Több mint öt méter hosszú, 10 centi híján 2 méter széles. Üresen két tonnát nyom, 500 literes csomagtartójában ketten kényelmesen elalhatnak, ha éppen nem találtak üres szállodai szobát. Ekkora limuzin nyilván nem lehet olyan borzalmasan gyors. Hacsak nem raknak az orrába egy 5,2 literes Lamborghini motort.
Vicces lenne feltenni a kérdést, hogy akkor most a Lamborghini Gallardóban van Audi motor, vagy az Audi S8-ba szereltek Lamborghini blokkot. Minden nézőpont kérdése. A motort ugyan a Volkswagen konszern gyártotta - ha esetleg van olyan ember Magyarországon, aki nem tudná, leírom: itthon, Győrben -, de kifejezetten a Gallardóhoz, így tehát a V10-es Lambó motorként került be a köztudatba. Ez a PR-osoknak és a tulajdonosoknak egyaránt megfelel, hiszen egy Gallardo akkor is vagány, ha a motorját teherautókba építik be – nem építik –, az Audi név pedig még sokkal-sokkal szebben cseng, ha a patinás olasz márkával említik egy lapon.
A V10-esen nem sokat változtattak. Kicsit szerényebb lett, 450 lóerősre vették vissza a teljesítményét és lejjebb került a nyomatékcsúcsa, hogy praktikusabb legyen városban és könnyebben megbirkózzon az S8-as nagy tömegével, de még a visszabutított Lambó motorral is 5,1 másodperc alatt van százon az S8-as, és a végsebessége is csak azért 250 km/h, mert az elektronika itt lép közbe, szóval még így is úgy szakít, hogy borzalom.
Az alapjárat nagyon alacsonyan, 600-as percenkénti főtengely fordulat környékén van. Ilyenkor az utastérben teljes a csend és érezni sem lehet semmit: a motor egyáltalán nem rázza a kasztnit. Ha azonban rálépünk a gázpedálra, hihetetlenül mély brummogás tör föl a motorból, gyönyörűen énekel a V10-es. Nem túlzok, elég csak rálehelni a gázpedálra és már száguldunk is. A fordulatszámmérő mutatója végig 3000 alatt marad, a motor is csak éppen annyira brummog, hogy még egy nagymama is kellemesnek titulálná, az autó mégis pillanatok alatt beleszánt a megengedetten túli sebességtartományba.
Némi visszásság van a dologban. Az S8 olyan könnyedén, olyan rövid szakaszon, ráadásul minden erőlködés nélkül gyorsul fel jóval 130 fölé, hogy az már ijesztő, főleg, ha a sofőr nincs felkészülve rá. Mivel az S8 igazi bálna, nem nagyon érezni benne sem a gyorsulást, sem a sebességet, szóval simán előfordulhat, hogy valaki amolyan vasárnapi sétagaloppban, minden rossz szándék nélkül 130-cal próbál meg bekanyarodni a Körútról a Váci útra.
Biztonsági okokból érdemes hát lepadlózni az S8 gázpedálját minden egyes gyorsításnál, hiszen így mindenki egyértelműen érezheti, hogy nem egy átlagos bálnával van dolga. 5,1 másodperc alatt felugrani százra még egy kéttonnás monstrummal is nagy élmény, tényleg nem értem, miért nem csicsázták ki jobban az S8-ast, megérdemelte volna. Mindössze egy hűtőrács és két ezüst színű tükör hirdeti különleges mivoltát; az S8 elképesztő menetteljesítménye ellenére végtelenül szolid. Igazi lopakodó.
Hanem ha a lopakodó megindul, lesz nemulass. A brummogásból gurgulázás lesz. A motor hangja magasabb fordulaton is mély marad, és a hangereje sem lesz bántó, csupán sportosabbá, magabiztosabbá válik. Az autó eközben úgy megindul, mintha darázs csípte–, nem is, mintha medve rúgta volna hátba. Elcsépelték az "elementáris erő" szókapcsolatot, pedig igazán szinte sehova sem illik. A V10-es ereje azonban tényleg elementáris, egyszer sem tudtam úgy előzni vele, hogy rögtön utána ne kelljen jó alaposan megtaposnom a fékpedált. A hatalmas nyomaték olyat ránt az autón, hogy hiába vesszük el már előzés közben a lábunkat a gázról, ha nem fékezünk, az S8-as hamar a kettővel előttünk haladó kocsi fenekében landol, ami jópofa, de módfelett antiszociális, ennél fogva kerülendő szórakozás.
Az S8-as fordulni, sőt keresztbe menni is tud, de egyiket sem igazán ügyesen. Méretéhez képest ugyan kezes és egészen kellemesen viselkedik a kanyarokban, de csak a méretéhez képest. A motor nagy és nehéz, ami még nem lenne olyan nagy baj, de sajnos eléggé előretolták, s ez nem tesz jót a súlyelosztásnak. Hiába a négykerékhajtás 40-60 arányú nyomatékelosztása, az S8 nem igazán feelinges, vagy úgy is mondhatnám: soha, semmilyen szituációban sem érződik egy fikarcnyit sem hátsókerekesnek.
Ennek a megoldásnak persze előnyei is vannak, sőt, ha jobban belegondolunk, kik alkotják a célközönséget és milyen céllal vesznek ilyen autót, rájövünk, valójában nagyon jól van ez így. Az S8-assal nagyon könnyű autózni, hiszen minden szituációban végtelenül nyugodt marad, nem fickándozik, sosem akar kitörni, vagyis 110 százalékig bolondbiztos. Valószínűleg ez az egyik, ha nem a legkönnyebben kezelhető autó, ami 5,1 másodperc alatt gyorsul százra.
Egyetlen igazi problémám volt csupán: az automata váltó kicsit lassan kapcsolt. Rossznak semmiképpen nem nevezném, bármilyen átlagos limuzinban tökéletesen elégedett lettem volna vele, ez a motor azonban jobbat érdemelne. Ha az ember ekkora erővel gazdálkodik, nem hezitálhat, ehhez a V10-eshez mindenképpen egy gyors és agilis, kétkuplungos robotváltó illene, nem sima automata.
Akárhonnan nézem, az S8-as ugyanahhoz a dilemmához vezet: valószínűleg ő maga sem tudja eldönteni, mennyire akar limuzin lenni, és mekkora kompromisszumra képes, hogy sportkocsinak nevezhessék. Hatalmas alufelniken gördül, szép hűtőrácsa és krómozott tükrei vannak, mégis egyszerű és szolid a külseje. Az utastér tele van karbonszálas műanyagbetétekkel, a kör alakú, krómkeretes műszeregységek szépek és sportosak, a kilométerórán 300-nál ér véget a számozás, a dizájn mindennek ellenére egyszerű és konzervatív, és az ülések kialakításánál is egyértelműen fontosabb volt a maximális kényelem, mint a jó oldaltartás.
A futóműről ugyanezt tudom elmondani: elég jól tart, de kanyarvadászathoz nem, inkább cirkáláshoz az igazi. Ebben a kocsiban egyedül a Lamborghini Gallardóból származó V10-es motor az, ami minden modorosság nélkül küzd, ami tényleg belead apait, anyait. Az S8-as visszafogott autó. Nem felvágós, de talán pont ezért szeretik. Talán pont ezért veszi meg, aki végül nem egy 750-es vagy 760-as BMW-t netán egy S 500-ast vagy egy S 63 AMG Mercedest választ.
A tesztautót a Planet Rent Kft. bocsátotta rendelkezésünkre.
