Tavalyról maradt olajat felhasználhatom?

2010.06.10. 11:33 Módosítva: 2010.06.10. 11:34

Tisztelt Olajdoki!

Van egy 1996-os, 1,3-as, megkímélt (68 LE, 75 ezer km) Swiftem. Én kizárólag Valvoline olajjal használom, ami szerintem árban is és minőségben is középkategóriás, megfelelő a 68 pacihoz.

Legutóbb két éve 10W-40-es, félszintetikus Valvoline Durablend olajat kapott a motor (kedvező áron 5 literes kiszerelésben vettem, de csak 3,5 kell bele). Azóta az olaj 12 ezren át szolgálta a motort, tudomásom szerint a félszintetikus olajnál 15 ezrenként kell cserélni az olajat. A maradék 1,5 litert kannájában tároltam, a garázs egyik hűvösebb szegletében.

Igaz, nem tétel az ára, de a 2–3 ezer is csak pénz.

Felhasználhatom-e egy idei, nyár eleji olajcserére, hasonló 10w-40 szabványú félszintetikushoz?

Amennyiben ilyet nem, hanem másik típusú vagy gyártmányú félszintetikus olajat találok (kb. 2 liter) hasonló szabvánnyal, összekeverhetőek-e márkán vagy gyártmányon belül, vagy gyártmányon kívül?

Tisztelettel, válaszát várva. Üdvözlettel: Scampolo

Kedves Scampolo!

A jó hír az, hogy felhasználhatja a korábban megmaradt olajat. A rossz pedig az, hogy az olajat évente egyszer legalább cserélni kell, függetlenül a megtett kilométertől, így ha 2 éve cserélt utoljára olajat az autóban, az nem jó. A használatba vett olaj ugyanis nem őrzi meg úgy a minőségét, mint egy olyan olaj, amit még ki sem töltött a flakonból. A motorban ugyanis szennyező anyagok kerülnek az olajba, amelyek akkor is „dolgoznak", amikor az autó áll. Ezért fontos a legalább évenkénti olajcsere, kivéve az olyan speciális esetekben, ahol a gyártó kifejezetten megengedi az ennél hosszabb periódust (jellemzően speciális olaj használata mellett).

Üdv,
Olajdoki

Kedves Olajdoki!

Nekem nem Maseratim vagy Maybach & Bentleyem van, csak egy 1996-ban gyártott (77 ezer kilométert futott, „sokak szerint igénytelen") szutyukim, amivel a taxisok úgy 300 ezreket mentek minden bontás nélkül.

Törésteszt? Az nincs, igaz!, ahogy az első Golf GTI-nek (koporsó) sem volt, amiben – igaz, csak most 77 ezer van a 14 évére, így szerintem a 10W-40-es Valvolinnel beéri (anno az ezerkettes zsigulimat is megfelelően, Agippal kényeztettem, figyelve a lefutott kilométerre) és tartva azt.

Persze, hogy nem őrzi meg a minőségét, mert éri a láng és ezzel csökken a viszkozitása, akár egy lángossütőben az olajnak.

Amúgy Olajdoki! Igazad lehet, de tedd a szívedre a kezedet: te minden évben, futásteljesítménytől függetlenül lecseréled az olajat? Ebben meg elég egy néma nem fejmozgatás.

Én évente jó, ha belerakok úgy 5–8 ezret.

Amúgy nálunk anno apám révén az autó egyfajta családtag volt. Apám – hivatásosként, tele a maximális körplecsnivel a jogsijában – megtett 2 millió km-t balesetmentesen, kisbuszban anno, és sajna az autóban élte le az életét az országút csavargójaként, amit olykor tisztelek, olykor meg nem.

Amúgy köszi a választ. Szóval a régi megnyitott vagy 1,5 literest fel lehet használni egy bontatlanhoz, legfeljebb le kell szűrni.

Amúgy meg mindent köszönök, Olajdoki!

Kedves Scampolo!

Én egy szabálykövető ember vagyok, ezért igen, lecserélem évente az olajat, pedig kilométerben még nem kellene. Ha nem foglalkoznék hivatásszerűen olajszakmai kérdésekkel, akkor valószínűleg nem tudnám, hogy ez milyen fontos és lehet, hogy én is félvállról venném. Semmilyen személyes tapasztalat nem elég ahhoz, hogy egy előírást figyelmen kívül hagyjunk. Gondolj csak bele: lehet, hogy száz esetből egyszer adódik olyan műszaki probléma, ami az olajcsere-periódus túllépéséből fakad, de amennyit ilyen esetben rá kell költeni, az nem áll arányban a megspórolt összeggel. Van száz ismerősöd, aki mind megerősítette neked, hogy „nem, ilyen probléma nem fordulhat elő”? Magyarul: mert Te nem ismersz olyat, akinél ez gondot okozott, akkor nincs is? Ráadásul az olajra visszavezethető műszaki problémák elég alattomos dolgok: az esetek nagy részében utólag nehéz rájönni, hogy a nem megfelelő olaj vagy a túlhasználat okozta őket. Tehát jó eséllyel az sem tudja Neked megerősíteni a probléma létét, akinél előfordult, mert nem tudja az okát, csak azt, hogy „Jé! Mennyit kell költeni erre az autóra!”. Nem akarom megváltoztatni a döntésed, hiszen a Te autódról van szó, és valószínűleg ha akarnám, se tudnám. Csak azért válaszoltam, hogy tudd: még ha Te nem is cseréled évente az olajat, attól még az évenkénti olajcsere nem fölösleges hülyeség, hanem az autóról való felelős gondoskodás része. Ja, és egy szóval sem mondtam, hogy le kell szűrni az olajat...

Üdv,
Olajdoki