Öthengeres anyaméh

Volvo V60 D3 Summum (2011)

2011.01.13. 06:51

Adatlap Volvo V60 Summum D3 aut. - 2011

  • 1984 cm3-es,soros 5 hengeres dízel
  • 163 LE @ 2900 rpm
  • 400 Nm @ 1400 rpm
  • 6 seb. automata
  • Gyorsulás 0-100 km/h-ra:
    9.4 másodperc
  • Végsebesség:
    215 km/h
  • Kombinált fogyasztás:
    6.1 l/100km
  • Városi fogyasztás:
    0.0 l/100km
  • Országúti fogyasztás:
    0.0 l/100km
  • 11 560 000 Ft
Soha rosszabb autót, soha. Most is fáj, hogy vissza kellett vinnem. És a térdem is. Aki pedig azt meri mondani, hogy zajos, annak a hátán eltörök egy Matiz-ablaktörlőt.

Szerintem az autógyártóknak van egy sötét titkuk, amit nem árulnak el. Egy szigorúan őrzött módszer, ami még soha nem szivárgott ki a designstúdiók bugyborgó, kénköves poklából. Az, hogy hogyan lehet motorerőtől és autótest-tömegtől függetlenül agresszív szörnyeteget, illetve shiatsu-masszázsként nyugtató kocsit létrehozni ugyanolyan fémekből, műanyagokból, dugattyús motorokból.

Név nélkül nem ér a játék, menjünk hát bele. Az újabb fajta dízel Audi A4-es, A6-is, a Skoda Octavia, a régebbi Suzuki Swiftek, a TwinAir 500-as Fiat, a BMW-k úgy általában valahogy nem a pihenés, megnyugvás felé viszik az embert. Ezt nyilván sokan félreértik majd – nem okvetlenül az erejük miatt nyomulósak ezek az autók, hanem talán a gázpedáljuk hangolása, az áttételezésük, a rugózásuk, az üléspozíciójuk, vagy tudomisén mi miatt (itt rejlik a sötét titok) hajszolják az embert. Egy barátom nemrég munkahelyet váltott, a korábbi 307-es Peugeot-ból egy hasonlóan motorizált Octavia céges autóba ült át, és nyugis közúti őgyelgőből egy csapásra érpattant szemű agresszorrá vált. Csak így, csett.

Egy S500-as Mercinek, a régi S80 T6 Volvónak, a Cadillac Escalade-nek viszont olyan volt a kisugárzása, hogy a tesztelésük alatt mindig azon kaptam magam: a külső sávban vánszorgok, jóval az engedélyezett sebesség alatt. Egyszerűen szedálták az embert, a világbéke legjobb eszközei lehetnének az ilyen kocsik, ha nem lenne egyébként olyan gengszteres a kisugárzásuk.

Váltsunk.

Nemrég jártam a Volvo V60-as – tudják, kisebb, mint az S80, de nagyobb, mint az S40, ráadásul kombi – nemzetközi bemutatóján. Úgy dobta ki a gép, hogy csak egy verziót vezettem, a 180 lóerős, 1,6-os, turbós, benzines motorral hajtott kivitelt, duplakuplungos automata váltóval (Powershift), ami egyébként a ma ismert legjobb technika. Azt a kocsit egyértelműen a nyomulós autók közé sorolnám. Csakhogy ez a stílus nem áll jól neki. Keserű motorhang, olykor fokozatok után kapkodó, a kuplungot hosszan csúsztató váltó-agy, az igazi sportossághoz nem eléggé informatív kormány – olyan volt, mint mikor a magyar-filozófia szakos bölcsész nekiáll gyúrni. Megnőnek az izmai, erős is lesz talán, de sose tűnik neki otthonosnak a szerep.

Biztos lesz, akinek tetszik a V60, így vigasztaltam magam és a Volvót, hiszen az alapvető paraméterekbe nem tudtam belekötni. Lóerők, végsebességek, szén-dioxid kibocsátások, kényelmi és biztonsági felszerelések vonalán ugyanis ott van az új középkategóriás svéd.

Aztán a Totalcar napi ügymenetének sodrában keletkeztek nagyobb logisztikai örvények, és a céges policy-nak ellentmondva ugyanaz kapta meg az első magyarországi V60-as tesztelését, aki a bemutatón járt. Azaz én.

Megmagyarázhatatlan dolog történt: ennél a magyar autónál minden a helyére került. Amennyire bizonytalan voltam benne, kinek tetszene az agyonturbósított, trükkváltós, öltönyös-magabiztos-dinamikus, benzines V60, annyira tudom, hogy kinek jön be ez. Például nekem. De brutálisan.

Tudják, ez az autó dízel. És öthengeres – D3-as, 163 lóerős. Kétliteres öthengeres, hogy pontosítsunk, egyben megérezzük a helyzet furcsaságát, hiszen ekkorában nem szoktak négy henger fölé menni a gyárak, vagy legalábbis mostanában biztos nem. Valahogy úgy van, hogy minden modern négyhengeres dízelnek kellemetlen a hangja, még ha a kerregést bele próbálják fojtani a hájtek zajcsillapításba, akkor is. Épp a Volvo V60 előtt adtam vissza egy hasonló erejű Laguna Coupét, négyhengeres turbódé hajtotta – mint egy furgon, olyan volt az orgánuma, holott alig hallatszott a motorhangja. De ami mégis, azért óriási kár volt. Tudják, mit? Ennek a Volvónak közel sem olyan jó a zajcsillapítása, mint a Renault-é. Megkockáztatom: mérőműszerrel mérve vagy kétszer hangosabb lehet a Lagunánál, de megeshet, hogy minden konkurensénél zajosabb.

Szeretnék tenni egy bejelentést. Rájöttem, hogy a tesztekben nincs értelme zajszintet mérni, legalábbis a motorzajt biztosan nem. Ha jó a hang karaktere, lehet bőven átlag fölötti a moraj, szeretni fogjuk, sőt, kell is. Ha rossz, akármennyire is elnyomjuk, ami hallatszik, mindig viszket majd. Ilyen egyszerű. A Volvo-féle öthengeres rendes folyaminaszád-hang, ahogy a motor lüktetve mormog előttünk, szinte érezzük, ahogy a húsz tonna vas hasítja a Duna habjait. Imádtam, már csak ezért is, és ha úgy nézne ki, mint a Nissan Micra C+C, akkor is rabul ejtett volna a fülemen át.

És (jaj) ebben is automata váltó volt, amit a veronai nemzetközi bemutatón messze a V60-as leggyengébb pontjának találtam. Igen ám, de ez egy japán Aisin-származék sima automata, igaz, kézzel is kapcsolható, s olyan volt, mint az álom. Finoman, gyorsan, de leginkább észrevétlenül kapcsolt. Soha rosszabbat ennél. Annyira jó volt, hogy igazából el is felejtettem, hogy bármilyen váltó is van a kocsiban.

Az egész gép karaktere rettentő megnyugtató. Mindenhova lassan mentem vele, a vérnyomásom meg se moccant, a fedélzeten mindig béke és boldogság honolt. A lusta öthengeres száznál ezerötszázat forog, egykedvűen, kicsit zajosan, de barátságos hangon ropogtatja foga közt a gázolajat, hiszen ez egy kedves háziállat, nem is gép. Ha pedig előzni kell, a váltó villámgyorsan visszapakol, felbőszülnek a newtonméterek, és már túl is vagyunk a dolgon, térhetünk vissza a kerékvágásba. Ötven, száz, százötven? Tökmindegy ennek az autónak, ugyanúgy megy ki a világból bármennyivel, feltartóztathatatlanul, jóságos, megnyugtató egykedvűséggel, szerény nyolc literből.

Tény, hogy a kormányzás nem olyan pontos, mint egy fő rivális BMW 3-asé, megkockáztatom, hogy annyira sem életteli és pontos, mint egy mostani C Mercié. Teljesen mindegy. Épp elég jó volt az autó karakteréhez, csak azért van róla véleményem, mert tudtam, hogy tesztet kellett írnom a kocsiból, és kötelező pontként felmondtam a diktafonra. Ha V60-tulaj lennék, soha nem gondolkoznék el, hogy jó-e, vagy sem. Ez egy kormány, teszi a dolgát, nincs az embernek vele kapcsolatban semmiféle kellemetlen élménye, így kell hagyni. A fék is ilyen, adagolható, fog, nem kell nagyon taposni.

Jön egy videó is a következő oldalon. Egy felfújható férfi, egy pecabot, valamint Papp Tibi is felbukkannak a történetben, de ettől nem lesz korhatáros a jelenet, ne aggódjanak.

Totalcar értékelés - Volvo V60 2010 Summum D3 aut.

Vannak kellemes, megnyugtató autók bőven, ilyen pl. a 6-os Golf. De ahhoz a pluszhoz, ami kiváltja az erős bírhatnékot, kell más is. A V60-nak mindene megvan: karakteres hang, nagy erő, szuper ülések, trükkös váltó, űrtechnikás biztonság. Fél pont levonás az ár és a középkonzol miatt.

Népítélet - Volvo V60 2010 Summum D3 aut.