HiteldoktorHiteldoktor

Ráterhelheti a házra az autóhitelemet?

Tisztelt Hiteldoktor!

2006-os Seat Leon FR típusú autómat szeretném értékesíteni, a helyi Seat márkakereskedőnél van már, valamint több honlapra is felkerült.

Az lenne a kérdésem, hogy jelenleg már nem tudom fizetni a havi törlesztőjét, bár az autó még nem kelt el, ilyenkor adhat a bank valami haladékot?

És ha esetleg a legrosszabbra kerülne sor (elárvereznék), azután mi történne? Ha esetleg maradna még tartozás az árverezés után, azzal mi történne? Ráterhelnék a házra? Vagy a fizetésre? Egyáltalán ráterhelhetik-e valamire az autón kívül?

Nagyon köszönöm a válaszát,

üdvözlettel: A.

Tisztelt Érdeklődő!

Természetesen minden finanszírozónál vannak olyan megoldások, amik átmeneti fizetési könnyítéssel tudnak Önnek segíteni. A pontos feltételekről az érintett bankkal kell egyeztetni.

Ha sor kerülne az autó visszavételére és a bank általi értékesítésére, a tartozás és a befolyt vételár-különbözet Önt terhelné, hiszen a szerződésből eredő fizetési kötelezettséget maradéktalanul ki kell egyenlíteni.

A fennmaradó tartozást általában lehet részletekben fizetni, de ha ez nem történik meg, a bank élhet azzal a jogával, hogy a tartozást bírósági úton érvényesíti. Ekkor jogerős végzés birtokában a végrehajtónak joga lesz más ingó és ingatlan vagyonra terhelni a követelést, vagy munkabérletiltást kezdeményezni.

Tisztelettel:
Hiteldoktor

Felszámolja a teljes kamatot?

Tisztelt Hiteldoktor!

2007-ben autófinanszírozásra/lízing vettem fel kölcsönt 7 éves futamidőre, de szeretném egy összegben visszafizetni. A kérdésem az lenne: a bank felszámolja a 7 évre járó kamatot stb., vagy pedig csak arra az időre /2,5 évre/, amíg 2007 óta hiteleztem összegre? Időarányosan számolja-e fel a kamatot? Egyébként a Bank Plusról van szó.

Köszönöm:
F. Margit

Tisztelt Margit!

A finanszírozási szerződés futamidő lejárta előtti lezárásának elvéről az Ön által kötött szerződés egyedi és általános feltételei, valamint a finanszírozó üzletszabályzata, díjjegyzéke rendelkezik.

Javasoljuk szíveskedjen először ezekben tájékozódni, ha szükséges az ügyfélszolgálat segítségét kérni.

Általánosságban elmondható, hogy lízingszerződések esetén a finanszírozók gyakran alkalmazzák a diszkontálás elvét, ami azt jelenti, hogy a jövőbeni kamatok jelenértékét meg kell fizetni, amennyiben a lezárásra nem a szerződésben foglalt futamidő végével kerül sor.

Tisztelettel:
Hiteldoktor

A hitelátvállalási eladás kockázatai

Tisztelt Hiteldoktor!

Hitellel terhelt autómtól szeretnék megszabadulni, de az előtörlesztésen sokat veszítenék, így próbáltam kevésbé "fájó" alternatívát találni.

Próbálkoztam hitelátvállalással, de ebben az esetben többen azzal kerestek meg, hogy adjam bérbe az autót közjegyző által hitelesített szerződéssel.

A dolognak nagyjából értem a lényegét, de mire kell ebben az esetben figyelnem, mik a veszélyei, ha baja van az autónak, mit tehetek?

Tisztelt Érdeklődő!

A leírt megoldási lehetőség csak korlátozott biztonságot nyújt Önnek, hiszen az autó a használó birtokában lesz.

Ha az Ön nevén marad a hitel (hiába születik akár ügyvédi/közjegyzői megállapodás), a finanszírozó Önnel marad szerződéses jogviszonyban, így elsőként Öntől fogják követelni a kiegyenlítést.

Ön akkor kerülhetné el a kockázatokat, ha csak akkor adja át az autót a használónak, ha a tulajdonjog és ezzel együtt a hitelszerződésből eredő fizetési kötelezettség finanszírozóval előzetesen egyeztetett, jogilag tiszta átvállalása megtörténik.

Tisztelettel:
Hiteldoktor

Kinek kell az önerőt letteni autóhitel esetén?

Hova vagy kinek kell az önerőt letteni autóhitel esetén?

Tisztelt Érdeklődő!

Az önerő megfizetésének módjáról a finanszírozóval kötött szerződés rendelkezik.

A gyakorlat azt mutatja, hogy a vételárból Önt terhelő önerőt közvetlenül az eladónak kell megfizetni, a fennmaradó összeget, ami egyben a hitel, pedig a finanszírozó folyósítja az eladó részére.

Tisztelettel:
Hiteldoktor

7 és ½ év

Tisztelt Hiteldoki

2007 májusában vettem egy új Suzuki Ignis GLX+tour felszereltségű kocsit 3 millió forintért/10 éves futamidő/az önrész a régi swiftem volt, amit 500 000 Ft-ba számolt be a kereskedő, és akkor a törlesztő részlet 28-30 ezer Ft volt, ugye ebben a világban minden drágult, így a hitel is feljebb ment, fizettem már 43 ezret is, most átlagban olyan 35-37 ezer körül van, és a kocsin a hitel még mindig olyan 2 millió 400 ezer Ft. És még van vissza alig kevesebb mint 7 és fél év. És azon gondolkozom, hogy tudnám lecserélni egy nem új, de fiatal és olcsóbb kocsira, hogy kevesebb lenne a törlesztőrészlet és rövidebb a futamidő. /Amúgy a kocsival nincs gondom, csak a hitellel./

Remélem, kérdésem érthetők. Várom mielőbbi válaszát.

Köszönettel: egy autótulajdonos

Tisztelt Érdeklődő!

A hitellel terhelt autó értékesítése csak akkor történhet meg, ha a teljes fennálló tartozás átvállalásra vagy a vételárból kiegyenlítésre kerül.

Mindkét esetet befolyásolja azonban az autó aktuális piaci értéke. Az Ön által választott konstrukció (alacsony önrész, hosszú futamidő) és a gépjárműpiac jelenlegi körülményei vélhetően azt eredményezték, hogy a tartozás összege jelentősen meghaladja az autó értékét.

Ezek a körülmények sajnos sem az értékesítésnek, sem az átvállalásnak nem kedveznek, de mindenképp érdemes hirdetéssel próbálkozni.

Az értékesítés időtartamára a törlesztő részletek csökkentése céljából esetleg kérhet átmeneti könnyítést a finanszírozótól, ez azonban azzal jár, hogy a tartozás összege lassabb ütemben csökken.

Tisztelettel:
Hiteldoktor

Két és fél milliós autóra 7 és fél milliót kell visszafizetnünk

Tisztelt Cím!

Érdekelne a véleménye a következőkről.

2007 decemberében vásároltam egy Seat Leont (2.0 TDI stylance full extra) 5,5 millió forintért. 2 millió önerővel A havi részlet 60 000 Ft volt., kb fél évig fizettük, majd fél évig nem fizettük, de ezt a bankkal megbeszéltük. E hónapban ismételten kétmilliót befizettünk az autóra. Vagyis kb. 4 és fél milliót adtunk eddig a banknak. Most azt mondják, hogy még 3 és fél milliót kell fizetnünk a svájci frank miatt, miközben szerintük az autó 2,5 milliónál nem ér többet. (valódi ár 3-3,5 millió) Tehát a szerintük két és fél milliós autóra 7 és fél milliót kell visszafizetnünk, vagy pedig adjuk le az autót és most vagyunk nullán (a bank szerint), vagyis 4 és fél millióért használhattam két évig az autót? Ön mit gondol erről. Ez valóban reális?

Tisztelettel K. Csaba

Tisztelt Csaba!

Ha Ön hitel segítségével vásárol, a szerződés feltételei határozzák meg, hogy "mennyibe kerül" Önnek a hitel, azaz milyen kamatot kell fizetni utána. A ténylegesen kifizetendő összeget szintén nagymértékben befolyásolja, ha deviza alapú szerződést köt, hiszen ebben az esetben az árfolyam alakulása egy ilyen magas tőketartozásnál akár százezres nagyságrenddel is emelheti a fizetési kötelezettséget.

A féléves szüneteltetés alatt Önnek a tőketartozás nem csökken, emellett a kamatbefizetések is elmaradnak, tehát azt is később kell kiegyenlíteni.

Javasoljuk, a finanszírozótól kérjen pontos kimutatást és az abban szereplő tételek alapján már láthatóvá válik, milyen arányban oszlik meg a tőke, kamat és árfolyam. Ha az árfolyam-különbözet tetemes része lesz a tartozásnak, akkor a lezárásra célszerű egy olyan időpontban sort keríteni, amikor Önnek kedvező irányban változik az árfolyam. Így akár több százezer forint is megtakarítható.

Javasoljuk még, hogy az autó leadása csak a legvégső megoldás legyen. Ha szeretnének megválni az autótól, akkor a legkevesebb veszteséget okozó lehetőség a hitelátvállalással egybekötött értékesítés.

Ha a vevő nem akarja átvállalni a hitelt, egy készpénzes vásárlás során még mindig nagyobb esély van magasabb árat kapni érte, mint amit a finanszírozói értékesítés során elérhetnek. Ha a vételár nem fedezi a tartozást, a különbözetet Önnek kell kiegyenlítenie.

Tisztelettel:
Hiteldoktor

Suzukimat olcsóbbra cserélném...

1 éve lízingelünk egy Suzukit. A havi törlesztő részlet nagyon magasra ugrott (50 ezer Ft). A kérdésem az lenne, hogy be lehetne-e cserélni az autót olcsóbbra, aminek nem ennyire magas a törlesztő részlete? Van erre lehetőség?

Tisztelt Érdeklődő!

Természetesen van lehetőség az autó cseréjére, viszont a feltételeket számos körülmény befolyásolja.

A cserére csak abban az esetben kerülhet sor, ha a fennálló tartozás átvállalásra vagy a vételárból kiegyenlítésére kerül. Csak ezt követően, vagy ezzel párhuzamosan válik értékesíthetővé a gépjármű.

Első lépésként javasoljuk, vizsgálják meg, hogy az autó piaci értéke fedezi-e a finanszírozási szerződésből eredő teljes tartozás összegét. Ha az autó nem ér annyit, amennyit ki kellene fizetni, akkor a különbözetet Önöknek kell megfizetnie a bank felé annak érdekében, hogy tehermentessé váljon az autó.

Választhatják még azt a megoldást is, hogy a leendő vevő átvállalja a fennálló tartozást és ő fizeti tovább a részleteket. Fontos tudni azonban, hogy míg az átvállalásra hitelszerződés esetén mindenhol van lehetőség, lízingszerződés átvállalása nem minden finanszírozónál kezdeményezhető.

Tisztelettel:
Hiteldoktor

Nagy kezdőrészlet, rövid futamidő

Tisztelt Hiteldoki!

A közeljövőben lehet, hogy meg kell válnom gépjárművemtől, amin hitel van.

Írom a paramétereket:
Suzuki Jimny 1.3 4WD/AC, 2000. 07. A kocsit 2008. aug. elején vásároltam, külföldi volt, Mo.-on én vagyok az első tulaj. Az ára akkor 1 860 000 Ft volt. Önerő 1 000 000 Ft, a fennmaradó részt pedig 48 hónapra vettem fel, sváci frankban.

Milyen lehetőségeim vannak?

Számomra milyen megoldás lenne a legjobb?

A választ előre is köszönöm,

Tisztelettel:
Attila

Tisztelt Attila!

A magas önerő és a rövid futamidő még a jelenlegi piaci körülmények között is jó alapot biztosít arra, hogy kedvező feltételekkel tudja értékesíteni az autót.

Az értékesítéshez a fennálló tartozás sorsát kell tisztázni, azaz vagy teljes egészében kifizetni, vagy átvállaltatni. Általánosságban elmondható, hogy hitellel terhelt autó értékesítésére a hitelátvállalással egybekötött adás-vétel a legoptimálisabb. Bár az átvállalásnak is van költsége, de ezzel elkerülhető a deviza alapú szerződésből eredő árfolyamveszteség egy összegű kifizetése.

A leendő vevővel egyeztetve természetesen azt a megoldást is választhatják, hogy a vételárból kiegyenlítésre kerül a fennálló tartozás és Ön csak a különbözetet kapja meg készpénzben.

Tisztelettel:
Hiteldoktor

Nincs kiút, irány a bank!

Tisztelt Hiteldoktor !

Kérdésem, hogy hitelátvállalással eladnám az autómat, rengeteg jelentkező van rá! Viszont rengetegen keresnek meg, hogy ne a bankon keresztül történjen a dolog, hanem ügyvéd és közjegyző jelenlétében. Ebben kérném az ön segítségét, hogy el tudjam dönteni, merjek-e belemenni nem banki úton való szerződésbe?

Válaszát előre is köszönöm: 
F. Gergő

Tisztelt Gergő!

Kérdésére válaszolva szeretnénk tájékoztatni, hogy nincs olyan jogi út, mely az Ön által leírt helyzetben járható lenne oly módon, hogy kellő biztonságot nyújtson Önnek.

Ha az Ön nevén marad a hitel (hiába születik akár ügyvédi/közjegyzői megállapodás), a finanszírozó Önnel marad szerződéses jogviszonyban, így Öntől fogják követelni a kiegyenlítést. Elméletileg a gépjármű marad a fedezet, hiszen az is az Ön nevén marad, de mivel az autó a "vevő" birtokában lesz, így ez nagyon kockázatos eljárás.

Mindenképpen azt javasoljuk, csak akkor kerüljön át az autó a használóhoz, ha a tulajdonjog és ezzel együtt a hitelszerződésből eredő fizetési kötelezettség finanszírozóval előzetesen egyeztetett, jogilag tiszta átvállalása megtörtént.

Tisztelettel:
Hiteldoktor

Kezess, fizess!

Tisztelt Hiteldoktor!

Gépkocsivásárlásnál kezességet vállaltam, amit a tulaj most nem fizet. A bank tőlem követeli a hitelfizetést. Szeretném megkérdezni, lehetséges-e az, hogy a tulajdonos meghosszabbította a hitellejárat idejét a tudtom nélkül, és köteles vagyok-e így is a kezességet fenntartani.

Előre is köszönöm!

Tisztelt Érdeklődő!

Kérdésére válaszolva szeretnénk tájékoztatni, hogy a finanszírozási szerződések módosításakor a módosítási ajánlatot, illetve az arra vonatkozó dokumentumot minden érintett félnek meg kell ismernie és aláírásával elfogadnia.

Javasoljuk, egyeztessen a tulajdonossal, hogy valóban sor került-e az Ön által feltételezett módosításra, és ha igen, a finanszírozónak célszerű jelezni, hogy Önnek erről nem volt tudomása.

Önmagában az a tény azonban, hogy Ön nem értesült a módosításról, nem mentesíti a kezességgel vállalt kötelezettségek alól. Ebben az esetben javasoljuk, kérje ügyvéd tanácsát, segítségét.

Tisztelettel:
Hiteldoktor

Eladás helyett bérbeadás

Kedves Hiteldoktor!

Olyan kérdéssel fordulnék Önhöz, hogy az autómat hitelátvállalással szeretném eladni bankon keresztül. Ajánlottak különböző lehetőségeket a banki út helyett. Az egyik ilyen a bérleti szerződés. Azt szeretném megtudni, hogy ennek mi lehet a következménye, milyen felelősség terhel engem a továbbiakban? Egyáltalán lehetséges-e így átadni egy autót?

Köszönettel:
Mariann

Tisztelt Mariann!

Kérdésére válaszolva szeretnénk tájékoztatni, hogy nincs olyan jogi út, mely az Ön által leírt helyzetben járható lenne oly módon, hogy kellő biztonságot nyújtson Önnek.

Ha az Ön nevén marad a hitel (hiába születik akár ügyvédi/közjegyzői megállapodás, bérleti szerződés), a finanszírozó Önnel marad szerződéses jogviszonyban, így Öntől fogják követelni a kiegyenlítést. Elméletileg a gépjármű marad a fedezet, hiszen az is az Ön nevén marad, de mivel az autó a "vevő" birtokában lesz, így ez nagyon kockázatos eljárás.

Mindenképpen azt javasoljuk, csak akkor kerüljön át az autó a használóhoz, ha a tulajdonjog és ezzel együtt a hitelszerződésből eredő fizetési kötelezettség finanszírozóval előzetesen egyeztetett, jogilag tiszta átvállalása megtörtént.

Tisztelettel:
Hiteldoktor

Kocsit Angliába itthonról

Szeretnék érdeklődni, hogy milyen lehetőségeim vannak, ha az autót Magyarországon akarom megvenni, de Angliában szeretném használni. Innen kintről milyen módon lehetséges a fizetés?

Előre is köszönöm
Roland

Tisztelt Roland!

Nincs információnk arról, hogy a piacon jelenleg lenne angol font alapú gépjármű-finanszírozás.

Mind a forint, mind a más deviza alapú finanszírozások esetén a törlesztő részletek megfizetése általában forintban történhet. Ilyen esetben a következő lehetőségeket veheti igénybe:

  1. Egy magyarországi családtag/megbízott segítségével történik meg a kiegyenlítés.
  2. Magyarországi bankszámla fenntartásával és csoportos beszedési megbízás megadásával biztosított lehet a törlesztés. Ennek feltétele, hogy a számlán mindig rendelkezésre álljon a szükséges összeg.
  3. Közvetlen utalással a finanszírozó számlájára. Ebben az esetben Ön fontban indítja az utalást, a célszámlára pedig a számlavezető bank által átváltott forint összeg kerül jóváírásra.

Az Önnek legmegfelelőbb megoldás kiválasztása során mindenképp javasoljuk a font-forint váltási lehetőségek mérlegelését.

Szeretnénk továbbá felhívni szíves figyelmét, hogy a megvásárolt gépjármű csak Magyarországon helyezhető forgalomba, ugyanis a finanszírozók általában nem járulnak hozzá, hogy a szerződés tárgyát képező autót külföldi rendszámmal lássák el.

Tisztelettel:
Hiteldoktor

Hitellel terhelt autót vennék

 

Tisztelt Hiteldoktor!

Használt autót szeretnék vásárolni, de nem tudom, hogyan győződhetek meg arról, hogy az autón van-e hitel vagy sem? MOKK tanúsítvány, gondolom, tisztázza a kérdést, de azt hol szerezhetem be?

Válaszát előre is köszönöm,
K. Balázs


Tisztelt Érdeklődő!

Amennyiben a megvásárolni kívánt autót a tulajdonos finanszírozás segítségével vásárolta, a Belügyminisztérium nyilvántartásában áll rendelkezésre erre vonatkozó információ. Hitelszerződés esetén a finanszírozó elidegenítési és terhelési tilalmat, valamint opciós jogot jegyeztet be a szerződés megkötésekor. Pénzügyi lízingszerződés esetén a nyilvántartásban a gépjármű tulajdonosaként a finanszírozó szerepel, az eladó csak üzembentartóként kerül bejegyzésre. Pénzügyi lízing esetén a fenti információ a forgalmi engedélyben is szerepel, hitelszerződésnél azonban csak a BM nyilvántartás adatai a biztosak. Javasoljuk, hogy az eladóval együtt kérjenek információt a legközelebbi okmányirodában, ahol a BM nyilvántartásból lehívhatóak az aktuális adatok. Ez a megoldás kellő biztonságot nyújt Önnek abban is, hogy láthatóvá váljon, ha esetleg a gépjármű valamilyen egyéb tartozás miatt bírósági határozat alapján foglalás alatt áll.

Tisztelettel:
Hiteldoktor

 

Casco: csereautót ad?

 

Tisztelt Hiteldoktor!

Másfél hónapos autónkat ellopták, bejelentettem a rendőrségen, biztosítónál és banknál is. A banktól kaptam egy lezárási ajánlatot, amiben felszámoltak 122 000 Ft szerződésbontási díjat. Az lenne a kérdésem, hogy jogos, hogy ezt is követelik? Nem én kezdeményeztem a felbontást.
Valamint még az lenne a kérdésem, hogy casco fejében van-e jogunk csereautót vagy bérelt autót kérni a biztosítótól?
Válaszát előre is köszönöm!

Tisztelettel:
K. Péter


Tisztelt Érdeklődő!

Amennyiben a hitelszerződés fedezetéül szolgáló gépjárművet ellopják, abban az esetben általánosan elmondható, hogy fedezetlenség fennállása miatt a szerződés felmondásra, lezárásra kerül, a hitel egy összegben válik esedékessé. A hitelszerződés lezárási díjáról a finanszírozó pénzintézet mindenkor érvényben lévő Díjjegyzéke rendelkezik. Vannak olyan finanszírozó társaságok, amelyek totál- illetve lopáskár esetén méltányosságból eltekintenek a szerződéslezárási díjtól. 

Casco biztosítás abban az esetben érvényesíthető a csereautó bérlésének költségeire, amennyiben a megkötött casco biztosítás feltételei ezekre kiterjednek.

Tisztelettel:
Hiteldoktor


 

Hitel lezárása

Kedves Hiteldoki!

Autóm: Skoda Felicia 1.3, benzines, 2001-es évjárat.

Szeretném kifizetni a hátralévő hitelösszeget. A kérdésem az, hogy a bank árfolyamkülönbözet-követelésként 103 964 Ft-ot és 50 000 Ft szerződésmódosítási díjat jogosan követel? Tudomásom szerint 2010-től változtak a törvények ezen a téren. 2007-ben vásároltam 711 000 Ft hitel + 79 000 Ft kp. összegért.

Üdvözlettel:
Érdeklődő


Tisztelt Érdeklődő!

Kérdésére válaszolva szeretnénk tájékoztatni, hogy az Ön által említett két tétel jogosságát eltérő rendelkezések szabályozzák. Az árfolyam-különbözet a deviza alapú szerződések feltételeiből eredő fizetési kötelezettség, amiről a finanszírozási szerződés rendelkezik. Ez a szerződés lezárásakor mindenképp megfizetendő. A futamidő lejárta előtti lezáráskor fizetendő lezárási díj szabályozását tartalmazó jogszabály 2010. 03. 01-vel lép hatályba, tehát az abban foglaltak egy mostani lezáráskor semmiképp sem mérvadóak. Fontos még tudni, hogy a fenti dátummal hatályba lépő rendelkezések csak a március 1-e után kötött finanszírozási szerződésekre vonatkozóan lesznek érvényesek, így Önnek a lezáráskor meg kell fizetnie a finanszírozó Díjjegyzékében közzétett módosítási díjat.

Tisztelettel:
Hiteldoktor

Casco dilemma

Tisztelt Hiteldoktor!

Szeretném a segítségét kérni egy kissé bonyolult ügyben (legalább is nekem az).
Casco biztosítás váltását terveztem 2009 októberében, amit egy népszerű alkusz weboldalon el is indítottam.
Rendben is ment minden, fölmondták a régit (Uniqa) és elindították az újat (Posta).
Ekkor kerestek meg telefonon a Generali-Providenciától, egy jobb ajánlattal. El is fogadtam, így telefonon meg is kötöttük a szerződést. Utána rögtön kértem a már folyamatban lévőt (Posta), hogy szüntessék meg, így is tettek.
Minden rendben is ment, a váltási évfordulókor megküldte az Uniqa a felmondólevelet, azonban a Generaliról nem tudtam semmit. December végén felhívtam őket, hogy érdeklődjek a kötvényem holléte felől, mire mondták, hogy nem szerepelek a rendszerben, de az illetékesek megkeresnek néhány napon belül. Felhívott az úr, akivel intéztem a szerződést, majd adminisztrációs hibára hivatkozva csináltunk egy új szerződést. Ekkora már feljebb mentek az árak, az eredeti, havi kb. 5400 Ft-ról 6100 Ft-ra. Gondoltam belefér, csak legyen végre cascóm, kötelez rá a bank. Ezt említettem feléjük is, mondták, hogy küldenek egy levelet, miszerint miattuk nem volt rendben.
Eltelt 1-2 nap, mikor ismét megkeresett az ügyintéző, hogy nem számolt jól, meg a rendszer... pillanatnyilag havi 9000 Ft fölött van az összeg. Tájékoztattak az elállási jogomról és, hogy nézzek körbe máshol is. Nos, a pillanatnyi helyzetben egy 8000 Ft körüli jöhetne szóba, ha mostanában lenne az évforduló.
Személyesen nem volt alkalmam körülnézni, még csak az említett weblapon.

A tulajdonos nem én vagyok, csak az üzembentartó, egy Fabiáról van szó, amin még van majd' 7 év hitel. Emiatt persze köteleznek a cascóra.

Abban szeretném a segítségét kérni, hogy van-e jogi alapom, vagy bármilyen lehetőségem az első vagy második generalis szerződés kikövetelésére, illetve milyen lehetőségeim lennének.

Várom a válaszát,
tisztelettel,
F. Ferenc


Kedves Érdeklődő!

A megfelelő casco biztosító kiválasztása érdekében érdemes lenne felkeresni egy brókercéget, akik rögtön elkészítik a kalkulációt, és több biztosító közül tudja kiválasztani a legkedvezőbbet. Általában ezek a brókercégek teljes körű ügyintézést vállalnak a biztosítás megkötését illetően is. 
A finanszírozó társaságok általában rendelkeznek integrált cascós konstrukcióval, érdemes lenne a saját finanszírozójával is felvenni a kapcsolatot.

Üdvözlettel:
Hiteldoktor


Hiteles csere?

Tisztelt Hiteldoki!

Kb. 2 hónapja vettem egy Suzuki Swift 1.3 16V (2002-es) talicskát! Vételár 600 000 Ft. 20% önerő befizetés után megkaptam, 24 hónap futamidőre! Csakhogy sajnos azóta meguntam, és át szeretnék ülni egy szintén 2002-es Fiat Puntóba, ami 800 000 Ft körül megy. Kérdésem: meg lehet valahogy oldani ezt a cserét?

Válaszát előre is köszönöm!
Érdeklődő


Tisztelt Érdeklődő!

Amennyiben úgy dönt „régi” autóját beszámíttatja az új vásárlásakor, fontos előre tisztázni a kereskedéssel, hogy adásvételi szerződéssel megvásárolja Öntől az autót, vagy bizományosi értékesítésre veszi át.

Mindkét esetben nagyon fontos, hogy az átadáskor készüljön a gépjárműről egy állapotfelmérés és egy átadás-átvételi jegyzőkönyv. A későbbiek folyamán ezek egy esetleges vitás helyzet elkerülésében játszhatnak szerepet.

Szintén ügyelni kell arra, hogy írásos megállapodás szülessen arról, kit terhelnek az átadást követően esedékessé váló törlesztő részletek.

Mivel az autó hitellel terhelt, adásvételi szerződés csak a hitel kiegyenlítésével egy időben köthető. Ebben mindenképp rendelkezni kell arról, hogy a fennálló hitelt ki, mikor és milyen módon egyenlíti ki. Ha az autó értéke magasabb a tartozás összegénél, akkor a kereskedés a vételárból közvetlenül a bank felé ki tudja egyenlíteni azt, a fennmaradó különbözet pedig képezheti az új autó önrészét. Ha alacsonyabb, akkor Önnek marad fenn még fizetendője, amit a finanszírozó felé ki kell egyenlíteni.

Javasoljuk, hogy mielőtt a kereskedéssel megkötik a megállapodást és az autó átadásra kerül, mindenképp egyeztessenek a finanszírozóval annak érdekében, hogy az általuk esetlegesen kért dokumentumok köre ismerté váljon.

Tisztelettel:
Hiteldoktor


Hiteles autó eladási lehetőségei

Kedves Hiteldoki!

Párom 2 évvel ezelőtt hitelre vett autót (Suzuki SX4). Akkori helyzete megengedte, hogy a nem éppen kis törlesztőrészletet kifizesse. Viszont az utóbbi időben fejreállt a világ, és egyre nagyobb teher számára a részletek kifizetése. Kérdésem csak az lenne, hogy milyen lehetőségei vannak az autó eladásában, visszaadásában? Tuti, hogy bukik, de hogy lehet a „legjobb” megoldást megtalálni?

Válaszát előre is köszönöm!

Üdvözlettel:
Cs. Tibi


Tisztelt Tibor!

A levelében leírt helyzetre több megoldást is tudunk javasolni. Hogy melyik lesz az Önöknek megfelelő, azt azonban a szerződéses feltételek, a gépjármű piaci ára határozza meg, ezért azt javasoljuk, előzetesen keresse meg az érintett finanszírozót és részletesen beszéljék át a lehetőségeket.

Az értékesítéshez a fennálló tartozás sorsát kell tisztázni, azaz: vagy teljes egészében kifizetni, vagy átvállaltatni. 
Általánosságban elmondható, hogy hitellel terhelt autó értékesítésére a hitelátvállalással egybekötött adás-vétel a legoptimálisabb. 
Bár az átvállalásnak is van költsége, de ezzel elkerülhető például a deviza alapú szerződésekből eredő árfolyamveszteség egyösszegű kifizetése.

Az autó visszaadását csak a legvégső esetben javasoljuk. Mindenképp szerencsésebb megoldás, ha Ön tesz kísérletet az értékesítésre, így talán az értékesítési ár is kedvezőbben alakul.

Tisztelettel:
Hiteldoktor


Autó visszaadása – hiteles, lízingelt: ugyanaz?

Tisztelt Hiteldoktor!

Jól értem, hogy az autó visszaadásakor lényegében nincs különbség a lízingelt és a banki kölcsönnel terhelt autó esetében? (Oké, a lízingnél a bank a tulajdonos.) Ugyanúgy vállalnom kell a kockázatot, hogy az autó kevesebbet ér, mint a rajta lévő hitel?

Üdvözlettel:
Nándor


Tisztelt Nándor!

Az Ön által leírt szempont szerint valóban nincs különbség a hitel és a pénzügyi lízing konstrukció között.

A finanszírozási szerződésből eredő fizetési kötelezettség az eszköz (autó) értékétől függetlenül fennáll, annak kiegyenlítése minden esetben az ügyfelet terheli.

Tisztelettel:
Hiteldoktor


Bontási igazolás törzskönyv nélkül

Kedves Hiteldoktor!

Lízingelt totálkáros kocsit szeretnék bontóba leadni, bontási jegyzőkönyv fejében, hogy végleg kivonathassam. De, törzskönyv nélkül nem megy, az pedig a finanszírozónál van. Kérdésem az lenne, hogy hogyan lehet megoldani, hogy mégis átvegye a bontó és kiadja az igazolást? Azt mondták a bontóban, hogy csak az eredeti törzskönyvvel megoldható, de azt nem adják ki addig, amíg nem rendezi feléjük a biztosító a kifizetést, de ez több hónap is lehet. Ha egybe kifizetném a kárrendezés előtt, az gondolom megoldás lenne, de azt anyagilag nem engedhetem meg magamnak. Kérem, írja meg, mi lenne a megoldás!

Segítségét előre is köszönöm!
Érdeklődő


Tisztelt Érdeklődő!

Kérdésére válaszolva azt javasoljuk, vegye fel a kapcsolatot a finanszírozóval és kezdeményezze a roncs értékesítését.

Ennek menete általában az, hogy a roncsot megvásárló személy vagy cég a vételárat közvetlenül a finanszírozóhoz fizeti be az Önök közt létrejött adás-vételi szerződés alapján. Ez az összeg az Ön tartozását csökkenti. A finanszírozónak jogában áll ilyenkor a törzskönyv, valamint egy olyan dokumentum kiadása, mellyel a forgalomból kivonás megtörténhet.

Fontos azonban tudni, hogy az értékesítési ár nem lehet alacsonyabb a biztosító által, kárszámításban meghatározott roncsértéknél, hiszen ha a vevő nem is fizetne annyit, a biztosító szerződött partnere, aki ezt az árat megajánlotta, köteles azon az áron meg is vásárolni a gépjárművet.

Tisztelettel:
Hiteldoktor


Hitel átvállalása: akkor mennyi is?

Tisztelt Hiteldoktor!

2007-ben egy Smartot vásároltam 10 éves, kedvezőtlen hitelre. Aláírom, ez az én hibám. Most szerettem volna hitelátvállalással eladni, utánajártam a bankomnál (UniCredit), hogy mi a módja. Közölték, hogy 50 000 Ft, és a szükséges papírok alapján elbírálják, a leendő vevő alkalmas-e a hitel fizetésére. Én visszakérdeztem, hogy biztos, csak ennyi a vele járó költség? Mire ők: igen. Elindítottuk a folyamatot, miszerint 50 ezer + hitelátvállalással megveszik az autómat. Beadtuk a papírokat elbírálásra, mire az a válasz érkezett, hogy az autó piaci értéke nem fedezi a kint lévő tőketartozást, így az 50 000 Ft-on felül még 240 000 Ft-ot be kell fizetni. Kérdem én: ezt hogy csinálhatják meg az emberrel? Fizessem be én a 240-et, vagy álljak a vevő elé, és közöljem, hogy „bocsi, mégsem 50, hanem 290”? Fordulhatok valahova panasszal a téves tájékoztatásért, vagy ezt is megtehetik, mint mindent? Ha ezeket a feltételeket akkor közlik, amikor érdeklődtem, valószínűleg vagy nem hirdetem meg  a kocsit, vagy ha igen, akkor 300 ezer + hitelátvállalással.
Válaszát előre is köszönöm!

Tisztelettel:
M. Zsuzsa


Tisztelt Levélíró!

Általánosságban elmondható, hogy a finanszírozókhoz érkező átvállalási kérelmek azonos feltételekkel kerülnek elbírálásra, ezért a tájékoztatás is a standard ügymenet szerint történik.

Az Ön által leírt helyzet speciális eset, mely tényre valószínűleg csak a bírálati folyamat során derült fény.  Ez a körülmény azonban az egész adás-vétel átgondolását eredményezheti, hiszen a vevőnek nem áll érdekében, hogy az autó értékénél magasabb hitelt vállaljon át. Ha azonban a vevőnek megér ennyit az autó, akkor megállapodás tárgya lehet, hogy részben, vagy teljes egészében ő fizeti meg a finanszírozó által kért különbözetet.

Ha nem áll a vevő rendelkezésére ennyi készpénz az átvállalás időpontjában, akkor esetleg méltányossági kérelemmel lehet fordulni a pénzintézethez, az eredeti ütemezés szerinti átvállalást kezdeményezve.

Tisztelettel:
Hiteldoktor


Fizethetem, amíg élek

Tisztelt Hiteldoktor!

Az lenne a problémám, hogy 2007. 10. hóban hitelre vettem egy autót 2 millió 400 ezer forintért, már két éve fizetem, és a bank szerint 2 millió 950 ezer forint hitel van rajta. Ez hogy létezik? Lenne egy kis megtakarított pénzem, durván 1 millió forintot tudnék belefizetni. Megéri-e ezt belefizetni, vagy nem? Most havi 35 ezer forint a törlesztőm, és a bank szerint még mindig 10 év van hátra. Ezt sem értem ez nagyon durva dolog, mit tehetnék, hisz így még eladni sem tudom, illetve fizethetem, amíg élek, az autó pedig semmit sem fog érni. Vagy esetleg, ha elvitetem a bankkal, akkor tudom, nem fog annyit érni az autó. A fennmaradt összeget rá terhelik-e a fizetésemre, ami sajna csak a minimálbér?

Köszönöm:
Érdeklődő


Tisztelt Érdeklődő!

Általánosságban elmondható, hogy a finanszírozási szerződés paraméterei (például a futamidő, havi részlet nagysága, devizaárfolyam stb.) szerencsétlen esetben eredményezhetik, hogy a tartozás összege a szerződés futamideje alatt emelkedik. A futamidő növekedése is megtörténhet abban az esetben például, ha deviza alapú szerződésnél Ön a havi részletek árfolyam különbözetét nem fizeti meg az adott havi törlesztéskor, hanem az a futamidőt növelve halmozódik, és kamattal terhelt.

A nagyobb összeg befizetése jelentősen csökkentheti a tartozást annál is inkább, mivel ha a befizetés megtörténik, erre az összegre Önnek már nem kell ügyleti kamatot fizetnie. Ha deviza alapú szerződése van, a szerződés módosítása (befizetés) előtt mindenképp célszerű a feltételekről megkérdezni a finanszírozót, és a befizetésre egy olyan árfolyamon sort keríteni, ami a lehetőségekhez mérten Önnek a leginkább kedvezőbb.
Fontos tudni, hogy a módosításnak költsége lehet, erről is a finanszírozótól kell előzetes tájékoztatást kérni.

A visszaadást, mint megoldást csak végső esetben javasoljuk, hiszen a bank általi értékesítés további költségekkel járhat, valamint megtörténhet, hogy ha Ön próbálja meg értékesíteni, akkor valamivel magasabb árat sikerül kialkudnia. Az azonban biztos, hogy az értékesítést követően, ha a vételár nem fedezi a tartozást, a különbözetet Önnek meg kell fizetnie a finanszírozó felé.

Tisztelettel:
Hiteldoktor


Gazdasági totálkár

Tisztelt Hiteldoktor!

A kérdésem tárgya egy gazdasági totálkár.
Az autóm euro tax ára 1,8 millió Ft.
A hitel szintén 1,8 millió Ft.
A márkaszerviz aud tax értékelése szerint 2,1 millió Ft lenne a javítás, tehát fennáll a gazdasági totálkár ténye.
Ami nem világos, hogy a biztosító mi szerint fogja megállapítani a roncs értéket. Illetve mire lehet számítani egy ilyen szituációban? 
Mert ha mondjuk egy autó értéke 1,8 millió és a sérülés helyreállítási költsége még ennél is több, akkor a kapott szám mínusz, de legalábbis nulla.

A választ köszönöm,
Érdeklődő


Tisztelt Érdeklődő!

Amennyiben a tartozás összege magasabb, mint az autó értéke, akkor kevés esélye van annak, hogy a kártérítési összeg, amit valamelyik biztosító fizet, fedezni fogja a tartozást. A biztosító társaságok egyedi kalkuláció alapján értékelik az autókat, valamint több korrekciós tétel és az önrész is csökkenti a kifizetésre kerülő összeget.

A kártérítési összegen felül fennmaradó tartozás tovább csökkenthető a roncs értékesítéséből befolyt vételárral. Jó esetben ezzel együtt kiegyenlítésre kerülhet a hitel. Ha ez sem elegendő, a különbözet Önt terheli. A finanszírozóval egyeztetve azonban részletfizetési megállapodás köthető.

Tisztelettel:
Hiteldoktor


Lízingelt autó visszaadása

Tiszetelt Hiteldoktor!

Ha visszaadom a lízingelt autót a lízingcégnek, akkor az értékesítésig tovább kell-e a havi lízingdíjat fizetnem?
Van-e valami minimum határ, amennyiért a lízingcég eladhatja az autót? Megkifogásolhatom-e az eladási árat?

Köszönettel:
Levélíró


Tisztelt Levélíró!

Kérdésére válaszolva tájékoztatjuk, hogy a finanszírozott gépjármű visszaadása a szerződés azonnali hatályú felmondásával jár együtt, azaz a havi törlesztőrészlet fizetési kötelezettsége megszűnik, de a teljes hátralévő tartozás egy összegben esedékessé válik és a kiegyenlítésig késedelmi kamatokkal lesz terhelt.
Ezenfelül az értékesítéssel kapcsolatban felmerülő költségek tovább növelhetik a tartozás összegét.

Épp ezért azt javasoljuk, inkább Ön próbálja meg értékesíteni az autót. A legoptimálisabb megoldás a hitel átvállalásával egybekötött adás-vétel lenne. Ennek feltételeiről az adott finanszírozótól lehet információt kérni.

Általánosságban elmondható, hogy a finanszírozók igazságügyi szakértő által adott szakvélemény alapján határozzák meg a visszavett eszközök értékesítési árát. Ennek másolati péládányát el lehet kérni a finanszírozótól annak érdekében, hogy ismert legyen minden, az árat befolyásoló körülmény. Amennyiben ezt követően is maradnak fenn kétségek, a szakértő az, akitől indoklást lehet kérni, a finanszírozó csak „felhasználója” a szakvéleménynek, az abban foglaltakért felelősséget nem vállalhat.

Tisztelettel:

Hiteldoktor


Hiteles autóból hiteles autóba

Tisztelt Hiteldoktor!

Van nekem egy hiteles autóm, van még rajta 1 millió hitel. Én ezt az autót most szeretném lecserélni egy nagyobbra, szintén hitelből. Az ár majdnem megegyezik. Ilyenkor mik az első lépések? Hogyan tudnám ezt megoldani?
Előre is Köszönöm válaszát!

Érdeklődő


Tisztelt Érdeklődő!

Első lépésként javasoljuk, hogy kérjen egy kalkulációt a finanszírozótól az aktuálisan fennálló tartozásról, azaz meg kell tudni, mekkora összeget kell kifizetnie, ha lezárná a szerződést.

Ezzel párhuzamosan érdemes egy eurotax értékelést végezni az autóra, mellyel megállapítható, mennyi a jelenlegi piaci értéke. Ezek ismeretében lehet átgondolni, mi lenne a legelőnyösebb megoldás. Ha az autó értéke fedezi a fennálló tartozást, könnyebb a helyzet. Az értékesítésre Önnek a hitelátvállalással összekötött eladás lenne célszerű, ezzel megspórolható az esetleges árfolyam-veszteség és a lezárási díj kifizetése. Lehetőség van arra is, hogy a kereskedés, ahol az új autót vásárolja, beszámítja a régit, ezzel párhuzamosan pedig kifizeti a fennálló tartozást Ön helyett. Ha így járnak el, fontos, hogy már az ügylet elején foglalják írásba, hogy a kereskedés mennyi időn belül rendezi a tartozást, mindezt annak érdekében, hogy Önnek ne legyen párhuzamosan két fizetési kötelezettsége: a régi és az új autóra. A számokból lesz látható az is, hogy a régi autó értékesítéséből befolyt vételár és a tartozás különbözete elegendő lesz-e az új hitel önrészéhez. Fontos tudni, hogy a piacon jelenleg általánosan minimum 20% önrésszel rendelkeznie kell a vevőnek, ha hitelt igényel.

Tisztelettel: Hiteldoktor

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7
hirdetés