01.22 20:56:44tököbökiiiiii
Egy tuti van. Ha rendőrt látsz, jobban teszed, ha féket nyomod vagy rendszám nélkül padlógázt, mert úgy is Te húzod a rövidebbet. A KRESZ-t viszont a - szakértői vélemény alapján- rosszul tanítják, mert a én is úgy tanultam, hogy a tábla vonalánál egy pillanatra meg kell állni, majd a kereszteződésig lassan előre kell menni és ott elsőbbséget kell adni a keresztező forgalomnak, tehát másodszor is meg kell állni. Egy biztos, ha fellebbezel a bírság ellen akkor is bebizonyítják, hogy Te voltál a hülye.
2010.01.22 21:48:30biker_kolee
Sátán meg a Jocó
Ha kicsit figyeltél volna, láthatnád, hogy Sz.Pál a levélíró, Dr. Koszoru István pedig az autójogász, aki a választ adta..
Szövegértés egyes.
2010.01.22 22:18:50sz.s.
Sokszor úgy tűnik, hogy ők nem tudják a kresz-t... vagy inkább arra gondolnak, hogy vagy bejön, vagy nem alapon mondunk valamit. Engem is próbáltak már beijeszteni, elmondtam nekik, hogy hangzik helyesen a szabály, és megkértem, hogy olvassanak utána, mielőtt munkába indulnak....
2010.01.23 08:47:01Szabbbika
Tapasztalataim szerint, a legtöbb rendőr korrekt, normális. ('85 óta van jogsim, azóta vezetek)
2010.01.23 09:14:36tónik
A levélből nem derül ki egyértelműen, hogy a vonalnál megállt-e...A táblánál megállás hülyeség, mert városban általában lóf.szt sem látsz onnan, ezért kell a behajtás előtt megállni...
2010.01.23 09:44:09BTO11
szomszéd leányt meg azért büntizték meg mert a rendör az utátvágást nézte stopvonalnak,és hiába állt meg a táblavonalába,ja és ez mind télen volt havas uton.
ha akarnak ugy is megvágnak ha nem ezért,akkor azért a rend örei.
2010.01.23 12:46:35ColT
Gratulálok a rendőrnek.
Persze mire kiderül - peres úton - hogy nem volt jogos a bünti, az még vagy fél év.
2010.01.23 13:22:14stevee
Számomra sem teljesen egyértelmű, hogy egyáltalán a vonalnál megállt-e a kedves levélíró? (habár a szövegkörnyezet ezt sejteti, de attól még....)
A táblánál, illetve "tábla vonalánál" megállást meg feletsük már el a picsába!! Vagy a vonalnál kell megállni, vagy annak hiányában a kereszteződésbe behajtás előtt olyan helyen ahol már látsz is valamit, de még nem zavarod a keresztező út forgalmát.
2010.01.23 13:56:53BTO11
stevee'
ha nincs stop vonal akkor a táblánál kell megállni +/- 30cmre!
2010.01.23 14:00:25BTO11
stevee!
felénk ,tatabánya max 1-2 keresztezödésbe van oan helyre festve a stopvonal,hogy onnan látod is a keresztirányu forgalmat.
stop=állj elsöbbségadás kötelezö!
2010.01.23 14:06:09BTO11
2010.01.23 08:47:01Szabbbika
79 ota A kategoria 84 ota B kategoriám van.
1987 tele.rendör lada befordult elöttem 1 2irányu utcába majd a redörkiszáll és onnan jobbrol integet nekem a védett utvonal felé,én nem láttam csak a nejem ,én a következö 1irányu utcába hajtottam.utánnam jöttek és a sjátházam kapujába megszondáztattak jan 2.-án
D:)))) nem nyert a biztos ur!
2010.01.23 14:27:07Tabulator
Hát én továbbra is a biztonság és nem a hülye szabályok híve vagyok és eddig is meg ezután is úgy állok meg hogy az autó ne lógjon be a kereszteződésbe de én belássak, mert a táblák elhelyezése az nem mindenhol stimmel.
2010.01.23 17:01:55nsxtom
ILYENKOR KELL AZT MONDANI A SUTYO,OSTOBA,SZEMKILÖVÖNEK,AKKO JELENTS FEL!! EL HUZOD 3-5 HONAPIG KÉTSZER NEM MÉSZ EL,OSZT NEKED LESZ IGAZAD,VISZEL 1 TANUT.
2010.01.23 17:25:45elvismail
Gyerekek a levéríró nem mondta hogy megált. Hoppá.
Lehet hogy meg sem állt csak fiozofál, hogy hol kellet volna.
2010.01.23 21:27:17BlazeHun
engem is megbsztt a rendőr már emiatt 10000-re vagy 7 éve hogy a ragya verje ki őket
2010.01.23 22:05:51Csibefogó
Megoldás a következő, saját példámat alapul véve.
Azt kell mondani, hogy megálltál, sőt a melletted ülő is azt állítja (sőt véletlenül a nagymamád is arra járt, ő is bizonyítja). Ha kötekedik a rendőr, akkor mondd, hogy jelentsen fel. Ekkor azt mondja, hogy jó, itt írja alá. Nem írod alá, nem ismersz el semmit. Feljelent, a bíróság szembesít. Mivel nem állapítható meg a szabálysértés/tett/bármilyen törvénytelenség az ellentétes vallomásokból, bizonyítottság hiányában ejtik az egészet.
Milliószor csináltuk meg, mivel ezt tanácsolta a céges jogászunk is, mindig mi „nyertünk”.
2010.01.23 23:18:38Galileo__IMG
csibefogó: ez mind szép és jó, csak az a baj, hogy mióta r-tanu-t használnak videófelvétel készül, hogy tényleg nem áltál meg pl. akkor hiába mondasz bármit... legalábbis felénk használják a rendszert, sok rendőrautóban van, folyamatosan megy a kamera, vesz mindent (mindig felülírja a régebbi felvételt, tehát nem ment le mindent, csak egy kevés időt visszamenőleg tárol mindig), ha valamit látnak ami szabálytalan, gombnyomás és lement előtte 10 másodpercet meg utána is 10et és tökéletesen látszik a szabálytalanság. ennyi...
2010.01.23 23:25:13Csibefogó
Galileo__IMG
Ez igaz, ezt nem vitatja senki. Mindenesetre ezzel csak azt akartam érzékeltetni, hogy nekik kell igazolni a bűnösségedet. Tudod, az ártatlanság vélelme...
2010.01.24 06:06:38Sztávrosz_
Csibefogó: Tartok tőle hogy szabálysértés esetén nem alkalmazzák az ártatlanság vélelmét....
2010.01.24 09:42:56Lowtyo
én is azt gyanítom, hogy a levélíró nem állt meg a stop vonalnál. azt meg már többen írták, hogy ha stop vonal van, akkor ott, ha nincs akkor a kereszteződésnél kell megállni. annyi még talán érdekes lehet, hogy a kötelező megállás helyét jelző vonal egy vonalból és stop feliratból áll, ha csak simán egy vonal van, az nem az és akkor a kereszteződésben kell megállni.
2010.01.25 11:07:11czekas
Sajnos, a rendőri felületesség vagy hozzá nem értés gyakori eset. Egy évet és bíróságot igényelt, mire kimondták, hogy pont fordítva van a dolog: én vagyok a vétlen és nem a vétkes. A tét 1,2 mFt kfb kár, 40 eFt bünti és 3 hónap eltiltás volt. Tanulság: vidéken erre számíthatsz, ha helyi volt a károkozó: a helyszínelő az ismerőse, haverja, rokona, stb. lehet! De azért ne add fel, elvből. Nem tudom, egy ilyen esetnek van-e és mi a visszhangja a rendőrség ill. a másik szereplő felé. Ha semmi, akkor azon sürgősen változtatni kell, hiszen a 3 bírósági tárgyalás és a kirendelt szakértő költségét az állam, tehát a te zsebed is kolléga viselte!
2010.01.28 02:31:56muz
Van itt két komment,csak úgy érdekesség kép:
Ezt sasoljátok, hallottatok már ilyet:
"A rendelkezésre álló adatok alapján megállapítható volt, hogy Hajós Gábor az általa vezetett hatósági jelzés nélküli Yamaha típusú cross motorral úgy közlekedett Mélykút külterületén vezető 55-ös számú főút mellett található, a közforgalom számára megnyitott hobbi motoros crosspályán, hogy haladása során az ugratóról a leérkezést követően járművével elesett. A baleset során H. G. 8 napon túl gyogyuló súlyos sérülést szenvedett. Más személy a balesetben nem sérült meg. Továbbá megállapítást nyert, hogy a motorkerékpár nem rendelkezik hatósági engedéllyel és jelzéssel"
"Hajós Gábort a Szabálysértési Hatóság érvénytelen hatósági engedéllyel és jelzéssel való közlekedés és közúti szabályok kisebb fokú megsértése miatt 25.000 Ft pénzbírsággal sújtja."
"Felhívom figyelmét, hogy a szabálysértés elkövetésétől a jövőben tartózkodjon, mert ismételt szabályszegés esetén cselekménye szigorúbb elbírálás alá kerül."
Crosspályán összetörtem magamat még december elején, erre most megakarnak büntetni, mert kijött egy köcsög, akadékoskodó, hozzá nemértő körzeti meghízott.
Erre a válasz:
Nekem beáltak az ugrtató mögé, a saját tulajdonú átváltott crosspályámonn ami ráadásul magán terület, nem láttam meg őket csak a levegőben, a hátsókerék beakadt a szirénába, akkorát estem mint egy dublőr. A szirénát is rám akarták verni + a büntetés. A bíróság másként döntött.
Most akkor ki is hüjjjje?
2010.01.28 02:33:21muz
Szóval,nem itt volt ez a két komment.
Csak úgy találtam a neten.
2010.01.30 08:19:59csuvakka
"a táblánál és a vonalnál is megállunk"???...miicsoda?? Te jó isten, most már nem csodálkozom azokon az embereken akik a jobbkézszabályt betartva akarnak bemenni a körforgalomba.. Még jó hogy nem ebben az országban szereztem jogosítványt.
2010.01.31 10:27:08Motoros III.
Egy kicsit érdekes ez a tényállás, a stop vonal hiányában a stop táblával egyvonalban meg kell állni. Amennyiben ezt követően van a vonal felfestve, ott ismételten meg kell állni, bár én még ilyen tábla kihelyezést és felfestést nem láttam! Amennyiben "csak" stop tábla van kihelyezve, akkor a táblával egyvonalban minden esetben, a kereszteződésben pedig csak akkor, ha ezt a forgalmi viszonyok indokolttá teszik.
2010.02.02 15:37:06DMG
Nem értem, bár már nem valami friss a cikk.
"De ennél a kereszteződésnél csak maga a tábla volt"
Tehát akkor megállt a kereszteződésben ahol csak a tábla volt, vagy átment rajta, és csak egy másik kereszteződésben állt meg? Ha áthajtott, mert nincs felfestés akkor jogos.
A levélből nekem az jön le, hogy az a bizonyos felfestés 6 méterrel odébb egy másik kerszteződésben volt, tény, hogy az a 6 méter igen rövid utca lehet.
2010.02.06 07:34:29Gabi_bácsi
Nagyon egyszerű:
Ha úgy érzed, hogy neked van igazad, nem kell belemenni "Bütyökkel" a játékba sem szóban, sem sehogy. A helyszíni bírságot nem szabad elfogadni, nem szabad semmit sem aláírni! Készíts a tevés helyszínéről fotókat, vagy videót több irányból, lehetőleg az összes szereplő legyen megörökítve (autód, tábla, vonal, kereszteződés, másik autós, veled utazók, Bütykös taxi, minden). Ezt látván vagy el fog tekinteni a bírságtól, mert látja, hogy komolyan veszed, vagy elkezd anyázni (ilyenkor jó a hangos videó), hogy mit képzelsz, stb. Közterületen azt örökítesz meg, amit akarsz. Kapja be... Legyél határozott, soha ne hagyd magad megfélemlíteni! A legegyszerűbb, ha tanú is van, aki a te oldaladon áll (lehetőleg ne a sétáló öreg néni legyen az, akit a kommunizmus arra nevelt, hogy félj a rendőrtől).
Te ne aggódj, félnek Ők a felelősségre vonástól, meg attól az anyagi és egyéb következménytől, ami vár rájuk egy függelemsértés, stb. kapcsán.
2010.02.08 22:00:51RangerJoe
"a táblánál és a vonalnál is megállunk"???...miicsoda?? Te jó isten, most már nem csodálkozom azokon az embereken akik a..."
Te miről beszélsz? Inkább kétszer álljak meg, mint egyszer se. Így csak maximum biztonságosabb. Össze sem lehet hasonlítani ezt a hülyeséggel. Ilyen alapon írhatnám én is neked, erre "Még jó hogy nem ebben az országban szereztem jogosítványt." Akkor szerencse, hogy nem a bal oldalon mész. (Te feltételezed, hogy hülye aki kétszer áll meg én meg feltételezem, hogy aki külföldön szerezte a jogosítványát az azért hülye, mert a bal oldalon megy.)
2010.02.11 14:37:27jujdejo
engem hajnali 4kor büntettek meg mert nem alltam meg a stop tablanal Nyirbatorban, majdnem allora fekeztem, mivel ilyenkor senki sem volt az utakon, ezert 2esböl indultam, viszont a jagellok nem unatkoznak ilyenkor sem(illetve nincs jobb dolguk) azert a nyomomba eredtek, levillogtak, bevagtak elem, es helyszini birsagot kaptam 3000huf(haromezer!!!). ok, jogos, de ennyire nincs mit csinalni a kis 20 eves kis lofaszjoskaknak???
2010.02.15 13:53:03szotyi76
Emberek, olvassátok már el a KRESZ vonatkozó szövegét, amit a jogász úr idézett! Szó nincs benne arról, hogy a TÁBLÁNÁL meg kell állni.
"...a megállás helyét jelző ÚTBURKOLATI JEL előtt, ilyen útburkolati jel hiányában az ÚTKERESZTEZŐDÉSBE VALÓ BEHALADÁS ELŐTT – meg kell állni..."
Tehát csak az útburkolati jelnél, vagy ennek hiányában az útkereszteződés előtt kell megállni.
A két megállás akkor kerül képbe - de nem kötelezően előírt szabályként, hanem a saját jól felfogott érdekedben - ha a felfestett STOP vonalat olyan balf@sz helyre festették, ahonnan nem lehet belátni a kereszteződést. Ekkor a FELFESTETT VONALNÁL KÖTELEZŐ megállni, a kereszteződésnél csak akkor kell megállnod, ha nem akarod, hogy a keresztező úton közlekedő és a vonaltól nem látható járgány eltakarítson a térképről. :)
2010.02.15 21:31:44Forest
A rendőr volt hülye, csak nem tudta: Évtizedekig meg kellett állni a tábla vonalánál is, pár éve történt a kressz módosítása, amior a vonalnál kell, illetve ahonnan a forgalom belátható. NEM kell kétszer megállni. A rendőr rutinból büntetett. Olyan ez, mint amikor megy púposkodni a vészvillogós autóhoz a közterületfelügyelő, hogy add oda a paírjaidat, mert nincs kitéve az elakadásjelző háromszög. Ha elég magabiztosan tudod állítani, hogy elég a vészvillogó megúsztad, különben megy a feljelentés. Tudásteszt - gondolom jutalékos rendszerben - .
2010.06.30 08:57:26titkosgyilkos
Kifejezetten a stoptáblánál 1 esetben kell megállni: ha vasúti átjáró előtt alkalmazzák (az andráskereszttel együtt). Egyébként a felfestett útburkolati jelnél, vagy a kereszteződésbe hajtás előtt ott, ahol a kellő belátás biztosított.