Jótállás érvényesítése kereskedővel szemben

2015.08.14. 10:26

Tisztelt Autójogász!

Szokásos, eső után köpönyeg szituációba keveredtünk. Vidéki autókereskedőtől (cég) vettünk egy 12 éves, szép állapotú, friss vizsgás autót, 600 000 Ft-ért. A kocsi története, állapota, hihető volt, hidegen is elsőre indult, egyenletes volt az alapjárat, a próbaút alatt is minden működött rajta. Az eladó annyit említett, hogy 2-3 évet állt a kocsi, de olajat, szűrőket, gyertyákat cseréltek benne. Szerelő nem volt velünk, alá nézni komolyabban nem tudtunk, így semmilyen extra bejegyzés nem került rögzítésre az adásvételin. Az első 200 km után, kiszálláskor a kocsi körül enyhe olajszagot éreztünk, de az olajszint rendben volt. Ekkor egy szerelő megnézte, megállapította, hogy egy tömítés mentén picit szivárog az olaj, de még nem okoz problémát, figyeljük az olajszintet.

Újabb kb. 1000 km megtétele alatt viszont észrevettük, hogy alkalmanként az autó láthatóan füstöl a kipufogón keresztül. Olajat ekkor már rendszeresen ellenőriztük és pótoltuk, ha kellett. Mivel külföldön voltunk, haza is jöttünk, az összesen 2200 km alatt bő másfél liter olajat kellett beletölteni.

Pesten egyből a szerelőmhöz mentünk, szerinte nyilván valóan a motor fogyasztja az olajat (nem a tömítés mentén szivárog el), a javítás költsége 100-300 ezer Ft közé is eshet, pontosabbat csak a motor megbontásával tud mondani, ezt egyelőre nem kértem tőle.

Kérdéseim:

- Fentiek szerint hibás teljesítésnek tekinthető-e az adásvétel?

(Dacára annak, hogy semmilyen dokumentáció, állapotlap, stb. nem áll rendelkezésre az autóról és mi sem nézettük át szerelővel a megvétel előtt.)

- Az eladó telefonon annyit mondott, hogy szerinte nem lehet komoly baja a motornak, ő max. 50 eFt-ig hajlandó helytállni, és különben sincs semmilyen kötelezettsége (?!?).

- Kötelezhető-e az eladó a 6 hónapos jótállási idő alapján a hiba maradéktalan kijavítására, ha igen, ez hogyan "kényszeríthető" ki, mi ennek a folyamata, igazságügyi szakértőt kell-e esetleg bevonni?

- Ha a javítástól elzárkózik illetve meghaladja az általa felajánlott összeget, hogyan lehet helyreállítani a szerződés előtti állapotot (=visszavásárlás)? Kell-e, lehet-e ügyvédi felszólítással élni, vagy végső esetben csak pereskedni lehet? Megéri-e? Kinek van ilyenkor és milyen bizonyítási kötelezettsége?

Természetesen tudom, hogy ennyi idős autónál jóformán bármi előfordulhat és biztos, hogy előbb-utóbb javítani kell rajta valamit (azóta pl. új gumiszett van rajta, egy gömbfejet már cseréltünk, stb.), de úgy érzem, hogy a hiba oka már fennállt az adásvétel előtt is, de a hibajelenség csak használat közben jött/jöhetett elő. Előfordulhat, hogy minderről az eladó sem tudott, nem feltételezek én szándékosságot, viszont az autó árának a felét saját zsebből nem szívesen költeném el pluszban.

A kérdésem tehát: fogadjam-e el a felajánlott összeget és javíttassam meg, ahogy tudom, vagy érdemes élni a jogaimmal (ha vannak), és követelni a teljes javítást/visszavásárlást? Mi ennek a pontos menete?

Köszönöm!

Kedves Érdeklődő!

A polgári jog szabályai szerint a fogyasztói szerződések vonatkozásában létezik a hibás teljesítési vélelem, miszerint ellenkező bizonyításig vélelmezni kell, hogy a 6 hónapon belül felismert hiba már a teljesítés (adás-vétel) időpontjában megvolt. E szerint nem Önnek kell bizonyítani, hogy a hiba már létezett az adás-vételkor, hanem az eladónak kell

bizonyítania, hogy a vélt hibák a teljesítés után keletkeztek.

Ettől függetlenül a kellékszavatossági jog alapján elsődlegesen azt kérheti a kereskedőtől, hogy javítsa ki, vagy cserélje ki a hibás alkatrészt. Ha az eladó kijavítási kötelezettségét megtagadja, saját maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja a hibát, amelynek költségét számlával igazoltan utólag kérheti az eladótól. A feltett kérdésekre jelenleg nem lehet kimerítő választ adni, hiszen azok megválaszolása attól függ, hogy Ön melyik szavatossági igény mellett dönt és erre, hogyan reagál a másik fél.

Az Ön által leírtak alapján valószínűsíthető a hibás teljesítés, ebben az esetben az eladót kártérítési kötelezettség is terheli. Szavatossági igényét végső esetben polgári peres úton tudja érvényesíteni az eladóval szemben. Ennek érdekében javasolom, hogy a hibás teljesítéssel kapcsolatos igényét postai tértivevényes levélben jelentse be az eladónak.

A levélben elő kell adni a hiba okát, a kijavításra irányuló igényét és azt a tájékoztatást, hogy amennyiben szavatossági kötelezettségének nem tesz eleget választása szerint mással kijavíttatja vagy eláll a szerződéstől.

Javasolom továbbá, hogy amennyiben az eladó hajlandó megegyezni peren kívül, ezt az alkalmat ragadja meg az ügy rövid lezárása érdekében.

Tisztelettel:

Autójogász

Dr. Lenkei Balázs