Eladnám az Astrát
Tisztelt Nepperűző!
Én előbb eladni szeretném az autómat, de sosem csináltam ilyet. Nem tudok, és nem is akarok alkudni. Nem akarom életem üzletét megkötni, pláne nem szeretnék senkit átvágni. Egyszerűen reális áron szeretném eladni a kiszolgált paripát.
Adatok:
Opel Astra GL 1997-es, 1.4-es szedán, benzines, semmi extra. Életem első autójaként mind a 236 000 km-t én tettem bele, ennek megfelelően olyan, mint egy kiérdemesült csataló: Kisebb koccanások voltak, de semmi komoly - persze mind megcsináltatva. A hátsó kerekeknél már rozsdásodik, dohányozom benne. Viszonylag friss a vizsga rajta, de most már nagyon kell egy kombi.
Volna olyan kedves legalább irányárat javasolni számomra
Válaszát előre is hálásan köszönöm.
Üdvözlettel:
M
Tisztelt Olvasónk!
Az autó értékét látatlanban nehéz megbecsülni, főleg egy 14 éves példánynál. Amennyiben az autó esztétikailag szép kívül-belül (nem agyonkarcolt, büdös, össze-vissza fényezett), és nincs nagyobb műszaki hibája, az autó 500 000 Ft körüli összeget érhet.
Üdv
A fenti tanács első megjelenésének időpontja 2011. október 6., 11:08, ezért előfordulhat, hogy a jogi háttér vagy a piaci helyzet megváltozása miatt már nem időszerű, vagy téves. A tanácsok pontosságáért és hasznosságáért szerkesztőségünk mindent megtesz, de tartalmukért és a betartásuk következményeiért felelősséget nem vállal.




Kommentek
2011.10.06 11:51:48''autónepper.''
270ért rögtön megveszem adás vételivel!!!!!
2011.10.06 12:07:18Abfangjaeger
Nepper: Ja, azt eladod 120 ezret futott, karcmentes, dohányzásmentes, megkímélt járgányként 700-ért... :)))
2011.10.06 13:35:28BenFranklin
Szia! Ne félj semmit, ha nem akarsz cigány módra alkudozni(ami különben nagyon szórakoztató-pláne mondjuk lengyelül), akkor én a következőt csináltam:
Feltesz netre. Ár megad. Meglérdezed magadtól, mennyi az a legkisebb pénz, amennyiért odaadod. Mennyi idő alatt akarod eladni?
Én meghirdettem a reális ár +20%ért, szép fényképek, hibákat megadtam, 2 hetente levittem az árból 10-20ezret, végül reális ár-20%ért elment, de volt benne 300e km, a tiedet könnyebb lesz eladni, ha nem nagyon lelakott.
A kereskedők azt szokták mondani, hogy a reális eladási ár a netes keresők találatai alsó 10%-ának átlagára +/- pár garas.
Sok szerencsét! Ha nem akarsz nagyon kutyába lemenni az árral akkor számíts nyugodtan arra, hogy a jelen piaci helyzetben fél, egy évig tarthat eladni a kocsit...:( Kereskedő elsózza gyorsabban de leveszi a magáét.
2011.10.06 13:53:15Szandokán
hahu-n 285ezer és 790ezer között mennek. Ha fehér,szerintem a 350 megválasztja.
@BenFranklin:És a kereskedők reális áráról mit szoktak mondani a "kereskedők"?
2011.10.06 14:27:25Knorbi
Ha egyébként tényleg jó az autó akkor említsd meg ismerősi körben is.
2011.10.06 14:40:57ele-nor
ismerősi kört kérdezd körbe elsősorban, azt ha nem jön be, már említett módon, amennyiért el akarod adni + 10-20 %ért rakd fel a netre :) ( persze vevő alkudozni fog majd, akkor te elengeded a 10%ot, és ő is meg te is boldogok lesztek )
2011.10.06 14:43:19steroid
Szia "autónepper". Én is el akarom adni F Astrámat. Nagyon megkímélt állapotban, iá.:350.000 huf. Az autó 92-es.képeket tudok küldeni
2011.10.06 14:44:14petakats
Szerintem pont ezeket az olcsó autókat lehet eladni kurva gyorsan.
Ha rám hallgatsz, elviszed, felpolíroztatod, belsejét szépre kisuvickolod, lökhárítókat Turtle Wax Black Crhrom-mal leápolod (ha nem fényezett), majd meghirdeted 580ért.
A hirdetésben kiemeled, hogy első tulaj vagy, becsületesen megemlíted a hibáit, hogy szimpatikus eladónak tűnj. 3 hét alatt el fog menni szerintem. 500ig engedhetsz is az árból.
2011.10.06 15:47:45gnme
látható rozsdásodással, átható bagószaggal és tekerhető kormánykerékkel a kutyának nem fog kelleni
legjobb ha az ember megszabadul tőle egy jól irányzott beszámítással és elhoz egy olyat amivel még öt évet ki lehet húzni
2011.10.06 17:23:25Liverpool87
Hát szerintem 7-8 százezret simán megér legalábbis itt nyugat-magyarországon!Ne pesten add el!
2011.10.06 17:38:52BenFranklin
,
Hát azért nem szaladnék fel annyira. Bár itt Szlovákiában más a fostalicskák árazása, nekem a 97es Mazda 323at (305ezer km-el), 1.5 benya a levélíróéhoz hasonló állapotban(pár apró hiba + kezdődő rozsda), 1000 euró körüli áron 6 hónapig senki még csak meg se nézte. További 3 hónapig 800ért nem nézte meg senki. Utána beadtam bizibe, 3 hét múlva eladták nemtudommennyiért, én kaptam 800at.
És azért egy Fasztránál tán jobb autó, ugye?
2011.10.06 17:51:17BenFranklin
Ja, hogy miért? Ne gondoljatok rosszra, kereskedő szerint azért, mert a magán-eladó nem ad hitelt! Vazzer! 3 kilós kocsira.
2011.10.06 21:12:31Naezatutti?!
BenFranklin: Sorry, de nem jobb a 323-as Mazda. Családban van 4 F Astra, 1 A Vectra, 1 C Corsa és többek közt egy 323-as Mazda is. A Mazda (vagy ez a konkrét darab) sokkal szervízigényesebb mint az Opelek és sok apróbb bosszúságot produkál... Ráadásul a szervízlátogatások költségesebbek vele mint a régi Opelekkel, a szerelő sem szereti kimondottan ráadásul az alaktrészárai húzósabbak.
2011.10.06 23:17:36''autónepper.''
szia steroid ne is haragudj meg 350et még 97esért se adok nem hogy egy 92esért a tied kb 170-200 között tudnám megvenni .
2011.10.07 07:55:40Knorbi
Helló Gnme:-) mizu a pálesszal???:-)
2011.10.07 10:54:48Shadow55
1. vidd el rendes autókozmetikára. csodákat tudnak tenni a leharcolt belsővel is, még a cigiszagot is ki tudják venni
2. fénykép és meghírdetés átlag+10-20%
3. innentől vigyázni rá (tilos benne a cigi, stb) mert bármikor jöhet a vevő
2011.10.07 10:59:20gnme
knorbi: milyen pálesszal, már rég megittam :-) el is felejtettem
2011.10.07 11:42:21Knorbi
Ááááááááá te kis alkesz:-( :-):-):-):-):-)
2011.10.07 13:51:58háténmondom
500e??? ez vicc? szerintem max. 350-400e.
2011.10.07 14:56:46timur69
Az enyém 1998-as 1.4 sedan, első tulaj, szervizkönyv+számlákkal 120.000 km. garázsból, törés és korróziómentes, ja és nem dohányzó. Mennyit érne? G Astra csere érdekel! Pezsgőmetál és GL.
2011.10.07 15:07:34Norbedlee
Naezatutti?
Akkor nálatok jól fogyhat a motor olaj a sok opel miatt :)
2011.10.07 16:54:42BenFranklin
timur69
Szerintem az olyat mint a tied nem szabad eladni. Kapsz érte 100-150 ropival többet mint a bontószökevényekért.
2011.10.07 18:26:28timur69
BenFranklin: Asszem én is így gondolom, az asszony imádja, olyan egyszerű benne minden. Évente egyszer kimegyünk vele Görögbe, semmi gond nem volt vele soha, csak egy fűtőradiátor csere, az is gombokból. Max.egy csere férne bele. De nem égető. Szeretjük, volt mellette céges verda, abba szaladtak a kilométerek.
2011.10.07 20:09:17Naezatutti?!
Norbedlee: A sajátomról nyilatkoznék csak, mert abban 100% pontos információval szolgálhatok: C16NZ, 170ezer km, 18 éves kor és pontosan 3,7 liter/év olajat fogyasztok el vele, ugyanis ennyi kell az éves cserekor hozzá. Még SOHA nem kellett hozzáöntenem két csere közt. Gondolom Neked sosem volt Opeled, és a népítéletek alapján ítélsz meg dolgokat... Egyik Astra sem Ecotec (A Vectra meg nincs is Ecotec motorral), sőt Ecotec motornál is néhány 1.6 16V eszik csak olajat de azok sem
kiemelkedően sokat. Amúgy bármelyik gyártó bármely típusa agyonvágható könnyedén egy hozzá nem értő tulaj mellett, ott fogy is az olaj... Nekem nincs olajfogyasztás problémám (tudtommal a többieknek sem, de még az Astra klubos társaknak sem).
2011.10.07 22:22:49relampago
Mi számít bontószökevénynek?
2011.10.08 10:37:15Norbedlee
Naezatutti?!
Nem bántás ként akartam írni, de nem tudtam kihagyni bocsi.
De volt Opelem (G Astra 1.6 16V X16XEL) sajnos eléggé ette az olajat kékfüst nem volt sem olajfogyás azt írták rá, hogy ez ilyen :(
szülők 1.4 Twinportja újkora óta eszi!!!
2011.10.08 11:10:47Polly-pudli-pötty
Norbedlee: Pont az x16xel hajlamos olajat enni.
Erre sok ismerősöm panaszkodik.
A tiéd és az 1.4 twinport mennyi olajat kér?
Mert szerintem ha a csereperiódus alatt 2-3 liter megy bele az nem egy tragédia. Egy autó üzemeltetési költségei mellett nem egy eget verő kiadás.
2011.10.08 12:03:35Suttora
Bizony, az X16XEL az egyik legrosszabb olajfogyasztós szempontból, viszont a Twinport-ra (Z14XEP) általában nem jellemző.
Az enyém C14NZ, azt a fél liter olajat szoktam utánatölteni a 15.000 km alatt, ami olajcserekor megmarad a 4 literes kannából.
2011.10.08 14:16:58BenFranklin
Norbedlee
1.4 twinport van faternak, nem evett a 30ezres periódus alatt egy decit se. Főleg országúti 90-110es használat. A 12 éves Corsa x10xe ecotec sem eszi a 10w40et(nem GM olaj hanem Valvoline) csak városi rövidtávú használatban(15ezres cserékkel).
1. milyen olajat teszel bele? Szerelőnk szidta a GM gyári olajat.
2. milyen körülmények közt van használva? A sokat autópályázóknak eszegeti az olajat, erre azt mondom hogy az 1.4es nem tartós 160ra van tervezve. A hülyén bejáratott motor is enni fogja az olajat.
3. Ha eszi az sem drága dolog.
4. Nekem még soha semmilyen márkájú autóm nem ette az olajat(M323,Vectra,Astra,Corsa,Mondeo dízel), kivéve az egy Punto 1.1et, az is 180ezernél kezdte és az is azért mert a szerelőm egy balfasz volt, kb. 2 beavatkozása után kuka lett a motor.
Valamit jól csinálok.
2011.10.08 19:00:08Norbedlee
Sziasztok!
igen az én x16xel-em eléggé ette, a gyártó szerint laza illesztésű blokk miatt ok elfogadtam :)
szüleim 1.4 Twinportja 2 litert kér egy csereperiódus alatt (13e km) persze nem nagy összeg nem is arra írtam....
eddig mivel új autó volt amit a szervízbe raktak bele most pedig ha jól emlékszem Castrol Edge...
Használata: mint egy nyugdíjas család :) 50-70-90 :)
2011.10.08 19:07:37Norbedlee
nem küldte el a hozzászólásomat?
igazatok van az X16XEL "laza illesztésű blokk"
amíg új volt ugye szervíz volt, mostanság a Twinport Castrol Edgét kap, és 50-70-90 km/h semmi pálya mivel szüleim hajtsák...13e km csereperiódus alatt kér 2-3 litert
csak fura volt h az enyémnek nem kell utántölteni, maxról lemegy min-re egy periódus alatt
2011.10.08 20:09:53BenFranklin
norbedlee
Már botsi de a csereperiódus a twinportnál 30ezer km, igaz longlife olajjal. A gyakoribb cserét van aki ajánlja, használatfüggő.
Olajfogyasztásról mindent megtalálsz az opelforum.hu-n, ahol egy csomó segítőkész szaki van. A twinport rühelli a nyugdíjas váltásokat, 2500 alatt amúgy is halott, EGR elkoszosodása sokkal gyorsabb a sosem pörgetett kocsikon(nem hidegen persze).
2011.10.08 20:45:34Norbedlee
Köszi a tanácsot, de amíg garis volt addig hordtuk csak márka szalonba mosmtár maradunk a 13e/1év cserénél (én amúgy sem hiszek a longlife-ba)
kivan húzatva a nyugdíjas tempót arra értettem hogy nincs pályán kitaposva a lelke EGR/AGR-rel nem volt baj, pedig már 70 környékén van benne ;)
2011.10.09 10:02:08Valencia
Igaza van Naezatutti?!-nak. Attól, hogy x16xel, még nem fogyaszt mind a fórumokban emlegetett 1 liter / 1000 km olajmennyiséget. A fórumban erre panaszkodóknak lehet, hogy ennyit eszik, akik meg nem írnak, közülük a többség jól elvan a kevesebb olajfogyással is. Három céges x16xel-es astránk van, már közel a 300ezerhez abból csak egy pusztította nagyon az olajat, de az sem ennyire. Az is azért, mert a kollega kitaposta a belét, most cseréljük az autóparkot új astrákra, büntetésből neki marad a régi.
Mindez igaz minden gyártmányra, ha szidnak konkrétan egy tipust, attól még nem mindegyik példány hibás.
Autót eladni magánszemélyként szenvedés, az olasz verdámat hirdettem sokáig, aztán inkább úgy döntöttem, megtartom.
Paradox helyzet, hogy szidják a kereskedőket, hogy tekerik az órát és sokan becsapják a vevőt, mégis inkább tőlük veszik meg drágábban, mint szegény magánembertől reális áron.
2011.10.09 10:22:51BenFranklin
valencia
Paradox helyzet, hogy szidják a kereskedőket, hogy tekerik az órát és sokan becsapják a vevőt, mégis inkább tőlük veszik meg drágábban, mint szegény magánembertől reális áron.----Nekem is ez volt a tapasztalatom a legutóbbi autóeladásomkor. Az ok az autóbeszámítás és a hitel, amit magánszemély nem nyújt.
2011.10.16 09:18:38Amusing
nekünk is családban Opel van, nekem G 8 éves 90e km-el, soha egy gram látható olajfogyás nem volt. igaz kap jó olajat évenként, meg hidegen nem taposom ki a belét
mident szét lehet baszni, aztán nyavajogni, hogy szar
2011.10.16 15:44:01B.GY.
Én már felhívtam egy pár magánembert,hogy megvenném az autóját.A válasz:Már megvette egy nepper.Egész nap nézik a hirdetéseket,én meg nem.Jó esetben megmondta a tulaj,hogy ki vette meg.Aztán megtalálom a ha.hu.n 150 ezerrel drágábban meg fele annyi kilométerrel,mint a gazdája hirdette.Egy olyan volt csak,hogy egyezett az óraállás mindkét esetben.Na de azt meg lehet a tulaj tekerte már vissza:)Amúgy az én Opelem sem eszi az olajat,igaz hogy 2000-es 8 szelepes.
2011.10.17 22:43:57McK
Jó az értékbecslés..:D
Kár,hogy megszorozta kettővel,amit ér..:)
rozsdás,dohányos,leélt astra 250-et ér,nem 500-at.
2011.11.08 15:19:31Billgates
Múlt nyáron vettem 8 éves 1,4-es Classicot, ferdehátút, óra szerint (szerintem nem) 87e km-rel (extrák: ködlámpa, elektromos ablak, központi zár, riasztó, vonóhorog, mp3/cd/usb rádió) friss műszakival zsír állapotban (jobb fényszóró kőfelverődés és üzemanyag nyílásnál 2-3 karc, amúgy tip-top) 650000HUF-ért kereskedőnél (ezért sem hiszem túlzottan a km állást). Azóta (1,5 év) csak apróságok voltak vele (akkut kicsit gyorsan eszi a riasztó miatt, jobb első rugóból letört egy darab, meg egyszer eltömődött mindkét első ablakmosó), fogyasztás 6,3l/100km, olajat nem eszi. Szóval az 500000 a levélben említett autóért nagyon soknak tűnik. 300-350e reálisabb. Persze lehet többre tartani, hogy alkudhasson az érdeklődő :-)