2021. június 25., 15:41 Módosítva: 2021.07.10 13:20

Tisztelt Gumidoktor!

Nem egészen kétezer kilométert futott abroncsokat szeretnék négy évszakosra cserélni. Éves futásom 12-13 ezer km körül, jellemzően idehaza volt az elmúlt huszonvalahány évben. Valójában még a hegymenet sem jellemző, bár előfordul. 205/60 R16 a gyári adat, de én akár ballonosabbat is bevállalnék, Toyota Proace Versóra kerülne. Mintázatában jó lenne valami sáros, poros utat tűrő (a telekre vezető szakasz miatt - a fogyasztásból tudnék engedni). Tudna valami jót ajánlani?

Üdvözlettel:Vilmos

Kedves Vilmos,

Ha ennyire újak a gumijai, érdemes megpróbálni beszámíttatni gumisnál az új négyévszakos szettbe.

Az ön által írt gumiméret és Toyota-típus azonban nem passzol össze. Ha ugyanis a Proace Versóról beszélünk valóban, annak a gyári alap abroncsmérete a 215/65 R16. A 205/60 R16 a Proace City Verso mérete, az viszont másik, kisebb típusa a Toyotának.

Mindenestre, ha négy évszakosra vált, az eleve kicsit jobban fog viselkedni sáros, vizes talajon, nem kell ide terepjáró mintázat. Egész évben használható gumiból azonban érdemes a legjobbak közül választani, hogy minél kisebb kompromisszumot követeljen meg a mindennapokban, legyen zimankós tél vagy nyári kánikula. Középkategóriából a Nexen, Apollo és Vredestein márkákat, míg a prémiumszegmensből a Goodyear, Conti, Bridgestone vagy Michelin négyévszakos mintázatait emelném ki. Ezekkel nagy eséllyel működni fog az egész éves használat.

Üdv, Gumidoki

Köszönöm a tippet!

Ha minden igaz, Michelin Crossclimate lesz belőle a jövő héten. A járgány valóban Toyota Proace City Verso, ső tovább is van: Shuttle Sensor+, csak unom ezt állandóan végigmondani/ írni. *

Szép napot, minden jót! Üdvözlettel: Vilmos

Kedves Vilmos,

Örülök, ha segítettem!

Az is egy tanulság, ha gumiméretről beszélgetünk, hogy fontos a jármű pontos típusa, sőt a korrekt válaszhoz még a kivitelt, motorizáltságot is szűkíteni kell. Könnyű sajnos információk hiányában lukra futni....(o;

Üdv, Gumidoki

2021. június 16., 14:21 Módosítva: 2021.06.27 17:41

Helló.

Vettem egy Mitsubishi ASX I 1.6 benzines autót. (2010-2015). Az autó 5 éves, és nem járt hozzá pótkerék, csak defektjavító készlet. Lehet kapni mankókereket, de az nem tetszik nekem. A kerék mérete 225/55/R18, 5X114.3 Et46 agyméret 67.1, kerékmagasság 70.5 cm.

Tudna ajánlani, olyan megoldást, hogy a lehető legszűkebb, de átmérőben közel azonos legyen.

Tisztelettel: Tömő György (Gyuri)

Kedves Gyuri,

Ehhez az autótípushoz elérhető 16"-os lemezfelni 6,5x16" ET46 5x114,3x67,1 méretben. Rá a Mitsubishi 215/65 R16-os gumit javasol, ami átmérőben valamivel kisebb ugyan, de gyári méret.

Átmenetileg használható az autón a 18"-osok mellet, de folyamatos működtetése már okozhat gondokat. Méretben a 225/55 R18-hoz a 215/70 R16 áll sokkal közelebb. Továbbá ez is felszerelhető a 6,5" széles felnire.

Tehát a gyári felnin mindkettő megfelelő pótkerék lehet ehhez az autóhoz, de műszakilag - véleményem szerint - utóbbi a jobb választás.

Üdv, Gumidoki

2021. június 4., 13:21 Módosítva: 2021.06.18 11:18

Tisztelt Gumidoktor!

Mindig is nagy kíváncsisággal (de a hírhedt dízel- és egyéb botrányok után már erős kétkedéssel) olvasom a német ADAC gumitesztjeit. Mivel itt, a Totalcaron szentírásszerűen van belinkelve félévente az aktuális gumis felhozatal, ezért bátorkodom a személyes és hosszú évek tapasztalatait megosztani, ami talán továbbgondolásra adhat támpontot a gyanútlan vásárlóknak, illetve kérem, hogy cáfolja, erősítse, vagy egészítse ki a a véleményemet.

1. tapasztalás: mivel minden összehasonlító tesztben a Continental minimum dobogós, így egy ilyen márkájút nyári szettet (Continental Premium Contact 205/55 R16 91H) vettem még öt évvel ezelőtt az akkori autómra (VW Golf). Három év múlva a kopásjelzőig lekopott, pedig évente nem tettem meg 10 ezer kilométert sem. Igaz, mindegyik teszt kiemeli, hogy a Continental abroncsai „viszonylag” gyorsan kopnak, de ez már extremitás, nemde? Szerintem egy nyári szett tartson már ki minimum hat évig, vagy tovább.

2. tapasztalás: egy éve vettük meg a családi egyterűnket használtan, ezen akkor a DOT szám alapján féléves Continental All Season Contact 185/65 R15 92T jelzésű négy évszakos gumiabroncs volt. Érthető okokból nem cserélgettem azóta, viszont azt tapasztaltam, hogy erősen elkopott az első tengelyen az abroncs két széle, csak pár nanomilliméter(!) választja el a kopásjelzőtől. Ugye ilyenkor tankönyvszerűen azt lehetne rávágni, hogy biztos alacsony volt a guminyomás, de nem, mert öreg motorosként én minden hónapban ellenőriztem, és az a gyári értéken volt mindig is. Ekkor elkezdtem „magánnyomozni", először is elmentem futóműveshez, ő mindent rendben talált. Majd fogtam magam, és megcseréltem a két tengelyen lévő abroncsokat, majd egy hónap elteltével azt tapasztaltam, hogy elöl megint elkezdte megenni az abroncsok két szélét a sok kilométer. Hozzá kell tennem, hogy fiatal korom ellenére elég nagypapásan vezetek (hogy is tennék három kisgyermekkel a hátam mögött). Végső megkeseredettségemben elkezdtem nézegetni az ilyen típusú, márkájú és méretű gumiabroncsokat a mélygarázsban, hipermarket parkolóban és egyéb helyeken, és azt tapasztaltam, hogy nem vagyok egyedül a problémámmal. Az összes (!) ilyen guminál azt lehetett észrevenni, hogy a két oldal (főleg a külső) kifejezetten jobban kopott, mint a futófelület középső része.

Kérdésem az lenne, hogy ezek után van-e valami értelme és komolysága ezeknek a teszteknek? (Itt kifejezetten a kopásra, mint kategóriára gondolok, amely teszttől függően általában 20%-ot ad a végső verdiktbe.) Mind a két a Continental abroncs a maga kategóriájában (utána lehet nézni) „nagyon ajánlott” kategóriás, de az egyik 3, a másik 1,5 év múlva kukaérett. Az én véleményem az, hogy az a gumi, ami ilyen hamar erodálódik, azt nem, hogy nagyon ajánlani kell, hanem kitiltani az utakról, mert ez egy burkolt és aljas átverés része.

Önnek mi erről a véleménye?

Tisztelettel,

Mihály

Kedves Mihály,

Köszönöm elgondolkodtató sorait!

Anélkül, hogy a Conti termékeit minősíteném, hadd írjam le gondolataimat általában a gumiabroncstesztekkel kapcsolatban.

Én mindig azt vallottam, hogy ezek az összehasonlítások irányadónak esetleg jók, de minden esetben fenntartásokkal kezelendők. Ennek több oka van. Egyik az, hogy egy ilyen teszt létrejöttét elég komoly háttérmunka előzi meg, ami - illetve maga a lebonyolítás is - nem kis költségvetéssel jár. Ezeket pedig sok esetben kimondva, vagy kimondatlanul "szponzorok" vállalják át teszthelyszín, járművek, szerelési költségek, műszerek, sőt termékek biztosításával. Innentől kezdve pedig a függetlenség erősen megkérdőjelezhető. A másik ok, hogy sokszor nem konkurens termékeket hasonlítanak össze, vagy olyan mintázatokat hagynak ki az összehasonlításból, aminek nagyon is ott lenne a helye. Arra gondolok itt, hogy egyik gyártó a tesztben egy kifutó termékkel szerepel, másik meg egy vadiúj fejlesztéssel. Illetve az sem korrekt, hogy budget terméket hasonlítunk prémiummal. Vagy éppen egy adott szegmens markáns képviselője kimarad a tesztből, hogy a többi is "labdába rúghasson".

De ha minden eddigi aggály éppen nem is állja meg a helyét, akkor is egy adott autón, adott körülmények (időjárás, útfelület minősége, stb...) között megállapított sorrendet látunk. Ha nekünk épp egy más hajtásláncú és felépítésű, eltérő gumiméretet használó autónk van, azon nagy valószínűséggel más rangsor alakulna ki. A kopás intenzitását sem mérik, hiszen nem koptatják el a tesztben az abroncsokat. A futásteljesítményt különböző algoritmusok segítségével becsülik meg. Márpedig ismerünk olyan mintázatokat, amelyek eleinte gyorsabban kopnak, aztán ez a használat során lassul valamelyest, vagy éppen fordítva. Aztán szerezhetünk tapasztalatot olyan termékekkel, amelyek hiába nem kopnak el hamar, de két szezon után megkeményednek és jelentősen veszítenek tapadási, rugalmassági tulajdonságaikból.

Végül még annyit, hogy láttam teszteket, amelyek előszűrése a gumin látható EU-matrica volt. Nos, az EU-s abroncscímke sem alkalmas egzakt összehasonlításra, hiszen az abroncsnak csak pár - kétségtelenül fontos - tulajdonságát emelik ki a majd kétszázból. Ráadásul minden gyártó maga kategorizálja be a saját termékeit, nem egy független testület mérési eredményei alapján kerülnek fel a gumikra. Azt is tudjuk, hogy egyes - főleg távol-keleti - gyártók kifejezetten a "címkére fejlesztenek", innentől kezdve pedig megkérdőjelezhető az egész értelme.

Összefoglalva tehát én azt gondolom, hogy a gumiabroncstesztek szentírásként semmiképpen nem értelmezhetők, de egynek elmennek a sok egyéb forrásból származó információ között. Azaz vásárláskor csak és kizárólag teszteredmények alapján dönteni kockázatos. Majdnem azt írtam, butaság... (o:

Üdv, Gumidoki

Leeresztett a defektűrő abroncs

2021. május 30., 12:48 Módosítva: 2021.06.05 15:01

Kedves Gumidoktor,

Nemrégiben tulajdonosa lettem egy járműnek, melyen Dunlop defekttűrő gumik vannak, gyári 245/45 R17 méret. Megvétel után több mint 300 kilométert mentem az autóval, mire kíváncsiságból rátettem egy kompresszorra, megdöbbenve láttam, hogy mind a négy jóval a megfelelő nyomás alatt volt, az egyikben alig volt több mint 0,5 bar.

Felfújtam, figyelem azóta, és kalibráltam a a defektszenzorokat, de mégsem vagyok nyugodt, használhatom tovább őket, vagy kuka mind a négy? Semmilyen tünet nincs, nem ráz, nem is ereszt. Egyébként (természetesen...) mindegyik gumi újszerű, 6mm feletti mintázattal, nagyon fájna ha ki kéne dobni őket, de persze első a biztonság.

Köszönöm a válaszát, Üdvözlettel: Egy olvasójuk

Kedves Levélíró,

Ez nehéz kérdés... Mert ki tudja, mióta és mennyit futottak így ezek az abroncsok...? Bele nem lát senki sem a gumiabroncsba, hogy eldöntse, vajon a szerkezet szenvedett-e olyan maradandó károsodást, amely időzített bombává teszi a használatát?

Az a baj a defekttűrő gumikkal és ezért elengedhetetlen a működő TPMS a használatukhoz, mert - még alacsony nyomás esetén is - egészen kulturáltan viselkedik vele normál közlekedésénél az autó, pláne, ha nekünk is új, még nem megszokott járműről van szó. Márpedig a runflat abroncs szerkezete csak korlátozott ideig képes a megfelelőnél kisebb nyomással működni maradandó károsodások nélkül. A sérülések jelei viszont eleinte nem feltétlenül látszanak kívülről.

Egyet meg lehetne tenni, a felniről leszerelve megnézni belülről az abroncsokat, a belső, vékonyabb és ezáltal érzékenyebb légzáró rétegen ugyanis hamarabb jelentkeznek a lapos futás jelei. Ha az intakt, nem látszik rajta semmi, akkor nyugodtabban lehetne rámondani az áment a további használatra. Ha ilyeneket lát, akkor viszont bizonyosan kuka az abroncs: 

unnamed.png
image (1).png

Ezzel meg egyébiránt az a baj, hogy - a perem sérülékenysége miatt - nem javasolt szerelgetni a defekttűrő abroncsokat, de ebben az esetben vélhetően ez a kisebbik kockázat. Mondjuk az is érdekes kérdés, hogy miért volt ilyen kevés levegő a gumikban? Hanyagság csupán, vagy lehet hogy fizikai oka is van (sérülés, porózus felniperem, szelep stb)? Mondjuk azt sem értem, a TPMS-rendszer ebben az esetben miért nem "kiabált"?! Mert 0,5 bar-nál ordítania kellett volna... Hm, sok a kérdőjel...:o/

Üdv, Gumidoki

Nyári gumit a Focusra

2021. május 24., 10:30 Módosítva: 2021.05.31 06:15

Kedves Gumidoktor,

A jelenlegi 215/55 R16 os Continental gumiabroncsokat szeretném lecserélni a 2011/02 es Ford Focus mk3 típusú gépjárműn. Az lenne a kérdésem, hogy érdemes-e lecserélni őket Continental EcoContact 6 205/55 R16 91V méretre vagy maradjak a jelenlegi méretnél. Gyári adatoknál mindkettő mérettípus szerepel, ár tekintetében jelentős a különbség a két méret között ~15 000 Ft/abroncs.

Előre is köszönöm. Üdv,Tomi

Kedves Tomi,

Tudom, hogy a 205/55 jóval olcsóbb, de mindenképpen a gyári méret javasolt itt. Hiába vesz ugyanis jó minőségű, ám átmérőben és terhelhetőségben az autóra túl kicsi gumiabroncsot, nem lesz elégedett vele. Az önkényesen megváltoztatott futómű-geometria miatt instabil, "ideges" viselkedés, rossz iránytartás, diszkomfort-érzet várható.

Amennyiben elégedett volt eddig a Contival , úgy - garantáltan - az EcoContact6 sem fog csalódást okozni önnek. De ez csak abban az esetben lesz így, ha a gyári 215/55 R16 méretben szerelteti fel azt az autójára. A műszaki vizsgán sem nézik - egyre inkább - jó szemmel a nem gyári méretű gumikat, felniket, kerekeket, így viszont efelől is nyugodtan alhat. (o;

Üdv, Gumidoki

2021. május 21., 11:20 Módosítva: 2021.06.05 13:16

Tisztelt Gumidoktor!

Adott egy 2013-as Volvo S60. Jelenlegi téli abroncs méret: 215/50R17 95V XL. Kérdésem az lenne, hogy milyen nyári abroncs méretet javasol? És melyik gyártókét? Megtisztelő válaszát előre is köszönöm.

Üdvözlettel: Bence

Kedves Bence,

Amit ír, az a '13-as S60 gyári méreteinek egyike. Én ezt a dimenziót javasolnám nyárra is. Van ugyan egy másik 17"-os gyári méret ehhez a típushoz, a 235/45 R17, de azt szélesebb és más ET-jű felnihez (8,0Jx17" ET55) ajánlja a Volvo.

Mintázat tekintetében nem tudom, mik a személyes preferenciái? Haladósabb, vagy kényelmes, nyugodt a vezetési stílusa? Hajlandó áldozni a jobb minőségű prémiummárkákra, vagy olcsóbb, de használható alternatívát keres?

Ha sportosabb terméket szeretne a középkategóriából ott a Kumho PS71 Ecsta, a Fulda Sport Control, vagy a Hankook K125 Ventus Prime3 például. Ugyanezen szempont szerint a prémiummezőnyből a Pirelli PZero Nero GT, a Dunlop Sport Maxx RT2, vagy a Michelin Pilor Sport4 lehet befutó. Amennyiben inkább a komfortra utazik, a középmezőnyből a Nexen N'Blue HD Plus, a Toyo Proxes R35A, vagy a Vredestein Ultrac Satin válhat be. Míg a topkategóriából a Conti PremiumContact-ot, a Bridgestone Potenza T005-öt, vagy a Pirelli Cinturato P7C2-t ajánlom figyelmébe!

Üdv, Gumidoki

Kerékcsere után nagyobb sebességnél remeg a kormány

2021. május 9., 09:08 Módosítva: 2021.05.24 10:31

Tisztelt Gumidoktor!

Az autómon kb. 1 hónapja lett átnézve a futómű és a szerelőm szerint jobb oldalon egy kormánymű gömbfej rossz volt, ezt cserélte is és utána szakszerűen elvégezte a futómű helyes beállítását! Ekkor az autómon még a téli kerekek voltak fent, amik alufelnire vannak szerelve. Használtam az autót ezekkel a kerekekkel még kb. 2 hétig és elhatároztam, hogy lassan ideje lecserélni a kerekeimet nyári garnitúrára ami szintén külön alufelnire van szerelve!

Elvittem őket a szerelő-gumis ismerősömnél hogy felszerelés előtt ellenőrizze le a centrírozás helyességét amit meg is tett és közölte velem hogy a gép szerint mind a 4 tökéletes,egyuttal akkor már át is cseréltettem a kerekeimet a nyári garnitúrára és mióta azzal használom az autót azóta autópályán nagyobb sebességnél (Kb. 120-130 km/h) elkezd remegni a kezemben a kormány, de ha lassítok akkor abbahagyja viszont ha felgyorsítok a fent leírt tempóra akkor ismételten elkezdi és sajnos jobban visszagondolva tavaly nyáron is ezzel a problémával küzdöttem! Viszont a téli garnitúrámnál ezzel a hibajelenséggel sosem találkoztam!

Szerelő-gumis ismerőssel beszéltem ő csak annyit mondott nekem hogy mivel a futóművem most már minden szempontból rendben van illetve a kerekek centrírozottsága is ezért maradt az a hibalehetőség hogy vagy a felnim rossz vagy a gumim vagy legrosszabb esetben mindkettő! De jobban belegondolva azt a centrírozó gépnek ki kellene mutatni vagy ezt rosszul gondolom? Szükségem lenne a segítségére hogyan lehetne kiszűrni pontosan mi okozza ezt a hibát mert egy hosszabb úton nagyon bosszantó tud lenni a kormány folyamatos remegése!

Válaszát előre is köszönöm! Tisztelettel: Csaba

Kedves Csaba,

Megértem bosszúságát, nagyon zavaró állandó vibrációk közepette utazni. Sőt, a felfüggesztésnek sem tesz jót hosszú távon... Leírása alapján elég gyanús, hogy a nyári kerékszettjével nem stimmel valami. Sajnos a hagyományos kiegyensúlyozó gép nem mindenható, bizonyos rendellenességeket nem szűr ki. Tanult kollégám szokta mondani, hogy egy téglát is ki lehet centrírozni. (o: Én azt javaslom, hogy ha lehetőség van rá, tegyék fel gépre megint a kerekeket és szemmel is figyeljék meg őket forgatás közben. Sokszor szemmel kiszúrható, ha a felni, a gumi t, vagy éppen azért nem fut szépen a kerék, mert a abroncsperem nem "ült ki" megfelelően a felni peremére. Ha itt kiderül valami turpiság, meg lehet tenni a megfelelő lépéseket. Ha minden rendben, szemre is tökéletesek a kerekek és a centrír is rendben van, mégis fennáll a vibrálás, még van egy lehetőség.

A gép neve Hunter GSP9700. Ez a masinéria ugyanis a tengelyen való forgatás közben egy szintén forgó hengert nyom a kerékhez és több lézeres letapogató-szenzorral figyeli. Így azt is ki tudja szűrni, hogy a gumiabroncs oldalfalának, azaz a szerkezetének a rugalmassága körkörösen azonos-e? Illetve ezen túl javaslatot tud tenni, hogy a gumi felnin történő elforgatásával lehet-e és ha igen, milyen mértékben - optimalizálni az egész kerék forgás közbeni viselkedését. Végül arra vonatkozóan is javaslatot tesz, hogy melyik kerék milyen pozícióba kerüljön fel az autóra ahhoz, hogy a "rendszer" a lehető legfinomabban működjön. Ez egy drága gép, bekerülési költsége sokszorosa egy normál cenrtírozó gépnek. Ezért minden sarki gumisműhelyben nem elérhető sajnos. De tudok olyan gumiszervizt mondani önnek, ha "helyzet van", ahol el tudnak végezni ilyen géppel történő vizsgálatot.

Üdv, Gumidoki

2021. április 29., 14:52 Módosítva: 2021.05.25 19:24
50

Tisztelt Gumidoki!

Elvesztem a gumik rengetegében! Egy 2006-os (XA30) 4x4 meghajtású RAV4-re szeretnék nyári gumit venni. Nem a legolcsóbbat szeretném megvenni, de nem is a 40-60 ezres felső kategóriát.

Legnagyobb részben aszfalton használom, én nem járok vele terepezni. Kérlek ajánlj valamit/valamiket. Jó volna maximum 35 ezerig megállni. Szükségem van nekem erősített gumira? Vagy csak az a lényeg, hogy SUV-ra való legyen?

Üdvözlettel: Ákos

Kedves Ákos!

Nos, van miből válogatni, az kétségtelen. (o:

Sokat segített volna a válaszadásban, ha leszűkítjük a választékot és megírod, hány colos abroncsra vadászol?

Ez ugyanis lehet az XA30 esetében 215/70 R16, 225/65 R17, de akár 235/55 R18 is. (o: Az árakból következtetve valószínűleg a 17"-os méretről van szó. Tudtommal a RAV4 nem igényel XL-es, azaz erősített gumit, elég rá a 102-es terhelési indexű.

Hogy beleférjünk a megjelölt 35 ezres darabárba, de elkerüljük a "felejtős" kategóriát is, ezeket a mintázatokat ajánlom figyelmedbe: Nexen N'Fera Sport SUV, Semperit Comfort-Life 2, Falken Ziex ZE310, Nokian WetProof SUV, Fulda EcoControl SUV.

Nem baj, ha nincs a mintázat elnevezésében ott, hogy SUV, a lényeg, hogy a kiválasztott termék mérete, sebesség- és terhelési indexe az adott autó követelményeinek megfeleljen.

Üdv, Gumidoki

2021. április 15., 14:26 Módosítva: 2021.04.16 10:43
88

Tisztelt Gumidoktor!

Milyen nyári gumit ajánl 380 lóerőre húzott Seat Leon Cupra 4drive típusú autómra? Eddig a gyári Continental Sport Contact gumikkal használtam, de hátha van jobb is. Ezekkel 1,09 G keresztgyorsulást tudott elérni az autó, nyitott lennék többre. Ugyanakkor fontos, hogy esőben is kiválóan teljesítsen a gumi, így a semi slickek kiesnek. Fontos az is, hogy ne legyen túlzott gördülési zaj, az autót 98%-ban normális, hétköznapi módon használom, csak 2%-ban jön elő belőlem ami miatt Cuprát vesz az ember. Olyankor viszont nagyon. Az ár nem különösebben játszik szerepet, a lényeg a céljaimnak legjobban megfelelő gumi kiválasztása.

Nagyon kíváncsi vagyok, mit ajánl, Köszönettel, Péter

Kedves Péter,

Pedig a semi-slickre váltás hoz(hat)na igazán érezhető előnyt a tapadás terén. Nyilván ez az előny száraz és tiszta, valamint nem túl hűvös útfelületen autózható ki. Vizes, hideg, rossz minőségű aszfalton azonnal hátrányba csapna át mindez. Ahogy ön írta, a használat 2%-ban lenne szüksége extra tapadásra, emiatt valóban nincs értelme a többi 98-at "berizikózni".

Azonban egy 380 lóerős autót minden körülmények között uralni kellene, ezért nagyon nem mindegy, milyen minőségű és tudású az a négy tenyérnyi felület, ami az útfelülettel való kapcsolatot biztosítja.

Bár a SportContact6-tal kétségtelenül szintet lépett, de én azt gondolom, hogy a Conti nem a legerősebb ebben a műfajban, közte és a semi-slickek között vannak még lépcsőfokok. Ezek között említem meg a Pirelli P-Zero sc (sportscar), vagy a Michelin Pilot Sport 4s mintázatokat. Én ezekkel próbálkoznék a Conti után, véleményem szerint ők emelkednek ki a mezőnyből. Utánuk már tényleg csak a nagy százalékban pályanapokra javasolt "szinte" versenygumik vannak, mint a Pilot Sport Cup2, illetve Sport Cup 2R, valamint a P-Zero Corsa, illetve a PZero Trofeo R.

Üdv, Gumidoki

Terepképesebb gumit keresek a Subarura

2021. április 11., 10:53 Módosítva: 2021.04.30 19:11

Kedves Gumidoktor!

Feleségem "kutyasétáltató" Subarujára keresek gumit. Nem készülünk terepralin részt venni a kocsival, de az enyhe terepképesség (sáros földút) nem lenne hátrány. A modern szgk. vagy SUV gumik erre szerintem mind alkalmatlanok (4-5 hossz irányú vályú). Nagyon durva terep-profiltól némileg tartok hogy túl zajos lesz... Futásteljesítmény nem számít, évi kb. 10 - 12 000 km-t megy az autó, téli gumi+felni van hozzá pluszban.

Tud valamit ajánlani erre a sajátos felhasználásra? Yokohama Geolandar G015-t nézegetem...ez még árban is éppen beleférne... A profil nem tudom való-e ilyen terep képes személyautóra, vagy ez már túl durva?

Üdv, Csaba

Kedves Csaba,

Egyetértek, a klasszikus személy- és SUV-mintázatok gyakorlatilag kiépített útra készülnek. Hozzáteszem egy Outback a nagy hasmagassága és a fejlett hajtáslánca révén jobban elboldogul enyhébb terepen még ilyen gumikkal is, mint egy normál, kétkerékhajtású személyautó. De értem a törekvését!

Ha látványos terepképesség-javulást akar elérni, akkor bizony olyan mintázatok kell képbe kerüljenek, mint - az ön által is említett - Geolandar G015. A méret eléggé lekorlátozza a lehetőségeket, de ilyen még pl. a Dunlop Grandtek ST1, vagy a GoodYear Wrangler HP All Weather.

Több hirtelen nem is jut eszembe, ami a 215/60 R16-ban kapható, de mindenképpen A/T mintázat lenne ide a legcélszerűbb. Nyilván a másik oldalon zajosabb futás, némileg magasabb fogyasztás s kisebb stabilitás lenne egy ilyen mintázat "hozománya", ezzel tisztában kell lenni.

Tovább fűzve a gondolatot, esetleg B. tervnek egy tagoltabb, keresztmintás négyévszakos személyabroncs is szóba jöhet. De egy A/T lenne a tuti!

Üdv, Gumidoki

2021. március 31., 10:20 Módosítva: 2021.04.22 17:31

Tisztelt Gumidoktor!

Kérdezném, hogy téli gumi mellé fel lehet-e tenni négy évszakos gumit? (2 téli gumi és kettő négy évszakos gumi) Előre is köszönöm a válaszát.

Tisztelettel 

József

Kedves József,

Erre a kérdésre két válasz van.

A hivatalos úgy szól, hogy semmilyen jogszabály nem tiltja ezt a felállást, azaz lehetséges. (A vonatkozó jogszabály: 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről 36. § (5) Gépjárművön, mezőgazdasági vontatón, lassú járművön és pótkocsin az azonos tengelyen lévő kerekekre csak olyan gumiabroncsok szerelhetők, amelyeknek mérete, szerkezete, teherbírása, mintázati jellege (nyári, téli, illetőleg országúti, terep) azonos.)

A technikai szempontú állásfoglalás viszont az, hogy nem szerencsés, hogy a két tengelyen évszaknak megfelelőség szerint más besorolású abroncs legyen. Ennek az a magyarázata, hogy a négyévszakos mintázatnak más a keveréke, a mintázata jóval tagoltabb és ami nem látszik, a szerkezete is valamelyest lágyabb, mint egy nyári abroncsé. Ezek miatt a viselkedése is eltérő a körülmények függvényében, ami instabil járműmozgáshoz, a tengelyek különböző tapadásához vezethet, pláne vizes útfelületen. Elképzelhető, hogy ez az esetek és a használat nagy részében ez nem lesz nem zavaró mértékű, de lehet, hogy pont egy vészfékezés, egy hirtelen manőver közben jön elő, ami akár balesetveszélyes helyzeteket teremthet pillanatok alatt. Ezeket érdemesnek tartom megfontolásra a döntés előtt!

Üdv, Gumidoki

Méretváltás a Jettán

2021. március 26., 12:39 Módosítva: 2021.04.22 17:31

Üdvözlöm!

205/55 R16H helyett szeretnék 17" 7J széles alufelnire nyári abroncsot, 2017-es Vw Jettára (1,4, 125 Le). A kérdésem az lenne, hogy melyik méret lenne a legjobb döntés? 205/50 R17 vagy 215/45R17 vagy 225/45R17?

A táblázatok szerint mind a három méret 2.5 százalékon belül van. Kényelmes, jól vezethető, az autó számára nem túl megterhelő kompromisszumot keresek. Az a fő problémám hogy mindegyik gumis mást mond.

Alufelni egyébként 11 kg/db az abroncsok pedig 8-10 kg/db között mozognak. Köszönöm a segítséget.

Tisztelettel: Szabolcs

Kedves Szabolcs,

Rossz táblázatokat néz! A 2,5% átmérőkülönbség nagyon sok. A differenciának 1%-on belülinek kell lennie, hogy semmiféle negatív hozománya ne legyen a méretváltásnak.

A 205/50 R17 és a 225/45 R17 között kéne választania. Előbbivel lesz legkevésbé érezhető a különbség a 16"-hoz képest, viszont ez drágább méret. utóbbi sportosabb profil, viszont olcsóbb (mert kommerszebb).

Ha úgy van, ahogy írta, azaz az autó számára legkisebb terhelést jelentő, a vezethetőségen legkevésbé érezhető, viszonylagosan komfortos 17"-os méretet keres, akkor a 205/50 a befutó.

Üdv, Gumidoki

2021. március 20., 16:24 Módosítva: 2021.04.02 19:00
131

Tisztelt Gumidoktor!

Autómon - elsősorban esztétikai okokból - a gyári 175/65 R14-es nyári szettet lecseréltem 195/50 R15-re.

A bökkenő csak az, hogy ezt az autót gyárilag kizárólag az elsőként említett szettel szerelték, így gyári nyomásérték csak ahhoz áll rendelkezésre, a nagyobb szetthez nem. Ilyen esetben mi az iránymutatás?

Köszönettel, Gergely

Kedves Gergely,

Először is hadd jegyezzem meg, hogy tökéletesebb váltóméret lett volna ebben az esetben a 185/55 R15, de a 195/50 R15 is elmegy határesetként.

Az viszont dicséretes, hogy a korrekt keréknyomásra is figyelmet fordít!

Természetesen a megfelelő nyomás értékére van iránymutatás ebben az esetben, ami úgy szól, hogy colonkénti felváltásnál 0,2 barral megfejelhető a kisebb, eredeti mérethez gyárilag megadott érték.

Én kiegészítésképpen azt mondom, hogy lehet ez a különbség a hazai utak állapotát figyelembe véve és a kerekek sérülés-állóságát szem előtt tartva +0,3 bar is akár.

Üdv, Gumidoki

2021. március 6., 12:34 Módosítva: 2021.03.22 18:27
758

Kedves Gumidoktor,

kicsit el vagyok veszve a lehetőségek végtelen tárházában: egy 2010-es, 3,0-s, A6 Allroadra keresek nyári gumikat (225/45 R17). Nem akarok (nem tudok) most vagyonokat költeni erre, autópályán viszonylag sokat megyünk vele (Németország felé is), és az se baj, ha erősített falú (a télit nagyon sokszor vertük oda...). Te mit tanácsolnál? Elég nagy a választék, és azt is sejdítem, hogy pár hét múlva mindennek fel fog menni az ára...

Előre is köszi a tanácsodat,

András

Kedves András,

Említett autóra nem megfelelő a 225/45 R17 abroncsméret, ide 225/55 R17 kell. (Lehet, hogy eleddig előbbin futott, azért is a sok sérülés...?). Választék ebben a gyári méretben is van, nem kicsi. Áremelésekre természetesen lehet számítani sajnos.

Egy ilyen nyomatékos és viszonylagosan nehéz, vezetéstámogató elektronikákkal és okos összkerékhajtással felvértezett autóra nem tennék felső középkategóriánál alacsonyabbra pozicionált abroncsot.

Szerintem ott kezdődik az alkalmas gumik sora, hogy pl. Toyo Proxes CF2, vagy T1 Sport, esetleg Vredestein Ultrac Satin. Persze innen még van felfelé: Hankook K125 Ventus Prime3, Pirelli P7 Cinturato, Bridgestone T005, Dunlop SP Sport Maxx, vagy éppen Continental PremiumContact6. Egyik sem fog csalódást okozni.

Üdv, Gumidoki

Nagyobb a nyomás az előírtnál

2021. február 28., 13:51 Módosítva: 2021.03.13 17:25

Tisztelt Gumidoki,

2010-es Toyota Aurisom van 2.2 dcat, 17-es felni, 225/45- ös gumik. A matrica szerint a gyártó ajánlása elől 2,5 bar, hátul 2,2.

A gumis műhelyek 2,4 vagy 2,5 barra fújják rendszeresen, hátul is, azt mondják a 2,2 kevés. Olvastam az ön egyik cikkében, hogy mindig a gyártói ajánlás az iránymutató. Akkor most melyik a jó?

Válaszát előre is köszönöm, Karcsi.

Kedves Karcsi,

Természetesen az autógyártói előírás a követendő továbbra is guminyomás tekintetében. Két megjegyzés csak ezzel kapcsolatosan.

Egyrészt bevett gyakorlat, hogy a téli abroncsoknál 0,2 barral többet fújnak az abroncsokba, ami nem igazán okoz semminemű problémát, viszont, ha lecsökken mínusz 10 fokra a hőmérséklet, akkor sem süllyed le vészesen a guminyomás. Régebben több abroncsgyártó konkrét ajánlása volt ez.

Másrészt ez a kelleténél kicsit nagyobb, de még tényleg semmi gondot nem okozó különbség sokszor megvédi a gumit/felnit a hazai nem túl minőségi utakon a kátyúk, csatornafedelek elleni harcban. Végül összességében az előírtnál nagyobb nyomásnak sokkal kevesebb a negatív hozománya általában, mint az annál kisebbnek.

Üdv, Gumidoki

2021. február 16., 13:55 Módosítva: 2021.03.05 10:50
394

Tisztelt Gumidoktor!

Skoda Octavia III személygépkocsin használok egy minden biztonsági szempontból kiváló nyári abroncs garnitúrát (Goodyear Efficientgrip Performance 91V 205/55/16). Szárazon, vízen egyaránt kitűnő, de számomra nem élvezetes vele az utazás. Nem komfortos. Olyan rideg érzést közvetít ami engem zavar. Talán túl sportos.

Nem jó példa a télihez hasonlítani de a Dunlop Winter Sport 5-el amit télen használok szinte egész évben szívesen közlekednék. Azt annyira szeretem. Tudna-e ajánlani egy hasonlóan jó paraméterekkel rendelkező nyári abroncsot ami komfortosabb, kellemesebb utazási élményt nyújt a mostaninál. Vagy fogadjam el, hogy ez ilyen. Viszont cserébe teljes biztonságot nyújt, mert ezek a kiváló paraméterek ilyen jellegű "keménységgel" párosulnak minden esetben.

Köszönettel.Barna

Kedves Barna,

A téli abroncsok keverékének puhább karakterisztikáját, szerkezetének rugalmasságát eleve nem lehet összehasonlítani a nyári abroncsokéval.

A másik oldalon pedig úgy van kicsit, ahogy írta, a "penge" tulajdonságok és viselkedés együtt járnak az abroncs relatív "sprődségével". Persze az EfficientGrip Performance eleve sportosabb "hangolású" abroncs, így lehet találni nála komfortosabb nyári gumit, csak azzal lehet, hogy nem lesz olyan precíz a kormányzás és iránytartás, illetve rövid a fékút, mint ahogy megszokta Ennek ellenére meg lehet próbálkozni egy ilyennel, mert természetesen a puhább, eco-abroncsok is tudják a biztonsági előírásokat, de érezhető azért a különbség, pláne egy tapasztalt sofőrt feltételezve.

Üdv, Gumidoki

2021. február 8., 11:31 Módosítva: 2021.02.19 10:10
561

Kedves Gumidoktor!

Tanácsát szeretném kérni. Az autóm egy 2008-as Mercedes CLK280, és elgondolkodtam a 4 évszakos abroncson. Évi kevesebb, mint 10 000 km-t megyek és a teleink sem olyan zordak mint régen. Azt hallottam az ilyen típusú gumikat inkább csak a kisebb autókra ajánlják. Az enyém viszont relatíve nagyobb teljesítményű (231Le) és hátsókerekes.

Ön szerint illene az autóra ilyen abroncs? Természetesen csak a legjobb mintázatokban gondolkodok a neves gyártóktól.

Köszönettel, Martin

Kedves Martin,

Helytállóak az információi. Így a szűk keresztmetszet esetünkben az autó maga. Egy 231 lóerős, hátsókerék-meghajtású autó nem feltétlenül ideális alany a négyévszakos gumikhoz.

A helyzetet tovább nehezíti, hogy ez a modell többnyire nagyobb, ráadásul kétszéles (elöl-hátul eltérő méretű) kerekekkel van felszerelve.

Arról sem ír, hogy ez a közel 10 000 km hogyan kerül bele az autóba, van-e benne autópályázás is? Vagy netán hegyes-völgyes lakókörnyezet, pl. Budai hegyek, ilyesmi?...

Ám igazából mindezektől függetlenül ez az az eset, amikor én nem javasolnám a négyévszakos mintázatra váltást. Nyilván a végső döntést ön hozza meg, de mindenkinek jobb, ha egy ilyen méretű, tömegű és teljesítményű autó alatt mindig az évszaknak leginkább megfelelő abroncsok vannak.

Üdv, Gumidoki

2021. január 27., 09:34 Módosítva: 2021.02.21 08:45
323

Tisztelt Gumidoktor!

Nemrég vásároltam egy 4 éves BMW 225xe-t. Az autón még jó állapotúak a gyárilag szerelt defekttűrő abroncsok, de jövőre, 5 éves korában szeretném cserélni a nyári és téli garnitúrát is. Mivel korábban, az előző autómon jó tapasztalataim voltak a Michelin Crossclimate+ 4 évszakos gumival az lenne a kérdésem, hogy ilyen normál (nem defekttűrő) gumiabroncsra cserélhetem-e a mostani gumikat?

Pótkeréknek a hibridrendszer helyigénye miatt nincs hely, de egy defektjavítókészletet beszereznék defekt esetére.

Előre is köszönöm válaszát, Jáksó Pál

Kedves Pál,

Olyan autóra, amelynek a futóműve, fékrendszere a merev szerkezetű és a hagyományosnál jóval nehezebb defekttűrő abroncsra van optimalizálva, negatív következmények nélkül sajnos nem szerelhet fel nem defekttűrő gumit.

Rendszeres tapasztalat ilyen esetekben a - sokszor ijesztő mértékű - instabilitás; a fékút megnő, az autó úszik, kígyózik az úton, fura vibrációk jelentkezhetnek. Arról nem beszélve, hogy ez a felállás nem műszaki vizsga kompatibilis. Egyszóval nem javaslom a nem defekttűrő abroncsok használatát ezen az autón.

A jó hír az, hogy létezik defekttűrő négyévszakos mintázat a 225xe méretében, a GoodYear Vector4seasons "személyében". A Pirellinek is van ugyan P7 Cinturato AS mintázata 225/45 R18-ban defekttűrő kivitelben, de az inkább az USA piac igényei szerint készült allseason abroncs, nem az európai elvárásoknak megfelelő, 'igazi' négyévszakos.

Üdv, Gumidoki

2021. január 9., 13:19 Módosítva: 2021.01.26 06:22
78

Kedves Gumidoktor,

Toyota Hilux 2.8d (2020 évjárat) keresek olyan gumit, amit terepen és télen is használhatok. Nyáron használnám a gyári gumikat, ám télen amikor több terepezés (vadászat) van kilátásban, akkor felraknék egy olyan szettet, ami ennek megfelel, ám hétköznapi használatra is komfortos.

Sejtem, hogy mindenes gumi nincs, de az Ön tapasztalata hátha eredményez valamilyen köztes megoldást. Felniben (mivel fog kapni) egy használt 15" 6x139,7 gondoltam, kérem ajánljon erre valamit ésszerű áron.

Segítségét megköszönve üdvözlettel: Gábor

Kedves Gábor,

Az ön által körvonalazott felhasználásra valamelyik A/T-s gumi lehet jó megoldás. Ezek hóban is elboldogulnak, kiépített úton is működnek, de közepes terepviszonyok között még nem érik el tudásuk határait. Viszont az új Hilux információim szerint 17"-os kerékkel jön ki, nem is javasol rá a Toyota kisebb átmérőt. Ezek szerint az elképzelt 15" nem nagyon játszik itt... A gyári abroncsméret a 265/65 R17.

Ebben a méretben ajánlom figyelmébe a Toyo Open Country AT+, a Bridgestone D693 A/T Dueler, a GoodYear Wrangler AT Adventure, vagy a Pirelli Scorpion AT Plus, a Cooper Discoverer AT3, esetleg a BF Goodrich All Terrain T/A K02 mintázatokat . Nagyjából ársorrendben írtam a mintázatokat, ami nem jelent feltétlenül minőségi sorrendet is, de ezeket általában megelégedéssel használják az önéhez hasonló célokra.

Üdv, Gumidoki

Szükséges-e a C-s gumi a Doblóra?

2021. január 1., 14:59 Módosítva: 2021.02.10 16:46

Tisztelt Gumidoktor!

A kérdésem egy 2019-es Fiat Doblo Panorama 1.4 T-jet 7 személyes autóval kapcsolatos. Gyárilag 195/60 R16C gumival szerelték és a kezelési útmutatóban is, csak ez a méretű és tipusú abroncs van feltüntetve (sajnos).

Személy szerint feleslegesnek tartom a kistehergumit, mivel személyautóként van levizsgáztatva. Ön szerint megfelelő lenne rá egy 195/60 R16 89-es terhelési indexű személyautógumi?

Illetve a másik alternatíva amin gondolkodok a 205/55 R16-os méret ami, már nagyobb 91-es jelölésű teherbírás szempontjából. Ugyanakkor nem ritka ebből a méretből az XL-es jelölésű sem. Az alább felsorolt gumikból jóval nagyobb a választék mint a C jelölésűekből, nem utolsó sorban olcsóbbak is. Gondolom fogyasztás szempontjából is gazdaságosabb a személyautógumi mint egy kisteher?

A fentebb felsorolt méretekből Ön melyiket ajánlaná, ami műszakilag és biztonság szempontjából is megfelel? A válaszát előre is köszönöm!

Üdvözlettel: Zsolt

Kedves Zsolt,

Abszolút értem és megértem, sőt sok pontban el is fogadom az érveit! Egy dolog számít szempontunkból, nevezetesen az, hogy a Fiat milyen gumiabroncsot specifikál ehhez a típusához.

Ha a C-s mellett XL-es, azaz növelt terhelhetőségű személyabroncs is mehet rá, akkor nincs miről beszélni.

Ha csak C-s akkor viszont sajnos hiábavaló az eszmefuttatása, legálisan csak C-s, azaz kisteher gumival futhat az autó. Én attól tartok, hogy a 7-személyessége miatt utóbbi az igaz. De, hogy tisztán lásson az ügyben, kérje ki egy Fiat-szakszerviz álláspontját az ügyben! A hatóság is ezt tenné vitás ügyben.

Üdv, Gumidoki

2020. december 24., 12:20 Módosítva: 2021.01.29 06:16
753

Kedves Autódoki!

Meglepő helyzetbe kerültem a minap egy gumis műhelyben. A történetem ott kezdődik, hogy a 2008-as B9 Berlingomon elkopott a téli gumim és a rajta lévő méret szerint meg is rendeltem az új gumikat. Boldogan vittem időpontra szereltetni a kerekeket, de itt történt a bibi.

A szerelő megnézte az adattáblát (205/65R15) és az új gumik méretét (195/65R15), majd közölte, hogy akkor Ő nem rakja fel. A magyarázat: kisebb gumit nem rak fel, mint amit ír az adattábla.

Közben körbenéztem a neten és hozza ezt a méretet is a típusra. Most vajon kinek van igaza? Megtisztelő válaszát előre is köszönöm.

Üdvözlettel, Atis77

Kedves Atis77,

Az a méret a mérvadó, ami a konkrét autó specifikációjában megtalálható. Ezt elvileg az autón lévő adattábla tükrözi, mutatja.

Hiába szerepel a típushoz egyébként a másik méret is, ha a konkrét autót nem azzal szerelték, jogosan utasítja el a gumis a felgumizást. Nagyon sokszor van/lehet ebből probléma, a defekttűrő gumi helyett nem azt szeretne az ügyfél, vagy éppen fordítva.

A kisteher, vagy más néven C-s abroncs helyett ugyanolyan méretű, de személyabroncsot. Az a legkisebb probléma, hogy izgulhatunk, műszaki vizsgán átmegy-e azzal az autó. Sokkal nagyobb gond a biztonság, ami a terhelhetőséggel, kezelhetőséggel, irányíthatósággal és így az abroncsmérettel és -kivitellel szoros összefüggésben van.

A konkrét autó, a '08-as Berlingo valóban gurult ki a gyárból 195/65 R15 és 205/65 R15 méretű gumikkal is. De lássuk be, a két méret átmérője és terhelhetősége nagyon nem ugyanaz, azaz nincs közöttük - elvileg - átjárás.

Abból meg nem szabad kiindulni sajnos, hogy milyen méretű gumival vettük használtan az autót, magyar módra sokszor az ár dönt a abroncsméretről, nem az adattábla. Nem egyszerű az eset.

Üdv, Gumidoki

Szitál az Avensis

2020. december 22., 17:05 Módosítva: 2021.01.01 15:00

Tisztelt Gumidoktor!

A gyárból ezen kigördült T25 Avensisen lévő Toyota alufelnim enyhén szitál 80 és 140 km/h között. Volt görgőzésen, idén tavasszal kapott új gumit, de azzal is megmaradt a jelenség bár kevésbé érezhetően. Téli, acéltárcsás garnitúra nem szitál.

Mindig megbízható helyen cserélték a kerekeket (márkaszerviz) és nem találtak semmit centrírozáskor. Tud ajánlani szakműhelyt Budapesten (dél) ahol van rutin és géppark a hasonló jelenségek megszüntetésére?

Várom szíves válaszát. Üdvözlettel: Attila

Kedves Attila,

Ezt a jelenséget vizsgálni, illetve annak okát megtalálni leghatékonyabban egy amerikai géppel, a Hunter GSP9700-zal lehet. Ilyen masinéria több helyen is elérhető Budapesten, de vidéken is.

A fővárosban kettőt biztosan tudok; egyik az Abroncs Kereskedőház Mexikói úti telephelyén, a másik a Gumi-Profi Csilaghegyi úti műhelyében üzemel.

Mivel a procedúra nem öt perc, ezért telefonon érdemes bejelentkezni, egyeztetni a személyes látogatás előtt!

Üdv, Gumidoki

2020. december 20., 10:54 Módosítva: 2021.01.11 06:16
683

Kedves Gumidoktor!

Volvo XC40-es (235/55 R18 V abroncs van jelenleg rajta) autóra szeretnék télre abroncsot választani. Létezik akár négyévszakos gumiban is olyan, ami nem horribilis árú, de jó és biztonságos abroncs? Ha nem, akkor téligumiba mit tudna javasolni?

Köszönöm: Balázs

Kedves Balázs,

Többé kevésbé a gumiabroncs árszintje összefüggést mutat a minőségével és "tudásával", mint ahogy minden más területre is általánosan igaz ez. De persze jó termékeket is ki lehet fogni egész kellemes áron, ugyanakkor láttam már túlárazott budget terméket is.

Általában akkor lehet viszonylagosan alacsony áron jó gumit venni, amikor egy nem olyan neves gyártó jól sikerült termékéről van szó. Pl. ebben a tekintetben a négyévszakos gumi között kiemelném az Apollo, vagy a Nexen vonatkozó mintázatait.

Ezek - szerintem - többet tudnak, mint amennyibe kerülnek, vagy ha úgy tetszik, vannak sokkal drágább, de szerényebb tudású termékek ezeknél. Azt azonban a vásárlás előtt érdemes egyértelműen tisztázni, hogy az adott felhasználási körülményekhez passzol-e egy négyévszakos abroncs, mert a kérdése alapján érzek némi zavart az erőben... :o)

Üdv, Gumidoki

2020. december 15., 11:52 Módosítva: 2020.12.20 14:10
107

Tisztelt Gumidoki!

Nem először találkozom azzal a problémával és olvastam is róla, hogy a többlengőkaros futóműveknél -  főleg kombi karosszériával - nagy odafigyelést igényel a gumik kopása, megelőzendő a fűrészfogas kopás.

Volt már Honda Accordom 225/45 R17 Hankook K125 gumival, ami produkálta ezt a hibajelenséget, csere lett a vége azonos méretű Bridgestone Turanza T001 gumira, de erre már figyeltem és 3000 kilométerenként cseréltem az első hátsó tengelyek között, így nem jelent meg a hiba.

Most jelenleg van egy Mazda 6 SW kombim 225/45 R19 Bridgestone Turanza T005A gumikkal, aminél szintén érződik ez a kopás jelenség, a rezgés a sebesség emelésével erősödik. Ezek a gumik ugyanazon a tengelyen már futottak 1 évet és 10 000 km-t, amikor hozzám került az autó és azóta szintén cserélem a tengelyeken 3000 km-enként, nem romlik, de viszont nem is javul a hibajelenség.

Olvastam a “Valóban mindegy a forgásirány?“ című bejegyzését és ekkor merült fel bennem, hogy ha a forgásirányt megváltoztatom a gumikon, akkor elérhető, hogy csökkenjen vagy megszűnjön a jelenség? Megtehető ez anélkül, hogy károsodna a gumi és veszélyes lenne a közlekedés? Vagy milyen javaslata lenne a megoldásra?

Köszönettel: Péter

Kedves Péter,

Igen, napjaink modern autóinál elég nagy probléma a fűrészfogas kopás, ami sok összetevő "együttműködésére" vezethető vissza. Sajnos ezek között több olyan van, amire a használónak nincs ráhatása, hiszen a futómű kialakítása, beállítása, a jármű sajátosságai adottak.

Lehet "játszani" a nyomással, a pozíció-cserével, amelyekkel sokszor megelőzhető, de legalábbis jócskán elodázható a rendellenes kopáskép kialakulása.

A szokásos tengelyenkénti cserén kívül valóban megoldás lehet a forgásirány - akár időleges - megváltoztatása (nyilván nem forgásirányos kialakítású abroncsnál, mert ott ez nem járható út).

Vesztenivalója nincs, egy próbát mindenképpen megér a dolog. Biztonsági kockázat nincs, viszont hátha javul általa a helyzet. Végül hadd jegyezzem meg, hogy a tapasztalatok szerint a 3000 km-enkénti csere indokolatlanul szűk intervallum, általában a 6-8000-kénti csere működőképes.

Üdv, Gumidoki

2020. december 2., 11:17 Módosítva: 2020.12.16 06:44

Tisztelt Gumidoktor!

Téli gumi vásárlás előtt állok. Mivel csak defektjavító készlet van a Seat Alhambrában, célszerű lenne defekt észlelése esetén nem azonnali megállást (főleg nem az autópálya leállósávjában) igénylő gumikat beszereznem.

A kétféle, azaz a defekttűrő és az öntömítő változatok közül nem tudom, hogy melyikért érdemes pénzt áldozni. Amennyiben van ezekkel kapcsolatban tapasztalata, örülnék, ha megosztaná velem.

Üdvözlettel, Németh Gyula

Kedves Gyula,

Több dolog is eszembe jutott sorait olvasva. Egyrészt az, hogy erre az autóra a defekttűrő (sst, rsc, runflat, stb.) abroncs egyáltalán nem ajánlott, annak merev szerkezete, jóval nagyobb tömege agyoncsapná a komfortot, a kezelhetőséget és nem utolsósorban a felfüggesztést rövid idő alatt. Ha plusz biztonságra törekszik, egyedül az ön által "öntömítőként" aposztrofált abroncs jöhet itt szóba. Ezek teljesen hagyományos szerkezetű gumiabroncsok, de a belső felületükre, a légzáróra nagyjából válltól vállig egy zselészerű anyag van felhordva, amely a szúrt sérülések nyomán bekövetkező légvesztést próbálja egész hatékonyan megakadályozni. A jobb érthetőség végett mutatok egy képet a dologról: 

image.png

Ennek a technológiának gyártótól függően más a neve: a Pirellinél 'seal inside', a Continál 'conti seal', a Hankooknál 'seal guard' stb-stb. névvel illetik. Érdemes tudni, hogy nem nyújt 100%-os védelmet. Az oldalfalon történő sérülésnél ugyanis mit sem ér, illetve a futófelületen áthatoló szúrásnál is sok minden függ a sérülés méretén, irányultságán. De sokkalta jobb természetesen, mint a semmi. Szóval ez egy jó irány, támogatom!

Mindezeken kívül - ha hosszabb távokat megy az autó - érdemes esetleg egy pótkereket/mankókereket beszerezni hozzá, ha már bekövetkezik a baj és önt ez megnyugtatja. Végül tapasztalatból mondom, ha valaki karbantartott, megfelelő nyomáson használt, nem elkopott abroncsokon gurul, kisebb az esélye a defektnek. Aminek kockázata azonban sajna sohasem redukálható nullára. Mint ahogy a defekttűrő technológiánál sem, csak az légvesztés után ad még - bizonyos határok között - némi mobilitást használójának.

Üdv, Gumidoki