Adásvétel 8 évvel ezelőtt

2005. szeptember 25., 22:18 Módosítva: 2005.09.25 22:18
Tisztelt Autójogász!

Az eset a következő: 1997-ben eladtam a gépkocsimat, minden szabályosan, adásvételi szerződésben foglaltak szerint történt. A minap a helyi önkormányzattól kaptam egy ajánlott levelet, hogy a gépjármű az okmányiroda nyilvántartása szerint még az én nevemen van, tehát fizessek adót. Az adásvételi, mivel már 8 éve történt nincs meg, viszont tudom az akkori vevő adatait. Mit cselekedjek? Várom megtisztelő válaszát.

Köszönettel:

Levélíró

Tisztelt Levélíró!

A súlyadóról szóló törvény alapján gépjármű tulajdonának átruházása esetén, ha a tulajdonátszállással érintett felek egyike sem tesz eleget a tulajdonosváltozás bejelentési kötelezettségének, akkor a tulajdonátszállás bejelentése évének utolsó napjáig a nyilvántartásba bejegyzett tulajdonos az adó alanya. A tulajdonjogban bekövetkezett változás bejelentésére ma a jogszabály egyértelműen a régi (volt tulajdonost) kötelezi. Közölje az önkormányzattal a vevő adatait, az adásvételi szerződést tanúként aláíró személyek adatait és közben próbáljon kapcsolatba lépni a vevővel és kérni tőle a szerződésből egy példányt vagy másolatot. Ha tudja bizonyítani, hogy a járművet 8 éve eladta, akkor megtérítési igénye lesz a vevővel szemben, azaz a befizetett adót kárigényként érvényesítheti.

Tisztelettel:

Dr. Koszoru István

Mozgáskorlátozottak súlyadókedvezménye

2005. szeptember 25., 22:12 Módosítva: 2005.09.25 22:12
Tisztelt Autójogász!

A következő kérdésem lenne: súlyadó témában tudunk a mozgássérültek adókedvezményéről csak azt nem tudjuk, hogy hol és mi alapján állapítják meg hogy ki jogosult erre, és hol tudjuk a szükséges dokumentumokat beszerezni?

Köszönettel:

GGGGGGGGG

Tisztelt GGGGGGGGG!

A súlyos mozgáskorlátozottság tényének megállapítását a lakóhely szerinti jegyzőnél (általában a polgármesteri hivatal szociális irodájában) kell kérni, ahonnan orvosi bizottság elé fogják beutalni a mozgáskorlátozottat. Az orvosi bizottság a közlekedési képességet minősíti és egy pontrendszer alapján adja ki a szakvéleményét. Eszerint súlyos mozgáskorlátozott az a személy, aki mozgásszervi betegsége következtében tömegközlekedési eszközt önerőből nem képes igénybe venni, de életvitelszerűen nem ágyhoz kötött, és a járás, terhelhetőség, valamint tömegközlekedési jármű használata alapján közlekedőképességének minősítése során pontjainak száma 7 vagy annál több. Ezzel a szakvéleménnyel kell fordulni a súlyadót megállapító polgármesteri hivatali ügyintézőhöz, irodához az adómentesség megállapítása érdekében.

Tisztelettel:

Dr. Koszoru István

Közös tulajdonú autó

2005. szeptember 25., 22:07 Módosítva: 2005.09.25 22:07
Tisztelt Autójogász!

Úgy tájékoztattak, hogy házaspár közösen vett autóját nem lehet két névre íratni. Ha a házastárs, akinek a nevén van az autó (tulajdonos) meghal, a másik fél hogy juthat hozzá a részéhez, ha nem Ő az örökös.

Köszönettel:

Böbe

Tisztelt Böbe!

A kapott tájékoztatás nem helytálló, mivel a közlekedési igazgatási szabályokról szóló 35/2000. számú BM rendelet 39. § (5) bekezdése szerint a közlekedési hatóság nyilvántartása a jármű valamennyi tulajdonosát tartalmazza. A törzskönyvet és a forgalmi engedélyt a tulajdonosok egybehangzó nyilatkozata alapján a megjelölt tulajdonostárs adataival kell kiállítani és e tulajdonostárs részére kell kiadni. Ebben az esetben a törzskönyvbe be kell jegyezni, hogy a jármű "közös tulajdon". Tehát közösen vett autónál nem fordulhat elő az Ön által leírt probléma.

Tisztelettel:

Dr. Koszoru István

Elévül-e az utánképzési kötelezettség?

2005. szeptember 25., 22:02 Módosítva: 2005.09.25 22:02
Tisztelt Autójogász!

Több mint 10 éve vették el a jogosítványomat ittas vezetés vétsége miatt és utánképzésre köteleztek. Eddig nem volt szükségem a jogsira, nem érdekelt a dolog. Most viszont kéne az állásomhoz, tehát kérdésem: van-e elévülése az utánképzésre kötelezettségnek. Hiszen egy-két kivételtől eltekintve minden büntetésnek van elévülése.

Köszönettel:

Attila

Tisztelt Attila!

Mivel az utánképzés nem büntetés, hanem feltétele a jogosítvány visszaszerzésének, nem vonatkoznak rá elévülési szabályok.

Tisztelettel:

Dr. Koszoru István

Két év ügyintézés után sincs törzskönyv

2005. szeptember 25., 21:57 Módosítva: 2005.09.25 21:57
Tisztelt Autójogász!

2003. 07.17.-én megvásároltam a HWL-*** forgalmi rendszámú Peugeot 405 GRD típusú gépkocsit, amelyet a C_-T_ Kft. Ügyvezetőjével kötött adásvételi szerződésem bizonyít.A szerződés kötésekor nem volt lehetséges, hogy a gépjármű törzskönyvét átadja, mivel ugyanaznap került a cég nevére, mint mikor én megvettem, de a köztünk és a tanuk előtt tett egyezséget, hogy mihelyt a törzskönyvet ő megkapja, azt postai úton eljuttatja hozzám, ezt az ügyvezető úr a mai napig nem teljesítette. E törzskönyv hiányában még mindig nem sikerült a gépjárművet a nevemre íratni, annak ellenére, hogy az átírással kapcsolatos összes költséget rendeztem. A kaposvári Okmányiroda irodavezetője először készséges volt, telefonon megkereste a kecskeméti Okmányirodát, aki többször is újra kiértesítette a céget, hogy törzskönyvet vegye át, de ez sem járt eredménnyel. Később elutasított azzal, hogy "ilyen kis ügyekkel" nem foglalkozik. Azt ajánlotta, hogy keressük meg a tulajdonost és vegyük rá, hogy vegye át a törzskönyvet. De mivel az ügyvezető külföldi nemzetiségű, így szinte lehetetlen őt elérni, ezt számára és a cég magyarországi ügyintézője számára küldött levelek is bizonyítják. A kecskeméti Okmányiroda bizonyos BM - rendeletekre hivatkozva nem adja oda a törzskönyvet, a kaposvári Okmányiroda pedig ennek hiányában nem tudja átírni. Ezek után voltunk a megyei Rendőr főkapitányságon, ahonnan átküldtek a városi kapitányságra, ahol az ügyet megvizsgálva azt a választ kaptuk, hogy õk ebben segíteni nem tudnak, mivel nem történt semmilyen bűncselekmény. Ezek után felkerestük Dr. S. E-t a BM vezetőjét, hogy milyen módon lehetséges a gépkocsi átíratása, melyre hamarosan kaptam is egy határozatot (amelyre fel is volt tüntetve, hogy fellebbezésre lehetőség nincs), hogy a kaposvári Okmányirodának kötelessége a gépkocsit a nevemre átírni, ezzel másnap be is mentem az okmányirodába, ahol mondták is, hogy õk is megkapták ezt a határozatot, ellenben mégsem írják át a kocsit, mert akkor õk követnek el ezzel nem szabályos dolgot. Szóval ezek után ugyanott voltam, mint a legelején. Pár hónappal később az ORFK Nemzetközi Nyomozóiroda Pénzügyi Nyomozó Főosztályától (Kecskemétről) kaptam egy idézést, melyet sikerült a lakhelyemre áttetetni Kaposvárra, és ez az idézés arról szólt, hogy ismerem e U. N-t, és a C_-T_ Kft-t, nagy valószínűséggel erre azért volt szükség, mert mint közben kiderült a cég ellen csődbűntett eljárást folytatnak, és hogy felszámolják. Sikerült megtudni a felszámoló cég nevét, akinek 2005.04.29.-én ajánlott levélben leírtam a problémám, de sajnos onnan sem kaptam azóta sem semmilyen választ. A fent leírtak alapján, arra kérem, hogy ez ügyben amennyiben lehetséges próbáljon segítségemre lenni, hogy ilyenkor mit lehet tenni!

Köszönettel:

Levélíró

Tisztelt Levélíró!

A felszámolással most legalább van egy utolérhető cég, amelyet a megfelelő intézkedés megtételére lehet kötelezni. A 35/2000. számú BM rendelet 97. § (3) bekezdése előírja, hogy a jármű elidegenítése esetén a törzskönyvet, (és egyéb okmányokat) a jármű jogszerű megszerzőjének át kell adni. Ez most a felszámoló cég kötelessége, amit ha nem tesz meg, közlekedési igazgatási szabályok megsértése miatt szabálysértési eljárás alá kell vonni. Az egyes szabálysértésekről szóló 218/1999. számú kormányrendelet 53. §-a rendelkezik erről a szabálysértésről, 59. §-a alapján a rendőrség köteles eljárni. A szabálysértési eljárás alapján talán gyorsul a törzskönyv kiadása, vagy a felszámoló cég azt nyilatkozza, hogy nem találja, az okmány elveszett vagy megsemmisült. Ebben az esetben el kell rendelni a törzskönyv körözését majd utána a törzskönyv pótolható.

Tisztelettel:

Dr. Koszoru István

Régi forgalmi engedélyek kivonása

2005. szeptember 19., 14:04 Módosítva: 2005.09.19 14:04
Tisztelt Autójogász!

Autóm forgalmi engedélyét 1993-ban állították ki, még két lapból áll (törzslap, személyi lap). Néhány hónapja egy rádióműsorban hallottam, hogy a régi forgalmi engedélyek nem felelnek meg az EU elvárásoknak, ezért ez év végéig azokat ki kell cserélni. Konkrét kérdésem: Igaz-e az előbbi állítás, valamint ha igen, akkor milyen jogszabály rendelkezik erről?

Tisztelettel:

Cserményi Gyula

Tisztelt Cserményi Gyula!

A 35/2000. számú, a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló BM rendelet 2005. áprilisi módosítása alapján azokat a járműveket, amelyeket 1999. január 1-jéig helyeztek forgalomba, kérelemre vagy a járművel kapcsolatos közlekedési igazgatási ügyintézés alkalmával kell törzskönyvvel és új típusú forgalmi engedéllyel ellátni. Az 1998. december 31-ig kiadott forgalmi engedélybe 2007. január 1-jétől bejegyzés nem tehető, azaz ezeket 2006. december 31-ig lehet rendeltetésüknek megfelelően használni.

Tisztelettel:

Dr. Koszoru István

Gázolásból eredő súlyos sérülés

2005. szeptember 19., 13:18 Módosítva: 2005.09.19 13:18
Tisztelt Autójogász!

Valakit elütnek, mikor zöld jelzésen halad át a kijelölt gyalogátkelőhelyen. Az autó persze tilos jelzésnél halad át. Ebben az esetben, ha a sérültnek több csontja is eltörik, tehát elég súlyosan megsérül (lehet, hogy műteni is kell), ha a vizsgálat úgy zárul, hogy fenti tények kerülnek megállapításra, akkor érdemes-e kártérítés végett az autóst beperelni, vagy csak maradandó sérülésnél van erre mód? Persze a vizsgálat eredménye nem ismert, de szeretnénk elgondolkozni, hogy érdemes-e jogi képviselőt fogadni az ügyben.

Tisztelettel:

János

Tisztelt János!

Nemcsak maradandó sérülésnél, hanem bármilyen kár elszenvedése esetén kérhet kártérítést. Ennek egyik módja, hogy kárigényét a büntetőeljárás során polgári jogi igényként előterjeszti, a másik út, hogy külön kártérítési keresetet nyújt be, ezt megelőzően terjessze igényét a károkozó elé írásban, és ha elzárkózik a kártérítéstől, akkor forduljon a bírósághoz. Jogi képviselővel mindenképpen érdemes konzultálnia, hiszen kára sokféleképpen keletkezhetett: kártérítést követelhet a baleset során megrongálódott ruházata, órája, telefonja miatt. A kiesett munkabér (munkabér-táppénz különbözet), egyéb a baleset miatt elmaradt jövedelemkiesés szintén kárnak minősül, úgyszintén a kórházi és otthoni ápolás, gondozás költségei. (Gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök költsége, saját és hozzátartozói kórházba járásának költségei). Esetleges maradandó fogyatékosság vagy súlyos egészségromlás esetén (ezt a büntetőeljárás során meg fogják állapítani) nem vagyoni kártérítési igénnyel is élhet.

Tisztelettel:

Dr. Koszoru István

Autópálya kezelő bakija

2005. szeptember 19., 13:13 Módosítva: 2005.09.19 13:13
Tisztelt Autójogász!

Néhány napja kaptam az Autópálya Kezelőtől egy dörgedelmes levelet, amiben közölték, hogy elektronikus ellenőrzésük alapján megállapították, hogy matrica nélkül használtam az autópályát. Szerencsére az általuk jelzett időpontról még meg van a matricám a bizonylatom a matrica hátoldala is tehát rosszul állapították meg, amit megállapítottak. A kérdésem az lenne, hogy van e valamilyen lehetőségem arra, hogy az autópálya kezelő által megszerzett személyes adataimat minden nyilvántartásukból megnyugtató módon töröltessem, mert ezek után nem érzem biztosítottnak adataim megfelelő kezelését. Ráadásul felháborít az, hogy ha az elektronikus berendezésük megállapítja, hogy jogtalanul használja valaki az autópályát akkor ahelyett, hogy manuálisan is ellenőrizzék a begyűjtött és aláírt matrica bizonylatokat inkább fenyegetőznek. Én úgy érzem, hogy az autópálya kezelő félrevezette a rendszám adatokat nyilvántartó hatóságot, indokolatlanul zaklatott és nem kevés időt rabolt el az életemből, hiszen foglalkoznom kell velük. Válaszát köszönve.

Üdvözlettel:

Kovács Attila

Tisztelt Kovács Attila!

Önnek igaza van, ilyen hibákat nem szabad véteni. Biztosan kevesebb a munkaerő, mint amennyit a korrekt munkavégzés igénye indokolna, de lehet, hogy ez nem a szervezet, hanem csak egy ember hibája. Az adatai töröltetését azonban sajnos nem tudja elérni, mivel a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 33. § (2) bekezdése felhatalmazza arra az autópálya kezelőit, hogy kezelhetik - a követelés elévülésének időpontjáig, azaz általában 5 évig - az úthasználati díjjal, illetve pótdíjjal összefüggő személy- és járműazonosító adatokat.

Tisztelettel:

Dr. Koszoru István

Figyelmeztető jelzés engedélyezése

2005. szeptember 19., 13:06 Módosítva: 2005.09.19 13:06
Tisztelt Autójogász!

Szeretném megtudni, hogy mi kell a figyelmeztető jelzés engedélyeztetéséhez, és hol intézik ezeket az ügyeket? (sajnos a rendőrök sem tudtak felvilágosítást adni!) Válaszát előre is köszönöm.

Köszönettel:

Attila

Tisztelt Attila!

A kérdésére a választ a 33/2000. (XI. 29.) BM rendelet (a megkülönböztető és figyelmeztető jelzést adó készülékek felszerelésének és használatának szabályairól) tartalmazza. Eszerint figyelmeztető jelzést adó készülék: a járműre felszerelt villogó sárga fényjelzést adó berendezés. A BM rendelet 9. §- a alapján ennek felszerelésére hatósági engedély adható a jogszabályban megengedett hosszúsági vagy szélességi méretet meghaladó járművet rendszeresen kísérő, vagy az elromlott jármű vontatását vagy a közúton elromlott jármű hibaelhárítását rendszeresen végző járműre, ha a jármű üzemeltetési célja azt indokolja. Nem kell hatósági engedély a figyelmeztető jelzést adó készülék felszereléséhez az út, úttartozék vagy közmű építésére, ellenőrzésére, fenntartására (javítására), illetőleg tisztítására szolgáló, a kommunális szemétszállítást végző, a jogszabályban előírt hosszúsági vagy szélességi méretet meghaladó méretű járműre, a külön jogszabályban meghatározott mezőgazdasági erőgépekre. Az engedélyezést a területileg illetékes városi (vagy kerületi) rendőrkapitányság végzi.

Tisztelettel:

Dr. Koszoru István

Mozgáskorlátozottak kedvezményei

2005. szeptember 19., 12:45 Módosítva: 2005.09.19 12:45
Tisztelt Autójogász!

Az lenne a kérdésem, hogy a családunkban van egy mozgáskorlátozott beteg, nagyon gyakran a mentőt nem veszi igénybe, mi hordjuk korházba és az ügyei intézéseihez. Most az autónkat szeretnénk újra cserélni. Ha nem az ő nevén van az autó igénybe lehet venni a mozgáskorlátozott-kártyát? Ha igen, ezt hogy tudjuk elintézni? Kérvényezni kell? Tájékozatlanok vagyunk ebben a témában. Előre is köszönöm a segítségét.

Tisztelettel:

Tamásiné

Tisztelt Tamásiné!

Először is a súlyos mozgáskorlátozottság hatósági megállapítása érdekében a betegnek a lakóhelye szerinti jegyzőhöz/polgármesteri hivatalhoz kell egy kérelmet benyújtani. A jegyző/hivatal a közlekedőképessége minősítése céljából orvosi vizsgálatra fogja őt küldeni. Ha úgy minősítik, hogy mozgásszervi betegsége következtében tömegközlekedési eszközt önerőből nem képes igénybe venni, de életvitelszerűen nem ágyhoz kötött, és a járás, terhelhetőség vizsgálata alapján legalább 7 pontot kap a vizsgálaton, akkor súlyos mozgáskorlátozott minősítést kap, mely alapján a jegyzőnél igényelheti a személygépkocsi szerzési támogatást, az átalakítási támogatást és a közlekedési támogatást. A megkapott orvosi szakvéleményt lehet felhasználni a mozgáskorlátozott igazolvány kiváltásához is, amit a mozgáskorlátozott lakóhelye szerinti okmányiroda szintén külön kérelemre adhat ki. A közlekedési, parkolási kedvezmények a mozgáskorlátozottat illetve az őt szállító jármű vezetőjét illetik meg

Tisztelettel:

Dr. Koszoru István

Türelmi idő lejárt műszaki vizsga esetén

2005. szeptember 12., 00:03 Módosítva: 2005.09.12 00:03
2
Tisztelt Autójogász!

Kérdésem a következő: Közúti ellenőrzés során az intézkedő rendőr elveheti-e az autó forgalmiját, ha nem a tulajdonos vezeti az autót? A kérdés azért merült fel, mivel az autó műszaki vizsgája lejárt az ellenőrzés előtt 7 nappal (gondolom, ilyenkor elveszik a forgalmit automatikusan, vagy esetleg nincs türelmi idő a vizsgáztatásra vonatkozóan?), viszont nem a tulajdonos vezette az autót, tehát az ő tudta nélkül intézkedett a rendőr. Ennek van jelentősége vagy nincs? Várom válaszát!

Köszönettel:

Levélíró

Tisztelt Levélíró!

Lejárt műszaki vizsga esetén nincs türelmi idő, már másnap be lehet vonni a jármű forgalmi engedélyét. Másik kérdésére az a válasz, hogy a forgalomból való kivonáshoz nem kell a tulajdonos jelenléte, hozzájárulása, az intézkedő rendőr a jármű vezetőjét, utasát kötelezheti meghatározott cselekmények végrehajtására, tehát nincs jelentősége annak, hogy nem Ön vezette az autót, hanem ismerőse.

Tisztelettel:

Dr. Koszoru István

Biztonsági gyermekülés

2005. szeptember 11., 23:54 Módosítva: 2005.09.11 23:54
Tisztelt Autójogász!

Nem találtam a KRESZ-ben a következő problémámra választ. Egy ötszemélyes kocsiban utazhatunk-e két kétéves gyermekkel hárman felnőttek (vezetővel együtt) úgy, hogy csak egy gyerekülés van hátul?

Köszönettel:

László

Tisztelt László!

A KRESZ alapján a személygépkocsi hátsó ülésén utazó 12. életévét még be nem töltött és 150 cm-nél alacsonyabb gyermeket nem kell biztonsági gyermekülésben rögzíteni, ha a biztonsági gyermekülés beszerelésére a személygépkocsi gyári kialakítása alapján nem alkalmas, vagy a gyermek az üléshez beszerelt biztonsági övvel megfelelően, biztonságosan rögzíthető, vagy arra tekintettel, hogy két tíz éven aluli egy személynek számít és a szállított személyek számából következően egy ülőhelyen két gyermek foglal helyet, vagy az egy időben szállítani kívánt gyermekek száma miatt a biztonsági gyermekülésben történő rögzítés nem oldható meg. A fentiek alapján, ha a hátul utazó felnőtt mellé nem lehet két gyermekülést beszerelni (nem fér be), akkor szabályosan utaznak egy biztonsági üléssel.

Tisztelettel:

Dr. Koszoru István

Utánképzés lebonyolítása

2005. szeptember 11., 23:48 Módosítva: 2005.09.11 23:48
Tisztelt Autójogász!

Egy vitás kérdés eldöntése kapcsán keresem. A lényege: ha valakinek pontosan 1 évre bevonják a vezetői engedélyét, akkor ez jár-e automatikusan olyan kötelezettséggel, hogy 1 év után,- hogy vissza kapja a jogosítványát- újra le kell tennie a jogosítvány megszerzéséhez szükséges összes vizsgát?

Köszönettel:

Zsolt

Tisztelt Zsolt!

Ha valakinek a jogosítványát hat hónapon túli időtartamra vonták be, utánképzésen kell részt vennie. Nem kell részt vennie, azonban utánképzésen annak a járművezetőnek, akinek az eltiltása csak járműkategóriára vagy járműfajtára terjedt ki, és az a vezetői engedélye visszavonásával nem járt. Attól függően, hogy milyen jellegű szabálysértés elkövetése miatt vonták be a jogosítványát, az utánképzésre kötelezettnek elméleti vagy vezetési gyakorlati vizsgát kell tennie.

Tisztelettel:

Dr. Koszoru István

A felületi sérülés valójában totálkár

2005. szeptember 11., 23:43 Módosítva: 2005.09.11 23:43
Tisztelt Autójogász!

2005. 06. hó elején vásároltam egy Peugeot 307 SW 2.0HDi típusú autót 3.990.000 Ft-ért (Piaci árnak megfelelt). A kereskedővel adásvételi szerződést kötöttem, de számlát a mai napig nem állított ki. Több meghibásodás után hivatalos igazságügyi szakértőt kértem fel, hogy nézze át az autót, mert kezdett gyanússá válni, hogy miért szakadt ki a motorblokkból a klímakompresszor csavarja. Biztosítós nyomozás és szakértői vélemény után kiderült, hogy az autó idén februárban totálkáros volt, az előző tulajdonos 1,7 millió Ft-ért adta el a kereskedőnek, aki megjavíttatta. Engem a vásárláskor arról tájékoztatott, hogy a motorháztető egy része javított volt, de csak felületi, máshol nem sérült az autó. Az adásvételire ezért felírtuk, hogy az autó sérült volt, javítva, festve. Csak éppen a és sérülés mértéke nem állt összhangban a valósággal. Mit tehetek, illetve mennyi ideig tarthat ha bírósághoz fordulok és polgári peres úton kívánom rendezni az ügyet?

Köszönettel:

Czakó Gábor

Tisztelt Czakó Gábor!

Írásban szólítsa fel a kereskedőt, hogy a megtévesztés miatt vagy adjon árengedményt, vagy vásárolja vissza a gépjárművet, amelyik lehetőség Önnek megfelel. Ha a kereskedő elzárkózik a megegyezéstől, megtévesztésre hivatkozva a tudomására jutástól számított 1 éven belül bírósághoz fordulhat és kérheti a szerződés érvénytelenségének megállapítását. A megtévesztés tényét azonban kétséget kizáróan kell bizonyítania. Polgári perben akár két évig tartó eljárásra is számíthat.

Tisztelettel:

Dr. Koszoru István

Az eladó nem találta a törzskönyvet

2005. szeptember 11., 23:38 Módosítva: 2005.09.11 23:38
Tisztelt Autójogász!

Ismerősön keresztül vásároltam egy elég rossz állapotú autót. Adásvételi szerződést írtunk. Csak az eladó részéről hiányzik a tanú. A forgalmiban bejegyzett alvázszám motorszám rendben van. A törzskönyvet, azt mondta, megkeresi, mert nem találja!! Közben helyrehoztam az autót. Addig nem jelentkezett az eladó. Felkerestem, hogy hol a törzskönyv. Akkor mondta, nincs nála, mert hitel van az autón. Kértem, hogy fizesse vissza az autó és az alkatrészek árát. De nem tudja. Törzskönyv nélkül át tudom iratni a nevemre? Elvehetik tőlem az autót? Kihez forduljak most?

Köszönettel:

PETI

Tisztelt PETI !

Forduljon újra az eladóhoz, szólítsa fel a vételár visszafizetésére és figyelmeztesse Őt, hogy tettének büntetőjogi következményei is lehetnek, hiszen Ön akár csalás miatt fel is jelentheti az eladót a rendőrségen. Ha a vételárat nem kapja vissza, polgári pert is indíthat, azonban ennek elhúzódására számíthat. A gépjárművet addig nem írathatja át, amíg az autón tartozás van a bank irányában. Természetesen, ha az eladó ne fizeti a hitelt, az autót el is vehetik Öntől.

Tisztelettel:

Dr. Koszoru István

Még mindig a menetlevél vezetési kötelezettségről

2005. szeptember 4., 23:51 Módosítva: 2005.09.04 23:51
Tisztelt Autójogász!

Szeretném tanácsát kérni egy jogi kérdésben, ami velem esett meg. Közúti közlekedés során, rutinellenőrzéskor az intézkedő rendőr kérte az általam vezetett Hyundai típusú, gyári 6 személyes, magántulajdonban lévő, vállalkozásban nem szerepelt autóm menetlevelét, amivel én nem rendelkeztem. A gépkocsi vásárlásakor a kereskedő felhívta a figyelmem, hogy a forgalmi engedélyben tehergépkocsi van bejegyezve, de mivel csak családi felhasználásra veszem ezért nem vagyok köteles menetlevelet vezetni. Könyvelő ismerősöm szerint is a kétsoros üléssel rendelkező tehergépkocsi személyautónak számit áfa törvényileg. És mivel nem kerül cégbe, nincs kinek elszámolni a felmerülő költségeket.- Én ezek tudatában nem vezettem menetlevelet. Az intézkedő rendőr feljelentést tett. A helyi önkormányzat egy MT rendelet alapján 3.000 Ft-ra pénzbírságra sújtott. A rendelet azt mondja: nem közúti közlekedési szolgáltatást végző tehergépkocsi a közúton menetlevéllel vehet részt. Mivel napi szinten a családommal használom az autót, és nem végzek vele szolgáltatást ezért nem értem a menetlevelet kinek, minek, milyen céllal kellene vezetnem. Kinek kell hivatalosan elszámolnom a nap végén a vezetett menetlevéllel és családi felhasználásban az intézkedő rendőr számon kérheti-e, hogy hova megyek a saját autómmal ebben a "demokratikus "országban. Van-e erre az esetre vonatkozó törvényi jogszabály, tud-e erre az esetre tanácsot adni. Nem a pitiáner pénzbüntetés miatt vagyok felháborodva, hanem azért mert a jogszabály számomra nem egyértelmű és a felmerült kérdésemre sehol nem tudnak konkrét választ adni. Az önkormányzati illetékes azért büntet meg, mert eddig mindenki meg lett büntetve. Kérdésem az lenne, Ön szerint is jogos a büntetés, vagy megér pár kört ennek a tisztázása?

Tisztelettel:

Máté Tamás

Tisztelt Máté Tamás !

A helyzet tényleg abszurd, és Önhöz hasonlóan sokakat felháborít, azonban az az Mt. Rendelet, ami alapján Önt megbüntették, aszerint határozza meg, hogy kötelező-e menetlevelet vezetni, hogy mi van bejegyezve a jármű forgalmi engedélyébe, ha tehergépjármű és nem végeznek vele közúti közlekedési szolgáltatást, akkor "csak" menetlevelet kell vezetni, még akkor is, ha családi használatra vették és tekintet nélkül arra, hogy az ÁFA törvény szerint meg személygépkocsinak minősül a járműve. Természetesen azt nem kell feljegyeznie, hogy mit vásárolt a közértben, helyette elég, ha azt jegyzi fel, hogy árut nem szállít, de a menetlevél egyéb rovatait ki kell töltenie, ha nem akar újabb büntetést.

Tisztelettel:

Dr. Koszoru István

Nem voltak nálam iratok

2005. szeptember 4., 23:45 Módosítva: 2005.09.04 23:45
Tisztelt Autójogász!

2005. júniusában rutinellenőrzésre megállítottak, amikor kiderült, hogy az igazolványaimat a másik autóban felejtettem, így nem tudtam átadni. Mondtam az intézkedő rendőrnek, hogy a férjem kb. 15 percen belül utánam hozza az irataimat, mire azt a választ kaptam, hogy szükségtelen, egyébként sem lesznek már itt 10 perc múlva, felveszi az adatokat és majd kapok egy értesítést, hogy mutassam be az iratokat. Tegnapi postával megjött az "értesítés", hogy 15.000.- pénzbírságra sújt a Hatóság, mivel szabálysértést követtem el, és azért nem kell 30 ezret fizetnem, mert két éven belül nem volt szabálysértésem. 1980 óta vezetek, egyetlen szabálysértésem nem volt ez idő alatt, úgy érzem méltánytalan velem szemben, mint a büntetés összege, mint az, hogy ugyanúgy szabálysértőnek minősítenek, mint azt aki ittasan vezet, vagy a tilos jelzést figyelmen kívül hagyja stb. Kérdésem, hogy van-e értelme megfellebbezni a határozatot?

Tisztelettel:

Levélíró

Tisztelt Levélíró !

A közúti közlekedési igazgatási szabályok megszegése (hiányzó iratok) esetén a kiszabható bírság lényegesen alacsonyabb, mint pl. ittas vezetésnél, a felső határ 100 ezer Ft helyett itt 30 ezer Ft-nál van meghúzva és ez esetben a jogosítvány bevonását sem lehet elrendelni, tehát eleve enyhébb a büntetés. Véleményem szerint fellebbezéssel nem érdemes próbálkoznia, bár helyesebb lett volna, ha a rendőr nem "értesítést" emleget, hanem elismerteti Önnel a szabálysértés elkövetését és egy kisebb összegű helyszíni bírságot szab ki.

Tisztelettel:

Dr. Koszoru István

Kár megfizetése ingatlanbiztosítás terhére

2005. szeptember 4., 23:38 Módosítva: 2005.09.04 23:38
Tisztelt Autójogász!

A kérdésem az, hogy abban az esetben, ha a szomszédom előtt parkoltam az autómmal és a szomszédos ház tetőtéri ablakából kidobtak a gyerekek egy játékot, ami megrepesztette a szélvédőmet, akkor köteles-e a szomszéd, vagyis a károkozó biztosítója a lakásbiztosítás terhére rendezni a káromat? A szomszéd elismerte a károkozást, a szemle megtörtént, de a biztosító még a bejelentéstől számított 60 nap elteltével sem válaszolt.

Köszönettel:

Mihály Zoltán

Tisztelt Mihály Zoltán !

A biztosítók többségénél általában a lakásbiztosítások alapesetben nem térítik meg az ilyen jellegű károkat, csak ha biztosítóval kiegészítő biztosítást is kötnek az ingatlanban lakók. Érdeklődjön, sürgesse a biztosító eljárását, talán még a károkozóval folyik valamilyen egyeztetés, levelezés.

Tisztelettel:

Dr. Koszoru István

Jogosítvány nélküli vezetés

2005. augusztus 29., 00:11 Módosítva: 2005.08.29 00:11
Tisztelt Autójogász!

A férjem egy ismerősével ment autóval. Az autó az ismerősé volt, ő is vezette. A rendőrök igazoltatták őket, amikor is kiderült, hogy az ismerősnek nincs jogosítványa (bevonták), a férjem iratait is elkérték, de mivel nála sem volt jogosítvány nem is vihették tovább a kocsit, úgy mentünk oda érték. Ez két hete történt, ma postán jött egy határozat a férjemnek, hogy ötvenezer forint, illetve 3 büntetőpontra büntetik, mert szabálysértést követett el azáltal, hogy a vezetést átengedte a vezetői engedéllyel nem rendelkező személynek. Lehetséges lenne ez a büntetés, és ekkora?

Üdvözlettel:

Levélíró

Tisztelt Levélíró !

Az ilyen esetben kiszabható maximális büntetés százezer forint. Talán érdemes lenne a határozatot megfellebbezni azzal az indokolással, hogy a férjének nem volt róla tudomása, hogy ismerőse nem rendelkezik érvényes jogosítvánnyal, és az ismerős autójával mentek. A hétköznapi életben nem jellemző, hogy elkérjük annak a jogosítványát, akinek beszállunk a járművébe, saját gépkocsi vezetésének átengedésekor már alaposabbak vagyunk, talán méltányolják ezt a rendőrök is.

Tisztelettel:

Dr. Koszoru István

Közlekedési felügyelet vizsgálata

2005. augusztus 28., 23:57 Módosítva: 2005.08.28 23:57
Tisztelt Autójogász!

Ma reggel Pest megyében autózva azt vettem észre, hogy 2 "közlekedési felügyelet" feliratú mellényes ember kiinti az autókat az út szélére (gondolom emisszió mérés lehetett). Rendőr nem volt velük. A kérdésem az, hogy megtehetik ezt így, vagy a forgalomban résztvevő járművek csak rendőri felszólításra kötelesek félreállni? Szerencsére engem nem érintett a dolog, inkább a teherautókra mentek rá, de nem árt tudni a jogokat.

Üdvözlettel:

KB

Tisztelt KB !

A KRESZ 6. § (4) bekezdése szerint a járművek irányítására és megállítására vonatkozó rendőri jelzések alkalmazására jogosultak a szolgálatban lévő katonai forgalomszabályozó, a határőr, a vám- és pénzügyőr, a tűzoltó és a forgalmat ellenőrző közlekedési hatóság közúti ellenőre is.

Tisztelettel:

Dr. Koszoru István

Újra a menetlevélről

2005. augusztus 28., 23:46 Módosítva: 2005.08.28 23:46
Tisztelt Autójogász!

Tudom, hogy már lerágott csont, de nagyon sok ember nincs tisztában ezzel a kérdéssel. Ha nem szállítok árut, de egy utas mellettem ül és így közlekedek a nem céges tehergépkocsimmal, akkor nem kell vezetnem a menetlevelet? A 89/1988. számú MT rendelet úgy fogalmaz, hogy a nem közúti közlekedési szolgáltatást végző tehergépkocsi a közúti forgalomban menetlevéllel vehet részt, tehát kifordítva a rendeletet jól gondolkodom? Esetleg van olyan rendelet, ami megfogalmazza, hogy mi számít közúti közlekedési szolgáltatásnak a teherautóval? A hatóságnak el kell fogadnia a rendeletre való hivatkozásomat? A gépjárművem egy Chevrolet SSR Pick -up cabrio 2 személyes kisteherautó! Sajnos ezt a típust nem vizsgáztatják Magyarországon személygépjárműre! És ha telhetetlen szeretnék lenni a kérdések terén, mi a teendő a biztonsági övvel? Természetesen nem biztonsági, hanem HATÓSÁGI oldalról nézve! Válaszát előre is köszönöm.

Tisztelettel:

Ármán Imre

Tisztelt Ármán Imre !

Ha a tehergépjármű nem végez közúti közlekedési szolgáltatást, akkor a vezetője menetlevelet köteles vezetni, ha végez ilyet, akkor fuvarlevelet köteles vezetni, tehát tehergépjárművet mindenképpen valamelyik kísérőokmánnyal lehet csak jogszerűen közlekedtetni. Az ebből a szempontból nem bír jelentőséggel, hogy utazik-e valaki a vezető mellett. Ha árut nem szállít, akkor ezt kell beírni a menetlevélbe, de azt mindenképpen ki kell tölteni. Az Ön által említett rendelet szerint közúti közlekedési szolgáltatás: járművel díj ellenében végzett személyszállítás, árufuvarozás és autómentés. Nem minősül közúti közlekedési szolgáltatásnak a külön jogszabályban (4/2000. (II. 16.) KHVM rendeletben) meghatározott saját számlás áruszállítás és saját számlás utasszállítás. A biztonsági öves kérdését nem tudtam értelmezni.

Tisztelettel:

Dr. Koszoru István

Igazoltatás a vasúti átjárónál

2005. augusztus 28., 23:38 Módosítva: 2005.08.28 23:38
Tisztelt Autójogász!

Néhány nappal ezelőtt egyik éjjel rendőrök igazoltattak, de számomra nem szokványos módon. Vasúti átjárónál mértek, mint utólag kiderült. Az lenne az egyik kérdésem, hogy lakott területen belül ill. kívül honnan él a 30-40 km/órás megközelítés, mert számomra nem derült ki egyértelműen a jogszabály szövegéből. 10.000- Ft és 3 pont lett az ára. A másik kérdésem az, hogy a "lesből támadás" elfogadott-e? Civil rendszámú, villogó nélküli autóból (feltételezem nem rendőrautó volt) szemből fénykürttel rám villantottak, azután szállt ki két hölgy. Az eljárás során egyenesen visszataszítóan, és sértőn kezeltek, mint valami bűnözőt. Valóban figyelmetlen lehettem, korábban nem volt hasonló ügyem, ezért úgy gondolom, hogy lehetett volna emberibb hangon is közölni a tényeket. Várom válaszát!

Üdvözlettel:

Török Csaba

Tisztelt Török Csaba !

A sebességet akkor kell a 30 ill. 40 km/órára lecsökkenteni, ha valamelyik veszélyt jelző táblát az alábbiak közül eléri: KRESZ 90-es ábra: sorompó nélküli vasúti átjáró; 91-es tábla: ugyanez kiegészítő táblával; 92-es tábla: sorompóval biztosított vasúti átjáró; 95-ös tábla: utat keresztező vasúti pálya jelzőőrrel. A lesből támadás és a sértő hangnem pedig sajnos elég szokványos, már a szituációból is adódik, hogy a felek egymással szemben nem egyenlők, szabálysértéskor kevésbé érvényesül a "szolgálunk és védünk" szlogen, inkább az alá-fölé rendeltség és a törvény szigorának alkalmazása érvényesül.

Tisztelettel:

Dr. Koszoru István

2002 óta nincs jogosítványom

2005. augusztus 28., 23:30 Módosítva: 2005.08.28 23:30
Tisztelt Autójogász!

2002-ben vették el a jogosítványomat ittas vezetés miatt (1.5 ezrelék), eddig nem hoztam vissza, a kérdésem az lenne, hogy ez a büntetés elévül-e valamikor ?

Tisztelettel:

Levélíró

Tisztelt Levélíró !

A jogosítvány bevonásról még ha az intézkedő rendőr a helyszínen is vette el a jogosítványt - mindenképpen kapnia kellett a bevonás időtartamáról és a mellé kiszabott bírságról, büntetésről határozatot vagy végzést. Ha az ügye szabálysértésnek számított, az eljáró rendőrség hozza meg a határozatot, szabálysértés esetén maximum egy évre vonják be a jogosítványt, ez már bőven lejárt, a lakóhelye szerinti okmányirodában kell azt visszakérnie. Ha bűncselekmény elkövetése miatt a bíróság döntött a jogosítvány bevonásáról, akkor az egy évtől tíz évig terjedő vagy végleges hatályú bevonás lehet. Nézze meg, hogy milyen tartalmú iratokat kapott, ezek tartalmazzák a választ a kérdésére. Ha a határozatot a szabálysértési vagy büntetőeljárást követően valamilyen oknál fogva nem vette át, akkor érdeklődjön a rendőrségen vagy az okmányirodán az ügyéről.

Tisztelettel:

Dr. Koszoru István

2003 óta nem fizetett biztosítás

2005. augusztus 28., 23:21 Módosítva: 2005.08.28 23:21
Tisztelt Autójogász!

2003. januárjában lejárt a gépkocsi műszaki vizsgája, a biztosítást a második negyedévtől nem fizettem! A szerződésem ebben a formában díj nemfizetése végett megszűnt! Ennek több mint két éve. Jelenleg az autót le szeretném műszakiztatni, de a Biztosító nem hajlandó szerződést kötni, csak abban az esetben, ha két évre visszamenőleg alapdíjjal kifizetem a biztosítást! Kérdésem: mit tudok tenni?

Tisztelettel:

I. József

Tisztelt I. József !

Sajnos nem tud mit tenni, a biztosítást a 190/2004. számú kormányrendelet rendelkezése alapján annál a biztosítónál köteles megkötni a biztosítási évre, ahol a biztosítása korábban díjnemfizetés miatt megszűnt. A biztosítást, ha korábban volt is bónusza, A00-ás kategóriában köteles megfizetni, ha esetleg maluszban volt, az megmaradna. A következő biztosítási évre az adott biztosító már nem köteles az Ön ajánlatát elfogadni és Ön is ekkor válthat, a tartozását azonban előbb rendeznie kell és az adott (jelenlegi) évet is ki kell fizetnie A00-ás besorolással.

Tisztelettel:

Dr. Koszoru István

Szervízkönyv hamis adatokkal

2005. augusztus 21., 21:43 Módosítva: 2005.08.21 21:43
1
Tisztelt Autójogász!

Az alábbiakban kérem a tanácsukat: 2004. decemberében vettem egy Németországból behozott VW Passat gépkocsit egy vidéki kft. Közvetítésével. A kilométeróra 80.000 km-t mutatott és ezt támasztott alá az átadott szervizkönyv is, ami rendszeres szervízeléseket jelzett, amiknek km. adatai megfeleltek a 80.000 km.-nek. Most, 2005. júliusában kellett 90.000-es szervízre vinni a kocsit, ahol szakszerviz megállapította a VW németországi adatai alapján, hogy a birtokomban lévő szervizkönyv adatai- a km. állásokat illetõen - alapvetően eltérnek a központi -gyári- számítógép által rögzítettektől. 14 szervíz adatait tartalmazta a gép, az utolsó szerviz időpontja 2004. májusa, amikor a km. állás 140.000 volt. Különben egy részadat sem egyezett meg a szervizkönyvben szereplővel. A szervízkönyv ránézésre a szakember szerint sem tűnt hamisítványnak, nem voltak rajta javítások, átírások, stb. Az én véleményem szerint kb. egymillió Ft-tal becsaptak, arról nem is beszélve, hogy meg sem néztem volna egy 160.000 km-es kocsit, hiszen amit lecseréltem, abban is csak 140.000 km volt és kb. 60-80.000 km volt a felső határ, ami még szóba jöhetett volna. Úgy gondolom, hogy csalás áldozata lettem és nem tudom, hol és hogyan kezdjek neki a sérelmem orvoslásának.

Köszönettel:

Mándi János

Tisztelt Mándi János!

Amit elmondott, az alapján valószínű, hogy Ön csalás áldozatává vált. Egy német szervizkönyv hitelességéről szimpla adásvétel során elég nehéz lenne meggyőződni, erről valószínűleg a magyar közvetítő cégnek sem lehetett tudomása. Ha korábban több tulajdonosa volt a gépkocsinak, kérdéses, hogy melyik hamisította/hamisíttatta meg a szervizkönyvet. Keresse meg a közvetítőcéget és tájékoztassa arról, hogy a szervizkönyvvel kapcsolatban mit fedezett fel, kérje őket arra, hogy - ha tudnak - szolgáltassanak információt arról, hogy kik voltak az előző tulajdonosai a járműnek, illetőleg keresse meg az eladót a problémájával, kíséreljen meg vele egyezségre jutni a jármű visszavétele tárgyában. Emellett - vagy saját próbálkozása eredménytelensége esetén már mindenképpen - a felfedezett csalás miatt büntetőfeljelentést is tegyen a rendőrségen.

Tisztelettel:

Dr. Koszoru István