Jogosítvány korhatárok változása?

2006.12.31. 13:56

Tisztelt Autójogász!

Szeretnék választ kapni egy fiatalok és magam számára is fontos kérdésre. Igaz az, hogy 2007. január 1-ével megemelkedik a B kategóriás jogosítvány korhatára 21 évre? Hallottam ezt is, azt is, ezért szeretnék pontot tenni a dolog végére. Bármilyen információnak nagyon örülnék ezzel a témával kapcsolatban. Előre is köszönöm a választ

Tisztelettel:

R. J.

Tisztelt R. J. !

Annyi biztos, hogy a jogosítvány megszerzésének életkori feltételeit tartalmazó BM rendelet nem változik január 1-től, tehát nem változhatnak a korhatárok sem ettől az időponttól. Az idevágó hír az, hogy az Európai Parlament tárgyalja az európai jogosítványokkal foglalkozó irányelvet, az EP képviselők azt szeretnék, ha minden tagállamban egységes uniós jogosítványt adnának ki és nagymotorokra a jövőben csak 24 évnél idősebbek kaphatnának majd vezetői engedélyt. Ebből azonban még nem kell azonnali magyarországi korhatáremelésre gondolni, a tervek szerint a következő 5 évben történnének meg a fenti intézkedések, ezek azonban a B kategóriás jogsit várhatóan nem fogják érinteni.

Tisztelettel:

Dr. Koszoru István