A söprögető félcápa

BMW 730 3.0 (1990)

2010.04.08. 09:06 Módosítva: 2010-04-08 12:17:10
Mindenki másképp vesz autót. Van, aki hosszú hónapokon, van, aki racionálisan, de a pillanatnyi sugallatra hallgatva, és van, aki szerelemből. Utóbbi vagyok én.

Egyáltalán nincs szükségem újabb autóra. A négyütemű Trabant kiváló játszós autó, a Swift gazdaságos munkaeszköz, a Tramp pedig a legjobb bulimobil. Mégis, az ősz hajszálaim növekedésével egyenes arányban egyre gyakrabban időzök el teljesen véletlenszerűen megtalált autóhirdetéseken. Így akartam hirtelen magamévá tenni a W124 300TE 4Maticot, és így kerültünk egy csütörtöki napon Debrecensjőbe a Csikós Zsolti Emlékexpedícióval Mercedest vásárolni.

Egyikből sem lett semmi, én meg nem bánkódtam. Nem is keresgéltem tovább, de a sikertelen csütörtöki expedíció után még felugrottam a hahura, megmutatni a kollégáknak a meg nem vett autókat. A szűrőbe bekerült a max. 500 ezer forintos ár és a benzin-gázüzem, de puszta lustaságból a márka nem. Jött a lista, benne a W124-ek mellett ezzel:

Elsőre fel sem izgatott, bár belenyitottam a hirdetésbe. Benzin-gáz, ez tetszik. Kéziváltó, ehhh, ekkora döghöz? Ide automata kellene. Aztán kinyitottam a képeket, és kiderült, elírás, ez bizony automata. Itt már megdobbant a szívem. Négy ajtó, öt méter, hat henger. Neppernél, bizományban, és még le sem mosták, de ez az a fajta nő, akit koszosan is...

Gyors telefon, autó még megvan. Egy lengőkar biztosan cserés. Kecskemétsjőn van, igen, megnézhető, kipróbálható. Másik telefon Tomnemtomnak, mikor megyünk? Leegyeztetjük a szombatot, de a szerelem ennél erősebb. Egy óra múlva már biztos, hogy még aznap megnézem, egyedül. Főnököm elenged, a Swift délután ötre levisz Kecskemétre, és először látom meg a borzalmasan koszos, enyhén kopottas E32-t.

Neppertől autót venni persze mindig lutri, de ez egy őszinte helynek látszott. Laci, aki civilben BMW-tulaj és -rajongó, azonnal elmondta, amit tudni kell és illik. Az autót 399-ért árulják a telepen, elég régóta. Az összes céges fényképen rajta van, minden évszakból van róla fotó. A neten már 349 az ára, hátha valaki viszi. Bizományos, a tulajdonos támasztotta ide elég régen. A vizsga és a zöldkártya lejárt 2009-ben, a gáztartály minősítése ugyanekkor. Az árban viszont benne foglaltatik a friss papír, de nem látták értelmét nekifutni, amíg nem jelentkezik egy komoly vevő.

Vannak hibái, kívülről is jól láthatóan. Az első benyomásaim szerint olyan emberé volt, aki szerkezetileg rendben tartotta az autót, de a külcsínre nem sokat adott. A sárvédő leütve, az ajtón rányitásnyomok, az első kötényből hiányoznak a rácsok, csálé és törött benne a két ködlámpa. A kipufogó azonban relatíve friss, van alatta féktárcsa és betét is, a lemerült akkutól eltekintve pöccre indul, szépen jár. Igaz, csak gázzal, ha benzinre kapcsolok, elvész egy-két henger. Van mit javítani, de az autó ebben az állapotban is közlekedésre alkalmasnak látszik.

Ismeritek a jelenséget, amikor az autó képről és messziről kívánatos, de közelről kiábrándító. Aztán van az, akibe az alapos vizsgálat közben felfedezett apró hibák miatt szeretsz bele még inkább. Ez az utóbbi volt. Láthatóan törődést igényelt, nem is keveset, de vállalható volt. Tudtam, hogy kell. Kigurultunk, megjárattuk, és én már láttam a nevemet a forgalmiban. Persze ehhez még meg kellett egyeznünk.

Végiggondoltam az azonnali, akut teendőket, a rájuk fordítandó összegekkel együtt, és feldobtam egy pofátlanul alacsony összeget, azzal együtt, hogy az autót így viszem, ahogy van, tehát nem kell vizsgáztatni, gázszemlézni, tartályt minősíteni. Kis alkudozás után, amelyben a bankjegyek mellett szerepelt egy gyári Bavaria rádió is, kikötöttünk 255.000-nél. Foglalót hagytam, papíroztunk, és annyit kértem, kedden legyen meg az eredetiségvizsga. Jövünk, visszük.

Jött a hosszú hétvége március 15-tel, kedvesemmel pedig türelmetlenül vártuk, hogy az új családtag hazaérjen. Szerencsére csak szerelmes voltam, teljesen hülye nem. Még szombaton utánanéztünk a magyarorszag.hu-n az autónak, érdekes eredménnyel:

Hoppá, hoppá. Mi történhetett?

Körözés alatt nem áll, ez jó. A forgalmit láttam, ott nincs nyoma forgalomból kivonásnak, tehát az autó távollétében történt. Reális oka kettő lehet: a KGFB és a gépjárműadó nem fizetése. Előbbi még jól is jöhet, saját nevemre szóló biztosítással visszahelyeztethetem az átírásnál, ráadásul (mivel forgalomban nem lévő autó) saját lábán, P-rendszámmal hazajöhet. Ha azonban az utóbbi az ok, azt először a régi tulajnak be kell fizetnie, addig én nem tudom visszahelyeztetni.

A hétvége nyugtalan volt, de legalább hosszú is. Kedd reggel felhívtam Lacit, ne hívják még az eredetvizsgálót, majd az összes ismerőst ráugrasztottam a kérdésre: vajon mi áll a háttérben? Háromszor jött vissza a válasz (ezúton is köszönöm a segítséget): KGFB nemfizetés miatt a hatóság elrendelte a forgalomból történő kivonást.

Számolok ezerrel, aztán telefon Kecskemétre, Jokerékhez. Srácok, eddig ez megoldható, de ha a tulaj adót sem fizetett, akkor szívok, és rohangálhatok le hozzátok, ügyet intézni. Ezt nem akarom, de az autó kell. Viszont vonóhorgot is akarok, még a vizsga előtt, és ez így már bonyolult. Nekem átírva, horoggal vizsgáztatva, tartályminősítéssel, eredetiségvizsgával, tehát forgalomképesen a nevemre írva ér 465 ezer forintot az autó. Többet nem. Vinnék tehát egy horgot, kötök egy biztosítást, és egy hét múlva hoznám a fennmaradt 365-öt, ha ez így jó. A többi a ti dolgotok.

Laci bólintott, nekifutottunk. Csütörtökön reggel horoggal, biztosítással, papírokkal Kecskeméten kezdtem a napot. Aláírtunk, egyeztettünk, ettől kezdve BMW-tulajdonosnak mondhattam magam. Következő hét végét tűztük ki, mint várható átvételt, bár én sejtettem, hogy ennyire azért nem lesz gyors a projekt. Pénteken még a vonóhoroggal szívtak, nem volt könnyű megbontani a 20 éve érintetlen fart. Aztán hétfőn este már ez fogadott:

Innen már nem volt visszaút. Szerda reggelre lebeszéltem TNT-vel az indulást, nagyjából kilenc körül le is értünk. Papírok, kulcsok, gázkút-lokalizálás. A biztonság kedvéért a 40-50 liter gáz mellé töltöttünk 20 liter benzint is, vételeztünk egy pályamatricát, és elindultunk. Erősen bíztam benne, hogy az egyébként évek óta álló autó hibátlanul hazavisz, mert igen nehéz projekt lett volna az ezres Swifttel vontatni az 1,6 tonnás, automata dögöt. Mivel igen vártak már a munkahelyemen, megbeszéltük, hogy amennyire tudok és illik, sietek, ha a Swift nem bírja a lépést, a célnál találkozunk.

Felkúsztunk a pályára, és eleinte finoman, aztán határozottan odaléptem. Ekkor szembesültem először a BMW-s lét egyik letagadhatatlan pozitívumával: az autó csodálatosan takarít. Elég volt már 100-110 között megérkezni valaki mögé a belső sávban, az igen nagy valószínűséggel azonnal lehúzódott a külsőbe. Pedig, becsszóra, nem agresszívan, nem refivel érkeztem, nem is tapadtam. Érdekes, Swifttel, Trabanttal ezt nem tapasztaltam...