AutójogászAutójogász

 

Hengerfejes autót adtak el nekem

Üdvözlöm!

Két napja vettem egy autót magánszemélytől aki "frissen szervizelt"-ként hirdette. Egy-két apró hibára felhívta a figyelmemet. Még aznap észrevettem, hogy pótolni kell a hűtőfolyadékot, de ez figyelmetlenségnek is betudható mentem a kocsival kb. 18 km-t és ismét pótolni kellett! Ekkor találtam a kocsi csomagtartójában egy fél flakon fagyállót és fél flakon vizet, ami már gyanús volt. Másnapra megint pótolni kellet ekkor elvittem autószerelőhöz, aki azt mondta, hogy "hengerfej-hibás" a kocsi, ennek a javítási költsége 60-70 ezer ft! Az eladónak tudnia kellet a hibáról , másképp egyrészt nem tartott volna pótló folyadékot a kocsiban, másrészt a szakember szerint így nem is lehet közlekedni az autóva (mármint folyadék-utánpótlás nélkül).

Mit tegyek, az eladó elzárkózik a kártérítéstől és a visszaadástól is!

Tisztelettel:

Nándi

tisztelt Kérdező!

Magánszemély eladó esetében a vevő a teljesítés időpontjától számított hat hónapos elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági jogait. Magánszemélytől történt vásárláskor a vevőnek kell tudni bizonyítania vita esetén, hogy a a teljesítéstől számított hat hónapon belül felismert hiba már a teljesítés időpontjában megvolt. Ez leginkább szakértői kérdés. A gépkocsi meghibásodásakor, azonnal érdemes szakemberhez fordulni. A hiba okának feltárásakor kideríthető, hogy az a vásárlás időpontja előtt keletkezett, vagy már az után.

Amennyiben vélelmezhető, hogy a hiba már a vásárlás előtt is megvolt, fel kell keresnünk az eladót, érdemben kijavítást kérhetünk, ha ez lehetetlen, akkor árleszállítást vagy a szerződés előtti állapot visszaállítását, azaz a vételár visszatérítését. Ha az eladó az együttműködéstől elzárkózik, bírósághoz kell fordulni.

tisztelettel

autójogász

dr. Lenkei Balázs

A fenti tanács első megjelenésének időpontja 2011. november 23., 12:56, ezért előfordulhat, hogy a jogi háttér vagy a piaci helyzet megváltozása miatt már nem időszerű, vagy téves. A tanácsok pontosságáért és hasznosságáért szerkesztőségünk mindent megtesz, de tartalmukért és a betartásuk következményeiért felelősséget nem vállal.

Kommentek

  • 2011.11.23 13:25:39xaba99

    "Ekkor találtam a kocsi csomagtartójában"

    addig be sem néztél a csomagtartóba?

    "másképp egyrészt nem tartott volna pótló folyadékot a kocsiban"

    érdekes, én a vadonatúj autóm csomagtartójában is tartok
    - izzókat
    - biztosítékokat
    - olajat
    - fagyállót
    - vizet
    - ablakmosó folyadékot

    eddig csak a legutolsót kellett utántölteni, de sosem árt az óvatosság...

  • 2011.11.23 13:48:01kombusz

    azért mert fogy a viz az nem jelenti rögtön hogy hengerfejhibás a kocsi.
    gondolom ezt a szerelö mondta mindegyiknek rögtön nem kell elhinni mindent.
    el kell vinni nyomásprobáztatni ott kiderül van e valahol repedés rajta ahol elmegy a viz.
    anyukámnak is fogyott a kocsijábol lelett véve a hengerfej és kiderült a tömités volt rossz.
    de eltünhet a viz repedezett csövek,rossz csatlakozások,lukas hütö,nem jol zárodo hütöviztartálysapka stb miatt is.

    "másképp egyrészt nem tartott volna pótló folyadékot a kocsiban"

    ez a mondat engem is zavar ugyanis én is tartok mindent a csomagtartoban amit xaba99 irt az elöbb.
    ha valakinek ilyen van a kocsiban az nem azt jelenti hogy rossz a kocsija hanem azt hogy elörelátoan bekészit olyan dolgokat amire szükség lehet.

  • 2011.11.23 14:05:41P12_dCi

    Megint egy kommentvadász, kamu írás.
    Bezzeg az én normális kérdésemre nem válaszolnak....

  • 2011.11.23 14:08:35mtk001

    Lehet, hogy a vízpumpa szimmeringje haldokli, akkor is fogy a folyadék. (Meg száz más esetben is.)

  • 2011.11.23 14:25:02Caldera

    Hengerfejes kocsi elsősorban a vizet forralja a több száz fokos kipufogó gázzal és bugyborékol a kiegyenlítő tartály.

  • 2011.11.23 14:34:15Caldera

    Egyébként lehet közlekedni, csak kellemetlen. Nekem kb. 3 hónapja repedt el egy vízcső és 5km-enként kellett utántölteni (hazáig vagy 4x), de két gyerekkel nem állhattam az út szélén.

  • 2011.11.23 15:43:57Tibi88

    Szerelőhöz persze vásárlás után kell vinni az autót... Ezért fogok aláíratni egy papírt a vevővel amikor eladom a kocsit, hogy (miután szervízben megvizsgáltuk) semmilyen felelősséget nem vállalok érte, és ő ezt tudomásul veszi.
    Ha 2 hónap múlva tönkre megy a kuplung, mert szarul használja, akkor kifizettetné velem?

  • 2011.11.23 16:04:38Tomi1973Wien

    az e-bay eseteben hasznalatos, mindennapi dolog (autoknal is), illetve a mindennapi eletben is az lett, hogy hasznalt dolog eseten, amennyiben az elado beleirja az adasv etelibe, a vevo pedig azt alairja es elfogadja a kovetkezo megfogalmazast: *hasznalt termek, ertekesites utan semminemu szavatosagot es garanciat nem vallalok*, akkor az elado (,aganszemely eseteben) mentesul a szavatossagi feleloseg alol....

  • 2011.11.23 16:13:48Tomi1973Wien

    peldak:

    **Da ich Privatperson bin gebe ich keine Garantie oder Gewährleistung und kein Rückgaberecht!!**

    ez egy egyszerubb megoldas, es alljon itt egy profibb, alaposabb tajekoztatas:

    **Achtung zum Thema gesetzliche Gewährleistung (Sachmangelrecht), Produkthaftung sowie Garantieausschluß: Beachten Sie bitte die folgenden Verkaufsbedingungen: Bitte stellen Sie ihre Fragen VOR Abgabe eines Gebote`s. Der Artikel wird „so wie er ist“ von Privat verkauft, dies bedeutet: Mit Abgabe eines Gebote`s erklären Sie sich ausdrücklich damit einverstanden, auf die Gewährleistung / Garantie und Rücknahme bei Gebrauchtwaren völlig zu verzichten. Ich kann keine Garantie, Gewährleistung sowie Produkthaftung im Sinne der Rechtsprechung übernehmen. Die Artikelbeschreibung wurde nach bestem Wissen über diesen angebotenen Artikel erstellt. Dies ist Bestandteil des zwischen mir und dem Käufer zustande gekommenen Kaufvertrages und wird vom Käufer durch die Abgabe eines Gebotes endgültig anerkannt. Das Versandrisiko geht zu Lasten des Käufers (wie in den eBay Bedingungen und in den AGB geregelt!) Bieten Sie NICHT, wenn Sie mit diesen Regeln nicht einverstanden sind. Wundern Sie sich bitte nicht über diese Erklärung, denn sie wird schon in kurzer Zeit so oder ähnlich in jedem eBay Angebot zu finden sein. Das neue EU-Recht sieht eine einjährige Gewährleistung / Garantie bei Gebrauchtwaren vor. Dieses mag für einen Händler tragbar oder angebracht sein, jedoch keinesfalls für einen privaten Verkäufer. Die Folgen aus dieser Bestimmung stehen in keiner vernünftigen Relation zum erzielten Ver / Kaufpreis. Im Allgemeinen besitze ich keine Rechnungen oder kann eine solche ausstellen. Noch einiges zur Klarheit: Der Bieter akzeptiert mit seinem Gebot, dass es sich bei dem Angebot um eine Versteigerung im Sinne des § 3 Abs. 5 des Fernabsatzgesetzes handelt. Dies bedeutet für den Höchstbietenden dass er kein Widerrufsrecht gemäß dem Fernabsatzgesetz genießt.**

  • 2011.11.23 16:27:41''autónepper.''

    miért kéne vissza adnija is bármit az eladónak te isten barma? minden egyes ilyen szarnal leirom ... HASZNÁLT AUTÓT VETTÉL . magyarul .... benne van a pakliba:) hozzám is vissza szoktak jönni hogy ez a baja meg az a baj IGEN ÉS? használt bazdmeg nem új garanciát kapál rá? NEM akkor? KÉNYSZERIETTTELEK HOGY EZT VEDD MEG NEM . nem vok se autófényező se autószerelő én se láttok bele;) na pacsi

  • 2011.11.23 16:47:47Knorbi

    Aki nem tudja a jogszabályt be is veszi. De a fél éves szabály rád is vonatkozik. Persze nyilván vannak hülyék. Mikor árultam a 20 éves Golfomat azt is nézegette szerelő még a műszerfal alá is bebújt plusz a fél család kérdezősködött:-) valós e a km stb.......

  • 2011.11.23 16:56:21Valami? Amerika? Naná!

    Az a baj, drága autónepperem, hogy a törvényt nem írhatja felül semmilyen kis piszlicsáré szerződés. Azaz, a vevő kárára, hátrányára eltérni nem lehet a törvénytől, csak javára. Ha te vagy olyan jófej, hogy 1 évet vállalsz, azt lehet, a hathónapnál rövidebbet, urambocsá egyáltalán nem vállalni szavatosságot, na azt nem! Érhetnek még meglepetések, azt hiszem!

  • 2011.11.23 17:26:52Tibi88

    Valami? Amerika? Naná!:

    Az a baj, hogy ezt nem csak kereskedőkkel szemben írták. Magánemberként nehogy már hozzám jöhessen vissza 6 hónapon belül a hibáival... Én is belekalkulálom az esetleges javításokat, ha kocsit veszek, tegyen ő is így. Ha szar, ne vegye meg! Ha meg megfelel, akkor ő sem tudott a hibáról, én sem.
    Ha eladom valós 99 000 kmel az újonnan vásárolt autómat, aminek nem volt szerintem baja (honnan tudnám hogy baja van, ha nem hallatszik, nem érződik, szerelőnél sem derül ki) ő meg visszajön vele 100 000nél hogy leégett a kuplung, meg fizessem már ki a 100 000es szervizt is, mert hát ha nálam marad akkor nekem kellett volna mindkettőt megcsinálni...

    Azért írom a kuplungot, mert volt róla szó hogy eladjuk a kocsit, és jött a vevőjelölt kipróbálni. Mondtam hogy ok, megyünk egy kört amíg én vezetek, megmutatom milyen. Addig nézelődhet meg érzi milyen komfort stb, utána ha akarja még ő jön. Megálltunk, csere és 3. indulásánál mondtam hogy oké, fasza, ez nem autósiskola, itt nem tanítom meg a helyes pedálhasználatra. Lehet hazamenni, mert ezt nem bassza szét.

  • 2011.11.23 17:28:55Gyurma73

    Hát az én kocsimban bizony nincs se fagyálló se víz.
    minek cipeljek plusz súlyt?Sosem kellett töltögetnem.
    Autónepper!
    Azért bíroságra járogatni nem jó dolog.

  • 2011.11.23 17:43:07Knorbi

    Tibi 88: ez magánszemélyre nem vonatkozik.

  • 2011.11.23 18:09:20Pufibá

    Elmentem megnézni egy autót,gyanús volt,hogy a csomagtartóban volt fagyálló meg víz.Há'nem is vettem meg!ja egy P126 volt. :-))

  • 2011.11.23 18:15:18ccvv

    Gyurma73:
    Bocs, nem kötekedni akarok, de:

    Pótkerék van azért?

    Egy pokróc, ha télen lerobbansz?

    Egy flaska ásványvíz, ha nyáron?

    Egy tekercs papírtörlő, ha hány a gyerek?

    Soroljam?

  • 2011.11.23 18:20:42jocling

    autónepper: akkor ezek szerint neked termeszetes minden jellegu hiba egy hasznalt autonal, es nem tartod jogosnak ha anyaznak, ezert deritse ki a vasarlo a hibat. Ha meg kerdezi, gondolom nem kotod az orrara ha vmi gebasz van.

  • 2011.11.23 18:28:02Tibi88

    Knorbi: a választ nem olvastad el amit adott a szakértő?

    "Magánszemély eladó esetében a vevő a teljesítés időpontjától számított hat hónapos elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági jogait. Magánszemélytől történt vásárláskor a vevőnek kell tudni bizonyítania vita esetén, hogy a a teljesítéstől számított hat hónapon belül felismert hiba már a teljesítés időpontjában megvolt"

  • 2011.11.23 18:38:50V12 Power

    Magyarra lefordítva: vagy benyeled a békát, vagy hála a gusztusos magyar jogrendnek, pereskedhetsz úgy 2-3 évig (párszázezres ügyvédi és perköltséggel, amit majd persze behajthatsz, ha lesz kin, amikor megnyered), majd utána lesz egy papírod, hogy igen, jogos a követelésed. Utána még jó sok idő és pénz, mire sikerül behajtatni, ha sikerül egyáltalán. És ezt valószínűleg az eladó is pontosan tudja. Undorító, de ez van.

  • 2011.11.23 18:46:05Knorbi

    Oké ha tudod bizonyítani. Eg a fából vaskarika mert nem tudod. Mintha nem is lenne kitétel.

  • 2011.11.23 18:50:53Knorbi

    Ok. Igazad van.

  • 2011.11.23 18:51:06Tibi88

    Knorbi:

    Az mind1, maga az elv hülyeség.

  • 2011.11.23 19:01:22Knorbi

    V12Power: nevedhez hűen tényleg olyat vezetsz?

  • 2011.11.23 19:03:32Gyurma73

    ccvv!
    Pótkerék eleve van a kocsiban azt nem kell betenni.
    Pokróc sincs,víz csak annyi amit megiszok.
    Viszont időnként átnézetem a kocsim ezért nem is robbanok le.

  • 2011.11.23 19:19:42ruskyy__

    (KBM)

  • 2011.11.23 19:22:59V12 Power

    Knorbi: igen, és a feleségem is. Ex-versenyautóm is. És épülő versenyautóm is. Plusz tartalék is van. Tudom, betegség...

  • 2011.11.23 19:24:58ruskyy__

    ccvv, csak úgy általánosságban válaszolok, tudom, hogy gyurmának címezted.

    minek kellene vinnie az egyszerinek magával egy rahedli cuccot, ha egy megbízható autóval jár kiskunbüdöspöttyösről bivajbasznádra?
    majd ha szibériába megyek családostul autóval, akkor viszem magammal túlélő felszerelést.

    pótkerék nincs, csak mankókerék.

    pokróc nincs, mert egyrészt nem szignifikáns a lerobbanás esélye, meg akkor se valószínű, hogy fagyhalál érne, ha mégis.

    ásványvíz van, mert sokat iszom, de nem azért mert 400km-es körzetben nincs valami üzlet v csap...

    papírtörlő nincs, csak papírzsepi, ha hányós kölyköt viszek, akkor majd lesz hozzá minden, én ritkán dobom ki a taccsot vezetés közben...

  • 2011.11.23 19:34:55Knorbi

    V12 Power: igen nagy mázlista vagy:-) de nem kell félreérteni nem a pénzt irigylem sőt szarok rá. Csak az élményt:-):-):-)

  • 2011.11.23 19:39:21RobertJ

    Az is érdekes lenne, hogy mennyibe került az autó, mert ha tegyük fel került 3 milába, akkor az a 70 ezer forint igazán nem sok, és jobban megéri mint a bíróságot járni jó esetben ?hónapokig?... persze ha a kocsi fél mila volt...

  • 2011.11.23 19:52:46George17

    Javaslatom először is nézd meg nem folyik e valahol a hűtővíz ha nem látsz sehol szivárgást akkor valószínűleg hengerfelyes.
    Jobbik esetben elég a tömítést cserélni rosszabb esetben kell szerezni egy új(vagy bontott) hengerfelyet.
    De ez csak akkor derül ki biztosan ha már szétszedték remélem tudtam segíteni.

  • 2011.11.23 20:03:37V12 Power

    Knorbi: sokat dolgozom érte, pedig nem drága autók ezek. Csak szervizelni legyen pénz meg idő. Meg szakértelem. Az van legkevesebb sajnos...

  • 2011.11.23 20:03:42a távoli rokon

    nekem meg egy komplett 600 négyzetméteres gépműhely van a csomiban, meg egy autóalkatrészbolt, 6 db szerelőállással.

    hagyjuk már a hülyeséget...

  • 2011.11.23 20:05:53Knorbi

    Mondom nem sajnálom sőt leld örömöd bennük. Egyébként Mercire és Bömösre tippelek:-)

  • 2011.11.23 20:08:44ventilator fan

    Nos véleményem szerint ha valaki magánszemélytől vesz autót, igen is nézesse meg szerelővel előtte. Ha az eladó ebbe nem megy bele, akkor azzal a kocsival nem is kell tovább foglalkozni. Ha kereskedőtől, akkor viszont igenis kérje a garanciát, mert harag ne legyen, de mindannyian tudjuk hogy a kereskedők egy háromszázezres kocsin is minimum százat keresnek, anélkül hogy a műszaki állapotán bármit is változtatnának. Tisztelet a kivételnek!

  • 2011.11.23 20:13:25V12 Power

    Knorbi: Csak Bömös. Szeretem őket, bár az egyik sajna eladó lesz életmódváltás miatt. De majd kárpótol érte a leendő versenyautóm, ha egyszer elkészül...

  • 2011.11.23 20:14:34Dseries

    Én sem akarok kötekedni, de ccvv által írt dolgok irreálisak és baromságok. Ennyi erővel pakoljon be mindent, amit tud, mert jól jöhet bármikor.

  • 2011.11.23 20:21:06savanyúUbulka

    beszoptad öreg, majd legközelebb veszel újonnan aztán lenyeled hogy amortizálódik 2 év alatt 2 milliót vagy kiköhögöd szépen a kibaszott 70e ft-ot.
    ennyibe még nem döglött bele senki, és örülhetsz hogy még csak ennyi baja van a szarodnak. Más meg 2 darabból tákolt, vissztekert roncsot vesz aztán örül hogy el tudja később adni. Jó reggelt.

  • 2011.11.23 20:25:07betonrepa

    A szerelők is ki tudnak találni hülyeségeket. Az asszony Marutijában megjelent a fehér habos olaj az olajbetöltőnél. A diagnózis egyből: hengerfej tömítés csere! Javítás után másnap ugyanaz. Újabb diagnózis: el van repedve a hengerfej, kell egy másik. Na ebbe már nem mentem bele, mondtam keressék már meg azt a repedést. Hát nem kiderült, hogy valami fagydugók vannak benne amik az évek alatt elöregedtek és átengedték a hűtőfolyadékot. Pár ezert forintért új fagydugók és már rendben is volt. Mondjuk ráadásként úgy kaptam vissza, hogy iszonyatosan csattogtak a szelepek. Reklamáltam, hogy ennek nem ilyen hangja volt amikor elvittem hozzájuk, de csak a vállukat vonogatták. Végül én állítottam be a szelephézagokat. Kiderült, hogy egy szelep van 0.13-on, a többi 0.2-őn.

  • 2011.11.23 20:31:26Knorbi

    V12: zsír lehet:-) ha nem munkába járásra kéne az autó én is ilyesmivel járnék:-) addig marad a. 3 henger

  • 2011.11.23 21:18:00savanyúUbulka

    2011.11.23 20:25:07betonrepa
    okos faszok lehettek a suzukinál is hogy a fagydugók az olajtérbe engedik át a vizet nempedig a külvilágba a motor alá. Anyám borogass.

  • 2011.11.23 21:24:37Gyurma73

    nem értem hogy a fagydugó kiesése hogy okozhatja hogy az olaj meg a víz összefolyik amikor a fagydugó nem válassza el a kettőt egymástólA fagydugó a vizet választja el a külső levegőtől.

  • 2011.11.23 22:38:06YAN CHI

    OK, ha 2 nap után kiderül egy hiba az jó eséllyel már fennállt az eladás pillanatában, de hat hónap? Annyi idő alatt párszor körbeautózhatja a kedves vevő európát, visszatekerheti az órát és megpróbálhatja az eladóval generáloztatni a motort, vagy valami hasonló okosságot.Idióta egy törvény, már ha egyáltalán betartatható!

  • 2011.11.24 02:26:33DrSzoke

    savanyúUbulka
    Epp akartam kerdezni,mifele szerzet az.Mert elmeletileg megvalosithato.Furok egy lukat a fagydugo ala,az abbol kiszivargo viz szepen bemegy az olajba es maris habosodik a kupaknal.

  • 2011.11.24 08:01:21Szumi

    Az a baj, hogy a világon minden dolog úgy romlik el, hogy az előbb még jó volt, most meg már nem. A 6 hónap szavatosság az kemény büntetés.

  • 2011.11.24 08:07:32ColT

    " a teljesítéstől számított hat hónapon belül felismert hiba már a teljesítés időpontjában megvolt."
    Két napon belül talán még belefér... pert neki!

  • 2011.11.24 08:09:24ColT

    @savanyúUbulka : OK, akkor majd ha téged basznak át, akkor neked is ez lesz a megoldás...

    @Szumi : Az a baj, hogy itthon senki sem korrekt. Ha azok lennének az emberek alapból, akkor nem lenne a 6 hónap.

  • 2011.11.24 08:35:01Schütii

    60-70E... na jah... abban az esetben ha csak a hf tömítést kell kicserélni. És akkor még nem is beszélt a szerelő arról, hogy mennyi lenne, ha síkoltatni is kell a hengerfejet, vagy netán el van repedve, de lehet ez a repedés akár a blokkban is.

  • 2011.11.24 08:42:56Kniight

    Egy jó használt autót 2 hét alatt is szét lehet rugni, nemhogy fél év alatt. Idióták...

  • 2011.11.24 09:47:55vikk007

    Hát?

    Ha hengerfejes, akkor, ilyen sűrű töltögetés mellett, már forralni is kellene a vizet, ugyanis a beledolgozna a hűtőrendszerbe rendesen, lelevegősödik, és megáll a kerindgés....
    Természetesen először afűtés szünne meg, mert általában a fűtúradiátor van a legmagasabban...

    Egyébként, ha nem turbós benzines,iletve, nem diesel avas, akkor egy hengerfejtömítés csere elég,
    igaz ügyes mester abból is tud hatvan rupós businest kreálni, de lejjebb is meg áll...

    Egyébként, nem tudom, hogy figyelmetlen voltam-e, de nem láttam, milyen gyártmányú a gép, hány éves, és mennyi lehet a futásteéjesítménye, és a lényeg mennyi volt a vétel ára....

    Mert ezeket összevetve, a hozzá tartozó árral, csk akkor lehet eldönteni, hogy van-e joga egyáltalán panaszkodnia a vevőnek...

  • 2011.11.24 10:02:57vikk007

    Na akkor mi is ez a a vss? egy M3 bömös kétkilkóért, vagy, egy négyütemű Trabant, egymilio kettőért, Mert nagyon nem mindeggy...

  • 2011.11.24 10:06:40laci_52

    Honnan tudta a szerelő, hogy hengerfejes a kocsi? Annak, hogy fogy a hűtővíz, rengeteg egyéb oka lehet.

  • 2011.11.24 10:19:47_____________

    Autónepper: Az IQ-d az általános iskolás harmadik osztályos, 17 éves cigóretek szintjén mozog...
    Igaz, a helyesírásod sem jobb...
    És a felfogásod is olyan "tesós".
    Eltaláltam mindent? :-D

  • 2011.11.24 10:26:37vikk007

    De uraim, miről vitatkozuk?
    Még nem is tudjuk a részleteket...

    XD

  • 2011.11.24 10:48:34yaffa

    Vettél egy használt autót, sokkal olcsóbban, mintha újat vettél volna és most zavar, hogy rá kell költeni 60ezer forintot?
    Akkor vegyél újat, marha

  • 2011.11.24 10:57:19savanyúUbulka

    2011.11.24 08:09:24ColT
    ne okoskodjál faszfej, nem engem basztak át, és ha mégis egyszer akkor véletlen se jutna eszembe a sok tajparaszt között panaszkodni ezen az oldalon, hülyegyerek. Különben te is megcsókolhatod a seggemen a betyártallért, nyilván téged is beszopattak.
    Én nem sírtam hogy milyen szar 20 éves kocsit vettem, hanem örültem hogy csak annyi baja volt amennyi, utána meg élveztem, hogy bagóért használható kocsim van ami mindenhova elvitt eddig.

    Majd hülyegyerek megtanulja átnézni mielőtt vesz valamit ha meg ekkora seggfej vesz újat aztán sírhat hogy 2 év alatt 2 milliót bukott rajta.

  • 2011.11.24 11:09:51savanyúUbulka

    2011.11.23 16:47:47Knorbi
    előre félek hogy a hasnló kaliberű szaromat mikor majd el akarom adni miket kell majd kiállnom. Most őszintén normális az a fazon aki egy 20 éves golfot vesz családinak, aztán mikor nézegeti ilyenek jutnak eszébe hogy, valós-e a km, meg hogy eredeti e a fényezés, meghogy van e rajta rohadás?!
    Komolyan azért a magyar paraszt hülyeségéről lexikont lehetne írni, az nem jutott eszébe, hogy megnézze eredeti-e az izzókészlet?
    És a műszerfal alatt mit vélt felfedezni, egérlukat? Pláne hogy végig burkolva van, még a pedálok mellett is...
    Az meg egyenesen vicc hogy valaki szerelővel helyszínre megy lesegetni, most a hülye buherátor se fogja ránézésre megállapítani hogy milyen rejtett baja van, egy normális diagnosztikához komoly műszerezettség kell még ha ilyen ékegyszerű szart is néz valaki mint a G2:
    fék, futóműpad, csápos emelő, gázelemző, stoboszkóp, motordiag nyomásveszteségre, meg egy rakat szerszám amivel megbontja a szükséges dolgokat, na ennyivel lehet nekiállni egy lesegetésnek, ja meg a rétegvastagságmérő, de azt vihetsz is magaddal.
    De mindegy mert komplett bontás nélkül úgyse lát bele senki, ilyet meg nem fog engedni a tulaj, inkább eladja olyannak aki számol vele hogy lehet szart vesz, de legalább nem bukik az új árból.

  • 2011.11.24 11:53:21froton

    Khmmm...60-70 ezerből nem nagyon lehet megúszni egy komplett hf cserét még bontottból sem. Nekem a tömítést cserélték anno az öregen 2 éve 40-ért, amiből az anyag alig volt párezer. Szvsz a szerelő át akar verni. De ott sem az volt, hogy fogyott a víz, hanem felforrt. Aztán volt komplett szíjcsere meg ilyenek, utána nem volt semmi gond. Aztán vízpumpa fél évre rá (VW 1f motor, ott még külön szíj hajtja a pumpát), na utána volt bibi. Nekem is mindig eltűnt a hűtőfolyadékom. Xarul légtelenítették. Visszavittem, nyomásmérés stb, semmi tömörtelenséget nem találtak. Kb 1000 km megtétele után rendszeres pótlások mellett abbamaradt a vízfogyás, elmúlt a probléma, miután a rendszer kidolgozta a levegőt a kiegyenlítő tartályba.

  • 2011.11.24 11:58:21froton

    Kedves Nándi!
    ""frissen szervizelt"-ként hirdette" én ahhoz a szervizhez mennék, ahol ez történt, mert lehet, hogy tényleg csak a légtelenítést szúrták el és amúgy az autónak nincs komoly baja...

  • 2011.11.24 13:33:50MikeBoy

    Tibi88: "Az mind1, maga az elv hülyeség."

    Meg sem értesz valamit és azt írod rá, maga az elv hülyeség? Ez megmosolyogtató...

  • 2011.11.24 13:38:10OmegaMale

    Elég gázos levélke. Egy olyan hengerfejes autó, amibe 20 km alatt kell tölteni, abból vagy érzékelhetően szivárog a víz (foltok, tócsa), vagy meleg állapotban is olyan ködöt húz maga után, mint Thomas a kismozdony... ez sztem vételkor feltűnt volna.
    Egy régebbi szekér pedig itt-ott mindig elereszt valamennyit a folyadékokból. Ha a kipuff gáz nem túl kék v. fehér, akkor itt inkább 60-70 ezer forintos leakasztás van kinézőben...

    "Az eladónak tudnia kellet a hibáról , másképp egyrészt nem tartott volna pótló folyadékot a kocsiban,"

    Ezek szerint akkor a pótkerék arra utaló jel, hogy valami van a kerékkel? XD
    Vagy csak arról van szó, hogy olaj, víz, kerék (most alap szerszámoktól, bikakábeltől, nejlontól, duct tape-től tekintsünk el :D ) és esetleg biztosítékok, izzókészlet nélkül csak egy Darwin-díjas indul neki a nagyvilágnak? :D

  • 2011.11.24 13:51:36OmegaMale

    "autónepper: miért kéne vissza adnija is bármit az eladónak te isten barma? minden egyes ilyen szarnal leirom ... HASZNÁLT AUTÓT VETTÉL . magyarul .... benne van a pakliba:)"

    Kb. Ennyi a szűk lényeg. A használtautó vásárlás a rutintalan vevőnek lutri, a gyakorlottnak pedig spekuláció. Kifoghatsz egy fostalicskát, amivel sose mész 10 km-nél többet, azt is városban -> ha nem műxik a tempomat, a fék, ha nincs se passzív se aktív védelem, sose tudod meg és boldog vagy vele.
    Az is lehet, hogy egy úrvezető rendszeresen megtörölgetett autóját veszed meg, makulátlan beltérrel, de az első padlógázon szétfogazza a váltót, megcsúszik a kuplung, vagy megszorul a teszkós olaj miatt.

    A lényeg: a szándékosság rendszerint nem bizonyítható, az etika nem jogi kategória, ha a eladó vétlen egy hirtelen előjövő hibában eladás után, a vevő úgyis az eladóra fog berágni. Az is alaptétel, hogy akármilyen olcsó egy autó, a vevő mindig úgy csinál, mintha nem tudta volna, hogy milyen állapotot várhat el a vételárért.

  • 2011.11.24 15:05:45kombusz

    Schütii


    ha leveszik a hzengerfejet és csak tömitéscsere van akkor is illik már sikoltatni elvinni.
    ja és cirka nyomásproba sikoltatással 10ezerböl megvan tudom mert nemrég csináltattam meg anyukám autoján.
    amugy messze nincs az 70ezer ft csak egy tömitéscsere.
    ugy ahogy leirták ha ott menne ela viz akkor a kipuffbol jönne a köd rendesen föleg ha ilyen rövid uton ilyen sok viz menne el.

  • 2011.11.24 15:15:40Juliusxtreme

    2 éve vettem egy peugeot boxert. 1000 km után darabjaira hullott a motor. a szétszedés után kiderült, hogy hengerfejes volt, és egyértelműen eladásra rakták össze a lehető legkisebb költségráfordítással. kértem egy javítási árajánlatot a peugeot lux-tól, adtak is közel 1 milláról. ezzel az árajánlattal ill. az autószerelő leírásásval, miszerint az autó annyira lett megcsinálva, hogy az eladás után max. 1-2 hetet bírjon az autó, egy ügyvéd barátommal visszamentünk a kereskedésbe és fél óra vita után a kereskedő visszaadott a 900e ft-os vételárból 250e-t. ebből nagyjából meg is volt a javítás, persze nem a peugeot luxnál. ha nem fizetett volna a bíróságon másfél millát kértem volna, javítási árajánlat, kiesett munkaidő stb...

  • 2011.11.24 15:44:45Timon76

    Kegyetlen, h mennyi überokos ember van itt; a jogász válaszol és ennek ellenére na majd én beleírom megmutatom attitűddel hőzöngenek..
    Pontosan az a helyzet amit Hr. Lenkei leírt, annyival talán még kiegészítve, h a szavatossági jogok korlátozása semmis, tehát hiába írod bele, h nem vállalsz szavatosságot, fölösleges. Ptk-t tessék lapozgatni, tudom fárasztóbb mint egyből kommentelni.

  • 2011.11.24 16:13:05Varga Soma

    Én mindenesetre nem örülnék,ha fél év múlva valaki visszahozná az eladott autómat,h ezt meg azt még javítsak ki rajta. Persze el is zárkóznék tőle,amennyire lehet,Szerencsére a bizonyításnál különbséget lehet tenni egy szép lassan kirohadt bölcső és egy szétégetett kuplung között is,melyik probléma eredeztethető az előző tulajdonostól,de egy szónak is száz a vége,legjobban akkor járunk,ha azt is megnézzük,kinek adjuk el az autót,nem csak azt,kitől vesszük.
    vs

  • 2011.11.24 16:34:15Knorbi

    SavanyúUbulka: hát igen készülj te is hülyékre:-) egyébként egy fiatal srácé lett volna csak jött vele autónézőbe a család meg egy szaki na ő vizsgálgatta a kormány alatti részt. Én se értettem de végül is csinálja. A hülye kérdéseket a fater tette fel meg talán a szaki is. Ez kb 2003 ban volt. A kocsi meg 84-es 1.6 Gtd. Olyanon is csodálkoztak hogy fogyaszt némi olajat meg hogy ha nem is túlzottan de füstöl. Aztán valamit beszóltam és elhúztak. Nem érdekelt mert akkor még vevőből is sok volt az autópiacon nemcsak eladóból:-)

  • 2011.11.24 16:59:21don't

    minden automon volt hengerfej,akkor mind "hengerfejes"

  • 2011.11.24 17:16:10rockantroll

    most láttam én is életemben először egy szétszedett motort és most értettem meg, hogy mit is jelent a "hengerfejesség". Fel is találtam egyből a külön vízkört a blokkra és a hengerfejre, így elkerülhető hogy átégjen a tömítés. Vagyonokat kereshetnék vele, de közkincsé teszem inkább :)

  • 2011.11.24 17:32:53don't

    rockantroll:ha jol ertem,neked ategett a tomites,tehat a hengerfejnek nem volt baja.

  • 2011.11.24 17:44:34rockantroll

    Hát ez a poén hogy ha jól értem épp ez a hengerfejesség. A hengerek blokkja egy külön egység és erre van csavarozva a szelepeket is tartalmazó blokk (talán a szelepfedél?), kettő közt tömítéssel. Amikor átég a tömítés, rosszabb esetben a vas az égéstér és a blokkba fúrt hűtővízkör között akkor bejut a kompresszió a vízkörbe. Amivel összetéveszthető az a dugattyúgyűrű kopásának problémája de az nem a hengerfej. Javítsatok ki nyugodtan, nem vagyok jártas a témában.

  • 2011.11.24 17:55:52don't

    rockantroll:semmi bocsi csak amagan a kifejezesen lovagoltam,mert eloszeretettel hasznalja mindenki.
    Tobb ilyen:csapagyas;gombfejes;hajtokaros;elsokerekes;negykerekes.
    Ha meghibasodik a tetoablakom,egyszeruen beviszem a szervizbe hogy tetoablakos,ha nem vilagit valamelyik lampa,akkor:indexes,hatsolampas,reflektoros.Mi tobb lehet 1 auto is dudas.Ha elfelejti az ulesmemoria,a poziciot,akkor vagy vezetouleses vagy akar agyas lesz.
    Csak a kifejezesre reagaltam...

  • 2011.11.24 20:59:44donfuligjimmy

    @kombusz: félrebeszélt a poszt toló (vagy a szerelője). Ha hengerfejes lenne, az nem állna meg 100 alatt. Ez valószinüleg az a helyzet amit te írtál.
    DE. Ha már le van véve a hengerfej, akkor illik síkoltatni, ha azt megcsináltatod, akkor illik a szelepeket is + az üléseket is megcsináltatni. Ez kerül 60~70 rugóba (nekem 60-ba volt év elején).

    Látom posztoltál még 1et. Nagyon ügyi vagy, hogy megoldottad 10-ből. Veregesd vállon magad (vagy a szerelődet). Aztán majd fizeted még1x a munkadíjat, amikor a szelepek miatt is le kell szedni :P

  • 2011.11.24 21:42:42Alf

    kombusz

    nyilván nem a hengerfej maga a rossz, hanem a hengerfej-tömítés.

    amikor"hengerfejes" az azt szokta jelenteni, hogy a hengerfej tömítés szar.

  • 2011.11.24 21:45:42Alf

    ''autónepper.''

    "nem vok se autófényező se autószerelő én se láttok bele;) na pacsi"

    nem, te valami más vagy.

  • 2011.11.24 22:18:39Fehérbőrű_

    Csak, hogy az autónepperhez hasonló okostojás parasztok megértsék:
    Már itt pedzegették többen, hogy a törvényben benne van a 6 hónap. Írhatsz akármilyen adásvételit, akkor is vonatkozik rád a törvény, ugyanis benne van, hogy a vevő nem mondhat le erről a jogáról.

    Azon meg kár rágódni, hogy a 6 hónap túlzás-e, mert ez a legtöbb hiba esetében már nem visszakövethető távolság, nem lesz olyan szakértő, aki bevállal egy olyan kijelentést, hogy egy hiba teljes bizonyossággal jelen volt már az autóban 5 és fél hónappal azelőtt is.

    Ellenben a levélben leírt esetnél tökéletesen alkalmazható, már ha tényleg az a hiba, ami...

    Kedves autónepper: ha másra nem, remélem arra jó volt ez a bejegyzés, hogy néhányan megismerjék a jogaikat. Remélem belebotlasz egyszer egy olyan vevőbe, aki perbe hív majd. Akkor elgondolkozhatsz, hogy érdemesebb lenne-e korrekten állni a dolgokhoz, vagy kicsengetni a per végén a költségeket. Persze megúszhatod egy "cégcserével" is, de az sem olyan olcsó, hogy megérje görénynek lenni.

  • 2011.11.24 23:24:44dtk74

    tőlem a bruttó 500-ért hirdetett 9 személyes 350 ezret futott 16 éves H100-asról kérdezte a vevőjelölt, hogy tolatóradar van-e benne? Mert biztonságos kocsit akar a nagy családnak.
    Írtam neki, hogy csak optikai tolatóradar van, de az 3 is. Mi visszapillantónak hívjuk.

  • 2011.11.25 05:38:24Ciri

    Azért az egyáltalán nem biztos, hogy hengerfejes.
    Annak azért jele van (és nem csak a vízfogyasztás).

  • 2011.11.25 08:39:56ColT

    @savanyúUbulka : Köszönöm a helyreigazítást, kultúristen.
    Figyu, vannak olyan dolgok, amik nem látszanak. PL. az én autómnak a váltója volt ilyen, valszeg a TC-n is leírt fűrészporos mutatványt játszották el velem, de vagy 10 éve. Nos, ezt akárhogyan nézem át, nem veszem észre.

    Az meg, hogy megírja-e, az ő baja.
    Ja, az átbaszásnak pont az a lényege, hogy nem veszed észre, de ne zavarjon... És ha nem veszed észre, akkor veled is megtörténhet, bármekkora király vagy!

  • 2011.11.25 11:02:32Schütii

    Kombusz:

    Én is cseréltem, hf tömítést, (sajátkezűleg, de szerelő felügyeletével) Nekem minden anyaggal (hf csavarok is, mert a régit nem tesszük vissza) volt 50E. A "szakfelügyeletért", szerszámokért és a helységért meg fizettem 10E-t, persze okosba'.
    Síkoltatni nem kellett. Meg nyomáspróbázni sem. Mázlim e volt?

  • 2011.11.25 12:47:05szájhúzó kutya

    Nem feltétlen szerencsés ez a törvény, ez tény. Azonban egy vonatkozó törvényt, egy adásvételi szerződést nem ír felül PONT. Sőt ha valaki, tudatosan sérti, korlátozza mások jogait akkor esetleg nem csak a PTK-val megy szembe, hanem a BTK-val is!

  • 2011.11.25 14:43:00tibidanny

    jó lenne, ha a posztoló végül idejönne és beírná, hogy mi van/lett a dologgal...

  • 2011.11.26 16:38:05kombusz

    kedves donfuligjimmyk

    látod ez az a helyzet amikor okosabb maradtál volna mielött beszolsz.
    képzeld el 1éve lettek szelepek rakva ujak bele akkor meglett csináltatva és mivel sokat nem volt használva most nem kellett a szelepekkel foglalkozni és a szelepüólések becsiszolásával foglalkozni.
    ha kérdeztél volna akkor nem pazarolsz felesleges okoskodás leirására idöt :)

  • 2011.11.26 16:45:56kombusz

    ja és még mielött jönne az hogy akkor biztos szar helyen lett csináltatva a sikoltatás és nyomásproba itt lett csináltatva.
    ja és felfelé kerekitettem 7ezer volt ez a két dolog. :)

    [link]

  • 2011.11.29 17:32:13CoIie

    Hengerfej repedés esetén nem a víz folyik inkább el, hanem az olaj, hiszen az van belepréselve a forgó siklócsapágyakba gigantikus nyomáson! És pont ott reped el az öntvény, ahol 'kiszökken' a csapágyfuraton az olaj /majd a 'tömítésen' keresztül bele a kisebb nyomású vízkörbe.../

  • 2011.12.03 10:36:50kovászosUbukla

    2011.11.25 11:02:32Schütii
    nem volt, én ugyanezt a mutatványt a komplett vezérléscserével gyújtáselosztó és rotorcserével, meg persze új olaj-hűtővízzel 40-ből kihoztam.

  • 2011.12.10 17:37:25raktár kandúrja

    Azért nem ártana megnézni a fűtőtestet az utastérben, mert az is tudja ereszteni a vizet rendesen. Nekem az lyukadt ki, télen a szőnyegek amúgy is vizesek voltak a hó miatt, így ez nem volt árulkodó jel. Szakszervizben is csak a motorteret nézték és azt mondták, hogy nincs semmi baj, persze az utasteret ők se nézték meg. Tavasszal még mindig vizes volt a szőnyeg, tehát bebizonyosodott, hogy ott a hiba. Ja és 200 km-enként kellett utántölteni a vizet. úgyhogy nem ártana azt is megnézni.

  • 2011.12.12 11:53:37Littlerock

    El kell vinni az autót, egy indikátorfolyadékos vizsgálatra: Ha CO2 van a hűtőfolyadékban az kb 2-5 perc alatt biztosan jelzi. 4-5000 huf egy vizsgálat, ha hengerfejes, akkor lehet perrel fenyegetni az eladót. Esetleg csúnyán néző nagydarab emberekkel elkísérve megjelenni a háznál...

  • 2011.12.26 21:51:40BUBISBUBLEK

    öröm ha csak ennyi baja van....meg aztán magyar használt piac,,,,,

    lelakott vackok gyülekezete ....

  • 2012.02.28 21:18:22tom.tom

    CoIie
    remélem nemvagy autójavítással közeli kapcsolatban,mert az gázlenne,de nagyon.

Autójogász Autójogász

Haragosa van? Kárvallott? Rendőri túlkapás áldozata? Kérdezze az Autójogászt, vagy böngéssze a több száz eddigi tanácsot. Kereshet is! Per- és tehermentességet kívánunk!

KeresésKeresés

IndapassIndapass