Lakásnak rossz, játéknak szuper. Mellesleg autó

Használtteszt: VW Transporter 2 Münnich-felépítménnyel (1978)

2010.03.24. 07:07
Mire jó egy veterán lakóautó? Gyűjteni nem érdemes, mert nagy és használni rossz, mert lassú és megbízhatatlan. Nem beszélve arról, hogy hányan teleizzadták már az ágyait mindenféle forró, jesolói éjszakákon. De lehet ezt a műfajt jól is művelni, mindjárt megtudják, hogyan.

Az oldtimerezés az esetek 99,99 százalékában a férfi hóbortja a családban. Általában szelíden kezdődik a mánia – kedvesem, ilyen Rigám volt tizennégy éves koromban, nem bírtam ki, megvettem, csak hogy néha, amikor nem vagytok épp itthon, menjek vele egy kört a ház körül.

Mire a feleség megadóan bólint, ám legyen, pár ezer forintot kibírunk, és amíg a lakásban nem jelennek meg az olajfoltok, nincs ezzel semmi baj, elvégre mindenkibe szorulhat egy kis nosztalgia. És ekkor kicsit jobban is szereti a férje urát, lám, milyen nagy lelke van. Aztán a Riga mellé gyorsan becsusszan egy Simson is, mert a Riga volt ugyan az első, de az, amire szeretettel gondol vissza Apus, mert járt vele a Balatonon is ötször, nos az már egy kék tankos S51-es volt.

A feleség lassan beletörődik, hogy a garázst betölti a motalkó szaga, s ha egyik-másik ingen olajfoltot talál, nem perlekedik. Sőt, ha a megértőbb fajtából származik, helyet csinál sebtében az Ultra Derm-tégelynek a mosdó fölötti szekrényben. Amennyiben Apus lelkesedése nem hagy alább, továbbléphet, hiszen ezennel meg is ágyazott egy veteránautónak.

Innentől minden családban máshogy zajlik a rozsdával való asszimiláció. Gyakori forgatókönyv, hogy megjelenik ekkor az öreg Zsiguli, Moszkvics, ne adj' isten Mercedes a garázsban, amit vagy bütykölni kell, vagy nem, ez már tényleg a veteránossá érett Apus vérmérsékletétől, illetve a családi kasszától függ. A veteránautó pedig úgy az igazi, ha az egész család élvezi, ezért egy-egy rövid trip következik a közeli erdőbe, tóhoz, hétvégi gyerekprogram színhelyére, mintegy szoktatásként.

Aztán az autó – állapotától és minőségétől függően – néha, olykor meg gyakrabban megmakacsolja magát ezeken a derűsnek induló, nosztalgikus túrákon, Anyus pedig tetten érheti, miért jelennek meg olajfoltok Apus ingujján. És Anyusban, akibe, lényénél fogva gyártásánál belekódolták a régi, piszkos, zajos, füstös gépektől való tartózkodást, működni kezd a genetikai program.

Apus, azért nem jó dolog ez, mert amíg csak a motorjaid voltak, nem szóltam, még az autóba is beleegyeztem, de hogy bennünket is belevigyél a bizonytalanba ezzel a rozoga járgánnyal, amiben még légzsák sincs, és a múltkor is eldugult az a valamije, hát ezt nem kéne. Ha akarod, autózzál a barátaiddal, nem bánom, nem fogok szólni, de legalább a gyerekekre gondolnod kellene ilyenkor, az ő életüket ne kockáztasd – kerül fel ezen a ponton az ismert lemez sok családban a Taya lemezjátszóra, természetesen 33 1/3-os percenkénti fordulaton.

Na ja, a lurkók. Erre nehéz mit mondani. Mert ha Apus ilyenkor belekezd egy előadásba a gyerekkorban szerzett élmények meghatározó szerepéről, arra rögtön jön ezer, meg egy észérv Anyustól (és a szomszédoktól), hogy miért veszélyesek az ilyesféle, széthulló roncsokkal szerezhető élmények. Apus pedig vagy megvívja ilyenkor a harcát, és családfő marad újabb öt évig, vagy menekülőre veszi a dolgot, és korán papuccsá válik. Anyus pedig vagy belátónak bizonyul, mert kicsit azért hisz annak a marhának, akit férjéül rendelt mellé a sors, illetve a hormonok, vagy nem. Mindenesetre kiválóak a kilátások ilyenkor egy hosszú, ide-oda tolódó frontvonalú állóháborúra.

Akkor most képzeljék el, hogyan juthat el valaki odáig, hogy nemhogy száz kilométeres túrákra viszi a családját egy oldtimerrel, hanem egyenesen külföldre, napokra, benne lakni... Sok ember szemében ez a fajta magatartás egyenértékű a hirtelen felindulásból elkövetett tömegmészárlással. Egy ilyen tervet bevezetni a családban nem kis feladat lehet. A Bushido útja ehhez képest egy rövid mozgójárda a frankfurti reptéren.

Pedig Bartha Laci pontosan így tett, ráadásul három gyerekkel, komoly, kempingezős, családi múlt nélkül. Egyvalamit ügyesen csinált – kiszemelt veteránautója egy Münnich-felépítményes Volkswagen Transporter 2-es lett. A világ talán legmegbízhatóbb és legelnyűhetetlenebb furgonjából készült kempingkivitel, abból is egy kései, kétliteres motorral szerelt, tárcsafékes, jó állapotú darab.

Bartha László – nem ismerős ez a név önöknek?

Igen, Laci ugyanaz az ember, aki két évvel ezelőtt ajándékba felajánlott egy Fiat 127 Specialt a Totalcar lapjain, egy kitétellel – aki elviszi, garanciát vállal rá, hogy nem bontja szét, nem rohasztja el, hanem rendbe rakja. Mi a közzétételért cserébe annyit kértünk, hogy kapjunk rendszeres helyzetjelentést az autóról – hogyan készül, hol akad esetleg el, hol láthatjuk. Rövid ideig kaptunk is híreket a kocsiról, amivel két hátsó lámpabura és két küszöb beszerzésén, valamint a fék légtelenítésén túl tudomásunk szerint semmi se történt azóta, majd lekerült a radarunkról.


Hány ember szívesen vitte volna el azt a nyomorult Fiatot, és csinált volna belőle magának kedves, öreg, zajos hétvégi autót... De a szóbeli szűrésen kívül nem volt eszközünk arra, hogy teszteljük a jelentkezőket. Végül az kapta meg, aki a legalkalmasabbnak tűnt a kocsi lábra állítására.

Laci jellem, soha szóvá nem tette nekem ezt a bakit, engem azonban rettentően bosszant. Eltelt két év. Ha az autóval sikerült haladni, miért nem tudunk róla? Ha nem, akkor arról miért nem tudunk? És ha nem, akkor miért nem ajánlja fel a mostani tulaj továbbajándékozásra? Így egy kicsit magam-alá-kapartam-az-ingyen-prédát-szaga van a dolognak. Az autó pedig – ami Lacinál fedél alatt állt, azért nem is ment nagyon szét –, gondolom, most kint lakik, és lassan elfogy, de remélem, legalább ebben tévedek. Látják, ezért nem is vállalunk több ajándékautó-kiosztást, az ilyen nemcsak az ajándékozónak, de az ajándékozás mögé állóknak is alaposan elveszi a kedvét a továbbiaktól.

Ebben elég rosszak vagyunk, mármint mindenféle rendszerek átlátásában, a ki nem mondott szabályok betartásában.

  1. adott volt egy autótulaj, aki nem kért pénzt a kocsijáért, csak egy szerető otthont, ahol életre simogatják záros határidőn belül, és garantáltan nem porlasztják el.
  2. adott volt egy eléggé ismert médium, amelyik felvállalta ezt, és megpróbálta – rossz módszerekkel – megszűrni, kié legyen a jármű.
  3. adott volt egy ajándékozott, aki nem vette komolyan a játékszabályokat, pedig nem teljesen ingyen kapta a járművet – írnia kellett volna rendszeresen a készüléséről, és vállalnia, hogy nem teszi jobban tönkre. Az írások hamar elmaradtak, a többiről nem tudunk, csak annyi az infónk, hogy Érdre került az autó.

Hát ez van.

Irány az Adria. Dudu ugyanis erősen nagytávolság-képes autó. Lapozzanak, képek is jönnek.