2001-es a gumi. Meddig használhatom?
Üdv!
Most vásároltam egy Peugeot 306 Breaket, és valószínű, hogy az eredeti Michelin Energy gumik vannak rajta. Kb. 5 mm bordával, de az évjárata 2001-es. Az oldalán látszik, hogy öregszik a gumi, de amúgy semmi baj vele.
Meddig használhatom?
Szabolcs
Kedves Szabolcs,
már többször megírtam, hogy egy abroncs – profilmélységtől függetlenül – hat-, maximum nyolcéves korában csereéretté válik az öregedés miatt. Ezekre a Michelin gumikra tökéletesen igaz ez a megállapítás. Javaslom a cseréjüket!
Üdv,
Gumidoki
A fenti tanács első megjelenésének időpontja 2010. július 13., 10:24, ezért előfordulhat, hogy a jogi háttér vagy a piaci helyzet megváltozása miatt már nem időszerű, vagy téves. A tanácsok pontosságáért és hasznosságáért szerkesztőségünk mindent megtesz, de tartalmukért és a betartásuk következményeiért felelősséget nem vállal.




Kommentek
2010.07.13 13:39:45razsa
Nekem is ugyanilyen gumi van fennt hátul, csak 99-es,4 mm..semmi probléma nincs vele, persze az extrém helyzeteket már nem szereti, nem árt az óvatosság. Csereérett már tudom, le is lesz cserélve hamarosan, de mindennapi használatra simán elmegy, sőt 2 éve olaszországot is megjártam vele, szintén probléma nélkül. Nem 5 évre vannak tervezve ezek a gumik..
2010.07.13 13:51:42Aabroncs
:-) Nem öt évre..LOL de ez nem is öt év! Még csak nem is a duplája! A gumiabroncsodban van egy fém váz, egy úgynevezett karkasz. Ez ennyi év alatt már teljesen tönkre mehet, megrozsdásodhat.Szóval ez már picit orosz rulett..
2010.07.13 14:12:52JoinR
Jóaz még ne higgy nekik ez csakis valamelyik gumiforgalmazó lobbija lehet, a Totalcar is le van fizetve, nekem a 86-os Zetoron még gyári felnik vannak!!
2010.07.13 14:39:52stevee
ÍMiért is kérdés ez? A Közlekedési múzeumban a 92-es évjáratú első magyar összeszerelésű f astrán is az eredeti gumik vannak, és azzal sincs ám gond : )))
De amúgy a hülyeséget félretéve a múltkor volt valaki a TC-től a "Peugeot raktárban", meg tesztelt egy régi 604-est, az akkor készült képek valamelyikén lehetett látni a DOT számot, ha jól emlékszem nem mai gumi volt az se. (jó, tudom, fénytől védett hely, állandó klíma, stb-stb..)
2010.07.13 14:45:37stevee
A cikk:
[link]
A kép pedig a második, gumi Michelin MXV2, DOT092-! Irgumburgum! : )
2010.07.13 16:34:38Imeron
Mindenki ott űz szerencsejátékot ahol akar :D
2010.07.13 16:41:38Beast80
Majd akkor is ezt mondd, amikor vészfékezésnél megadja magádt a "kicsit elöregedett drótperem" és a gumi lefordul a felniről. Ha utánna is ezt mondod, akkor még mindig közveszélyes marha vagy, de legalább túlélted. Meg remélhetőleg az is aki még a közeledben volt.
2010.07.13 17:15:27tónik
razsa
Jó is az, mikor erős jobbkanyarban elpukkan a bal első, ha szerencséd van, nem jön szemben senki...
2010.07.13 22:45:00Haddel
Remélem nem fogsz velem szembe jönni sehol a 10 éves gumijaiddal!
2010.07.13 23:30:56razsa
Jaj, én is remélem...meglepődnél ha tudnád már hány 10 éves gumis autó jött veled szembe...nahát. és túlélted..Egy noname guminál biztos gáz lenne, de a michelin és a többi neves márka, higgyjétek el elég sok tartalékot hagy a gumiban. Nem fog senkinek sem eldurranni 8 év után, mert lejárt az ajánlott használati élettartam..
tónik: mégegyszer mondom hátul vannak a gumik(kényszerhelyzetből egyenlőre), elöl 2007es van, remélem megnyugodtál :)
2010.07.13 23:55:41spapda
razsa: gratulálok, egy újabb fővel gyarapodott azon csicskák száma, akik a pénztárcájuknál tovább nyújtózkodnak. Gondolom az olajcsere is ráér még, hiszen ha 15000 km-nél kellene megejteni, akkor 17000 km-ig bőven jó, hiszen a Peugeot meg a Castrol/Valvoline/Elf stb. úgyis sok tartalékot hagy... A vezérműszíjat sem kell elkapkodni, 70e-nél csere? Minek, 90e km-t is elmegy így. Fékbetét és tárcsa? Ugyan már, pár napig lehet fém a fémen fékezve járni...
Mennyi lenne 2 db gumi? Gondolom 14"-os felnin kb. 185/65-ös méret, Fuldából, Pirelliből is kijön 25 rugóból a művelet, szereléssel együtt is. Kemény összeg, mikor egy 2001-es kocsit vettél, gondolom 800e - 1 millió körül. Pont az a 25 rugó hiányzik? Ja persze, kicentizve jön ki a kocsi, a BKV-ról átszokott "úrvezető" pedig még csak most szembesül az autót érintő egyéb költségekről... Gratulálok, remélem arról azért tudsz, hogy a benzin időnként ki szokott fogyni a tankból, ez is költség lesz ám! Ha nincs lóvéd 2 darab gumira, akkor miből fogod megtankolni?
Az oldalfal sérüléseit, öregedését illik komolyan venni. Gumin, fékeken, kormányon nem szabad spórolni. Feltűnt már, hogy a tonnás autód a 4 gumi pár négyzetcenti felületén kapaszkodik csak az úttesthez? Azért ez rohadtul nem mellékes szempont. Lúzer kategória...
2010.07.13 23:57:52spapda
Bocs razsa, azt hittem, hogy te vagy a kérdező, szóval te nem vettél autót, semmi gond, te csak szimplán filléreskedő, felelőtlen ember vagy. Ha ez megnyugtat, a kérdező még nálad is lúzerebb.
2010.07.14 00:28:01razsa
spapda, hát a helyzet a következő: vezérműszíjat 120nál kéne cserélnem, 90nél cserélve lett..olajat 15 után szoktam, gyertyával szűrőkkel együtt,fékbetétek cserélve lettek,tárcsa még jó..egyéb óhaj-sóhaj?
a gumik: sikerült jó áron hozzájutnom 3 db nagyon jó állapotú gumihoz,2007eshez(bfgoodrich profiler2)..a helyzet az hogy újonnan már nem lehet kapni pont ezt a típust, így vártam,h legyen eladó használtan, pont a méretemben (195/60/r15), ...a héten fogom megvenni a plusz egy gumit,mert végre találtam.Ezért volt eddig fennt csak elöl..
Hát ennyit erről, most csak ideiglenesen lettek visszatéve a régi michelin-ek,előtte már volt egy garnitúra 2006os yoko,csak már elkopott..de a lényeg,h a michelin ezen az 1 hónapon is szépen szolgált,persze ahogy már mondtam óvatosabban közlekedtem vele, és hosszú útra sem terveztem menni..nem azt mondom,h így helyes, de a kérdezőnek én azt mondanám,h ha 2001es gumi és 5mmes, ergo megkímélt, akkor inkább az a gumi kiszáradt, nem elfáradt..a kiszáradás más tapadási tényezőkkel jár, ezért kell óvatosabban menni vele, ha már felrakja. Nekem gumis mondta: inkább egy örgebb de michelin/goodyear , mint egy pár évvel fiatalabb,de sava,vagy kléber,matador..
2010.07.14 00:32:32razsa
spdada: ja és nem gondolod,h kicsit sokat megengedsz magadnak? hasadra ütsz és közlöd velem,h én mit hogyan szoktam,sőt még autómárkát is tippelsz,h mivel járok,még évjáratot is saccolsz..vicces vagy,de sajnos egyik sem jött össze..2001-es peugeot-t venni, na az felelőtlenség :)
2010.07.14 00:34:36razsa
Ehh most látom, hogy Te is félreolvastad..na semmi gond :) én se figyeltem eléggé..megkímélhettem volna magam pár karaktertől..no sebaj.
2010.07.14 10:37:58Beast80
Kedves kérdező, és vele egyet értők. Ha veszel egy használt gumit, autóval együtt, vagy csak a gumit indifferens, honnan tudod, hogy az adott guminak nincs rejtett sérülése? Gondolom röntgen alatt megvizsgáltattad a gumik szerkezetét, hogy hány szakadt drót van benne. Ezen tudás hiányában hogy a búbánatba mered az életed, és főleg mások életét még évekig ezekre a gumikra bízni?
Gondolom otthon is így vagy a "gumival" Kifordítom oszt jó lesz még egyszer. Gratulálok a spóróltam 25 e HUF-ot, de legalább életveszélyes amivel közlekedek hozzáállásotokhoz.
2010.07.14 11:03:32no_holy_shit
nekem 2004-ben 1983-s gyari gumik voltak a golfomon amikor megvettem es "mukodtek". csak kesobb (2-300km utan) vettem eszre hogy a gumin (es a szoveten!!!) repedes volt. (persze vettem ujat)
most is regi (ha jol remlik azok is 2001-sek) gumik vannak fent (egy masik kocsin) es szarok. valoban ovatosan kell vele menni. ha picit nedves az ut akkor nem er a gumi semmit.
2010.07.14 12:20:12razsa
Beast, lehet hogy rosszul tudom, de a szakadt drótnak van külső/tapintható jele is, nevezetesen: "pukli". Vagy nem minden esetben púposodik fel szálszakadásnál a gumi?
2010.07.14 14:15:02gabexka123
Az én 86-os kocsimon mikor megvettem 2008-ban, a jobb első gumi gyári volt :-)))). Tiszta repedezett volt már az oldala, 1-2 fűszál is megszorult a repedésekben. Gondolom 20 évig pótkerékként "szolgált" a csomagtartóban. Persze első dolgom volt új gumikat venni rá, mikor cserélték, közölték, hogy a jobb elsőben gumiban még _belső_ is volt (a többiben nem)!
2010.07.14 15:53:15Beast80
Razsa: Legjobb tudomásom szerint a külsö jelek megjelenéséhez már több szálnak kell ugyanazon területen szakadnia. Tipikusan padkázás, kb 10-15 szál megszakad, és keletkezik egy 20 forintos méretü pukli. Én így tudom, de egy gumis biztos pontosabb választ tud erre a kérdésre adni.
2010.07.14 18:28:31Refuse/Resist!
A 6 éves Continental nekem sokkal jobban tapadt, mint a 2,5 éves Barum.
2010.07.16 11:22:12Beast80
Refuse: Ebben mi a különleges? A Conti meg a Barum között olyan szakadék van amekkorát még sosem láttál. Ez kb olyan mint a 25 éves Hondám leveri a 10 éves Simsont. Ja a Honda 1000-es a Simson meg 51-es. Hát a Conti is kb ilyen a Barumhoz képest.
2010.07.22 11:14:04Refuse/Resist!
Persze, nem különleges ez. Csupán arra reflektáltam, hogy Gumidoki a 6-8 éves gumit cserére ajánlja.
Ha az ember ésszel használja és nincs rajta sérülés, akkor a 6-8 éves prémium gumi teljesen korrekt.
Nyilván nem fogja hozni ugyanazt a tapadást, mint pl. egy Goodyear F1.