Primera vagy Altea XL?

2014.11.04. 14:40

Nem vagyok orákulum, nem ismerek minden autót, a véleményem szubjektív, személyes tapasztalataim, érzelmeim alapján alakul ki. Rossznak mondott autóból is van jó, jónak tartottból is akad elhanyagolt vacak. Csak egy nepper vagyok, nem próféta, én is tévedhetek.

 

Kedves Becsületes Nepper!

Egy sajnálatos autótörés után újra autóvásárlás előtt állok, hiszen Istennek hála mindannyian épen és egészségesen szálltunk ki az autókból és a biztosító is fizetett. Az én összetört darabom egy Nissan Almera (sedan) volt, alap 1.5 benzines motorral, törésnél utolsó kilométerig visszaellenőrizhető 119e kilométerrel - mint második tulajdonos bevallom, megszerettem. Az általam elérhető források közül a legmegbízhatóbból származik: gyerekkori barátom új autókat értékesít és néha van egy-egy beszámolt kocsijuk, ilyen volt ez a Nissan is.

Értelemszerűen az új autó választásánál ugyan ehhez a forráshoz nyúltam: a jövő héten érkezik hozzá egy 112e kilométeres futású Seat Altea XL, 1.4 TSI, max felszereltség, egygazdás, 2008-as gyártás - mindez 1.8 millió magyar forint. Az én pénztárcámhoz mérve ez nem kevés pénz.

Azért szétnéztem az interneten is. Mivel megszerettem a Nissan-t, így a rostán egy autó akadt fent: 2005-ös gyártású, 112e kilométeres Primera, 1.6 (benzin) Acenta My 04 (4 ajtós sedan) a  Gaxxxni használtautó kereskedéséből. Nem ismerem őket, de van bizalmam azzal kapcsolatban, hogy ők nem állítgatnak vissza órát és mivel beszámolt darabról van szó, így nem is vesznek át bizonytalan futásteljesítményű / törött autót - feltételezem én, egyszerű ember, hogy nagyon megütnék a bokájukat, ha ilyesmi derülne ki. Ár tekintetében jóval barátságosabb, 1.2 millió forintról van szó.

Magamat ismerve nem tartok attól, hogy gyorshajtáson kapnak és elég gyakran tudom kihozni az autóból a gyári értékeket fogyasztás tekintetében. Éves szinten úgy 15e kilométert vezetek, a következő években pedig nem szeretném cserélni az autót, gyakorlatilag a cél az lenne, hogy ha bírja, kopjon ki alólam, ergo az értékállóság (kvázi eladhatóság) nem tétel. Fontos, hogy a családi igényeket kielégítése, de 3 gyereknél többet az Altea XL-be se tudok betenni, bár a csomagoknak tény és való, hogy több hely lenne benne, mint a Nissan-ban. Ezt azonban egyéb okosságokkal (tetőcsomagtartó?) a japánnál is meg lehet oldani, ha arról van szó. Fontos a megbízhatóság, hogy még ha egy-egy extra (ülésfűtés pl.) el is romlik, eljussak A pontból B-be. Arányait tekintve 70-30 százalék az országút/autópálya és városi közlekedésem mértéke.


Válaszát előre is köszönöm!

Horváth Gábor

Kedves Gábor!

Az 1.4 TSi motor nem a legjobb, én nem erőltetném, különösen úgy, hogy már a megvásárlásához is nyújtózni kell. Mi van, ha valami komolyabb baj lesz a Seat Alteával, azt hogy fogja kifizetni? Az, hogy egy beszámolt autóban 112 ezret mutat az óra, az még önmagában semmit nem jelent. Ha nincs hozzá leellenőrizhető szervizkönyv, akkor mindegy, hogy márkaszervizben, vagy a falu végén, térdig érő gazban árulják. A márkaszervizben is ha beszámolnak egy autót, ők onnantól védve vannak, hogy az adásvételire rá van írva a beszámításkori kilométeróra állás. A négy ajtós Primerának nagyon kicsi a csomagtartó nyílása, ezért elég nehezen pakolható, ami három gyereknél elég fontos szempont. Egy öt ajtós vagy a kombi sokkal jobb ebből a szempontból.

Üdvözlettel,

-Becsületesnepper-

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.