Eltörlik a regadót?

Tisztelt Totálvám!

Nemrég olvastam egy bejegyzést, amiben szerepel, hogy az Európai Bizottság 2009 októberében másodszor is felszólította a Magyar Államot a gépjárművek regisztrációs szabályainak megváltoztatására. Egyszer korábban már volt ilyen, akkor történt is némi változtatás, de a jogszabályok továbbra sem egyeznek meg az Unió irányelveivel.

A kérdésem az lenne, hogy Önöknek van-e tudomása arról, hogy a közeljövőben (kb. az idei évben) az ígért adótörvény-módosítások keretében várható-e ezen a téren bármiféle változás.

A másik fontos kérdés pedig, hogy amikor egy ilyen módosítás életbe lép, akkor a már az országban levő, de még be nem regisztrált autókra érvényes-e, vagy csak a változtatást követően behozott autókra.

Köszönettel: 
Janesz

Tisztelt Janesz!

Jelenleg nincs információm a regisztrációs adó törvény változásával kapcsolatban.

Amennyiben megtörténik a változás, úgy a jogalkotó dolga azt eldönteni, hogy az mikortól hatályos, azaz mikortól kell alkalmazni stb. Ezzel kapcsolatban csak a jogszabály kihirdetése után lehet megmondani a kérdésének második részére a választ.

Tisztelettel!

Váradi Mihály
igazságügyi vámszakértő

A fenti tanács első megjelenésének időpontja 2010. július 23., 10:02, ezért előfordulhat, hogy a jogi háttér vagy a piaci helyzet megváltozása miatt már nem időszerű, vagy téves. A tanácsok pontosságáért és hasznosságáért szerkesztőségünk mindent megtesz, de tartalmukért és a betartásuk következményeiért felelősséget nem vállal.

Szóljon hozzá!

Kommentek

  • 2010.07.23 11:15:52Agent Cooper

    Sosem lesz eltörölve, mivel ez a vagyon alapú adózás egyik többé-kevésbé, de működő formája.

  • 2010.07.23 11:20:091ns0mn14

    Egy ilyen országban ez soha nem fog megesni... Ebbe bele kell törődni.

  • 2010.07.23 11:43:50tuner1

    DEhogynem, csökkeni fog, az tuti....

  • 2010.07.23 11:58:11Progi

    Csökkenni itt? Legfeljebb a fizetésünk...

  • 2010.07.23 12:04:32arx

    mondjuk annyiból megszívhatjuk, hogy ha eltörik, mivel a környező országokban olcsóbbak az autók, a saját gépjárművünk értéke rohamosan fog csökkenni, gyakorlatilag a reálértékének akár negyedét is elbukhatjuk a regadó eltörlése után....

  • 2010.07.23 12:30:26atrazin

    Ne töröljék el, csak rendezzék át CO2 alapúra.
    A teljesítmény adót úgyszintén, a kötelező biztosítást is.
    Egyszerűsítsünk már.

  • 2010.07.23 12:33:23kutya_zzr

    "..rendezzék át CO2 alapúra.A teljesítmény adót.."

    hajrá, adóztassuk agyon a kispénzű, új autót venni képtelen embereket.
    nagy ötlet.

  • 2010.07.23 12:40:58Önjáró Talajgyalu

    Én benne vagyok a 25 éves KGST autómmal a CO2 alapú adóztatásban, ha párhuzamosan egyszerűsítik azt a jelenleg kb. agyrém szintű bürokratikus eljárást, ami a járművem környezetkímélő technikákkal (injektor, katalizátor) való felszerelése körül jelenleg van. Kb. a közröhely szint, hogy szinte bármelyik 25 évnél régebbi autó átépíthető teljesen üzembiztosan, kb. fél nap munkával, 50-70e Ft-ért, de ennek a hivatalossá tétele a sokszorosa, pénzben is, időben is. Ha ezt megoldják, felőlem jöhet a CO2 alapú adózás.

  • 2010.07.23 12:41:38scheerti

    >Ne töröljék el, csak rendezzék át CO2 alapúra

    Aha, nagyszerű ötlet egy olyan országban, ahol 12 év az autók átlagéletkora. De ez persze nem marad így, 15 lesz, mert új autót lényegesen kevesebben vesznek, mitn pár éve. Az iylen szép, jól hangzó, a minisztériumi íróasztalnál meghozott döntések miatt anyázol te is, csak épp más témában...

  • 2010.07.23 12:41:59binrashid

    ki kellene számolni, hogy mennyi a ktgvetés bevételkiesése a külföldön forgalomba helyezett autók miatt, mennyi az elmaradó áfa ,teljesítményadó ,gyorshajtásért soha be nem hajtható közigbírság stb.

    ne felejtsük el, hogy többnyire igen nagy értékű autókról van szó, nem a 3 misis suzukikat vagy opeleket ,hanem az 5-10 szeres átlagértékű, 20-30 misis luxusautókat szokták külföldön felrendszámozni, tehát darabszámokat értelmetlen emlegetni.

  • 2010.07.23 12:51:09contee

    szerintem legyen az aktuális piaci érték (független egységes rendszer mondja meg) szerint a regadó és biztosítás

  • 2010.07.23 12:54:33atrazin

    Ne pánikoljatok már!
    A CO2 = széndioxid. Ez tulajdonképpen a fogyasztás függvénye. Semmi köze EURO emissziós normákban levő CO-hoz (szénmonoxid).
    A régebbi autók ha lemérnék őket semmivel sem állnának rosszabbul.
    Egy régi 1,3-as Swift úgy 120 g/km felé lehet.

  • 2010.07.23 12:56:10akira2

    Bruhaha :)

    "hajrá, adóztassuk agyon a kispénzű, új autót venni képtelen embereket.
    nagy ötlet."

    Ha nem képes autót venni, mire is adózna? :)

    R

  • 2010.07.23 13:12:54mangrill

    Legalább piaci értékűre csökkennének az árak....

  • 2010.07.23 13:19:08Pál a postoló

    autó/új autó...szövegértés egyes, leülhetsz!

  • 2010.07.23 13:24:56éjszárny zöldi

    persze eltörlik! abban a rendeletben lesz legalis a fu es ingyenes a sor is :]

  • 2010.07.23 13:38:18videojatektesztek.blog.hu

    Már elnézést de ez egy baromság, környező összes országban ilyen vagy olyan formában megadóztatják a kocsi vásárlóit, az lehetséges hogy nem ilyen mértékben, de maximum majd nem regadónak hívják, és nem olyan mértékű lesz, de senki ne számítson jelentős csökkenésre, eltörlésre meg hogy? Már elnézést de ez sehol nincs így, akinek van pénze kocsira adózzon kb, és van is benne igazság, mert annak tényleg több pénze lehet adózni mint egy szegény embernek aki bkv-zik. Persze undorító az tény de ez MO amin nincs mit csodálkozni.

    Személy szerint a töri könyvekben olvasott kizsákmányoló időszakokat én vissza sírom tized meg egyéb adók :D kb középkorban nézték ennyire hülyének az embereket :), persze ez az ára ha betondzsungelbe akarunk élni, amit manapság városok címén kinőnek a földől az egy kicsit túlzás és felesleges, ezért nincs pénz.

    Az adóztatás meg már horror, adózik a gyár mikor megveszi az alkatrészeket áfával terhelten a kocsihoz, adózik munkaerő után a járulékokon keresztül, külön adózik a dolgozó is na ná, aki összerakja kocsit, végül a kocsi is adó alá kerül, ami után még kb eladás, és biztosítások függvényében 8-10 jogcímen tudnak még pénzt szerezni :)

  • 2010.07.23 14:02:57Bucko

    2011-ig el kell hogy töröljék. Ez az EU előírás. És igen, ha eltörlik lemennek az autóárak és végre Európai szinten lesz a magyar autók ára nem felette 50-60%-al! Ez a privát véleményem...

  • 2010.07.23 14:14:49Süni25

    videojatektesztek.blog.hu:

    Egyszer kérdezz meg egy szlovákiai magyart, mennyire nehéz és drága náluk forgalomba helyezni egy pl németo.-ból hozott autót. Meg fogsz lepődni. ;)

  • 2010.07.23 14:17:23lr

    Most kommentelek még 1et, h megjelenik-e az előző. Vagy a dízelflém moderálva van?

  • 2010.07.23 14:18:24lr

    @Süni25: Egyszer kérdezz meg egy szlovákiai magyart, hogy milyen ütemben növekszik a nemzeti adósságállományuk. Meg fogsz lepődni. ;)

  • 2010.07.23 14:24:30stuccer

    lófaszt fognak eltörölni, ne álmodozzatok!

    mindenhol van import vám a használt autókra, az más kérdés, hogy nálunk a számítási módszer egy vicc, t.i. minnél öregebb az autó, annál kisebb a regisztrációs DÍJ és nem adó, egyébként. nem mellesleg nálunk nem is kirívóan magas ennek az összege, csak a sok seftes magyar csorgatja a nyálát a jó kis német verdákra, amiket regdíjjal együtt már drága behozni.. (amit persze megértek, jobb is egy törésmentes, alig futott, 3ik autónak használt bömbivel rohangálni, mint egy, a bp-i utakon széjjelkúrt szakadékkal..)

    a logikus az lenne szerintem, ha a környezetvédelmi besorolás, és a károsanyag kibocsátás adnák a díj jelentős részét, a teljesítmény, felszereltség, stb pedig a kisebbet, mondjuk 60:40 vagy 70:30 arányban. azt tudom, hogy a hibridekre most is van vmi kedvezmény, de az is egy faszság, mert a 35 helyett 17 liter zabáló lexus gs600h-ra "alig" van regadó, pedig aztán az sokminden, de nem környezetbarát és nem átlagautó.

  • 2010.07.23 14:29:54makrobi

    "@Süni25: Egyszer kérdezz meg egy szlovákiai magyart, hogy milyen ütemben növekszik a nemzeti adósságállományuk. Meg fogsz lepődni. ;)"

    Szeretnék meglepődni, mondjátok már el. Köszi

  • 2010.07.23 14:34:36Wolfram

    ha valaki kivon egy régi autót a forgalomból, miért nem hozhat be HELYETTE egy korszerűbbet?

    kb. 15 éve kint voltam Németországban, és sokan azon görcsöltek, hogy Euro 1-es teherautókat nem lehet behozni az országba, holott tele voltunk Ifa, meg Robur és társaival.

    vagy ha van valakinek egy nagyon szakadt Ford Sierrája, aminek a bele is lóg, füstül (ön-, köz-, és környezet veszélyes, jobbra nincs pénze, javíttatni sem, a műszakin meg át tudja tolni) miért nem hozhat be helyette egy megkímélt "Opa-Wagent" Németországból? DOHC motor, Euro 2-es minősítés, szép állapot.

    A kérdés költői...

  • 2010.07.23 15:01:16velemenyezö

    A kerdes az, h miert van egyaltalan pl. egy mar Nemetorszagban forgalomba helyezett auton barmilyen dij/vam?
    Regisztracios dij fizetese csak nalunk divat, mert ez legalis rablas.
    Unios tagallamban mar forgalomba helyezett autonak nem szabadna vamkötelesnek lennie, hiszen "mar nincsenek hatarok" es az unio területen belül marad hasznalatban...
    Minden a hivatalos keretek közötti kizsakmanyolasrol szol, ennyi az egesz.
    Sajnos. :(

  • 2010.07.23 15:14:49Joe1

    A regisztrációs díj nem vám vagy adó, az nem lehet az EU-n belül. Csak a vámosoknak kell beszedni. A mértékét a tisztelt Kormány állapítja meg, talán lesz ebben is változás. Csak az a baj, hogy az új autó eladások még inkább csökkennének és azért elég erős az a lobbi is.

  • 2010.07.23 15:26:02adt

    2010.07.23 14:34:36Wolfram:Pontosan!
    Egyszerűen felfoghatatlan számomra, hogy így vagy úgy sírnak fent a vízfejek a minisztériumokban, hogy öregszik a gépkocsiállomány, ellenben, azt nem veszik észre, hogy nagyon sok a kispénzű ember,aki nem teheti meg, hogy új autót vásároljon, akkor miért nem engedik, hogy fiatalabb használtautók érkezzenek az országba, ezzel is fiatalítani az állományt.A másik célcsoport pedig az, akinek vagy van pénze (2-3 millió forint), vagy hitelképessége, de sohasem venne új, kiskategóriás autót(ebbe tartozom bele én is),mivel családja van, alapból minimum középkategóriás, dízel autót vásárolna.Így vagyok ezzel jómagam is, a 14 éves autómat(ami hála istennek jól szolgál) csakis a reg.adó miatt nem cseréltem még le,én is arra várok, hogy csökkentsék a díjakat, vagy töröljék,és akkor egy 7-8 évesre befiatalítanék.
    Azokkal a véleményekkel viszont nem értek egyet, hogy ha eltörlik, akkor csökkenni fog a jelenlegi használtautók ára, és ez probléma lenne.Miért lenne az?Igaz hogy csökkene a már itt bent futó autók ára drasztikusan, de arányosan olcsóbban is lehetne venni, vagy akár külföldről hozni, tehát ez így lenne helyes, nem pedig mesterségesen magasan tartani a már lehajtott, leszolgált "múmiák" árát.

  • 2010.07.23 15:56:46kiskormiE46

    Ha el törölni nem is fogják,csökkenteni biztos!!Hál isten ez a kormány végre tesz is valamit értünk!!!(IMF.forradalom)Ugy hogy bizzunk benne!!

  • 2010.07.23 15:59:21szgyula

    Izé, a regadó a szabad mozgás jogát is sérti az EU-ban. Nekem konkrétan fél misi lett volna egy 13 éves Mazda 323-ra, ami már 6 éve az enyém volt. Az volt a trükk, hogy az EU izélgetése miatt értékcsökkenve kellett számolni a regadót, de arra a besorolásra valami 4 misi volt az újkori regadó. Mert ugye besorolása Euro-1 vagy 2 volt (igaz, a égyet is majdnem tudta, csak forgalomba hozatalkor olyan még nem volt), arra meg annyi...

    Ügyes.

  • 2010.07.23 16:01:37orbán cigány takarogggyyyyyy

    Eltörölve tuti nem lesz, ez bevétel az államnak, ti sem mondtok le a fizetésetek x százalékáról, hogy a munkáltatótoknak jobb legyen.... vagy igen???

  • 2010.07.23 16:10:01velemenyezö

    szerintem mar pl az üzemanyagarakkal böven leveszik a sapot, h csak egy dolgot emlitsek...

  • 2010.07.23 17:01:09powerup

    Sok cég foglalkozik már szlovákiai forgalomba helyezéssel. Kigurulsz Münchenbe, veszel vmit, ezer euróból rajta van a szlovák rendszám, aztán évi 50 a lakcímért.További előnye, hogy traffi, mikulás csomag nem gond. Haverom Angliában dolgozott, kinti 528i-vel jár a mai napig, pedig rég lejárt a műszakija. A sünök 3 év alatt egyszer állították meg, mert előttük ment át a záróvonalon. Odaadta a kinti papírokat, csak forgatták, mint majom a zsebórát....

  • 2010.07.23 17:32:20Balu86

    Lehet bőszen álmodozni, de ez Magyarisztán... :(

  • 2010.07.23 19:02:51Ubul a vírus:D

    2010.07.23 16:01:37orbán cigány takarogggyyyyyy
    persze zsidó pajtás, mert a vörös haverjaid találták ki ezt a tömény baromságot, és nem gondolkoztak el egy percig se a legkisebb mérséklésen,
    de az EU-nak ha lett volna töke a korrupt felügyelet helyett, idebasznak 1 milliárd ft bírságot, aztán megismételni minden évben míg el nem törlik. Lehet kalkulálni mi éri meg jobban, sarcolni a birkákat vagy lepengetni a bírságot.

    De amúgy tényleg röhejesen magas áron fosztogatják az olyan roncsokat amiknek a felszereltsége okán roncstelepen nem vennék már be jobb helyen, nemhogy használható kocsiként tekinteni rá.
    Pl itt vannak ezek a fasza mutyukistift II-esek, (92-'03) ezt osztrákoknál nem lett volna aki megvette volna olyan kivitelben ahogy itt vitte a sok igénytelen barom! Akkor inkább már egy Zsiga 1200-est.
    Meg a 300e ft-os 17 éves szarokról nem is beszélve, ha eltörlik ezt a fost mégegyszer magyar rendszámos kocsim nem lesz, némteknél magánkézből kánaán van a kifogástalan állapotben tartott gépekből, és nem vagyok egy baromarcú magyar és a nattudású buherátora által tartott szarra.

  • 2010.07.23 19:17:47binrashid

    szlovákiában egyáltalán nincs regadó, sőt cégautó esetén idéntől már az áfa is visszaigényelhető, személygépkocsinál is (korábban csak kombik és terepjárók áfája járt vissza).
    ezenkívül nincs semmilyen éves autóadó sem, mint amilyen magyarországon a teljesítményadó(korábban súlyadó), a luxusadóról nem is beszélve.

    ráadásul nincs cégautóadó sem( nem téma a magánhasználat),sőt minden gépkocsival kapcsolatos költség áfája visszajár, a benzint, a szervíz és alkatrészköltséget is beleértve, természetesen személyautó esetén is.

    ja tehereseknek külön előny, hogy nincs menetlevél.

    az is jó,hogy a névreszóló számla is ismeretlen dolog( az egyszerű blokk a költségelszámolás alapja), meg hát aki magyarországon használja az autót az élvezheti a büntethetelenséget kellemes helyzetét is, ugyanis az objektív felelősség csak a magyar rendszámú autókra vonatkozik.

  • 2010.07.23 19:54:50Wolfram

    a bankszféra finanszírozza az autók gyártását (autógyárakat) és fogyasztását (új autók vásárlását). a kettő egymással szorosan összefügg és nagyon nagy üzlet. a nemzetközi banki elit óriási lobbierővel bír (jóval erősebb, mint az autónepperek vagy néhány civil szervezet). amíg az állami vezetőink new york-i gazdáinak ez az érdeke, addig nem változhat a szabályozás.

  • 2010.07.23 19:58:00Ákii

    Mielőtt ünnepélyesen hasra borulnánk Szlovákia előtt, nem árt észben tartani, hogy a nagy "gazdasági csoda" után pár száz millió eurót egyszerűen képtelenek becsengetni az eurózóna segélyalapjába, amiből a hasonló "gazdasági csodát" végrehajtó országokat, mint például Görögország és Spanyolország kéne kisegíteni. Valamint idő kérdése, és saját magukat is...

    Szóval tényleg jó lenne, ha kevesebbet kéne adózni, főleg nem értelmetlen blődségekre, de azért az sem járható út, hogy nem fizetünk idézőlejben semmit, és közben a szolgáltatás (oktatás, egészségügy, útépítés) ugyanolyan színvonalú maradjon. Persze, azért itthon régóta nem azt kapják arányaiban az emberek, ami a befizetések alapján talán elvárható lenne, de most pont nem vagyunk olyan helyzetben, hogy komolyabb (több tízmilliárdot kitevő) adócsökkentések beleférjenek.

    A regisztrációs díj kapcsán (mily' meglepő) az eszetlen díjszabással van megint csak a gond. Nem is az a baj szerintem, hogy mennyit kell fizetni, hanem ahogy kell fizetni.

  • 2010.07.23 20:36:36orbán cigány takarogggyyyyyy

    Ubulka majd a füstös napbarnított faterod orsós viktor megold mindent igaz?Mi történt veled?Már a saját buzuki stiftedet is szidod?Ha majd német rendszámú autód lesz, akkor költözz is oda, egy hülyével kevesebb lesz itthon......

  • 2010.07.23 20:59:59Gpety

    Ha jól tudom az Európai Bizottság azt nehezményezte, hogy a hozzánk külföldről behozott használt autóknak igen magas a regadója, még az itthon forgalomba helyezett új autókéval szemben is, vagyis, hogy nem vesszük annyira figyelembe az autó korát és állapotát, mint regadó csökkentő tényezőket.
    Lehet, hogy nálunk nem is a külföldről behozott használt autók regadóját fogják tehát csökkenteni, hanem hozzá emelik az itthoni új autók amúgy sem alacsony regadóját, így megszűnik a hátrányos megkülönböztetés. :D
    Egyébként szerintem kell regadó, csak tized annyi mint most van. No meg az Unionak egységesítenie kellene (nem csak ezen a téren) és nem ajánlás, hanem előírás szinten, így egy picit megtörhetnék a magyar bürokráciát, ami a olyan mértékű és képtelenségszámba menő címeken beszedett adókat talál ki és hajt be, hogy az már az emberi jogokat is sérti. Na ez a hátrányos megkülönböztetés a más tagországok lakóival szemben.

  • 2010.07.23 22:07:57Asszeretnémondani

    Janesz!

    Ha majd változni fog, azt hallani fogod a rádióból, televízióból, mivel a Magyar Közlönyben meg kell jelentetni a hatályba lépés előtt 45 nappal és mindenhonnan ez fog folyni, de ettől ne tedd függővé az autó vásárlásodat, mert erre várni kell még egy cseppet.

  • 2010.07.23 22:47:45Ubul a vírus:D

    2010.07.23 20:36:36orbán cigány takarogggyyyyyy

    vagy inkább te húzhatnál a metélt faszú apádba izraelbe, ahogy a faszorrú haverod javasolta, hogy el lehet menni innen.
    És nem valószínű hogy buzukim van, seggfejkém. Többre vittem mint ahova a zsidó haverjaid téged juttattak.

  • 2010.07.24 08:20:43orbán cigány takarogggyyyyyy

    Ubulka beszéljük meg személyesen, aztán ne a szűk kis családdal gyere, nem vagyok kíváncsi a 136 ingyenélő tróger tezsvíredre.....
    Na és milyen roncsod van pöcsi, mert arról nagyon hallgatsz.
    Nincsenek zsidó haverjaim, de neked a kolompár meg orsós cimboráid nem juttatnak ki téged a putriból, hiába szopod őket éjjel-nappal.

  • 2010.07.24 10:16:42BTO11

    ugye tud itt mindenki számolni???

    21eft helyett 26eft a törlesztőm a fasza külpolitika miatt!!!!

  • 2010.07.24 12:22:33Ubul a vírus:D

    2010.07.24 08:20:43orbán cigány takarogggyyyyyy
    nyilván nincsenek zsidó haverjaid mert egy zsidó nem képes fajtájabelivel haverkodni, ragyafészke vagytok a földnek.

    Aztán még mindig nem tetted túl magad rajta hogy egy foswágenből nézel kifele a beszűkült maszopos fejeddel?! :)) És voltam szíves ezért kimondani végre hogy mekkorra kisstílű paraszt vagy, LOL

  • 2010.07.24 12:31:33orbán cigány takarogggyyyyyy

    Ubulka te tuti 14 éves kislány vagy és anyukád hitelre vett laptopjáról pötyögsz, azok írnak LOL meg ilyen smileykat a mondandójukba, a chat.hu-ról hogy kerültél ide???
    Amúgy a fityesz jól fizet a hittérítésedért?
    Neked a Volkswagen nagy lelki traumát okozhatott, pszichológus, vagy egy golyó segíthet a problémádon.....

  • 2010.07.25 08:29:03Ubul a vírus:D

    jajj csúnya nyugger, nem is vagyok 14 hanem csak 10, és most kezdett szőrösödni a nunim, azért nem bírok magammal. Vén impotens fasz ;)

    Jobban fizetett mint neked a zsidó haverjaid az elmúlt 8 évben együttvéve, de ha érdekel, pont olyan vagy mint a hozzád hasonló komplexusos buzeránsok, akikkel tönkrebasztátok ezt az országot:
    egyből azt hiszi hogy valami fityeszes arcal fröcsög ha elküldik a maszopos kurva anyjába. De nem gondolsz bele ha fityeszes lennél ugyanúgy elküldenélek a zsidó anyádba. Húzz a pártülésekre orbánozni, ott legyen nagy a pofád beszarikám, 3-an törik majd el a pofád.
    arról meg nem én tehetek hogy hozzádmérhető eszed van, és csak foswágenre futotta, de durrogj csak a kínodon.

  • 2010.07.25 09:32:37100%pure carfan

    MASZOP-BESZOP..MASZOP-BESZOP..MASZOP-BESZOP..MASZOP-BESZOP..MASZOP-BESZOP..MASZOP-BESZOP..MASZOP-BESZOP..MASZOP-BESZOP..MASZOP-BESZOP..MASZOP-BESZOP..MASZOP-BESZOP..MASZOP-BESZOP..MASZOP-BESZOP..MASZOP-BESZOP..MASZOP-BESZOP..MASZOP-BESZOP..MASZOP-BESZOP..MASZOP-BESZOP..MASZOP-BESZOP..MASZOP-BESZOP..MASZOP-BESZOP..MASZOP-BESZOP..MASZOP-BESZOP..MASZOP-BESZOP..MASZOP-BESZOP..MASZOP-BESZOP..MASZOP-BESZOP..MASZOP-BESZOP..MASZOP-BESZOP..MASZOP-BESZOP..MASZOP-BESZOP..MASZOP-BESZOP..MASZOP-BESZOP..MASZOP-BESZOP..MASZOP-BESZOP..MASZOP-BESZOP..MASZOP-BESZOP..MASZOP-BESZOP..

  • 2010.07.25 13:15:40orbán cigány takarogggyyyyyy

    Unulka fosvágenezésen és a maszopozáson kívül más már megterheli az agykapacitásodat???Ja még zsidózni tudsz, ügyes kislány vagy!Az ország tönkrebaszása pedig csak most jön, de ezt te is tudod, hiszen a narancsos beszűkült agyú kisebbségi cimboráiddal csinálod.Még most sem tudom milyen autód van, annyira trágyakupac, mint amilyen te vagy!?Ja és nem Volkswagenem van, de irigykedhetsz a buzukidból, ha az kielégít.

  • 2010.07.25 13:23:49orbán cigány takarogggyyyyyy

    100% suttyó paraszt beszoptad a fityesz mesekönyvét!??

  • 2010.07.27 08:34:45motoszka

    Semmiféle regdíj csökkentés nem lesz. Sőt! Ki kell hogy ábrándítsak nagyon sok még reménykedő embert. A jelenlegi kormányunk, mely az elmúlt 20 év legvastagabb bőrével rendelkezik az arcukon szépen inkább több pénzt szednek ki a zsebünkből. Teljesen szétverték a forintot, és az üzemanyag jövedéki adójáról is mély hallgatások vannak, pedig még én is elhittem, hogy csökkenteni fogják. Ehhez képest a regdíj szotyipénz. És jövőre legálisan az ég világon semmit sem fogunk tenni ellenük! Úgyhogy, ha valaki az otthona elvesztése felé tart gőz erővel ajánlom ne költse el az összes pénzét!!! Tartalékoljon, mert szüksége lesz fegyver vásárlásához. Aki békeidőkben forradalmat kiállt, az meg is fogja kapni!

  • 2010.07.28 23:19:50swt

    "2011-ig el kell hogy töröljék. Ez az EU előírás."

    Lathatnank azt az eloirast egy EUR-Lex link formajaban?

  • 2010.07.28 23:28:42swt

    "Regisztracios dij fizetese csak nalunk divat, mert ez legalis rablas."

    De nem. Nezd meg, milyen regadotetelek vannak Daniaban.

    "Unios tagallamban mar forgalomba helyezett autonak nem szabadna vamkötelesnek lennie, hiszen "mar nincsenek hatarok" es az unio területen belül marad hasznalatban..."

    Vamot nem is fizetsz. A szabad aruaramlas elve sem serul, oda viszed es ott honositod a megvasarolt kocsidat, ahova csak akarod.

    Az ado- es jarulekfizetes viszont nem kivansagmusor targya, azt ott vagy koteles fizetni, ahol a bejelentett lakcimed van. Ugyanugy nem maszkalhatsz portugal rendszammal magyarorszagi lakoskent, mint ahogy sved tarsadalombiztositast sem fizethetsz, hiaba lenne neked ugy olcsobb.

  • 2010.08.13 15:49:51Ritchie

    Ebben az országban mint egy kolléga kijelentette csak a fizetés fog csökkenni.Lásd:jövő évi minimálbéresek és kispénzűek kiskereskedők extra megszopatása.Hajrá Magyarország!!
    A regadót el fogják törölni egyébként mert az eu rendesen karóba húzza a parlamentet ha nem engedelmeskedik.Csak ők szépen át fogják nevezni valami másra.Erre mérget lehet venni.Hajrá magyarok!!!

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Totálvám Totálvám

Ugye, hogy kint mennyivel olcsóbb? Kivándorol? Bevándorol? Regadót fizet? Kérdezze a Vámszakértőt, vagy böngéssze a rengeteg eddigi tanácsot. Kereshet is! Pillekönnyű közterheket kívánunk!

KeresésKeresés

IndapassIndapass