Mitsubishi Lancer 1.5 EXE aut. (1993)

Soha nem venném észre…

2010. október 6., szerda 06:43
Apád beleültetett a Bluebirdbe gyerekkorodban, utána Camry-ben cseperedtél. Még jó, hogy szeretni fogod a japán autókat. Mit keresel tehát felnőttkorodban, amikor kiveszik alólad a céges kocsit? Naná, hogy valami kilencvenes évekbeli japánt. De ilyet, mint a képeken, akkor sem találsz. Mert ilyen csak egy van.

Aki az index.hu, vagy a totalcar.hu címlapjáról érkezett ide, az talán még emlékszik az ajánlóban felvetett kérdésre, aki nem, annak elismétlem: "venne-e ön tizenhét éves, vakondtúrás egyszerűségű, másfél literes motorral hajtott, ötajtós japán autót háromszázötvenezer forintért? Nem? Pedig..."

Kibontanám akkor a "pedig"-et. Jobban mondva, máshogy teszem fel a kérdést: "Venne-e ön egy harmincezer kilométert futott, automata váltós, első tulajos, motoros tolótetős, garantáltan törésmentes, végig porszáraz garázsban tartott japán autót háromszázötvenezer forintért?" Na ugye.

Hát így tett Palicz Máté is. Bár eredetileg úgy gondolta, a céges autó ingyenszerviz és óccsóbenzin-kényelmének megvonási tüneteit gyerekkori emlékek megvalósításával enyhíti majd. Beszerez egy tűrhető állapotú, már elsőkerekes Bluebird-öt (tudják, hogy mondják a japánok? "Bürűbádo."), tizenöt éves Camry-t – szövögette terveit a neten lógva. Ekkor egy ismerős felvetette neki, hogy lenne nyolcszázezer forintért egy tökéletesen újszerű Lancer, pont abból a korból, amit Máté annyira szeret. El kellett mennie megnézni a kocsit.

Nem egyszerű Lancer volt ez, ó nem. Finn kivitel. Fűtött ülésekkel, fényes díszítő betétekkel a lökhárítókban, gyújtásra működő fényszórókkal, erősített fűtéssel, nagyobb légszűrővel, fényszórómosókkal. Már a neve is egzotikusnak tűnt: Lancer EXE, ami akár "Executive"-ot is jelenthetett. Hű de finom.

Az autót Finnországban rendelte meg a magyar tulajdonos, megvannak a szerződések, az eredeti finn bizonylatok, az itthoni számlák, minden. A régi magyar okmányirodai gyakorlat szerint valószínűleg a kocsi országba kerülésének idejét, az 1993-as esztendőt vésték be gyártási évként a forgalmi engedélybe, ami nem stimmel, hiszen ezt a fajta Lancert 1988-tól 1992-ig gyártották, tehát a szóban forgó kocsi valószínűleg idősebb a papírokban szereplő adatnál. Sajnos a hivatalos okmányok egy része hiányzott megvételkor, például a törzskönyv is. És idővel az eladók is rájöttek, hogy akármilyen csodás a verda, feleennyire koros kocsikat kapni az általuk kért pénzért.

Máté nagyon vágyott az autóra, de teljes balekká azért nem akart válni, pláne, hogy annyi pénze sem volt egyben, amit kértek. Tehát erős masszírozásba kezdett. Ennek a végeredménye lett az itt már korábban több helyen leírt, 350 ezres összeg. Akadnak majd, akik a felét is soknak tartják a kocsiért, de szerintem a józan többség érzi, hogy ezt meg kellett venni ennyiért.

Hibája nemigen akadt. Egy kicsit karcos volt az első ütközője jobb lent, meg a hátsó ablaktörlő is csíkosan kente az üvegen a nyálat. Előbbi ma is úgy van, utóbbi apró probléma megoldása nagyobb akciót jelentett, mint Máté eredetileg gondolta volna.

Kiderült ugyanis, hogy azért olyan furcsa a Finnországnak szállított Lancer-kivitel, mert valójában szinte az utolsó csavarig megegyezik a belpiacos japán verzióval. Ez azóta több, apró alkatrész alapján is megerősítést nyert, de a repedezett hátsó lapát konkrétan zavarta a használatot. Három hónap alatt jött meg Japánból, hatezer forintért. Ahhoz képest, hogy belpiacos cuccról van szó, nem is drága, ahhoz képest, hogy mennyibe kerül ez egy európai gépen, olyan kétszeres az ár.

Tudják, mi lehet a legnagyobb baja egy tizenhét (vagy több) esztendős, abszolút megkímélt japán autónak? A magyar bűnöző. A kocsiból még korábban kilopták a Finnországban, a kereskedőnél beszerelt, eredeti rádiót – persze a lopás már itthon történt. Azt a rádiót nehéz lesz pótolni a veteránvizsgához. Aztán aznap, amikor Máté megvette, és a budapesti, XII. kerületi okmányirodához járult vele átíratás céljából, ott is megpróbálták feltörni a kocsit. Fényes nappal...

Máskülönben is mindent úgy folytatott, ahogy az előző tulajnál történt addig. A Lancer azonnal kapott egy olaj- és szíjcserét (azóta is csikorog az ékszíj...), alapos átnézést. Téli gumikkal adták át, még az eredeti 13 collos felniken, azok maradtak úgy. Máté úgy gondolta, majd vesz egy másik garnitúra felnit a nyári gumikhoz, de egyszerűen nem talált. Végül a Mitsubishi-bontós világosította fel: 36-os ET-számmal (egyszerűen: a felni kerékdobba való benyúlásának mértékét adja meg) 4x112-es osztókörű felni nem létezett Európában Mitsubishihez. Ezért vannak most fent nyári gumikkal a 14-es kerekek, ez volt ugyanis az egyetlen garnitúra, ami stimmelt az autóra, megvette hát 16 ezerért.

Egy ismert típushiba is kijött a kocsin: a korábbi szériák elektromos ablakos verzióinál a bovdentartó patent még műanyagból készült, nem fémből, s ebből kipattan a kábel. A finn Mitsubishin bal hátul történt ez, visszapattintás óta már jó.

Lancer a negyedik iksz felé

Nálunk különféle bénázások miatt nem túl ismert a típus, bár egyes generációi jobban, mások kevésbé mélyen azért otthagyták a nyomukat a magyar autópiacon. Szerencsére a jelenlegi generáció szépen fogy (mármint a válságkörüli viszonyokhoz képest), de a szóban forgó ötödik széria talán még népszerűbb volt mifelénk. Elég sok cég vásárolta szolgálati autónak, ráadásul e modell ideje alatt hozták létre a magyar elosztóközpontot is, ami akkoriban szépen meglökte az eladásokat.


Hogy ismeretlen-e a Lancer? Korántsem. Szerte a világon forgalmazzák, az első, 1973-as széria megjelenése óta bő hatmillió példányt adtak el belőle. Colt Lancer, Dodge/Plymouth Colt, Chrysler Valiant Lancer, Chrysler Lancer, Eagle Summit, Hindustan Lancer, Soueast Lioncel, Mitsubishi Carisma, Mitsubishi Mirage... Ez mind Lancer. Nem egy Toyota Corolla, de a cég méretéhez képest igazán kiváló eredmény.

Az az első Lancer természetesen még hátsókerék-hajtású kocsi volt, olaszos formavilággal, amerikaias részletmegoldásokkal. 1,2-től 1,6 literig mindenféle motorral árulták, a legerősebb a 110 lovas 1,6-ost a GSR kivitelbe szerelték. 1976-ban pár százalékkal gyengébbek lettek a motorok a Japánban bevezetett emisszió-korlátozások miatt, a hátsó, L alakú lámpákat nagy, teli burás világítótestek váltották fel. Közben, még 1975-ben megjelent a Lancer sportkupé-változata, a Celeste.

1979-ben jött a Lancer EX-ként is ismert második széria, még mindig hátsókerék-hajtással, a korszellemnek megfelelő origami-karosszériával. Különlegessége volt a két kiegyensúlyozó-tengelyes, 1,4-es motor (Silent Shaft Mechanism, azaz Csendes Tengely Technika), 1980-ban pedig az 1800 GSR és a GT Turbo kivitelek bújtak ki a varázskalapból feltöltött, 1,8 literes, 135 motorokkal. '983-ban erre a motorral töltőlevegő-hűtőt is szereltek, a teljesítmény 160 lóerő lett. Európában létezett egy Lancer EX 2000 Turbo nevű változat is, ebben jelent meg a Lancer Evo I-IX-ig használt 4G63 motor. 168 lóerő és 201 km/h-s végsebesség jellemezte. Ebből készült gyári raliváltozat is 280 lóerővel.


A harmadik, általában Lancer Fiore-ként ismert generáció kicsit sánta széria, 1982 és 1983 között készítették, és nem volt más, mint egy fészliftelt, szedán farral ellátott, elsőkerék-hajtásos Colt (illetve Mirage). 1982 szeptemberében ebből is lett turbós kivitel, 1,4-es, 105 lóerős motorral.

A negyedik generációnál még jobban összekeveredtek a szálak, hiszen a közös elsőkerekes platform miatt a Lancer alapvetően az lett a Coltnak (Mirage), mint a Jetta a Golfnak – a púposa. 1986-ban ennek a kombiverziójából állandó 4x4-es verzió is megjelent.

1987-ben mutatták be az ötödik generációt, ebbe tartozik cikkünk sztárgépe is. A formát az akkor futó Galantéhoz igazították, meglehetősen nagy sikerrel, tegyük hozzá. Csak a kombi maradt a régebbi változat, s nem is jött ki belőle újabb az ötödik generáció végéig.

1991 a hatodik generáció megjelenésének éve, 1992-től lehetett megvásárolni. Tojásdad formák, no meg ez volt az alap a Mitsubishi Space Runnerhez. Ennek kombiváltozatából Japánban (Libero néven) létezett NiCd-akkukkal működő, elektromos kivitele is. A világ legkisebb széria V6-osa is a Lanceré lett 1996-ban – a csupán 1,6 literes volt e motor. Ekkor jelent meg az Evo név is a Mitsubishinél – 1993-ban jelent meg a Lancer Evo, amely alatt a Galant VR-4 raliautó teljes hajtáslánca volt.

1996-től létezett a hetedik verzió, s 2000-től jött minden idők legcsúnyább Lancere, a nyolcadik generáció – a kinézetét leszámítva egyébként kiváló, kényelmes, finom autó volt. A mostani, single-frame maszkos, vagány Lancer 2006 óta van közöttünk.

Tisztelem Máté japánautó-szeretetét, vallom, hogy az ember valósítsa meg, élje újra gyerekkori álmait, mi több, ezt a fajta Lancert én is nagyon bírtam régen (volt egy barátomnak Johnson & Johnson-os céges kocsija, pont ilyen, csak kézi váltós, tök jónak tűnt akkor), de be kell vallanom, ma észre se veszek egy ilyen autó a forgalomban.

Ehhez közel kell menni.

Akkor észrevenném.

Mivel a színe a létező legunalmasabb metálszürke, ezért a szem egyszerűen nem talál rajta fogást, maximum a fényes betétek láttán buggyan ki a szarkaösztön. Aztán felméri: nem lehet elvinni a csíkokat, s dobja is el a gondolatot, hamar... Aztán kinyílik az ajtó. És kijön a szag. Pontosabban az Illat. Amikor 1994-ben autótesztelő lettem, minden japán kocsinak pont ilyen volt. Nekem a korai autópróbák különleges hangulatát idézte fel, bevallom, meg is hatódtam rajta kicsit, bár eddig nem is gondoltam, hogy olyan rég volt az az idő. Nem tudom, mások hogy vélekednek erről – büdös?, izgalmas?, hangulatos?...

Aztán a kormány... Ami ugyan nem a legjobb anyag, hiszen akkoriban még csak a Toyota és a Nissan tudott a japánok közül a kéznek kellemes tapintású műanyagot készíteni. Kicsit túl rücskös, kicsit talán még sorjás is. Micsoda?! Sorjás? Túl rücskös?! Egy tizenhét (plusz) éves autó kormánya? Felfoghatatlan. A hátrány itt előnnyé vált, csiribí.

És mindenről kiderül, hogy ilyen. A pedálgumik. A váltókar. Az ablakszigetelések. Ahogy a kapcsolók kattannak. Mindenből árad a használatlanság hamvassága, meg az a fajta tisztességes japán autókészítési szemlélet, amit annak idején, a (két évig) programozottan döccenő VW-ajtók, ujjunk begye alatt besüppedő Volvo-műszerfalak, káprázatos mélységű Mercedes-fényezések hatása alatt észre sem vettünk. Csakhogy ezek a Mitsubishik utána letudtak négy-öt-hat-hétszázezer kilométereket komolyabb meghibásodások nélkül.

A Népítéletben erről a típusról (a két, feltehetően berhelt autó tulajdonosától eltekintve) csak szuperlatívuszokban írnak. Annyira, hogy az egészséges bélrendszerből a nyelőcső irányában megindul egy kis kellemetlen gyomorsav-göb, az érzelgősségtől csöpögős címek láttán: "Az elnyűhetetlen szépség!", "Az autógyártás etalonja", "A tökéletes autó?", "Kis szürke gyémánt", "Három gyémánt az egyben, csak a kiválasztottaknak", "Könnyed fehér szappan eleganciával, jó megjelenéssel", "Életmentő", " Megbízható gésa", "Szelíd cápa", meg jöjjön a legreadersdigestesebb - " Életem kék egén úszó bárányfelhő". Hú. De volt, aki ügyesen összefoglalta: "Innentől csak Mitsubishim lesz" – írta. Tény, ezt az autót szeretik, de nagyon.

Képzelhetik, hogy a cikk alanyát meddig lehet majd még használni. Ezeken a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján készített japán autókon a korrózióvédelem sem volt már annyira reménytelenül pocsék, mint a korábbiakon – értsd, nem hat-hét, hanem tíz-tizenkét évesen kezdtek rohadni. Ha belegondolok, azóta csak a marketing ígér többet, de a konkrét autóparkot látva ez ma is tipikus érték...

Sajnos Mátét lassanként elkapta az oldtimeres görcs – először borzalmasan alapos üregvédelemnek akarta alávetni a kocsit, hogy télen használható legyen, aztán úgy döntött – inkább rendbe teszi betegeskedő motorú Citroen Saxóját télire, és inkább azt rohasztja a latyakban. Ha tehát akad majd ebben az országban olyan ötödik generációs Mitsubishi Lancer, amely 2020 táján OT-s rendszámot kap, az feltehetőleg Mátéé lesz. Szurkoljunk neki.

De még mielőtt a tulajdonos elméje végképp megzavarodott volna, elkértük egy kis tesztre a kocsit. És meghajtottuk. Azaz nem.

Tudják, ebben a konkrét példányban beépített OT-vizsga előkészítő-szisztéma van. Nem lehet üveghangon húzatni. Nem is lehet vele csapatni. Ez egy 1,5 literes, egyvezértengelyes motor, ami, ha európai specifikációjú, akkor 90, ha japáni, akkor 84 lóerős – hagyjuk figyelmen kívül a forgalmiba írt, átszámolva 88 lóerős értéket. No meg a hagyományos, overdrive-val együtt összesen négygangos automata váltó sem az a felvillanyozó társ a száguldáshoz. Ez a kocsi nyugalomra int.

Nem mintha nem menne rendesen. Még ezzel az automatával is 12,3 másodperces gyorsulást ír a sillabusz százra (az ötös kézi váltósé 11,7 s), a végsebesség 160 km/h. De ezt a budapesti forgalom öldöklésében, 2010-ben már lomhának érezni. Egyébként a váltó áttételezése egészen hosszú, overdrive-ban, 3000-es percenkénti főtengely-fordulat mellett 110-et visz a kocsi, a 130 olyan 3800 körül érkezik, és simán tartható emelkedőnek, megpakolva is.

A kormányzásban van egy olyan finomság és készségesség, amit a mai autóknál kezdenek elfelejteni a gyártók, igaz, ebben a jó érzésben talán az egy tonna körüli saját tömeg is segít. A váltó komótosan ugyan, de legalább finoman kapcsol, tűrhetők a fékek, a rugózás meglepően puha.

Vedd hozzá a magasságban állítható, változtatható deréktámaszos, nagy, tartós, de kellemes szövettel borított üléseket (a japán specifikáció szerint beléjük varrták a bőrbe billogozott Lancer nevet), a városban is kilenc liter körül tetőző fogyasztást (nyári értékek), a finom kidolgozottságot, és máris becsülni kezded Mitsubishiék Lancerjét. Ereszd le egy tenyérnyit az oldalablakot, nyúlj ki a tetőoszlop sarkához az antenna göbjéért, húzd ki, hangolj rá valami jó kis rock-adóra, és ezzel kimész a világból. Ez az autó tényleg úgy működik, mint az új, vele bárhová. Érdekes módon a sokféleképpen állítható ülések sem kényelmetlenek, kicsit himbi-limbi, de alapvetően jó a rugózás, motorzaj csak minimálisan akad (a szél sustorgása persze valamivel erősebb, mint kellemes lenne), az elöl MacPherson-, hátul csatolt lengőkaros futómű is zokszó nélkül teszi a dolgát, bár racsingossá nem teszi a Lancert.

Szavazzon!

Persze, akadnak hibák. Például a középkonzolon a kis fedeles rekesz teteje borzalmas, nincs zsanérja, csak anyagában hajlik, s a fedél már ívesre vetemedett, egy csomó műanyag a látható használatlanság ellenére is karcos, a csomagtartó nem valami tágas. De ott vannak az óriási, hangulatos műszerek (Galant-hagyomány), a csodás ülések, a színek, a precizitás... Szeretnivaló kis dög ez.

És gondoljanak bele: háromszázötvenezerért újautó-szagot kapni... Lehet-e?

Ezek szerint jól bevásárolt Máté?

Jól. Minden irónia nélkül. Egy röpke körülnézés az internet bugyraiban az övéhez hasonló Lancereket 100 ezer és 400 ezer forint közötti áron hozza fel. Tegyük hozzá, még az árkategória legtetején is közel negyedmillió bevallott kilométert futott kocsikat találunk.

Nézzük a dolgot máshonnan, a kilométerek felől. A fókuszt távcsövünkön két- és négyszázezer forint közé paraméterezve hordozzuk körbe tekintetünket a tájon, 20 ezertől 50 ezerig legyen hát a kilométer. Semmi. Szoci autók rogyásig, átfényezett, kicsit tuningos autók (nyilván a felújítás óta futottak annyit), sejthetően egy nullával elgépelt futásteljesítmények, imitt-amott a kósza Daewoo Tico, Suzuki Háromhenger is befigyel, de minek. Gratulálunk.

Címkék:


h i r d e t é s

Totalcar Magazine

You liked it!
These were the most read articles and posts of Totalcarmagazine in 2013.