2012.03.02. 13:17

Tisztelt Uram!

A helyzet a következő: 2011-ben két autóm volt, a történet szempontjából a suzuki a fontos, ami "A" biztosító társaságnál B10 bónuszfokozatban volt. Ezt eladtam 2011. novemberében, amiről az adásvételit és a biztosítás felmondását elküldtem a biztosítónak. Szerettem volna ezt a B10 besorolást érvényesíteni a megmaradt autómon, de nem tudom sajnos, mert "A" biztosító azóta sem küldte el a kért bónuszigazolást és a szerződés lezárást igazoló okmányokat, valamint a túlfizetésemet. Sőt erre a negyedévre is kiküldte a csekket a biztosítási díjról. A biztosítási alkuszon is keresztül próbáltam intézkedni velük, de sikertelenül. És a telefont sem veszik fel soha, e-mailre sem, és másra sem válaszolnak. Mit tudok tenni ilyenkor? illetve ha végre megkapnám a papírokat, január 1-ig visszamenőleg tudnám a bónuszt alkalmaztatni a meglévő autómra?

Válaszát előre is köszönöm!

Tisztelettel:

H. Anikó

Tisztelt Érdeklődő!

Az eladott gépjármű törlés értesítő levelét kell az új gépjármű biztosítójának elküldeni. A dokumentum alapján, lekérdezik és beállítják az érvényes bonus besorolást. Természetesen az adásvétel időpontját követő naptól megilleti Önt, a másik gépjármű szerződésén a B/10-es fokozat. A biztosítótársaság elérhetőségeiről és annak formáiról a honlapjukon tájékozódhat.

Üdvözlettel:

Horváth László pba.hu

A TotálKártérítés jogi csapata segít!

A "Kérdésem van" gombra kattintva Üzenetküldő felületünkre jut, válassza a Kártérítésdoktort a címzettek között. A "Jogi támogatás" gombon keresztül felveheti a kapcsolatot szakértőinkkel. A "Kalkulátor" gomb pedig a TotálKártérítés felületére viszi, ahol részletesen is megismerheti a szolgáltatást.