Németországba költözöm, vinném a kocsimat

Üdvözletem!

A következő ügyben kérnék segítséget:
munkám miatt július 1-től 4 évre Németországba költözöm. Itthon vásárolt autómmal szeretnék ott is közlekedni, illetve itthon is, mert évente több alkalommal hazajövök. Nem tudom, mi a teendő az autó kivitelével kapcsolatban, ki kell itthon vonatni ideiglenesen a forgalomból, és ott beregisztrálni?

Az okmányirodában nem tudtak konkrét választ adni! Itthon is kell biztosítást fizetni és Németországban is?

Köszönettel!

F. Péter

Tisztelt Péter!

Amennyiben az életvitelszerű tartózkodási helye 4 évig Németországban lesz, úgy a járművet ott kell forgalomba helyeztetnie.

Ehhez itthon ki kell vonatni a forgalomból. Ezt az után is megteheti, ha már kint elintézte a forgalomba helyezést (így olcsóbb, nem kell ideiglenes rendszámot kérnie).

Itthon a kivonás után természetesen már nem kell a kötelezőt fizetnie.

Tisztelettel!

Váradi Mihály
igazságügyi vámszakértő

A fenti tanács első megjelenésének időpontja 2010. augusztus 12., 13:56, ezért előfordulhat, hogy a jogi háttér vagy a piaci helyzet megváltozása miatt már nem időszerű, vagy téves. A tanácsok pontosságáért és hasznosságáért szerkesztőségünk mindent megtesz, de tartalmukért és a betartásuk következményeiért felelősséget nem vállal.

Kommentek

  • 2010.08.12 14:23:18fidel kaszkó

    arra azért számíts, ha 4 év múlva visszahozod, hogy itthon majd regadót kell fizetned

  • 2010.08.12 14:41:09esef

    Ideiglenes kivonás után is?

  • 2010.08.12 14:44:25esef

    fidel kaszkó:
    Mármint hozzád az előbbi kérdés...

  • 2010.08.12 14:59:16Bélabácsi

    .....minek akarod átjelenteni ? Annyira brutál az autód ?

    "Emberi" léptékü jármüveknél nem olcsóbb a kinti üzemeltetés a kötelezö ill. CASCO-oldalon. én ugyanezt a gondolatmenetet már végigjátszottam egy 2 éves Astrával, osztottam-szoroztam aztán maradt a magyar rendszám. Ha megmarad az otthoni állandó lakhelyed, a német yard nem fog megorrolni érte.

    Vagy inkább add el a gépedet itthon, és - hacsak nem valami extrém jó karban tartott gépröl van szó - a pénzböl kint vedd meg ugyanazt, jó eséllyel fiatalabban, kevesebb kilométerrel.

  • 2010.08.12 15:05:49Shadowbull

    Csatlakozom, Nemetorszagban a legtobb esetben dragabb az ado is, a biztositas is. En hagynam a magyar rendszamot. Vagy eladnam, aztan vennek egyet kint.

    sb

  • 2010.08.12 16:15:52Rüsselsheim

    Azért készülj fel rá,hogy ha lesz Németországban bejelentett lakcímed (ami kinti munkavállalás miatt kell),és magyar rendszámú autóval fogsz közlekedni,akkor bizony igazoltatás alkalmával,gondjaid lehetnek.Én kint élek,és az egyik magyar barátomnak pont ez miatt lett gondja.Megoldás az,hogy vagy veszel német rendszámos autót,vagy a magyar kocsiddal jársz és kockáztatsz.A ki- és bejelentéses verziót meg felejtsd el,mert nagyon költséges,és bonyodalmas.

  • 2010.08.12 16:18:43tollseprű

    Elvileg 1 évig maradhat rajta az otthoni rendszám (így az otthoni biztosítás, stb is). Ha letelt az egy év, akkor szerintem is jobb otthon eladni és kint venni újat. Illetve lehet ügyeskedni, átírni más nevére, és úgy kivinni, de azért ebbe lehet, hogy bele tudnak kötni, ha nagyon akarnak. Elég egy kedves feljelentős kedvű szomszéd hozzá...

  • 2010.08.12 16:19:33Rüsselsheim

    A német hatóságok szerint,ha kinti bejelentett lakcímmel,kint használod a magyar rendszámos autódat,az már kissebb fajta adócsalásnak számít.

  • 2010.08.12 16:23:33tollseprű

    Csak 1 év után. 1 évnél hosszabb tartózkodás esetén számít annak, így az első év nem számít.
    Egyébiránt igazuk van, súlyadót ott fizessen az ember, ahol az utakat használja.

  • 2010.08.12 17:15:52min

    Nekem volt kint lakcímem és magyar rendszámmal jártam, igazoltattak is és sose volt gondom belőle. Miért is nem lehet két lakcímem????

  • 2010.08.12 19:09:13change

    koltsegek: forma-forma
    magyar rendszammal annak idejen (2 eve) nem volt bajom
    ide kell jonni agyar rendszammal, aztan ha alkalom adodik kerni kell egy idopontot a TUV-nel. Ok 40 perc alatt atnezik (Gutachten), majd kiallitanak mindenfele papirt, amivel lehet menni az okmanyirodaba.
    Ott leadod a magyar rendszamot, kapsz nemetet es mehetsz amerre latsz. A tobbit ok intezik.
    Az egesz akcio nem kerult osszesen 3 oramba sem.

  • 2010.08.12 19:43:36Jeff

    "arra azért számíts, ha 4 év múlva visszahozod, hogy itthon majd regadót kell fizetned"
    Ez nem így van.

  • 2010.08.12 20:06:31Jorde

    Szintén Németországban élek, és mivel egy barátomnak végigkavartam ezt a procedurát, tudom mi a helyzet.
    A müncheni magyar Nagykövetségnek is kikértük a véleményét.
    1., A német törvények pontosan ugy fogalmaznak, hogy életvitelszerű tartózkodás, másrészt "huzamosabb ideig" egyiknél sincs hónap, év megadva, a rendőrség ezt 3 hónapra forditja le magának, amit 6 hónapra enged hosszabbittatni.
    De ez utánajárás után kiderült, egyedi gyakorlat, nincs jogi háttere.
    2.,Eu-n belüli kocsinál méha a yard kipécéz 1-2 kocsit, de mondhatom, 90%ban nem tesznek semmit, viszont elszomoritó, hogy mior azt mondtuk, EU-s ország vagyunk, jött a kérdés, hogy mióta... áááá csak 6 éve, nem vészes.
    3., Barátom a kekeckedő rendőrnél visszakérdezett, mutassa meg, és irásban kéri az állásfoglalását erről a dologról, fenyegetés, kiknek képzeljük magunkat, stb, de láss csodát, azóta sem állitották meg soha emiatt.
    4., Hallottam én is az adócsalásos vádról, egyszerű a dolog, illetékes Landratsamt, és márpedig te meg akarod fizetni a KFZ Steuert. Nem tudod, mert magyar rendzámra nem lehet. Erről kérsz papirt, és magadnál tartod.
    De ismétlem, az esetek 90-95%ban semmi sem történik, kijöhetsz magyar rendszámoddal.

  • 2010.08.12 20:58:57csokiájsz

    mé' nem veszel kint egyet? abból a pénzből amit erre a procedúrára fizetnél simán veszel kint egy kettes golfot. vagy ergy király egyest. vagy bakker egy király 3mast...fú öcsém...

    de aki ilyent kérdez az k*vára nem kettes golfot vesz.

  • 2010.08.12 21:01:31swt

    "A német törvények pontosan ugy fogalmaznak, hogy életvitelszerű tartózkodás, másrészt "huzamosabb ideig" egyiknél sincs hónap, év megadva, a rendőrség ezt 3 hónapra forditja le magának, amit 6 hónapra enged hosszabbittatni.
    De ez utánajárás után kiderült, egyedi gyakorlat, nincs jogi háttere."

    Nyugodj meg, van hattere, minden gepjarmu adokoteles (es ezaltal belfoldi rendszam viselesere kotelezett). Konkretan 1 evig nem kell fizetni, de csak ha az auto soforje NEM tartozkodik eletvitelszeruen az orszagban:
    [link]
    Az eletvitelszeru tartozkodasnak is van jogi hattere, ugy hivjak, hogy itelkezesi gyakorlat:
    [link]
    Nemetorszagban es Ausztriaban is 6 honapot vesznek alapul, de ha utananeznek az adohatosagnal hogy ki a munkaadod, hamarabb is seggbebaszhatnak.
    Tovabbi kivetelek a gepjarmuado fizetese alol ebben az iranyelvben:
    [link]

    Legkozelebb olyat kerdezz, aki nem csak elolvasni, de ertelmezni is tudja a jogszabalyokat. Elobbibol ugyanis nem kovetkezik az utobbi.

  • 2010.08.12 22:38:33ps3peter

    Csak annyit tennék hozzá, hogy a jogsit is át kell íratni huzamosabb tartózkodás esetén. Engem feljelentettek az autópályarendörök annak idején, szerencsére a bíróság felmentett büntetés nélkül, mert addigra átirattam.

  • 2010.08.12 23:09:24binrashid

    nem sok olyan marha van ,ami mo.-ról visz németországba autót, mikor ott sokkal olcsóbban lehet kapni.

  • 2010.08.13 07:23:54Peti_156

    Lassan 5 év élek Németországban magyar rendszámos autóval (vagyunk még egy páran). Semmi gondom nem volt eddig. Ha igazoltatnak mondanod kell, hogy ideiglenesen tartózkodsz itt és tegnap hoztad ki. Ha sok balesetet csinálsz, akkor lehet bajod belőle. Van egy megoldás: Hitelezd be az autódat és kérj a banktól igazolást, hogy az ő tulajdonuk és nem járulnak hozzá, hogy más országban forgalomba helyezd.

    Németországban olcsó a használt autó, de a költségek sokkal magasabbak.

  • 2010.08.13 09:22:28swt

    "Ha igazoltatnak mondanod kell, hogy ideiglenesen tartózkodsz itt és tegnap hoztad ki."

    Itt a rendornek barmit elmeselhetsz, elhiszi. EGYSZER. Aztan ha masodszor is ugyanaz igazoltat es rajon hogy hulyenek nezted, seggbe leszel baszva, ocsibusz.

  • 2010.08.13 17:36:47tollseprű

    Jooogsiiit? Átírniii? Na, ezt még soha senki nem mondta...

  • 2010.08.15 09:49:10akira2

    Az eu-n belül szabad letelepedés és szabad munkavállalás az alapszabály, minden olyan, ami ezt bürokratikusan korlátozza, egy barom szabály.

    Tudom, két és fél éve élünk Olaszországban, a feleségem ott is dolgozik, és csak itthon, és a legjobb nemzetközi adószagértők is csak ugatják, hogy ilyenkor mi is a helyzet.

    Mindannyiunknak mindkét helyen van állandó lakcímünk, személyink, és TB-kártyánk (bár, ugye nem lehetne, mert a szabályok arra vannak kitalálva, hogy egyszerre csak egy helyen lakhat a család), merthogy mi egyszerre mindkét helyen lakunk. Amikor kedvünk így tartja, akkor itthon, amikor meg úgy, akkor ott. Pont.

    A feleségem céges autója nyilván külföldi rendszámos, ha a külföldi cégétől kapja, az enyém pedig magyar, bár lehetne az is külföldi, kinek mi köze hozzá...

    Ezeknek a barom, egymásnak ellentmondó szabályoknak ugyanis nem lehet megfelelni.

    A bürokraták meg elolvasnak egy-két szabályt, aztán itt okoskodnak, hogy az autót ki kell vonni meg újra kell regisztrálni... Az autó egy mobil eszköz, egyszer itt, másszor ott.

  • 2010.08.16 13:06:52Uzi

    Jogsit átírni szerintem csak EU csatlakozás előtt kellett...
    Akárki akármennyit utazik, akárhány lakcíme van, van egy ország ami az életközpontjának számít, (ennek megállapítására elég részletes szabályozás van), a bíróság az autót is itt akarja majd regisztálva látni, ha odáig fajulna a dolog (kivéve ha bizonyítani tudod egy évben nincs 3 hónapot ott az autó)
    EU-n belül elvileg nem lehet két teljes TB-d, bár ezt nem ellenőrzi senki..

  • 2010.08.16 14:40:31R@diomanTheReal

    Hi Emberek

    Én 2 évig éltem Düsseldorf-ban, és megosztanám veletek a tapasztalataimat:
    Volt saját autóm német rendszámmal: Bejelentett lakcímről kaptam egy igazolást (városházán) ahol szóltak hogy jelentkezzek ki otthon, mert elsődleges lakcím csak egy lehet (ott nem ismerik az ideiglenest - vagy nem tudtam elmagyarázni...). Ez egy A4-es lap, ami az útlevelemmel érvényes. Elballagtam egy biztosítás közvetítőhöz aki talált nekem biztosítót aki a magyar jogsim ellenére kötött velem biztosítást (Securat - ez volt a cég). Vettem is egy 2001-es Passat-ot (kombi 130LE). Annyi volt a gond, hogy a német adó 500EUR/év volt kb, és a biztosítás is magasabb volt. Nem volt soha gondom igazoltatással (2005 - 2006). Az tanácsolták a biztosítónál, hogy menjek el a városházára és adjam le a magyar jogsimat és kérjek németet, de már nem tettem meg. Egy kollégám megtette semmi gond nem volt, 1-2 héten belül lett német jogsi és alacsonyabb biztosítás.
    Azóta magyar rendszámú céges kocsival járok ki havonta 1-2 hétre, és (habár megvan a német lakcímem) soha nem kérdezték hogy most mi van. Mondjuk a lakcím dolgot nem reklámoztam.

    Remélem segítettem

    Üdv

  • 2010.08.16 14:43:28R@diomanTheReal

    TB: Németországban egy privát biztosítóval olyan biztosítást kötsz havi 100-130 EUR-ért, hogy még a magánkorházakban is ellátnak. Nem érdekli őket, hogy MO-on milyen biztosításod van, csak akkor ha az ellátást a magyar biztosításod terhére EU-s TB kártyával igényled. De ha van (jobb) német biztosításod nyilván ilyet nem teszel. Ebben az esetben csak beírját a kötvényszámodat mega biztosítódat és viszlát. Nem is tudom ott van-e ilyen állami elmebeteg rendszer mint itthon...

  • 2010.08.16 18:01:16Uzi

    Van a németeknél állami TB is, az elvileg a gyerekeid ellátását is fedezi, privátban külön kell fizetni rá. Ha egyszer átléptél privátba abban is kell maradnod.

  • 2010.08.17 22:26:37swt

    "habár megvan a német lakcímem"

    Ha mar nem te laksz ott, akkor nincs meg, mert ha a hivatali levelek visszapattannak, kijelent a hivatal (Zwangsabmeldung).

    "Nem is tudom ott van-e ilyen állami elmebeteg rendszer mint itthon..."

    Van, mivel az emberek 90%a a PKVhoz szukseges evi 50.000 EUR alatt keres.

  • 2010.08.17 22:27:34swt

    "Ha egyszer átléptél privátba abban is kell maradnod."

    Nem kell. Ha 50.000 EUR ala csokkenik a jovedelmed, es nem multal el 55, visszavesznek.

  • 2010.08.19 02:08:09Fischer

    nekem magyar cégem az üzembentartó és van hozzá megbízásom az általam történő vezethetőségről.
    van mellette egy bérleti szerződés is, ha a megbízás nem elég az igazoltatáskor, előveszem a bérletit és kalap kabát... :-)
    az osztrákok egyszer nézték végig a paksamétát, azóta kedélyesen mosolygunk egymásra.
    németek eddig rám sem néztek, igaz az ottani telephelyen nem fordulok meg annyit, mint az osztráknál.

  • 2010.10.22 18:03:18Barnie

    Sziasztok!

    A segítségeteket szeretném kérni. A napokban lejárt az autóm műszaki vizsgája. Jelenleg Németországban dolgozom. Nem valószínű, hogy idén hazajutok. Le tudom vizsgáztatni Németországban a magyar rendszámú autómat? Segítségeteket előre is köszönöm!!!

  • 2010.11.17 23:24:52adgis

    Szia!

    Csak Magyarorszagon tudod levizsgaztatni, mert ott van nyilvantartasba veve, forgalomba helyezve.

  • 2011.03.18 12:45:21fodorb

    Felesleges kivinni, ha hazajön időnként, akkor le lehet vizsgáztatni itthon is.

    De egy nagy baromág amúgy ez a regisztrációs adó meg ilyenek.
    Nem elég nekik, hogy rápakolnak az üzemanyagra egy rakat plsuzt, egy liter benzin előállítása még ma sem több 80 Forintnál a többi adó.

Totálvám Totálvám

Ugye, hogy kint mennyivel olcsóbb? Kivándorol? Bevándorol? Regadót fizet? Kérdezze a Vámszakértőt, vagy böngéssze a rengeteg eddigi tanácsot. Kereshet is! Pillekönnyű közterheket kívánunk!

KeresésKeresés

IndapassIndapass