Milyen veteránautót vegyek magamnak?

2012.01.13. 06:24

Nem vagyok orákulum, nem ismerek minden autót, a véleményem szubjektív, személyes tapasztalataim, érzelmeim alapján alakul ki. Rossznak mondott autóból is van jó, jónak tartottból is akad elhanyagolt vacak. Csak egy nepper vagyok, nem próféta, én is tévedhetek.

Tisztelt Nepperűző!

Mióta az eszemet tudom, egyszerűen megőrülök a veteránautókért. Hosszú idő után most értem el odáig, hogy vásároljak is egyet. Kizárólag kupé vagy kabrió jöhet szóba. A kiszemelt típusok:
MG Midget
Triumph Spitfire
Fiat 124 Spider (bár ez árban húzós)
MGB
Triumph GT6
Alfa Romeo Alfasud Sprint
BMW 635i

A célom az lenne, hogy kevés pénzből megvásároljak egy viszonylag jó állapotban lévő darabot, ami tökéletesen megy, esetleg itt-ott kisebb javításra, festésre szorul. Sajnos nem tudom, hogy alkatrész, fenntarthatóság szempontjából melyik lenne a legcélszerűbb, ebben kérném a segítségét.

Nem mindennapi hasznalatra kell, évi 500-1000 km futásról van szó. A rászánt összeg max 1 millió Ft. A fent említett típusok nem kizárólagosak, ha mást ajánl, szívesen meghallgatom az érveit.

Tisztelettel:
Dávid

Kedves Dávid!

Először is tisztázzuk az alapokat, még konkrét típusok említése nélkül.

Az ön által említett autók, s az abból a korszakból származó kocsiknál általában a legfőbb baj a korrózió. Tehát egy ilyen, szép állapotban mondjuk 2-4 milliós kocsit, ha egymillióért adnak, akkor az elsősorban korrodált lesz. De nagyon. Vagy agyonlakatolt. Elég reménytelen a kezdés. És ami még hibádzik majd rajta – az elmúlt tizenöt év összes karbantartása.

Nagyon rizikós ennyiért veteránautót venni, mert az egymilliós autóról egész kevés szétszedés után könnyen kiderülhet, hogy egyetlen használható elem sincs benne, tehát még alkatrészként sem lehet eladni, tehát semmit sem ér. Ha még valami négyajtós Opel Rekordot, régi BMW-t, Mercedest, Volvót keresne, jobbak lennének az esélyei, mert ilyen kocsik voltak Magyarországon régen is, és ha netán valamilyen idősebb tulajdonos készülne eladni a régóta tartogatott, valamennyire karban tartott, itt-ott meghúzott, lemattult, de még tűrhető autóját (úgynevezett „bácsiautó”), arra le lehetne csapni.

De a listában szereplő kocsik nagyon nem voltak jellemzőek Magyarországon fiatalabb korukban, talán ha egy-két példány futott valamelyikből a hetvenes, nyolcvanas években, tehát ezekből nincs bácsiautó. Aki viszont később ilyen kocsit hozott be Magyarországra - tehát az elmúlt húsz évben -, az minden bizonnyal veteránvizsgázós úton legalizálta, tehát a kocsinak jó állapotúnak kellett lennie még nem túl régen. Az olyan pedig máris nem olcsó.

A sejtésem: a listában szereplő autók nem vehetők meg ennyiért magyar papírokkal, pláne a mostani euroárfolyamok mellett, hiszen a veteránautó – ha némi spéttel is – de eléggé követi a kinti árakat. Kivétel az Alfasud Sprint, ami sokkal-sokkal olcsóbb a többinél, viszont korban, stílusban teljesen más sztori.

Tehát szerintem egymillióért ez a lista az ábrándozás kategóriájába esik, és ha valami mégis beleesik innen a szórásba, annak nem lesz magyar papírja (tehát restaurálni, veteránminősíttetni kell a honosításhoz, avagy kifizetni rá még negyedmillió regadót), de ha igen, akkor hiányos, törött lesz. MG Midget 1,5, MGB 2-2,5, Fiat 124 Spider 3,5-4, BMW 635 1,4 körül van használható állapotban, magyar papírral. Marad az Alfasud Sprint? Abból viszont – ha lenne olyan szintű – múzeumi állapotút adnának egy gurigáért.

Vegyük végig konkrétan az autókat:

MG Midget
Pici, gyenge, régi, nyomórudas motorú, elavult, merev hidas hátsó futóművű, de legalább önhordó karosszériás autó. Az aprósága miatt bejutni nagyon nehéz, de ha már bent ül az ember, el lehet férni, csak a vállak érnek össze. A pici motor szerencsére kis tömeggel párosul, ezért a száguldás- és gyorsulásélmény sokkal nagyobb, mint amit a számok sejtetnek. Olcsók hozzá az alkatrészek, könnyen is beszerezhetők, a korrózió viszont komoly probléma tud lenni. Mindezek mellett és ellenére szerethető oldtimer, nem kell hozzá emberfeletti erőfeszítés, hogy életben tartsa valaki. A rangja viszont szerény.


Triumph Spitfire
Nem sokkal modernebb, mint a Midget, a mérete is hasonló, mégis egész más világ. Ahol a Midget masszívan pattog az úton, ott a Spitfire sokkal finomabban, biztosabban kanyarodik, de alvázas építése miatt sokkal nyöszörgősebb, gyengébb szerkezet. Ettől még szintén élvezetes, szintén pici, szintén nagy benne a sebességélmény, a mosolyfaktor, a motorja pedig simább, modernebb. A korrózió itt is jelentős, de az alvázas építés miatt kevésbé érinti az autót szerkezetileg. A presztízse kisebb, talán kevésbé oldtimer-szerű, nem is annyira jó az alkatrész-ellátottsága, de legalább olyan élvezetes, a vigyorfaktor itt is minimális.


Fiat 124 Spider (bár ez árban húzós)
Egy jól karbantartott 124 Spider teljesen más kategória, mint az angolok. Bár hátul merev hidas ez is, a futómű hangolása sokkal modernebb, ha a kaszni rendben van, meglepően masszív is, ráadásul jóval tágasabb az előző kettőnél. A kétvezértengelyes, Aurelio Lampredi-tervezte motor (l. Ferrari), a szuperprecíz ötgangos váltó, a négy tárcsafék pedig űrtechnika az angolokhoz képest. Sajnos a korróziós problémákat itt nehezebb rendbe tenni, mint az angoloknál, mert a karosszériaszerkezet komplikáltabb, de ez még mai szemmel is hellyel-közzel sportautónak mondható. Rendkívül élvezetes kocsi, de drága.


MGB
Ugyanaz, mint a Midget, csak nagyban. Régi fajta, inkább lassú működésű és nyomatékos, mint pörgős és erős, nyomórudas motor, darabos mechanika. Nem sportautó ez, csak annak néz ki. A forma, a stílus viszont mindent visz, erre a kocsira vágyni szokás. Alkatrész van hozzá bőséggel, a szerelése nem komplikált, s a kezdetleges futóművön óriási mértékben lehet javítani karos helyett teleszkópos lengéscsillapítókkal, poliuretán szilentekkel. A motor azonban nem bír sok tuningot, az MGB-műfaj királya a V8-as, ami megy is, de az még sokkal drágább. Jobb kupéban venni, mert jóval merevebb a karosszéria, ami a kezelhetőségén is sokat dob.


Triumph GT6
Ez egy Spitfire, némiképp módosított futóművel és fékekkel, sorhatos, ijesztően nagy tüdejű motorral. A tető, a motor, a módosítások viszont teljesen más autóvá teszik, ebben már elhiszi az ember, hogy igazi sportkocsiban ül. Persze, picike ez is, az alkatrészellátása sem száz százalékos, de különleges, izgalmas. Viszont rangja nincs sok, találni pedig alig lehet belőle, mert eleve kevés készült, s annak a kvótának a java része is elpusztult mára.


Alfa Romeo Alfasud Sprint
A legutolsó széria eljöttéig ez a világ legrohadósabb autói közé tartozott, egy szinten állta a Daciával, a Zaporozseccel – volt, amelyik a forgalomba állítása utáni következő vizsgát már nem érte meg. A két ikerkarbival táplált bokszermotorok is sok-sok gondoskodást követeltek, hogy a fogyasztásuk ne szökjön az egekbe, hogy legyen alapjárat, hogy simán menjenek, hogy hozzák azt a lúdbőröztető pörgést, menést, amit jó állapotban tudtak. A széria végéről (nyolcvanas évek közepe) származó, csúnyábbik, nagy ütközős, nagy fényszórós változatok sokkal tartósabbak voltak, ráadásul ezekből létezett befecskendezős is, az olyan megbízhatóbb, nem véletlen, hogy sokkal több is maradt meg közülük. Igen ám, de az első szériások sokkal szebbek, sokkal tisztábbak a vonalaik, sokkal régiautósabbak. Ha véletlenül jó a Sud Sprint, akkor viszont iszonyatosan jó. Egész más ligában van, mint az előbbi kocsik. Az Alfasudnál találták ki eredetileg a negatív legördülési sugarat az első futóműnél, a maga idejében ennek a kocsinak az úttartásáról legendák születtek, és ma is kivételes élmény egy ilyet vezetni. Fantasztikusak az ülések, szuper a fék, a bokszermotor hangja, ereje, simasága is egészen különös, ráadásul – hiába kicsike kívülről – odabent négy igazi, kényelmes férőhely van a karosszériában, igaz, a műanyagokat ne nézegessük, mert az élettől is elmegy a kedvünk. De ha jó, borzalmasan jó, sőt, klasszis kocsi, ám sajnos az európai kínálat 80 százaléka nem az már, és Magyarországon talán még rosszabb az arány. Problémás, nyűgös, rohadós autó, de benne van a gyémánt kikaparásának a lehetősége. És még olcsó is.


BMW 635i
A BMW-fanek most megássák a síromat, de akkor is kimondom: akármilyen gyönyörű, akármennyire modern felépítésű, akármennyire nyálelválasztást serkentő autó ez, nem sportkocsi. Kanyarokban túlságosan puha, a kormánya nem elég közvetlen, és még a nagyobb motorokkal is túl nehézkes ahhoz, hogy igazi pedigréje legyen, ennél egy 3-as szériát sokkal jobb vezetni. Az eladó autók között pedig túlságosan sok az automata, ami a kevés csillogásból is sokat levon. Egyenes vonalban, nagy sebességnél igazi romboló, de klasszikus értelemben vett kanyargásra nem való, ahhoz nagyon bálnoid. De csodás minőségű, csodás hangulatú, egészen egyedi belsejű kocsi ez, akinek van, imádja, még akkor is, ha felismeri a hibáit. És csak egyetérteni tudok vele. De benzinfogyasztásban, alkatrész-árakban egy más liga, ehhez nem árt valami vaskosabb anyagi háttér. És bár közel sem annyira hajlamos a rozsdásodásra, mint az itt említett többi, a mechanikája is tartósabb ezeknél, ennyi idős korban már nagyítóval kell keresni az igazán egészséges példányokat.

Mivel a fenti autók egyike sem fér bele az Alfasud Sprinten kívül, ezért konklúzióként csak annyit tudok előhozni: vegyen ilyet, de nézzen meg legalább tíz autót (ami lehet, hogy egy év kutatómunkáját, sok-sok utazgatást követel), mire dönt. Ha viszont kicsivel több pénz is lenne a projektre, az MG Midget a következő aspiráns: jópofa, könnyen fenntartható, hibáktól nem mentes, de azokkal együtt is szerethető, karakteres kocsi. És biztosan tartja az értékét.


Alternatív javaslatok: Ford Capri (2,3-as motorral), Opel Manta, Fiat 128 Sport Coupé, Lancia Beta Coupé, Scimitar GTE, Volkswagen Scirocco GTI, Toyota MR2, Fiat X1/9 (mindről mellékeltem képeket a galériában).

Csikós Zsolt