Későbbi átírás
Tisztelt Nepperűző!
Szeretnék egy 1991-es Honda Civicet (1493 ccm) venni. Pénz híján most nem tudnám átíratni, ezzel kapcsolatban kérdeznék. Ha csak adásvételit írunk, ennek mi a menete? Kb. 2-3 hónap múlva tudnám csak átíratni, addig kellene fizetnem valami díjat az adásvételire? Még érdekelne az is, hogy az üzembentartói pontosan mit takar? Mennyi lenne? Ehhez kell-e kölcsönadási szerződés?
Előre is köszönöm a válaszát!
Tisztelettel: F
Tisztelt Olvasó!
Az adásvételibe bele kell foglalni, hogy mikor történt meg az autó átadása (birtokba vétele), és mi a jogügylet dátuma. A kettő közül a későbbitől számítva a vevőnek 15 napon belül a nevére kell, hogy írassa az autót, az eladó pedig 5 napon belül jelzi az Okmányirodának, hogy az autót eladta. Ha ebből a határidőből kifut, és később íratja át az autót, az Okmányiroda a területileg illetékes rendőrkapitányságra továbbítja az ügyet, ahol eljárás alá vonják, beidézik, és figyelmeztetéstől a soktízezres bírságig szankcionálják a szabálysértést. Tapasztalatból beszélek.
Nem célszerű eltérni a rendes adásvételtől, korábbi posztokban volt róla szó, milyen gubanc lehet a jogilag nem bebiztosított ügyekből ismeretlen emberek (vagy akár jó ismerősök) között.
A fenti tanács első megjelenésének időpontja 2011. október 26., 11:50, ezért előfordulhat, hogy a jogi háttér vagy a piaci helyzet megváltozása miatt már nem időszerű, vagy téves. A tanácsok pontosságáért és hasznosságáért szerkesztőségünk mindent megtesz, de tartalmukért és a betartásuk következményeiért felelősséget nem vállal.




Kommentek
2011.10.26 12:53:17gnme
Ha átírásara sincs pénz, akkor minek az autó?
Van annak biztosítása, teljesítményadója, szervízköltsége, üzemanyag költsége is.
Akkor ezekre sincs?
2011.10.26 13:46:40sapka
...és még tankolni is kell bele.
2011.10.26 14:26:51jobbos
Nekem anno sikerült 5 hónappal az adásvétel után átíratni a kocsit, megjegyzem nem saját hibámból.
Az APEH 6.000 + a rendőrség 10.000 HUF bírságot húzott le tőlem, lévén első ilyen csínytettem volt.
2011.10.26 15:49:53metal
jobbos: a jelenlegi szabályok szerint, ha az illető nem csak átíratni felejti el, hanem biztosítást se köt rá (ennek elég nagy az esélye), akkor bizony minden napra fel fog számolni a biztosító fedezetlenségi díjat, napi pár száz forintot. Ebből is összejöhet még x10eFt.
2011.10.26 22:04:46Ninjaboy
Aztarohadt...az ilyen miért nem jár busszal?!
2011.10.26 22:44:28midnight se
Ninjaboy es a tobbiek:
Azert nem busszal jar, mert talan a kistelepulesre naponta 2x jar busz.
Most mit kell itt fikazni? Azt a legkonnyebb. Ismeritek az ur eletkorulmenyeit? Lehet, hogy tobb ev munkanelkuliseg utan most talalt allast, ahova nincs mashogy lehetosege bejarni. De mar az osszes havertol, barattol kert kolcsonokbol eldegelt, es most kezdene torleszteni.
Nem pestbol all csak a vilag.
Miert nem az torvenyhozokat fikazzatok, akik miatt ilyen lehetetlen helyzet allt elo.
(megjegyzem, en is mikor motort vettem, fel ev mulva irattam at, addig csinaltam jogsit, biztositast, stb)
2011.10.26 23:08:52Ninjaboy
Lehet...minden lehet. Olcsóbb autót is LEHET venni, ami mellett marad pénz átírni.
2011.10.26 23:27:44knbm
Az átírás jövőre sokkal drágább lesz. Mint minden.
2011.10.27 11:16:15GML
@2011.10.26 23:08:52 Ninjaboy:
És arra nem is gondoltál, hogy valami olcsóbb(értsd ezalatt a 100-150E alatti) autót vesz, de mivel, pl van benne egy 1,5-ös dízel máris az átírás a biztosítás nélkül is csak 57320 Ft (1490ccm-mel számolva)? Szerintem vidéken, aki keres 80-100E Ft-ot nem biztos, hogy hirtelen az autó árát rá tudja költeni az egyéb illetékek miatt.
A 15 nap, az munkanap, vagy naptári nap? mert akkor azzal is lehet még trükközni, amellett, hogy a szerződést úgy írja meg, hogy az átadás a szerződés aláírásának dátuma, a hatálya pedig egy tetszőleges dátum.
2011.10.27 12:25:51Hornet007
"midnight se": Te is inkább a jogsit "csináltad" volna előbb meg és utána vettél volna motort!
Egyébként meg megnézem mennyi pénzem van, utána nézek autót, úgy hogy az átíratásra is maradjon pénzem! A szegénység nem egyenlő az idiótasággal!!
1500 köbcentis Honda munkába-járásra?? Gondolkozz már mielőtt leírsz valami hülyeséget...
2011.10.27 12:26:03jobbos
metal: Így van, 270-560 Ft/nap, teljesítménytől függően. Viszont kgfb-t köthet attól függetlenül, hogy nincs a nevén a kocsi, el kell küldenie az adásvételi másolatát a biztosítónak, és meg van oldva.
2011.10.27 12:27:36jobbos
Ja, és félreértés ne essék, nem bagatelizálni akarom a dolgot, és buzdítani, hogy jó lesz a későbbi átírás. Csak a saját esetemet mondtam el, hogy lássa, nagyjából mire számíthat.
2011.10.27 13:47:50midnight se
ninjaboy:
"Olcsóbb autót is LEHET venni, ami mellett marad pénz átírni."
Gondolkozz, mielott irsz, mennyi lehet egy '91-es Civic erteke. Van ennel olcsobb auto? Nem hiszem, ennel meg egy jo allapotu, rendbentartott faros skoda, vagy trabant sem olcsobb, es gondolom, a tulaj nem akar szopni szerelessel. Egy jo karban levo lada mar dragabb.
2011.10.27 13:49:28midnight se
Hornet:
Te is gondolkozz.
"Egyébként meg megnézem mennyi pénzem van, utána nézek autót, úgy hogy az átíratásra is maradjon pénzem"
- nem a kerdezo ur a hibas azert, mert a szemet kormany extra modon lehuz CSUPANCSAK AZERT, mert a jarmu gazdat cserel!!!
2011.10.27 14:14:46metal
jobbos: ez igaz, de lássuk be, hogy 100 esetből 99-ben biztosítás se lesz rá kötve, vagy azért mert befizeti az előző tulajét, aztán jó lesz az (egy balesetnél, vagy az átírásnál, meg néz mint boci az új kapura, mert fizethet mint a katonatiszt), vagy mert így a biztosítást is meg szeretné spórolni (eredmény ugyanaz, mint az első esetben).
2011.10.27 14:30:11cirmoskutyamacs
Az ilyen embereknek nem lenne szabad autót venni!!!
Elmondom miért.
Ennek az autónak az átírása kb.40eFt.
Ha a vevőnek nincs ennyi pénze, akkor nagy a baj.
Ugyanis ha erre nincs pénze, akkor téli gumira lesz?
Fékre? Lengéscsillapítókra? Kötelező biztosításra?
Műszaki vizsgára? Bármire?
Az ilyen emberek fogják a csóróság miatt nem karbantartott autóikkal összetörni, rosszabb esetben megölni a másikat.
Rendkívül nagy felelőtlenségnek tartom, hogy bárki úgy vegyen autót, hogy nincs mellette vésztartalék, amihez lehet nyúlni ha baj van.
Márpedig egy 91-es Civic-re is kell költeni biztosan. Egy ilyen kategóriájú autónál legalább 1-2százezer tartalék szükséges, és az is alig elég valamire.
Lehet hibáztatni a kormányt, hogy mindenért pénzt kér, nem is keveset, de sajnos ez már hosszú ideje így megy. Vannak kötelező költségek, amit muszáj kifizetni és tudomásul venni, persze lehet hőbörögni, de attól még kötelező.
2011.10.27 15:31:04jobbos
cirmoskutyamacs:
Ilyen autókat 180-330ezer Ft között hirdetnek a hahun.
Valljuk be, azért az tényleg durva, hogy egy ilyen értéktelen kocsinak ~56ezer Ft-ba kerül az átíratása (forgalmi, tk, "vagyonszerzési" LOL illeték, eredetvizsga). Ha elfogadják a legújabb terveket, ~60ezer lesz ugyanez jövőre, mivel az illetéket 66kw*480Ft alapon fogják számolni.
Aztán jön a kgfb, vezérlés csere sem árt (~40ezer), olajcsere(~10ezer).
Ha egyébként makulátlan a kocsi (LOL) akkor is kellene még a vételáron felül ~110ezer Ft, hogy egyáltalán el merje kezdeni használni a kocsit.
2011.10.27 15:34:17jobbos
cirmoskutyamacs:
Én is nekiálltak számolgatni, de elszállt a kommentem, blogmotor mondjon le.
Ha tényleg makulátlan a gép, akkor is szüksége van legalább 110ezer Ft-ra, hogy egyáltalán el merjen indulni a kocsival.
(forgalmi, tk, vagyonszerzési (LOL) illeték, eredetvizsga, kgfb, eddig kb ~60ezer, olajcsere ~10ezer, vezérlés ~40)
2011.10.27 18:44:56Hornet007
"midnight se" Gondolkodtam mielőtt írtam! Hülyeséget beszélsz. Azt aláírom hogy szemét módon lehúznak mindenféle téren, de a szabály az szabály! Át kell íratni az autó, motort és kész! Akkor veszek és annyiért autót ami belefér a személyes büdzsébe! Ha nincs pénzem átíratni akkor fenntartani sem fogom tudni! És ha egy ilyen idióta összetöri az autódat akkor TE fogsz szopni a legnagyobbat és rohangálhatsz a pénzedért...és az ilyen fog kopott fékkel, tükörsima nyárigumival veled szemben jönni télen akár "vidéken" is. Sajnos manapság az autótartás kezd luxus irányában elhúzni, és PÉNZ kell hozzá!
2011.10.28 08:46:46akos696
@Hornet007: "1500 köbcentis Honda munkába-járásra??"
Miért, mi a gond vele? Az, hogy nem 1000 ccm dízel? Hagyjuk már ezt a buziságot. Valszeg normálisan hajtva 6L körül eszik.
2011.10.28 10:42:14cirmoskutyamacs
akos696: "Miért, mi a gond vele? Az, hogy nem 1000 ccm dízel? Hagyjuk már ezt a buziságot. Valszeg normálisan hajtva 6L körül eszik."
Az a baj vele hogy 91-es Honda és 1500as. Ebben az árkategóriában van sokkal megbízhatóbb, egyszerűbb autó is.
Fogyasztás az egyik legjobb téma :)
Hallottam én is csoda fogyaszásokról, kis köbcentis motor nem eszik sokat, a nagy köbcentis meg azért nem eszik sokat mert erős és nyomatékból megy.
Megsúgom csodák nincsenek.
Az 1500-as honda is simán megeszi a 8 litert. Városban inkább 9.
Autókereskedőként többszáz autóm volt, van tapasztalatom. A kicsi 1000-es Fiesta is megeszi a 8-9et és a 4.2-es A8 is lenyeli a 20-at.
2011.10.28 11:41:45jobbos
Nekem 18 éves 1.6-os japán gépem van, átlag 8 litert eszik.
Tegnap olvastam az új 1.2-es Nissan-ról, 3 hengeres, gyenge, kompresszoros gyösz. Katalógus szerint 4.1 literből megvan, de a teszt alatti fogyasztása 8 felett van autópálya tempónál, 7 liter városban.
Szóval hagyjuk már ezt az "öreg kocsi sokat eszik" hülyeséget, az új túlbonyolított kis vackot is csak akkor esznek kevesebbet, amikor a garázsban állnak.
2011.10.29 18:56:40menyus.v
Üdv!
Német barátommal beszélgettem.......
Toyota supra 3000 ccm átírása 100 EUR
Ford fiesta 1,1 ccm átírása 25 EUR
Kérdésem:az a nagy büdös német állam miért nem akarja lehúzni a polgárait mindenféle illetékekkel,vámokkal regdíjakkal stb...pedig ott nagyobb az átlagkereset................
Tisztelt Miniszterelnök Úr!!!
Nem gondolja,hogy elég lenne az átlagemberek lehúzásából,azért,hogy tömje a lyukas pénzeszsákot????????????
Nem gondolja,hogy esetleg,másoljon működő adórendszereket,azért,hogy az embereknek ne ilyen jellegű kérdéseik legyenek????(nem átíratni az autót)mindenkinek jutna,ha önök nem akarnák erő felett pusztítani a magyar adófizető polgárt!!!!
Nem jól látom talán?????????????????
Zsolt
2011.10.30 13:35:38seniman
"Német barátommal beszélgettem.......
Toyota supra 3000 ccm átírása 100 EUR
Ford fiesta 1,1 ccm átírása 25 EUR"
Angoloknál meg minden autónak annyiba kerül az átírása,amennyiért elpostázod levélben a forgalmit a központba.Rettenetes összeg,talán az 5 fontot is megüti........
Beszélje meg az eladóval,hogy amíg nem iratja át,nála marad a törzskönyv,hajtsa addig kölcsönadásival.Nem értem miért kell lehurrogni,nem mindenkinek adatik meg vezető beosztás,meg céges autó a valaga alá,nem mindenkinek vesz apuci M5-öst szülinapra.Ez a nagy magyar valóság,el kell fogadni,lesz még kacifántosabb is.Legalább a szándék megvan benne,hogyha csúszással is,de átiratja.Van sok hely ahova megy két busz naponta,el kéne már felejteni a nagy pest-központúságot,ezekről a helyekről is el kell jutni valahogy a melóba.Fogják már fel a fikázók,hogy az ország legalább 70%-a ilyen helyzetben van,de nekik is kell boldogulni valahogy.
2011.10.30 22:12:50Hornet007
....ja, aztán a régi tulaj kitörölheti a törzskönyvvel a valagát, ha az új tulaj baszik betartani azt amit ígér! Lófaszt pátyolgatnám egy vadidegen ember álmait... Autó kifizet, átír, bejelent és elfelejtjuk az egészet! Ha erre nincs pénz, vegyen egy biciklit. És nekem sem az apám vette az autómat, de tudtam a pénzügyi korlátaimat!
2011.10.31 20:18:31Knorbi
Egyetértek senimannel. Ez a magyar átlagember. Ha így vesz autót az a baj ha hitelre suzukit akkor meg az. Ébresztő!!!!! Akinek ennyire semmiség az a 40-50ezer hahóóó ébren vagy faszikám? Tudtad hogy neked kibaszottul jól megy? De ha ennyire nem tetszik szerintem fizesse ki valamelyik nagyképű.
2011.11.03 22:49:50Hornet007
Senkinek sem megy annyira jól mint ahogy az előző kommentelő írta, csak vegyük már tudomásul hogy az AUTÓZÁSHOZ ÉS A FENNTARTÁSÁHOZ PÉNZ KELL!!! De kívánom a hőzöngő nagyokosoknak hogy egy ilyen felelőtlen fasz törje rommá az autójukat, majd próbálják meg kipréselni belőle a zsozsót! Oszt majd újra beszélünk miközben ül a leamortizált romhalmazán és se pénz se autó! Akkor okoskodjatok...gondolom ha nem tudja fizetni az átírást majd mellényzsebből téríti a kárt mi? Ébredjetek már fel!
2011.11.03 23:14:14Knorbi
Te is ébredj. Nem arról volt szó hogy nem köt biztosítást.