Álltam, nekem jöttek, mégis hibás vagyok?

2014.09.04. 12:53

Tisztelt Biztosításdoktor!

A következő esettel kapcsolatban kérném a segítségét:

Egy útszakaszra merőlegesen helyezkedik el a belső parkoló. Az útszakaszról merőlegesen fordúlva kb. 1,5 autóhossz után egy sorompó következik (balról, jobbról járda). A sorompón belül jobbról az útra merőlegesen 2 parkolóhely, majd mélygarázslehajtó, majd újra 4 parkolóhely (+2, de ezek kissé más elrendezésben). A sorompón belül balról az útra merőlegesen 7 parkolóhely található. Az történt, hogy a merőleges útról érkezve én az autómmal a sorompó előtt az út bal oldalán álltam meg, hogy a sorompó felnyitása után nagy ívben az autómra merőlegesen lévő (parkoló autókkal párhuzamosan lévő) mélygarázsba lehajtsak, ahova egyébként kis ívben nem lehet lehajtani.

Amikor megálltam, a sorompón belül az út jobb oldalán egy autós tolatott kb. 10 métert (amennyit én láttam), majd megállt, felnyitotta a sorompót, mellettem tolatott, már a sofőr velem egyvonalban volt, amikor (hogy pontosan mi történt nem tudom, valószínűleg korán fordította a kormányt) az autója bal hátuljával az én autóm jobb hátuljának tolatott.

Az eset megtörténte után (1-2 nappal) bejlentettem az esetet a másik fél (ebben az esetben az én biztosítómmal megegyező) biztosítójánál, mert véleményem szerint a másik fél volt a károkozó (az esetről töltöttünk ki bejelentőt helyszínrajzzal).

Kb. 1 hét múlva megnézte az autót a kárszakértő, aki által felajánlott öszeget én egy héttel később elfogadtam. Az eset megtörténte után 1,5 hónappal felhívtam a biztosítót, aki azt mondta, hogy várnak a másik fél nyilatkozatára, akit már másodjára kértek erre. Ezután egy héttel (kérésemre) kaptam E-mail-ben tájékoztatást arról, hogy a biztosítottuk nyilatkozata miatt felülvizsgálják az ügyet.

Többszöri telefonálgatás és információkérő üzenet után kicsivel több, mint két hónappal az eset megtörténte után átutalták a kárszakértő által felajánlott összeg felét, amiért én felhívtam a biztosítót, hogy érdeklődjek miért csak a felajánlott összeg fele érkezett meg, azt a választ kaptam, hogy hamarosan kapok két levelet tőlük, amiben megindokolják ezt.

Az eset megtörténte után 2,5 hónappal kaptam 2 levelet, amiben 50-50% kármegoszlást állapítottak meg, azzal az indoklással, hogy a rendelkezésükre álló adatok alapján ők így ítélték meg, de tulajdonképpen semmi konkrétum nem volt a levélben.

A kérdésem az, hogy egy álló, ill. parkolni készülő autó is lehet-e hibás ebben az esetben.

Segítségét köszönöm.

Tisztelt Érdeklődő!

A levelében leírtak alapján Ön a baleset bekövetkeztekor már állt, tehát a gépjárműve nem volt mozgásban elmondása szerint. Ez azért fontos mert ebben az esetben a tolató károkozó jármű vezetője nem megfelelően mérte fel a tolatáshoz szükséges helyet és a megfordulási manővert pontatlanul hajtotta végre, amelynek következtében bekövetkezett az Ön álló gépjárművével az ütközés. A véleményem alapján Ön semmilyen mértékben nem felelős ez esetben a bekövetkezett káreseményért, mert ha teszem fel tilosban parkolt volna - de mint írja nem így történt - akkor sem lehet felelős az álló, parkoló gépjármű vezetője a bekövetkezett ütközésért. Kérem szíveskedjen az eljáró biztosító részére jogalapi / felelősségi / felülvizsgálatot kérő levelet írni, kérve döntésük megváltoztatását, és a kártérítési összeg fennmaradó részének átutalását. Igényének érvényesetéséhez jogi segítséget is igénybe vehet.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

A TotálKártérítés jogi csapata segít!

A "Kérdésem van" gombra kattintva Üzenetküldő felületünkre jut, válassza a Kártérítésdoktort a címzettek között. A "Jogi támogatás" gombon keresztül felveheti a kapcsolatot szakértőinkkel. A "Kalkulátor" gomb pedig a TotálKártérítés felületére viszi, ahol részletesen is megismerheti a szolgáltatást.