2019. október 16., 09:25 Módosítva: 2019.10.28 17:12
333

Tisztelt Gumidoktor!

Családom 2016-ban vásárolt újonnan egy Ford Ranger típusú gépjárművet, melyen gyárilag Goodyear gumiabroncsok voltak felszerelve. A gépjárműben jelenleg mindösszesen 47 520 km van, azzal a megjegyzéssel hogy télen a fent említett gumiabroncsokat (négy évszakos) egy téli gumi garnitúrára cseréljük (külön felnire szerelve) a jobb tapadás érdekében. Sajnos ennek ellenére a Goodyear gumiabroncsok felülete erősen töredezetté vált (mind a négy).

Felvettük a kapcsolatot az illetékes márkakereskedéssel, akik a Goodyear Dunlop Hungary-nek továbbították reklamációnkat. Álláspontjuk szerint a gumiabroncs állapota nincs összefüggésben a gyártással, továbbá véleményük szerint a reklamált kopáskép az üzemeltetési kondíciók és a használat egyéb körülményei miatt jöhetett létre. Érdeklődni szeretnék, hogy érdemes-e ebben az ügyben további lépéseket tenni vagy engedjük el magunk mellett a történetet?

Válaszát előre is köszönöm! Üdvözlettel: Richárd

Kedves Richárd,

Az alapvetően terepre szánt és tradicionális M+S jellel ellátott abroncsok túlnyomórészt aszfalton használva bizony mutathat rendellenes töredezettséget. Erre a kelleténél kisebb nyomás és a használat módja nagyban rá tud még segíteni.

Nem tudom, hogy ebben a konkrét esetben erről van-e szó, mert sok részletet nem írt le például az érintett mintázat nevét, a méretet, a töredezés jellegét, mértékét stb-stb. A gyártó véleményét tudomásul kell venni, de nem kell vele feltétlenül egyet érteni.

Ha ön úgy gondolja, hogy gyártási- vagy anyaghibából adódó a rendellenesség, akkor lehet továbbmenni az üggyel. Magánszemélyként a fogyasztóvédelem, cégként a peres út a következő lépcső. Független abroncsszakértőt is be lehet vonni, ami nyilván plusz költségekkel jár. Fontolja meg, érdemes-e az eset a feljebb vitelhez és ha úgy ítéli meg, hogy igen, akkor lépje meg! 

Üdv, Gumidoki

2019. október 14., 13:56 Módosítva: 2019.10.18 17:11

Kedves Gumidoki!

Jelenleg egy Opel Astra H-m van, aminek a felni lyukkiosztása 5*110. Egy Opel Combót rendeltem, aminek - tudomásom szerint - 5*108-as a lyukkiosztása.

Az a kérdésem, hogy az Astrán jelenleg használt téli kerekeimet (lemezfelni) fel tudom-e majd tenni a Combóra, vagy sem. Tudom, hogy 2 mm az "sok", de az Astra H-hoz is látok az interneten olyat, hogy ajánlanak ugyanahhoz a típushoz (évjárat, motor stb.) 5*110-es és 5*112-es felnit is, mintha mind a kettő méret jó lenne hozzá.

Köszönettel: Rimaszombati Károly

Kedves Károly,

Tervének kivitelezésére nincs sajnos lehetőség. Azért nem, mert alufelninél még csak-csak át lehet hidalni ilyen mértékű méretkülönbséget excenteres csavarokkal, de lemezfelninél ez nem működik.

Az excenteres megoldást egyénként én eleve nem érzem "atombiztosnak", bár kétségtelen, hogy sokan gond nélkül használják. A H-Astra pedig kétféle kerékaggyal készült anno, 4x100x56,5, illetve 5x110x65 (ilyen az öné). 5x112-es körosztóról én Astra esetében nem hallottam még. Végül valóban, az aktuális, PSA-alapokon épült Combo 5x108x65-ös kerékaggyal rendelkezik.

Üdv, Gumidoki

2019. október 9., 11:30 Módosítva: 2019.10.17 07:39

Üdvözlöm!

Segítségét szeretném kérni gumi választás ügyében. Van egy 1993-as Suzuki Swiftem, ami szlalom versenyekre készül. R13 5,5" széles felni van rajt és 175/60 vagy 175/50-es gumi méretet szeretnék a hosszú váltó áttétel miatt.

A 175/50-es kategóriában a Nankang NS2R gumit néztem, ezzel kapcsolatban mi a véleménye, mennyire jó a tapadása száraz úton? A másik kiszemeltem a Yokohama A539. Ön melyiket ajánlaná vagy esetleg tudna jobbat vagy a 175/60 méretből válasszak más fajtát? Segítségét előre is köszönöm.

Tisztelettel: Tamás

Kedves Tamás,

A 175/50 R13 jobb méret választék szempontjából. A Yokohama széles körben használt semi.slick, sokan szeretik, van vele tapasztalat. A Nankang-gal kevésbé, de szerintem az is jó választás lehet a célra, bár van egy újabb, keményebb verziója, a Sportnex AR-1, ami még hatékonyabbnak ígérkezik.

De ha már itt tartunk a Yokohamának is van egy A048R-je, bár az tudomásom szerint nem E-jeles, tehát nem biztos, hogy itt jó lehet. Nem tudom, mik a szabályok... Ha a 13"-os méret nem annyira kötött, akkor említem még a Toyo Proxes R888R, Avon ZZR, Kumho Ecsta V70A mintázatokat is. Van tehát miből választani.

Üdv, Gumidoki

2019. szeptember 25., 11:22 Módosítva: 2019.10.09 17:39
81

Tisztelt Gumidoktor!

Az autómon Goodyear Duragrip típusú gumi van. A két szélén és a közepén a vastagabb vízelvezető árkok között vannak kesenyebb kb fele olyan mély árkok, amik mostanra elkoptak. (nem rendellenes kopásra gondolok, hanem a gumi rendes normál kopására) Viszont a rendes profilmélység még kb 5 mm. Mi szerepe van ezekenek az árkoknak, és kell e valami problémára számítanom, most hogy ott elvileg "sima" lett a gumi?

Köszönettel: Schimpf Tamás

Kedves Tamás,

Ha valóban egyenletes kopással jutott el az abroncs ebbe az állapotába, akkor nincs miért aggódnia! Ezeknek az apróbb, lamella-szerű, mintablokk tagoló elemeknek nincs olyan jelentős szerepük az abroncs össz-tudásában, aminek az eltűnése gondot okozna.

Ha változott is közben valamelyest valami az abroncs teljesítményében a kopással, ahhoz a sofőr, azaz ön is fokozatosan hozzászokott. Egyébként pedig a gyártók tudnak trükközni azzal, hogy a mintázat egyes - használattal, kopással "eltűnő" - elemeinek segítségével termékük új korában jobb értékeket tud felmutatni ---> lásd EU-abroncscímke.

De tényleg nincs ok aggodalomra, csak a tapadó felülete lett nagyobb az abroncsnak úgy, hogy közben a fő, hosszanti vízkivezető csatornák is megmaradtak. A zaj- és komfortszintje ha változott is kicsit a mintázatnak, ahhoz hozzászokott és valószínűleg nem zavaró. 

Üdv, Gumidoki

Keskenyebb téligumi - szabályos?

2019. szeptember 13., 08:47 Módosítva: 2019.09.27 09:11

Tisztelt Gumidoktor!

Mercedes W211 270CDI aut. (2002-es évjárat) tulajdonosként téli gumiabroncs csere előtt állok.

A nyári és téli gumiabroncs is jelenleg 225/55 R16 méretű. Az autó kézikönyve szerint ezzel a motorral ez a legkisebb méret.

Elgondolkodtam azon, hogy a téli gumiabroncsnál váltanék 205/60 R16-ra. Ez jó váltóméret, de felszerelhetem az autóra, ha a kézikönyvben nem szerepel a méret?

Köszönöm, üdv: GG

Kedves GG,

Jó a felvetés!

Ami a 205/60 R16 mellett szól:

  • - megfelelő váltóméret, azaz az átmérője az autóhoz megfelelő
  • - valamelyest olcsóbb
  • - nagyobb a választék
  • - komfortosabb 
  • - télen, hóban
  • - latyakban jobb trakció.

Ami ellene:

  • - kisebb a terhelhetősége
  • - nem gyári méret, így hatóságilag (műszaki vizsga, NKH-s ellenőrzés) kifogásolható
  • - a gyári, 7,5" széles felni nem ideális hozzá, de még éppen megfelelő.

Ha úgy dönt, hogy megkockáztatja az ellenérvek ellenére a 205/60-at, akkor mindenképpen XL-es, azaz 96-os terhelési indexűt vegyen belőle, azzal normál használat mellett műszakilag nem igazán lesz gondja.

Üdv, Gumidoki

Nyárigumi Audi A4-re

2019. augusztus 27., 07:24 Módosítva: 2019.09.15 07:18

Tisztelt Gumidoktor!

Egy 2014-es 3.0 quattro Audi A4-em van, amire 245/45 R17-es nyárigumikat szeretnék. Egy gumis ismerősöm az Apollo Aspire XP-t ajánlotta. Önnek mi erről a gumiról a véleménye, esetleg tapasztalata?

Válaszát előre is köszönöm!

Gábor

Kedves Gábor!

Azt gondolom, hogy a Vredestein évtizedes tapasztalatainak birtokában az Apollo mostanság igen jó termékekkel támadja a gumispiacot. Ráadásul a jó minőség remek árszinttel párosul. Ez igaz a nagyobb teljesítményű szegmensre is. Én ezért azt mondom, hogy ha nem akar gyári, homológ abroncsokra áldozni (A0 jelölésű, amilyen az Apollonak nincs), amivel a legoptimálisabban működne és maradéktalanul kiautózható lenne a jármű, akkor igen, lehet az Apollo is akár megfelelő választás az ön számára.

Üdv,Gumidoki

Egyből dobom a gyári új felnit, mi legyen helyette?

2019. augusztus 12., 16:15 Módosítva: 2019.08.27 20:50

Tisztelt Gumidoktor!

Toyota Corolla Touring Sport 2.0 Hybrid (180 LE) vásárlását tervezem. Az általam kiválasztott Executive VIP típus 18-as alufelnivel kapható, amit biztosan nem fogok megtartani. A motortípus megjelölése nélkül a magyar prospektus szerint 16, 17 és 18-as felni is választható a TS-hez, felszereltségi szintekhez igazodva. Kérdés, hogy 18-as felni kiesése után a nagyobb teljesítményű TS-hez a 16 vagy 17-es kerék lenne ideálisabb? (Magyar és szlovák honlapon még nincs konfigurációs lehetőség, német és osztrák honlapon a 180 LE-s modellhez mindhárom felni választható, felszereltségtől függően.)

Évente kb. 17e km-t vezetek, a kényelmet és a fogyasztást előnyben részesítem a kerék küllemével szemben, több – magyar és külföldi – cikket olvastam a felni kiválasztásával kapcsolatban, ennek ellenére teljesítmény / felni (16vs17) kérdésben bizonytalan vagyok, véleményt kérnék öntől.

Köszönettel: Gergely

Kedves Gergely!

Ez a típus nagyon új, aktuálisan váltja a kifutó Auris Touring Sportot, azon számos változtatást eszközölve. Én pedig egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy a fékek miatt az új, erősebbik hibridhajtáshoz alkalmazható-e a 16"-os kerék... Azt tudom javasolni, hogy érdeklődjön a Toyota-márkakereskedőnél, hogy mi a legkisebb, erre a konkrét hajtáslánccal rendelkező típusra felszerelhető kerék. A válaszuk dönti el a kérdést majd. A 17"-ban biztos vagyok, de talán a 16" is még felszerelhető, de ezt mondják meg a toyotások! (o;

Üdv, Gumidoki

2019. augusztus 10., 07:00 Módosítva: 2019.08.26 17:34
157

Tisztelt Gumidoktor!

Autóm (Ford Mondeo, 1,6 Scti) 2014-ben gyárilag szerelt Goodyear EfficientGrip nyári gumikkal érkezett. (215/55 R16) Most mintegy 60 ezer km van a gumikban, melyek mintázata alapvetően rendben van. Viszont a középső 3 futóél közül a szélsőn mind a 4 abroncs esetén megjelent egy olyan hosszanti minta, mintha az abroncs ott két félből lenne összeragasztva (nem egyenes a vonal, hanem enyhén cakkos - sajnos kép itt nem csatolható).

A kopásjelzőket még messze nem éri el a kopás, de érzetre az autó csúszásra hajlamosabb és hangosabb, mint kellene. A gumis szerint ez normális, de nem nyugtatott meg... Valóban így van?

(Mivel céges autó, így csak indoklással cserélhető a gumigarnitúra, de én sem cserélném, ha nem indokolt.)

Köszönöm a segítségét!

Kedves Levélíró!

Ha sejtésem igaz, akkor önnek az abroncs antisztatikus betétje szúrt szemet, amely a gumi elektromos feltöltődését hivatott megakadályozni és a futófelület anyagába van integrálva. Ez a betét használat során és némi kopás után sokszor szembetűnik, mert színében és anyagában eltér a környező keveréktől. Lehet, hogy nem egy folytonos csík ez, hanem kicsit cikkcakkos, ahogy ön is leírja. Bár az nem GoodYear-mintázat, de olyasmi, mint a csatolt képen látható. Ez nem hiba, hanem egy plusz "fícsör", amit néhány neves abroncsgyártó alkalmaz csak.

antistatic insert

Ha viszont nagyon nem ilyen, amit lát és nem nyugtatja meg a válaszom, kérje a GoodYear szakértőjének hivatalos állásfoglalását az ügyben!

Üdv,Gumidoki

Megette a Mercim a gumi szélét

2019. augusztus 5., 11:23 Módosítva: 2019.08.16 06:15

Üdv Doki!

Van egy 2017-es, családi autóként használt Mercedes V 220-as buszom (W447) 22e km-rel. Szép egyenesen fut, neutrálisan viselkedik gyorsításkor és vészfékezéskor is, de a bal első gumi külső széle kb. 5 centi szélességben erősen kopott, egy 2 centis darabon már slick, eltűntek a kifutó árkok. Olyan, mintha a külső élén futna a kerék. A gumi belső éle és a másik három kerék tökéletes.

A Goodyear Eagle F1 gumik csak fél évvel idősebbek az autónál és vételkor (10e km-rel ezelőtt) nem látszott rajtuk semmilyen rendellenesség. A guminyomás ellenőrző szerint melegen (pályán) a 3,05-3,15 bar a nyomás, hidegen 2,7 körül van.

Elviszem szervizbe az autót, de érdekelne, hogy Ön szerint mi lehet a probléma.

Köszönettel:

Péter

Kedves Péter!

A gumiabroncs kopásképét soha nem mag az abroncs alakítja ki, ha az valamilyen rendellenességet mutat, az mindig valamely egyéb problémára utal. Ezek között leggyakrabban a futómű beállítási, vagy annak alkatrészeinek problémája szerepel. De persze lehet más is az ok, pl. szilentek, lengéscsillapító, kerékcsapágy elfáradása, nyomás nem megfelelősége, fékek stb.

Ebben a konkrét esetben nagy eséllyel a kerékdőlés és/vagy összetartás hibájáról van nagy eséllyel szó, én nagyobb valószínűséggel utóbbira tippelek. 10 ezer km futás alatt sok minden történhet az autóval és annak alkatrészeivel... Érdemes tehát a gumiabroncsok kopásképét időnként megvizsgálni, mert azok indikátorai a sokszor a napi,normál használatban még nem is érzékelhető, de már jelen lévő hibáknak.

Üdv, Gumidoki

 

Optimális guminyomás Passat kombin

2019. július 28., 09:42 Módosítva: 2019.08.10 07:10

Tisztelt Gumidoktor!

2014 évi Passat B8 ról van szó, kombi, 2.0Crd, 245/35 R20 méretű kerék van rajta, Continental nyári gumikkal.

A kérdésem, hogy mennyi a megfelelő guminyomás értéke, a fentieket figyelembe véve. Többnyire egyedül járok vele, vagy teljesen megpakolva. Mindkét esetre szeretném az értékeket. Válaszát előre is köszönöm.

 Ádám

Kedves Ádám!

Kezdem azzal, hogy átmérőben nagynak találom a 245/35 R20-as abroncsot B8 Passatra. Erre az autóra a 235/35 R20 lenne a helyes váltóméret.

A nyomás tekintetében pedig azt tudom elmondani, hogy kiindulásnak mindenképpen a gyártó - esetünkben a VW - ajánlása a mérvadó. Nyilván 20"-hoz nem lesz ilyen adat, hiszen nem gyári méretről van szó. De van érték a 17", vagy 18"-hoz biztos.

Az általánosságban használható gyakorlat az, hogy ezekhez az értékekhez colonként adjunk hozzá 0,2 bart. Kb. az fog működni.

Konkrét példával élve, ha mondjuk a 18"-hoz meg van adva 2,4 bar, akkor 20"-os kerékbe javasolt a 2,4 + (2 x 0,2) = 2,8 bar Remélem, érthető, amit írtam!

Ez a rutin a helyes nyomás kiszámolására használható természetesen más autó kerékméret-váltásánál is, nem csak a konkrét, Passat-os esetben.

Üdv, Gumidoki

2019. június 29., 09:53 Módosítva: 2019.08.05 17:36
215

Tisztelt Gumidoktor!

Sajnos vásárlás után vettem észre ezt a sérülést a gumiabroncson. Ön szerint ezt cserélni kellene vagy így elmegy még egy szezont? Köszönöm szépen a segítséget előre is.

Üdv, József!

IMG 20190512 164346

Kedves József,

Ez alapján a kép alapján ez a sérülés lehet egy szerkezeten teljesen áthatoló vágás, és egy, az oldalfal felszínét épp megnyitó horzsolás is. Bár annál talán komolyabbnak mondanám. A lényeg, hogy nem lehet sajnos felelősen állást foglalni egy fotó alapján.

A konkrét abroncsot a felniről leszerelt állapotában megtapogatva, megnyomogatva, spéci eszközzel megvizsgálva lehetne határozott álláspontot megfogalmazni a sérülés mértékére vonatkozóan.

A jó hír az, hogy a képen nem látszik dudor, illetve a vágás helyén a legvastagabb, leghúsosabb az oldalfal, azaz ott viseli el a legjobban a külsérelmi behatásokat. Ennyit tudok csak az ügyben segíteni, sajnálom.

Üdv, Gumidoki

2019. június 23., 07:16 Módosítva: 2019.07.15 13:19
179

Tisztelt Gumidoktor!

Van egy 1980-as Cadillac Fleetwoodom 6.0, és arra keresek fehér oldalfalú (WSW) gumit, 215/75 r15 méretben, és találtam párat hazai kereskedőknél is. Viszont a problémám az, hogy szinte semmilyen teszt, leírás is alig, vagy csak gyári van hozzájuk, és így nem tudom, hogy melyik lenne a jobb. Télen nem nagyon lenne használva. A kinézett gumik:

  • Cooper trendstetter
  • Maxxis ma1
  • Maxxis ma-p3

Üdv: Szentirmai Dániel

Kedves Dániel,

Mint a bugyborékoló V8-assal szerelt USA-vasak feltétlen rajongója azt tanácsolom önnek, hogy ne keresgéljen teszteket ezekről a termékekről, hiszen a lehetőségek igencsak bekorlátozottak. Egy '80-as Fleetwood-dal egyébként is hömpölyögni és kiterjedni illik, ehhez pedig bármelyik remek partner lehet a három említett mintázat közül.

A futásteljesítmény sem olyan érdekes itt, hiszen ezeken a - hobbiból tartott - autókon általában inkább elöregedni szoktak a gumik, mint elkopni; egy Caddy-vel a gumifüst nem nyerő. (o: A leginkább autentikus a fehér oldalfalú témában a Cooper egyébként, de a Maxxis is felnőtt a feladathoz, kellően tradicionális kinézetű. Én azt mondom tehát, döntsön a beszerezhetőség és az ár, nem nyúl mellé egyikkel sem.

Üdv, Gumidoki

2019. május 31., 14:22 Módosítva: 2019.06.16 22:03

Tisztelt Gumidoktor!

2008. évi 1.2 Suzuki Splash-em gyári gumimérete 185/60R15, amit most is használok. Az 1.0 Spash-t 165/70R14 gumival gyártották. Gondolkozom, hogy a kisebb 14-es felnire 185/65R14 esetleg 175/70R14 gumit szereltetnék. (ballonosabb és olcsóbb méretek) Ez szabályos volna, ha ilyenekkel nem gördült ki a gyárból?

Köszönöm. József

Kedves József,

Információim szerint az 1.2-es Splash-t is gyártották 14"-os felnivel, felszereltségfüggő volt a dolog. Magyarul semmi akadálya annak, hogy ön is ilyen méretű kereket használjon rajta. Az azonban nem működik, hogy más gumiméretet válasszon. Ha 14", akkor 165/70 R14, ha 15" akkor pedig 185/60 R15.

Hacsak nem akar botlábú, fura és veszélyes megmozdulásokra hajlamos és nem utolsó sorban nem műszaki vizsgaképes autóval járni. Javaslom, ne nyúljunk már bele önkényesen abba, amit a japán mérnökök kilométerek millióin át kifejlesztettek, mert borulni fog a rendszer, az pedig senkinek sem jó.

Üdv, Gumidoki

2019. április 15., 09:54 Módosítva: 2019.05.24 07:32

Tisztelt Gumidoktor!

Dacia Logan MCV I 2009 (phase II 1,6 87Le) típusú autómra szeretnék alufelnit vásárolni. Jelenleg 185/65 R15 méretű gumival, 4X100 ET50-s gyári lemezfelnivel van szerelve. Az interneten kerestem rá megfelelő alumínium felnit, de leginkább ET38 méretűeket találtam amit a gépjármű típusa alapján ajánlanak.

A két érték között elég nagynak tűnik a különbség, írtam kérdéseket ezzel kapcsolatban, de mindenhol hasonló volt a válasz" Megfelelő, elfér...". Valóban vállalhatóak ezek az ET számú felnik számomra, vagy ragaszkodjak a gyári mérethez?

Károly

Kedves Károly,

Pont a lemezfelni méretében nem fog találni alufelnit, vagy legalábbis csekély az esélye. Utánanéztem és valóban nagyon nagy ET-tűréssel ajánlják felnijeiket a gyártók ehhez az autótípushoz.

Ám azt azért vegye figyelembe, hogy több gyártó úgy ajánl ET38-ast a Logan MCV-re, hogy a szélesség is nagyobb általában, mint a gyári lemezfelnié. Így a kerék helyzete alig változik. Szóval ha talál önnek tetsző darabot és a gyártója kifejezetten ajánlja is az ön autójához, ne riassza vissza a 38-as ET.

Üdv, Gumidoki

2019. március 8., 11:34 Módosítva: 2019.04.18 10:15
175

Tisztelt Gumidoktor,

vásároltam 4 db Barum Polaris 5 típusú téligumit (205/55 R16 91T). Futár szállította ki őket. Utólag tűnt fel, hogy 3 db német, 1 db portugál gyártású, kb. 2 hónap eltéréssel. Okozhat ez bármilyen problémát a használatbavételt követően?

Előre is köszönöm válaszát! Üdvözlettel: Ákos

Kedves Ákos,

Bár jellemzően egy adott cikkszámú terméket egy gyárban állít elő a legtöbb gumigyártó, előfordulhat olyan szituáció, hogy több gyártósorról is lejöhet ugyanaz a gumiabroncs. Ez főleg kommerszebb méretekben fordul elő.

Én pl. Apollo márkájú abroncsokkal jártam ugyanígy nem oly rég, miszerint ugyanaz a termék elérhető volt holland és magyar gyártásból is. A használat szempontjából a lényeg, hogy ugyanazon cikkszámú legyen a négy gumiabroncs. Ha ez teljesül, akkor elvileg jöhetne egy gumiszett négy különböző gyárból is, akkor sem szabadna okozzon semmiféle galibát.

Amennyiben az adott abroncsok mintázata és minden mérete ugyanaz, de a cikkszámuk mégis eltér, akkor viszont más a helyzet. Ott már biztos, hogy vannak - akár szemmel nem látható - eltérések a termékek között, ami nyilvánvalóan okoz(hat) viselkedés-, vagy kopásbeli különbözőséget a használat során.

Üdv, Gumidoki

2019. február 20., 10:55 Módosítva: 2019.03.11 07:21

Szia Gumidoktor!

Egy Hankook Winter Icept rs2w452 (205-55-R16-91H)-al kapcsolatban szeretnék érdeklődni. Magam szoktam cserélni a felnire szerelt téli-nyári készleteket. Mindegyik gumin meg van jelölve a külső oldal és mind a négy egyforma (márkakereskedésből származik, gondolom ott már csak jó készletet adtak hozzá).

El vagyok bizonytalanodva, mert mind négy gumi egyforma, így ha felszerelem, a két oldal egymáshoz képest (vagy a mintához képest ha úgy tetszik) ellenkező irányba forog az egyik oldalon. Jól értelmezem én azt, hogy ennek az abroncsnak nincs megjelölt forgásiránya? Vagy valamit rosszul csinálok?

Segítségedet előre köszönöm, Tamás

Kedves Tamás,

Valaki itt valamit bizony rosszul csinált, ugyanis a Hankook W452 mintázata egyértelműen forgásirányos kialakítású.

Hogy az autón megfelelően álljon, ahhoz kell szerelni belőle két jobbos és két balos irányultságú kereket. A leírása alapján azt gyanítom, hogy önnek négy darabot szereltek vagy a jobbosból, vagy a balosból, így egyik oldalon a tervezettnek ellentétes irányba forog az autóra szerelt kerék. Ez így nem egészséges, beavatkozás szükségeltetik, méghozzá minél előbb!

Üdv, Gumidoki

2019. február 13., 10:56 Módosítva: 2019.02.20 17:40
115

Tisztelt Gumidoktor!

Kb. 4000 km-t futott Continental Wintercontact 235/60R18 XL SUV gumi szelephiba miatt leeresztett és tönkrement a pályán, így új gumit kell vennem. A meglévő gumik 7,5-8 mm profil mélységűek, állandó összkerékhajtás van.

Kérdésem, hogy meddig/milyen paramtérerekkel tekinthetőek azonosnak az egy tengelyen lévő azonos gumiabroncsok? Mi az a tűréshatár aminél már mindenképpen párban kellene új gumit venni? Ha elegendő 1db gumit cserélnem, akkor azt érdemes a hátsó tengelyre rakni és a meglévő újszerű, azonos gumikat az első tengelyre?

Köszönöm! Krisztián

Kedves Krisztián,

Én azt gondolom, hogy a meglévő abroncsai újszerűek, nem jelenthet kockázatot egy vadiúj abroncs felszerelése melléjük ilyen profilmélységek mellett sem az osztóműre, sem más alkatrészre a hajtásban. De minden járműgyártónak megvannak a saját előírásai és elképzelései ezzel kapcsolatban, hogy mi az a különbség, amit még gond nélkül tolerál a termékük és mi az, amit már nem. Nyilván a hajtáslánc kialakításának is függvénye a dolog. Szóval én megkérdezném az érintett márka szakszervizét, hogy ők mit javasolnak, abból baj nem lehet! Pláne, ha még garanciális autóról van szó.

Üdv, Gumidoki

Miért akkora a méret a Micrán?

2019. február 8., 10:36 Módosítva: 2019.02.13 10:56

Tisztelt Gumidoki!

Adott egy Nissan Micra 1,2 Acenta gyári lemezfelnin, 175/60R15 gumival. Szeretnék rá egy 16-os alukereket nyárra. Az autó kézikönyve a 185/55R16 méretet ajánlja amit én nem értek. A 175/60R15 pontos és tökéletes váltómérete185/50R16. Miért van ez? Milyen abroncsot vegyek? Teljesen elbizonytalanodtam. A felni, amit vásárolnék 6x16 ET45.

Köszönettel: Gábor

Kedves Gábor,

Pedig így van ez, ahogy írta, a gyári méretek sorrendben a 165/70 R14, a 175/60 R15 és a 185/55 R16, még ha ezek nem is váltói egymásnak.

Mint minden ilyen esetben, én elsősorban a gyári méretek beszerzését és felszerelését javaslom, annak működnie kell, ha már a gyártó amellett tette le a voksát. Azaz 16"-ban a 185/55 R16 a követendő méret.

A gyári felni 4x100x60 6x16" ET55 méretű. Itt viszont véleményem szerint belefér a centivel kisebb ET választása, úgyhogy hajrá!

Üdv, Gumidoki

2019. február 5., 11:31 Módosítva: 2019.02.13 10:43

Üdv doki!

2017-es Lada Grantám van, a gyári mérete 185/55R15. Érdeklődnék, hogy ha 185/60R15-ra váltanék az tényleg akkora különbség lenne, mint ahogy a gumis mondta (1 centi). Kérdésem az lenne, válthatok-e erre a méretre, mert a gyári gumi elég alacsony és a rossz úton nem a legjobb partner talán a /60-as egy kicsit ballonosabb.

Köszönöm a segítséget előre is:

Feri

Kedves Feri,

A 185/55 R15 abroncsméret átmérője 585 mm, míg az ön által preferált 185/60 R15-é 603 mm. Ez bizony sugárban valóban 9 mm-es, azaz majd' egy centis különbség. Ez százalékosan kifejezve 3,1%, ami nagyon sok, messze a tűréshatáron (1%) túl van. Igaza van tehát a gumisnak, én sem tenném fel a helyében a gyári mérettől ennyire különböző kereket, javaslom, ön se erőltesse! Nem olyan vészesen peres méret a 185/55 R15, amivel a Vesta futóműve simán elboldogul még a helyenként katasztrofális hazai útviszonyok mellett is. Több gondja adódna abból, ha nem követné a gyártói ajánlásokat... ;)

Üdv, Gumidoki

AT gumi a Vitarára?

2019. február 3., 10:37 Módosítva: 2019.02.08 10:37

Tisztelt Gumidoktor!

A 2007-es Grand Vitarán tavasszal esedékes a gumicsere. Most a gyári Bridgestone Dueler H/T 687-es 225/70R16-os gumik vannak. Zömmel közúton használom,de kis százalékban kavicsos földúton.

Ön szerint érdemes-e kipróbálnom valamelyik all-terrain gumit? Pl:Cooper Discoverer AT3 sport, BF Goodrich AT stb? És esetleg felrakhatok-e belőle 225/75r16-os méretet? Válaszát előre is köszönöm.

Üdv: József.

Kedves József,

Ha a Dueler H/T-vel nem volt gondja, akkor semmi szüksége félterepes abroncsra, kavicsos földútra nem kell az, azt gondolom. Persze kipróbálhatja, miért ne?

De gyanítom előnyét nem, csak hátrányát fogja tapasztalni a leírt felhasználás mellett. Gondolok itt a menetzajra, fogyasztásra, kiépített úton való tapadásra elsősorban. Inkább egy jó minőségű - elsősorban allseason - SUV-gumit célozzon meg, én azt javaslom!

Üdv, Gumidoki

2019. január 30., 13:30 Módosítva: 2019.02.05 17:42
38

Kedves Gumidoki!

Elméleti síkon csak, ha az alacsony gördülési ellenállás lenne fontos, melyik gumit választaná? Az egyszerűség kedvéért a legelterjedtebb kompakt osztályban 205/55 R16.

A másik kérdésem, amire nem találok adatot, hogy a hibrid/elektromos autókat (ami általános méretű abroncsot hord, tehát nem i3) milyen gumikkal szerelik? Speciális vagy azokat is egy bárhol megvásárolható normál abronccsal szerelik? (pl. Hankook K425)

Köszönöm, Balázs

Kedves Balázs, Ilyen kritériumok szerint mindenképpen a prémiumgyártók eco-abroncsai kerülnek a képbe. A legismertebb és talán legkedveltebb közülük a Michelin Energy Saver+. De nagyon hatékonyan működik pl. a GoodYear EfficientGrip Performance, a Pirelli Cinturatp P7 Blue, a Conti EcoContact5, a Bridgestone Turanza T-005, vagy akár a Dunlop SP Sport Bluresponse.

Az e-autókat egyébként többnyire normál, a kereskedelmi forgalomban megtalálható, de általában jobb minőségű, kifejezetten kis gördülési ellenállású (lásd a fenti mintázatokat!) abroncsmintázatokkal szerelik gyárilag.

Üdv, Gumidoki

2019. január 27., 07:36 Módosítva: 2019.01.31 06:32
140

Kedves Gumidoktor!

Elektromos (villany meghajtású) autóra szeretnék gumikat vásárolni (jelenleg téli garnitúra aktuális, de a tavasszal nyári is aktuálissá válik). Tekintettel arra, hogy az elektromos autóknál indulásnál azonnal rendelkezésre áll a teljes nyomaték, ezért ez nagy igénybevételt jelent az abroncsokra, gyorsabb kopást (és ezáltal gyorsabb tönkremenetelt) idézve elő azokon.

Érdeklődnék, hogy mit, milyen gyártmányú és típusú gumik javasoltak elektromos autókra? Van-e arról információ, hogy forgalomban vannak-e (vagy lesznek) eleve elektromos autókra kifejlesztett abroncsok Magyarországon?

Üdvözlettel egy elszánt villanyautós

Kedves elszánt villanyautós,

Így van, az elektromos autók sajátosságai miatt újabb szempontok jönnek be, vagy válnak elsődlegessé az abroncsválasztáskor. Ahogy ön is írja, a relatíve nagyobb nyomaték, párosulva az autó méretéhez képest az átlagnál nagyobb tömeggel és alacsonyabb súlyponttal nagyobb kihívás elé álltja a gumikat ezeknél az autóknál.

Mivel ezek az autók síri csendben működnek, az abroncsok zajkibocsátása, gördülési ellenállása is fontos felhasználói szempontból. A már említett nagyobb tömegeket pedig az abroncs terhelhetőségénél kell figyelembe venni. Ehhez jön hozzá, hogy több, kifejezetten elektromosnak fejlesztett autó extrém abroncsméreteket használ, ami leszűkíti a választási lehetőségeket és tulajdonképpen így megkönnyíti a döntést (pl. BMW i3 - 155/70 R19).

Kifejezetten elektromos autókra "szabott", gyárilag homolgizált abroncsok még csak elvétve vannak, pl. a Pirellinek a Tesla X-re 265/35 ZR22TL 102W XL méretben Scorpion Zero mintázattal T0 jelöléssel. Ez azonban egyelőre nem jellemző. Nyilván ahogy egyre több autógyártó újabbnál újabb típusokkal "beszáll" ebbe a piaci szegmensbe, ezek szélesebb körűvé válása várható. Addig a második bekezdésben leírtakat szem előtt tartva az aktuális abroncsválasztékból kell szemezgetni.

Üdv, Gumidoki

2019. január 20., 09:19 Módosítva: 2019.01.28 17:30
83

Tisztelt Gumidoktor!

2015-ös Suzuki Swiftre (1.2 benzin, 69KW) vásárolnék a meglévő 185/55 R16 nyári szetthez egy hozzá megfelelő téli szettet. Első kérdésem, hogy választhatok-e pont ugyanolyan méretű acélfelnit és gumit?

A második, hogy inkább a kisebb eltérést és kisebb átmérőt 175/65 R15 (-0,2%), vagy a nagyobb eltérést és azonos átmérőt válasszam 175/60 R16 (+1%). Eltérő véleményét is örömmel fogadom.

András

Kedves András,

Ott bukik meg a gondolatmenete, hogy az ön Swiftjéhez nem létezik 16"-os lemezfelni, csak 15"-os. Így, ha lemezfelniben gondolkodik, nincs más dolga, mint beszerezni 5Jx15"4x100x54 ET40 méretű acélpapucsot, amire a 175/65 R15 méretű gumik valók.

Ha szeretne télen is 16"-os kerekeken járni, akkor csak egy gyári, vagy a típusra méretben passzoló másodpiaci alufelni jöhet szóba. ha e mellett dönt, én akkor is a gyári méretű abroncs felszerelésére buzdítanám, azaz menjen rá a 185/55 r16.

Üdv, Gumidoki

2019. január 13., 10:00 Módosítva: 2019.01.31 06:32

Tisztelt Gumidoki!

Van egy 2013-as Audi Q3, 2.0 Tdi 103 Kw-os autónk. Téligumi garnitúrához szeretnénk venni felnit. A nyári gumink 235/55/17 a felni 7J ET 43 57mm középfurat. Kérdésem, hogy 7,5J felninek milyen ET felelne meg? A 7,5 felni véleménye szerint megfelelő lenne-e erre a járműre? Válaszát előre is köszönöm!

Tisztelettel, Csaba

Kedves Csaba,

Először is a 235/55 R17 méretű abroncs 6,5-9,0" col közötti felniszélességen használható biztonsággal, azaz a 7,5"-os teljesen OK hozzá. Ahhoz pedig, hogy egy 7,5x17" méretű felni passzoljon a Q3-asra, az ET-értékének 38-40 körülinek kell lennie. Ezzel szépen felfekszik a kerékagyra, nem ér hozzá semmihez és nem lóg ki a kerékjáratból. Az egyéb méretek csak a rend kedvéért: 5x112x57.

Üdv, Gumidoki

2019. január 9., 11:31 Módosítva: 2019.01.13 10:01

Kedves Gumidoktor!

Szeretnék egy univerzális abroncsot pickupomra. Nyáron esőben a sima nyári gumival nem lehet lemenni egy kissé ázott földútra, mert nem jön ki a keréknyomból sem, ellenben szeretném megoldani a téli közlekedést is egy gumival. Zömében 20-50 km-es távokat megyek közúton, illetve helyben, összesen évi kb. 15 000 km-t.

Olvastam több leírást a BF Goodrich all terrain gumijáról, de egyik helyen 4 évszakosnak tüntetik fel, másutt nyárinak, mely jól dobja magáról a sarat és havat.

A kérdésem, hogy megfelelő választás lehet-e téli közlekedésre ez a gumi.

Üdv, Sándor

Kedves Sándor,

Sajnos nem fog ilyen jolly joker abroncsot találni a terepjárógumik között. A félterepes mintázatok - amilyen az All Terrain is - könnyed terepezést megengednek, kiépített úton is elboldogulnak, de télen, hóban képességük határaihoz érnek.

Az sem sokat jelent itt, hogy oldalfalukon megtalálható az M+S (mud and snow) felirat, mert az tradicionálisan az összes terepjárógumin rajta van.

Ha már mellette a hópihe szimbólum is ott van a három hegycsúccsal, az viszont már igazi téli használhatóságot jelent. Az ilyen abroncsok azonban kiépített útra valók, terepen nem muzsikálnak jól. Döntenie kell tehát, melyik tulajdonság fontosabb önnek, vagy itt is cserélgetnie kell szezononként az aktuális gumiszetteket. Ez sajnos a helyzet.

Üdv, Gumidoki