Minőség kicsiben

Statikus bemutató: Citroën C3

2009.12.19. 07:43

A C3 2002-ben látta meg a napvilágot és 2004-ben ért a csúcsra. Azóta, akárhogy számolunk, 5 év telt el. A Citroën kisautója szépen lassan megöregedett, kicsit unalmassá is vált. Elég későn érkezett meg az új modell, hogy leváltsa a régit, de legalább szép lett.

A Citroënnél a dizájnnal sosem volt baj, ha egyszer valaki szeretne belekötni az új C3-ba, egészen biztosan nem a formaterven keresi majd a fogást. A kisautó megkapta az új logót, a többit azonban lehetetlen lenne néhány szóban összefoglalni, annyi minden történt vele.

A C3-nak minden eleme új, és minden eleme izgalmas. Ezt nem csak úgy mondom, tényleg így van, nézzék csak meg a fotókat. Faramuci, érdekes formájú első és hátsó lámpák, ívesen domborodó motorháztető, gödröcskék, vájatok és nőies domborulatok hemzsegnek mindenhol: az első lökhárítótól az oldalajtókon át egészen a hátsó traktusig.

Az egészben az a legjobb, hogy míg a részletekben el lehet veszni, annyi ötlet és díszítőelem került a kocsira, addig az összkép nem egy csicsás műtárgyat, hanem egy csinos, kedves, modern autót mutat. Ha matchbox lenne, azt mondanám, jó kézbe venni, így legfeljebb simogatni lehet.

Mindig van meggy a habon, csak keresni kell; a C3-nál még csak azt sem, bár nem biztos, hogy mindenkinek első ránézésre leesik a tantusz. Megvan? Nincs? Akkor mondom: első szélvédő. Na, ugye. Úgy hívják: Zenith szélvédő. És, bár a neve bizarr, egyáltalán nem hülyeség, nekem legalábbis tetszett.

Egyrészt mókásan néz ki tőle az autó. Bár a magas homlok embereknél nem kifejezetten szép, a kocsi formájának nem ártott ez a hatalmas üvegfelület, ha pedig beülünk, egy csapásra világossá válik – szó szerint és képletesen –, mi olyan jó ebben. Nem véletlenül divat a panorámatető, több fény jön be, jobb a kilátás, ergo jobb a hangulat.

A Zenith-nek ráadásul van további két jó tulajdonsága. Az egyik, hogy sötétített a teteje, hogy ne tűzzön a szemünkbe a nap, a másik, hogy a sötétítésnek hála a hőnek is csak a töredékét engedi át, hogy ne főjünk meg odabent, ha kint 40 fok van. Ha pedig elegünk van a panorámából, csak előrehúzunk egy műanyag elemet, és a C3-nak azon nyomban ugyanolyan szélvédője lesz, mint bármely más kisautónak, és a napellenzők is megérkeznek a helyükre. A Zenith szélvédő egyetlen hibája, hogy nem alapáras, nagyjából 100 000 forintot kell majd érte fizetni pluszban.

Az autógyártásban bevett szokás, hogy minden új modell egy picit nagyobb az elődjénél; az ember mindig boldog, ha többet kap a pénzéért. A C3 ennek ellenére nem nőtt, legalábbis a külső méretei nem változtak. 300 literes a csomagtér – az elődnek 305 literes volt – az utasok számára mégis több hely jut, mint eddig. Egyrészt vékonyabbak az első ülések támlái, másrészt a műszerfal nagyon elöl van, a kesztyűtartót egészen belesüllyesztették, hasonló „kívül kicsi - belül nagy” érzése van az embernek az anyósülésen üldögélve, mint a Toyota IQ-ban.