Kisebb orgiát is rendezhetsz benne

VW Sharan 2010

2010.07.22. 08:38

Tudják, mi az egyetlen közös alkatrész a régi és az új Sharanban? A két napellenző. Wolfsburgban nem vicceltek, vettek egy mély levegőt, és újraalkották a VW nagyobbik egyterűjét. A régi praktikus volt és kényelmes, az új emellett még elegáns, high-tech és kényeztető is, ráadásul még olcsóbb is lesz, ha minden igaz.

Meg merem kockáztatni a kijelentést, hogy a Volkswagen a reneszánszát éli: szinte havonta állnak elő új modellekkel, amikben a racionalitással szövetkező jó ízlés üli csendes diadalát. Az idegesítő fapados alapkivitelek a múlt ködébe vesznek, és mivel a megbízhatóság is felzárkózik lassan a konstrukció színvonalára, rendes pénzért ugyan, de komoly értéket kap az ember.

Ezt a véleményemet erősítette az új, harmadik generációs VW Sharan menetpróbája is, amelyet a napokban rendeztek Münchenben és környékén, változatos utakon, viszonylag hosszú etapokban, lehetőséget biztosítva a többszöri autócserére.

Mivel első utunk a repülőtérről a Bavaria Filmstadtba, Németország legnagyobb stúdiókomplexumába vezetett, kerestem és találtam egy mozis párhuzamot. Gondolom, mindenki látta a Szóljatok a köpcösnek! (Get Shorty!) című alapfilmet, amiben Az Ember, Aki Megmondja, Mi van, azaz a druszám, John Travolta csak valami egyterűt (ha jól emlékszem, Pontiac Trans Sportot) tud bérelni a repülőtéren, ezért azzal érkezik meg a milliomos sznob filmkészítők közé – és divatot csinál vele. A vizsgálódásunk tárgya az lesz, hogy ha Jani, az Ember, Aki Megírja, Mi Van, beállítana egy új Sharannal a német Filmvárosba, lehetne-e vele ott menő csávó. Különösen úgy, hogy Janiból hiányzik Travolta minden sármja, ezért az autóra kétségkívül nagyobb teher hárul.

Szóval, tételezzük fel, hogy már a menetpróba végén, túl három motorváltozaton, autópályán, országúton, hegyi és vízparti utakon, befordulok a müncheni stúdióhoz, és összetalálkozok Til Schweigerrel, a szögletes arcú színész-rendezővel, aki kedves vígjátékok révén lett közkedvelt sztár német nyelvterületen. Először teljesen komolytalan embernek tart, de azt azért méltányolja, hogy német autóval jöttem, még ha nem is egy Phaetonnal.

– Hmm… Látom, ez valami új cucc… Én a gyors sportkocsikat meg a régi angol taxikat kedvelem. Izé… hogy megy egy ilyen izé?

– Hát, Til, attól függ, melyik motorral. Négyféle Euro 5-ös közül lehet választani. Az alap 1,4-es, kompresszoros-turbós, közvetlen befecskendezéses benzines TSI is elfogadható módon mozgatja az 1,6 tonnás testet, a hatfokú kéziváltóval még takarékoskodni is lehet. Mellesleg, ezt választották idén is Az Év Motorjává. A gyengébbik, 140 lóerős, 2.0 turbódízel TDI már kellemes dinamikával szolgál, ráadásul a gyár szerint ez a legtakarékosabb motor a maga kategóriájában. Az igazi persze a 170 lóerős, 350 Nm nyomatékú TDI , harap rendesen, és meg se kottyan neki a 190-es autópálya-tempó. Negyediknek van még egy 200 lóerős, benzines TSI is. A motorok hangja kiforgatva is mértéktartó, a dízelek kerregéséből semmi nem jön át az utastérbe. A kéziváltóval eleinte nem mindig találtam bele a megfelelő fokozatba, a hatfokú DSG automatára viszont nem lehet panasz, nagyon simán vált, és mindig megtalálja az adott szituációban a megfelelő nyomatékot biztosító fokozatot.

– Kormányzása, úttartása milyen?

– Itt a kulcs, vidd el egy körre! Az elektromos szervokormány nagyon könnyű, de a legtöbb ember ezt nem fogja bánni. Az egyenesfutás tökéletes, az úttartás rendben van, már az alapkivitelhez is jár az ABS és az ESP, elektromos kézifékkel és visszacsúszásgátlóval kiegészítve. A lengéscsillapítást három fokozatban állíthatod, nagy különbség nincs, de azért sport állásban érezhetően keményebb, precízebb, mint komfort állásban, ahol viszont szinte már amerikásan ringatózik. Sport állásban a kormány is direktebbé válik hajszálnyival. Mondjuk, én a gázpedált is bevittem volna a rendszerbe, de végül is a Sharan nem sportkocsi, hanem családi mindenes. Persze, arra is remekül megfelel, hogy négy-öt haverral vagy ugyanennyi nővel vesd be magad az éjszakába. Némi fantáziával kisebb orgiákat is lehet benne rendezni, az új EasyFold rendszerrel ugyanis egyetlen mozdulattal a padlóba hajtogathatók az ülések, a jobban felszerelt változatokban akár egyenként is.

– Til szeme itt felcsillant, de megcsörrent a mobilja, és elsietett. Ám máris feltűnt a sarkon Alwara Höfels, a bájos szőke szépség, akiről rögtön kiderült, hogy rájött, nem minden a karrier. Gyerekeket szeretne szülni, hármat vagy négyet, meg venne egy-két kutyát is, hadd örüljenek a kölykök. Én rögtön felajánlottam a segítségemet, de kiderült, hogy a kocsi érdekli. Messziről kiszúrta, hogy ekkora hintóban elférhet az egész pereputty.

– Ná já, Alwi, nemrég próbáltam a Tourant, hát, az sem kicsi, ez meg egyenesen nagy. Az előző Sharanhoz képest 22 centivel hosszabb, 9,2 centivel szélesebb. Igaz, hogy a magasságán csökkentettek 1,2 centit, de azt észre se lehet venni. Kínálják öt-, hat- és hétüléses verzióban is. A legkényelmesebb a hatüléses változat, ahol a középső üléssorban is különálló fotelek vannak, de neked a hétülésest ajánlom! A padlóba hajtott két hátsó üléssel ugyan kisebb a raktere (711 liter), mint az ötülésesnek (885 liter), viszont cserébe jobban variálható az utastér. A felhajtott hátsó ülések mögött még mindig van 300 liternyi hely, és ha végsőkig feszíted a húrt, a plafonig pakolva 2430 liternyi, azaz közel 2,5 köbméternyi cuccot rámolhatsz az első ülések mögé. Ehhez kínálnak egy teleszkópos-hálós térelválasztót, ami nem engedi, hogy vészfékezéskor a rakomány a nyakadba csússzon. Opcióban dönthető anyósülést is rendelhetsz, és akkor hosszabb holmikat is szállíthatsz.

– Hogy nagy, azt látom, de kényelmes is? – kérdezett tovább Höfels kisasszony, miközben izgatottan beharapta az alsó ajkát.

– Hát, bébi, ez az alcantarával burkolt ülőlap biztosan nem fogja feltörni a kőkemény, gyönyörű fenekedet, amin nagyobb erőlködés nélkül el lehetne nyomni egy bolhát. Az első üléseket motorokkal pozícionálhatod, és deréktámaszt is rendelhetsz. A több VW-modellből ismerős, multifunkciós volán mind tengely-, mind sugárirányban, mind jobbra-balra állítható, úgyhogy biztosan megtalálod a megfelelő pozíciót. A középső kartámasz is állítható, a fűthető külső tükrök és az összes ablak villanyosak. A légkondi akár háromzónás is lehet, és hang nélkül teszi a dolgát, a csúcsváltozatba a Dynaudio szállítja a hifiberendezést, a navi kereszteződésekhez érve néha belassul, de alapvetően jól teszi a dolgát, és elismerésre méltóan pontos. A gyerekülésekhez természetesen vannak isofix rögzítési pontok, elölről bekapcsolható a gyerekzár és letiltható az ablakmozgatás. Ha netán karambolba keverednél, a számítógéppel méretezett utascellában hét légzsák lövődik ki a rejtekhelyéből, gyakorlatilag a teljes utasteret kipárnázva. Ja, és akár hat haverral is belevetheted magad az éjszakába, mielőtt családot alapítasz, de akár kisebb orgiákat is rendezhetsz a Sharanban. Alwara szeme felcsillant, és némi érdeklődéssel kezdett méregetni, de ekkor megcsörrent a mobilja, és elsietett.

Kicsit beültem a kocsiba zenét hallgatni, de rövidesen megzavartak: Horst Schimanski felügyelő, azaz Götz George érkezett, ez a nagydarab, akciófilmekben is domborító berlini bika, akinek megakadt a szeme a Sharan elegáns vonalain. Beült maga mögé a bal kettőbe, és elégedetten látta, hogy gond nélkül elfér. A pótülésre is bemászott, visszahajtotta magára az előző ülés támláját. Azért ott már fészkelődött kicsit, de én például a 170 centimmel teljesen jól elfértem, és a nagy oldalablakok miatt az ilyesféle szükséghelyeken szinte elkerülhetetlen klausztrofóbiás szorongás se kínzott. George visszaült előre, és a műszerfal anyagait tapogatta, a szálhúzott alumínium dekorcsíkot vizsgálgatta, majd a fedélzeti komputer kijelzőjét kapcsolgatta, ami a két nagy krómkeretes mérőóra között kapott helyet.

– Ahogy öregszem, egyre többre értékelem a kényelmet. Milyen extrái vannak ennek a gépnek?

– Nos, melyikkel is kezdjem… Rendelhetsz bele például automata fényváltót, ami lekapcsolja a reflektort, ha szembejövő vagy előtted haladó járművet érzékel, miközben úgy szabályozza a fénykévét, hogy a lehető legtöbbet lásd az útból. A ledes nappali menetfény már csak kedves ráadás. A magunkfajta öregemberek nehezen forgolódnak az ülésben, ezért jól jöhet a második generációs parkolóasszisztens, amivel mind párhuzamos, mind merőleges vagy rézsút parkolóhelyekre be lehet állni. Az elektronika kiméri a helyet, majd bekormányozza az autót, neked csak a gázzal és a fékkel kell törődni, amiben a tolatóradar és a tolatókamera segít. Mondjuk, én még beépítenék egy biztonsági funkciót, hogy az ember figyelmetlenségből vagy lúzerségből ne tudjon beletolatni a szomszédos autókba, remélem, a harmadik generációban biztosan megoldják ezt is. Aztán rendelhetsz még hatalmas, elhúzható panoráma tetőablakot, kulcsnélküli indítást, színezett ablakokat satöbbi. Én mindenekelőtt a hatalmas tolóajtókhoz rendelnék elektromos mozgatást: egy apró rántás a kilincsen, vagy egy gombnyomás, és a két oldalajtó hangtalanul végigsiklik a Sharan oldalán. Látványos, kényelmes és praktikus, mint maga az autó. Amiben egyébként akár kisebb orgiákat is rendezhetsz.

George szemében egy pillanatra felparázslott a régi tűz, de megcsörrent a mobilja, és elsietett. Én már kezdtem unni ezt a sok alkalmatlankodó sztárt, és indultam volna vissza a Tegernsee partjára, ahol a tóból kifogott helyi halból, az utolérhetetlenül finom szaiblingból, a lazac rokonából készült grillvacsorával vártak, de megint felbukkant a sarkon egy ember, Christian Schafer díszlettervező, aki rögtön ráment az alaki finomságokra.

– Mennyi rejtett részlet, ami csak az avatott szemlélőnek tárul fel első pillantásra! – lelkendezett.

Na, erre már én is jobban szemügyre vettem a járgányt. Elöl a régi, kicsit buta arcot az új VW-dizájnhoz igazították: a szögletes vonalak karakteres formát rajzolnak, az új Sharan tekintetében kétségkívül van valami imponálóan hüllőszerű. A markáns hatást tovább erősítik a közös bura alá applikált, nappali menetfényt szolgáltató fehérfényű ledek. Oldalról nézvést az elnyújtott, hosszú forma eleve elegáns hatást biztosít, az ablakok hangsúlyos krómkeretével a kerékjáratokat összekötő látványos domborítás felesel. A tizenhat vagy tizenhét colos felniken feszülő kerekek szinte teljesen kitöltik a kerékívet. Hátul diszkrét felső spoiler segít hozzá a 0,299-es légellenállási együttható eléréséhez, és a márkaarculatba simuló nagy lámpatestek egyedi mintázása gondoskodik arról, hogy a Sharan sötétben is azonnal felismerhető legyen. Christian azt is rögtön kiszúrta, hogy a műszerfal és a beltér szintén tele van jól megrajzolt, egyszerre funkcionális és esztétikus részletekkel.

– Tudod, Chris, ez az első egyterű, aminek a tervezését maga Walter de Silva, a konszern vezető tervezője, és Klaus Bischoff, a VW márka vezető tervezője irányította. Az egész autó egymást kiegészítő kompromisszumok mesteri összehangolásával született, ráadásul még kisebb orgiákat is lehet benne rendezni.