Nagyobb felnire szélesebb gumit. Mit érzek majd?

Tisztelt Gumidoktor,

szeretném megkérdezni, hogy gumi váltómérettel ugyan, de 14"-os kerék helyére 16"-osat tennék, 7" széles helyett, az új 7,5"-os lesz, miben fog változni az autóm? A kinézetén kívül?

Kedves Levélíró,

ahhoz, hogy kellemetlen változást ne észleljen, mindenképpen jól kell megválasztania a felni egyéb méreteit, illetve a gumiméretet is! Ha ez mind rendben van, akkor a szélesebb felni-gumi kombóval biztos, hogy stabilabb lesz az autója, viszont keményebb, sprődebb is. A fogyasztás is nőhet némileg, és – persze ez a motorteljesítménytől is függ – visszafogja kicsit az autót. A futómű elemeit is jobban igénybe veszi a peresebb, szélesebb kerék, valamint a fokozott sérülésveszéllyel is számolnia kell. Kb. ezek lesznek a változások…

Üdv,
Gumidoki

A fenti tanács első megjelenésének időpontja 2010. július 23., 10:01, ezért előfordulhat, hogy a jogi háttér vagy a piaci helyzet megváltozása miatt már nem időszerű, vagy téves. A tanácsok pontosságáért és hasznosságáért szerkesztőségünk mindent megtesz, de tartalmukért és a betartásuk következményeiért felelősséget nem vállal.

Szóljon hozzá!

Kommentek

  • 2010.07.23 11:25:59MembraN.para

    Csak és kizárólag romlás lesz. Az autókat nem véletlenül adják olyan kerékkel, amilyennel. Szélesebb gumit tükör aszfaltra fel lehet tenni, de nálunk ilyen nem létezik :D

  • 2010.07.23 12:52:04gonyu

    igen, csak az alapmodelleket virsligumikkal adják, a felszereltebbeket szélesebbekkel, nem véletlenül.. Autófüggő hogy mennyit változtat a nagy kerék, nekem csak javított rajta. Értelmes, gyári méretben kell nagyobbat venni, és nagyon jó lesz

  • 2010.07.24 01:19:21joetaylor

    Miért kell a gyári 14-es kerék helyett 16-os? Valaki világosítson már fel ez mire jó? A jó minőségű gumi is jóval drágább a nagyobb méretben.
    Hátul meg úgyis látszik a dobfék :)

  • 2010.07.24 16:23:02lujo405GL

    "Valaki világosítson már fel ez mire jó?"

    Villogni, menőzni. Megfontolt, szabálykövető, vagy legalábbis felelősségteljesen vezető sofőr számára biztonság terén nem sok újat hoz a szélesebb kerék. Egyszerűen mert nem feszegeti a határokat.

  • 2010.07.24 16:28:01gonyu

    "Villogni, menőzni..." Gratulálok, ha valamihez ennyire nem értesz, és józan eszed sincs, akkor minek kell beleszólni? A nagyobb felnire szélesebb gumi tehető, ami jobban tapad, remélem ez még érthető.. Az én 1300 kilós autóm puha futóművel, 195ös gumival jött ki, egy enyhe kanyarban, ahol 70es tábla van, 60nál már visított... De te mennyél csak a virsli gumiddal, aztán ha el kell rántanod a kormányt valami miatt 60nál, állj csak keresztbe 3x, ha nem sikerül addig felborulni... de persze hisztizhetsz, hogy zötyögősebb, meg nehezebb a kormány, és tán a fogyasztást is növeli két decivel, igazad van, ez nem éri meg azért, hogy rendesen tapadjon...

  • 2010.07.24 21:03:41BTO11

    2010.07.24 16:28:01gonyu
    195-ös gumid az milyen??ha a fent leirtaknál nyiszog???
    1 nagy szar valszinü.
    1cm + az majd fél lityi + fogyi,oszt mennyivel jobban tapadsz???,és mennyivel növeled adott márkánál a gumid árát/ db??

  • 2010.07.24 22:34:06adyz

    Azért nekem ne mondd, hogy az a fél liter többletfogyasztás annyira hazavágja a pénztárcádat...

  • 2010.07.25 11:53:29BTO11

    kb cm-nként fél lityi 2cm az közel 1 lityi.nos??

    egyébként a michelin energy az a fehér aszfalton nyáron melegbe a legkisebb kanyarsebességnél is nyüszög.

    mint fentebb irta valaki a futomüvet is jobban igénybe veszi az aránytalanul szélesebb gumi-gyári max méretnél-

  • 2010.07.25 11:55:08BTO11

    egyébként kanyarvadászatra találták ki a sportgépeket ,és nem a családi limuzinokat,kombikat.

  • 2010.07.25 15:58:18gonyu

    BTO: gyárilag Continental nyárigumik voltak rajta, ezekkel voltak ilyen kalandok. Utána jött a tél, ugyanebbe a méretbe pirelli télik mentek fel, amik még vizen is jobbak a continál, de azzal nem tud mit csinálni, hogy csak 195ös, ergo véges a tapadása eléggé.. Utána nyárra 225ös p zerok mentek, amikkel oda van szögelve az útra. A fogyasztás növekedés nem érdekelt, komolyabban a zsebedbe nyúl a mol amikor liftezik a benzin ára... tökéletes váltóméret, számolás alapján 0% eltérés, tehát semmi zavart nem okoz sehol. Nekem kb 260 ezerbe voltak a nagy kerekek, akinek nincs ennyi pénze, vagy nem akar erre költeni, használja a gyári méretét, csak nem tudom miért kell baromságokkal leugatni azt, aki megveszi a nagyot! Ez olyan savanyú szőlőnek tűnik eléggé..

  • 2010.07.25 16:01:47gonyu

    BTO: a számolásod alapján a 195 ös és a 225ös között 1,5 liter fogyasztás különbségnek kellene lenni. Ez egy baromság, fél literrel fogyaszott többet kb. Azért csak fogyasztott, mert mióta gázzal feltöltettem a gumikat, annyival simábban fut, és annyival könnyebbek a kerekek, hogy csökkent a fogyi pár decit...

  • 2010.07.26 10:22:40BTO11

    2010.07.25 16:01:47gonyu
    nem azt mondtam hogy tuti 0.5/L +1cm ha nem KB.
    azonos márkánál és mintázatnál szokták igy megadni.
    ha más márkát veszel lehet hogy jobbak a gördülési tényezői,és nem 0.5l a + cm ha nem kevesebb.

    a gázzal való feltöltés nem igazán a könnyebbségre való, hanem hogy melegedéskor ne változzon annyira a guminyomás,ez a F-1-ből jön,ahol minden tized bár nyomás számit a tapadásnál.
    de ezt TE is beszoptad mint marketing dumát,mert a hétköznapi autóknál ez nem akkora befolyásoló tényező.ha szerinted meg igen akkor azt bemeséled magadnak.

  • 2010.07.26 10:47:05gonyu

    BTO: had tudjam már jobban, hogy mit tapasztalok, mint te, aki a világ másik végéről akarja nekem megmondani a számitogépéről, hogy milyen az autom.. :DDD Azért töltettem fel kemény 4 ezer forintért a 4 kereket, mert nem változik annyira a guminyomás, és nem kell hetente ellenőrizni a kúton a kókány, hitelesítés nélküli levegős cuccal... Az már csak külön öröm, hogy annyira megváltoztak a kerék tulajdonságai, hogy sokkal gyorsabban tudok kanyarodni vele, és ha esetleg megcsúszik picit, még akkor is jobban kontrollálható. Ezenkívül csendesebb, és "simábban" fut az autó. Ez nem marketing duma, egy melos kesztyűs gumis srác mesélhetett volna nekem akármit... Nem tudom te mit nevezel hétköznapi autónak, az enyém 160 lo körül van most, átalakított futóművel, én ezt nem tartom még sportgépnek, de az biztos, hogy számít. Lehet, hogy egy 50 lovas suzukin nem éreznél ennyit, de szerintem próbáld ki, bármilyen autód is van, aztán mondj véleményt róla!

  • 2010.07.27 00:18:50Liquid_

    fogyasztásnövekedés kizárólag akkor lép fel, ha az autó alulmotorizált. Ésszerű határok között csak jobb lesz az autó ha 1 max 2 méretel nagyobb felni/gumi kerül fel.

    gonyu, a Conti gumi amit említettél, EcoContact volt? Mert ha igen akkor nem csodálom, hogy csúszott-mászott, az ugyanis egy kemény, hossszúéletű cucc, fogyasztásra optimalizálva, ezért cserébe nem tapad

  • 2010.07.27 19:36:19Donpipi

    Uraim !

    Már megint a méret problémájával küzdünk :-)!
    Talán a legfontosabb a jó gumi kiválasztása ami
    nálunk egyet jelent sok embernek az olcsósággal !
    Tehát inkább egy 195/65/15 Continental Premium Contact vagy más prémium osztályú gumi mint egy 225/45/17-s Nankang,Eurostar vagy valami egyéb olcsó csoda ! Valamint egy alufelni alól kikandikáló rozsdás fékdob szerintem is csak rontja az autó megjelenését .

  • 2010.07.28 12:57:20lujo405GL

    @gonyu
    Köszönöm a kimerítő kioktatást. Minden érvvel tisztában vagyok ami a te oldaladról elhangzott, de akkor is felesleges baromság az egész.

    Jó minőségű gumi kell gyári méretben meg az idiótákat/fittipaldikat kib*szni a kormány mögül és kicserélni egy nem racsingos vezetőre. Ennyi. Hadd ne legyen már mindenki okosabb az autógyárak mérnökeinél! Mindig mindenki változtatni akar a gyárin, mert az alapból nem jó. Nem a f*szt nem. Vagy ha nem, akkor minek kell megvenni?

  • 2010.07.28 12:59:52lujo405GL

    Mindenki tudja, hogy azért megy ez a méretnövelés, mert a szomszédén is nagyobb van. Csak közben magunknak is bemagyarázzuk, hogy kell az, jó az, lehet majd radírozni 200-al a hajtűkanyarban.

  • 2010.07.28 13:05:23lujo405GL

    @BTO11
    "mint fentebb irta valaki a futomüvet is jobban igénybe veszi az aránytalanul szélesebb gumi-gyári max méretnél-"

    Szó szerint. Főleg ha az ET-t nem jól választja meg. Utána meg szintén megy a népítéletbe a racsingboyok részirül, hogy a futómű sz*r, a fékeket meg sűrűn kell cserélni, felújítani.

  • 2010.07.28 15:31:51SapFlow

    Az autókon megadott/kiadott gyári gumiméret a legtöbb esetben sok számolás útján kerül rá. Az egy másik kérdés, hogy a statisztikai adatok szerint az 1.0i motorral szerelt autókat általában nagyapám és nagyanyám veszi, akik nem feszegetik a gép/gumi határait, sőt! Ezért nem tesznek rá csak 13-as szekérfelnin 145-ös bicikligumikat, amik ennek teljesen megfelelnek. Plusz azt se felejtsük el, hogy költséghatékonyan akarnak gyártani. Alapáron miért adjon többszörösébe kerülő kerekeket. Astránkon/H 1.4i/ 16-os gyári kerék van 205-ös gumival! Nem a nagyobb kerék teszi tönkre a futóművet, felfüggesztést, hanem a nagyobb súly. És a nagyokosok kedvéért...a könnyűfém-felni nem könnyű fémből van. Legalábbis amit fél milla alatt veszel az nem. Egy 14-es "alufelni" ballonosabb gumival jócskán nehezebb mint egy 16-os lemezfelni peresebbel. És mivel a lengéscsillapítók alatti rész a rugózatlan tömeg, ezért ennek a súlya hatványozottan tudja rontani a felfüggesztést és a komfortot.

    Tehát kedves levélíró. Nyugodt szívvel tudom ajánlani a nagyobb méretet, ha nem feltétlenül ragaszkodsz a malomkő súlyú "alufelnikhez". Az autó stabilitása megnő /kiv. aquaplaning/, fékút rövidebb lesz /nem feltétlenül a kanyarvadászat miatt kell szélesebb gumi/, hirtelen irányváltásnál sokkal irányíthatóbb marad az autó, esetleges megcsúszásnál hamarabb tapadást fog/nem száguldozás, vészhelyzet/

    Amit többen írtak előttem is a márka sem mind1. Ha a pénzedbe belefér én ajánlom a cserét. A fogyasztás sem fog jelentősen nőni nem kell literekkel többre gondolni.

  • 2010.07.28 21:31:16Catha

    óóóóó balga férfiak.
    nekem a gyári 14-es helyett 17"-es van.
    persze a gagyi gátlókat lecseréltem gázosra, a gagyi rugók helyett merwedék vannak ...
    hát elárulom, hogy egyáltalán nem eszi a futóművet, nem rosszabb a komfort, sokkal stabilabb az autó, kanyarokban egyenesen örömautó (persze ehhez egy szuper gumi is hozzájárul).

    ja, a fékeket én is lecseréltem, kicsit sportosabbra...
    amúgy elárulom, hogy ugyanilyen paraméterekkel rendelkező 17"es méret gyár által is ajánlott, lehet kiegészítőként venni az autóhoz...

    erről ennyit.
    Kár, hogy ezt egy nőnek kell megmondani.
    Ti csak aggódni tudtok mindenen... Szörnyű.

    Üljetek bele egy jó kis szedánba amin 195/65R15 van és hajózzatok el a teszkóba az asszonnyal...
    ámen...

  • 2010.07.29 03:11:45ruskyy

    télen 195/65 virsli, nyáron 225/45. szinte semmi komfort/teljesitmeny/fogyasztas kulonbseget nem tapasztalok. 140le/320nm dizel Golfrol van szo.
    es miert 225/45? mert kurvajolnez ki, mert hatszazszor jobban tapad. nekem ezt megeri hogy 90-120ezer ra egy garnitura gumi.

  • 2010.07.29 17:41:20Déév

    Én is váltottam 15"-ról 17"-ra, 185/65-ről 225/45-re. Kicsit jobban tapad, sokkal hangosabb, ráz mint a fene a magyar utakon, és megtanultam hirtelen irányt váltani, hogy ne szabjam le a futóművet. Még annyi változott, hogy eddig 2 évente kellett lengőkarokat cserélni, mostantól évente esedékes. Fogyasztásban talán 0,5-1 litert eszik többet, de évi 5-6000 km futásteljesítménynél ez nem igazán számít nekem.

  • 2010.07.31 13:33:54BTO11

    gonyu!

    a gázzal valo feltöltés csak "fasz " sznoboknak valo akik bezabálják a marketing dumát.

    vegyél otthonra kompresszort és hitelesitsd a nyomásmérö pisztolyt.
    ha meg nem akkor a gumisnál adj 500-t és ellenöriztesd a levegövelfelfujt gumijaidat.

    ha szar a felni,szelep,gumi sérült akkor baszhatod a gázodat mert az is szökik.
    ugye rossz az érved??

  • 2010.07.31 13:41:20BTO11

    gonyu!

    a személy autokon nincs akkora tapadási különbség mint a versenygumikon pár tized bar nyomáskülönbségtöl.

    marketing duma:)))))

  • 2010.07.31 13:45:54BTO11

    Catha!

    de te megerösitettél a futomüben valamit!-ket!
    a gyárit nem szabad tulterhelni.

    amugy érdekes 10-15 éve még a 175 széles gumi volt a gyári szélesebb méret,-középkategoria-és akkor is autoztak az emberek.

  • 2010.08.02 21:21:51trabirider

    @gonyu:
    "a nagyobb felnire szélesebb gumi tehető, ami ugye jobban tapad..."
    NEM! NEM! NEM!
    tudni kéne az általános iskolás fizikát!
    már öveges bácsi is megmondta anno, hogy a tapadás KIZÁRÓLAG az összenyomó erő nagyságától és a súrlódási együtthatótól függ, a felületttől NEM!
    Ezt támasztja alá az is, hogy egyenesben fékezéskor a gumi szélessége nem befolyásolja a fékutat.
    A nagyobb felnin szélesebb gumi kombónak azért jobb az úttartása, mert ugye nagyobb felnin keskenyebb oldalfalú gumit használsz, ezért kevésbé deformálódik, "kenődik, mászik" a kanyarban.
    Azzal egyetértek, hogy jobb (lehet) a kocsi úttartása egy helyesen megválasztott szélesebb gumival, de semmi esetre sem tapad jobban.

  • 2010.08.03 00:30:04Liquid_

    trabirider, már hogy a rákba ne függene a tapadás a tapadó felület nagyságától? ha nem függ akkor miért tesznek a nagyon erős hátsókerekes kocsikra széles gumit???
    érdekes módon a 205/60R15-tel összehasonlíthatatlanul stabilabb a kocsim mint 185/65R15-tel

    a tény hogy bizonyos határok között többet számít a gumi minősége, mint a szélessége

  • 2010.08.07 09:34:53Aabroncs

    Trabirider! Ezt valóban nagyon félreértetted valahol, valamikor. Próbáld ki: Tedd a tenyered az asztalra, nyomd adott erővel és próbáld meg eltolni, majd csináld ugyanezt, ugyanakkora erővel, de csak egy ujjal. Micsoda meglepetés! A tenyered nem, de az ujjad elcsúszik! Azonban az is igaz, hogy divat lett átesni a ló túlsó oldalára, miszerint az autó tömegéhez képest túl széles abroncs már nem segít, hanem ront a helyzeten, ugyanis ugyanaz a súlyerő sokkal nagyobb felületen hat, ezért a tapadás már csökken és csak néz a fiatal, miért csapta neki a szalagkorlátnak a vasat egy jó kanyarban, mikor olyan jó széles gumikat vett...Azért, mert túl széles gumikat vett..

  • 2010.08.09 20:59:14Dövan

    2010.08.07 09:34:53 Aabroncs

    "ugyanis ugyanaz a súlyerő sokkal nagyobb felületen hat, ezért a tapadás már csökken"

    Fogadjunk, hogy volt olyan fizikaóra, amelyikről hiányoztál!

  • 2010.11.06 12:05:39tigriske33

    Tisztelt Gumidiktor!
    A kérdésem a felnik méretére vonatkozna.A 2005 dec-i Hyundai Accentemen lévő felnin található számok CH 46 5J*14, a kérdésem hogy jó lenne-e rá az 51/2J*14 CH 52 ET46 feliratú felni. Válaszát előre is köszönöm.

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

KeresésKeresés

IndapassIndapass