Trágyadomb vagy zsírkirály?

2011.03.25. 06:51

Gyakran felmerül a kérdés kollégák között sajtóbemutatókon, vajon mennyire preparáltak a tesztautók. Tényleg ennyire csendes lesz, vagy csak beleraktak egy-két pluszszigetelést? Esetleg pár tizeddel feljebb tolták a turbónyomást? Az Antara esetében aztán feladták a leckét: egyik ilyen, másik olyan volt.

Egy bemutatónak – még ha csak egy ilyen visszafogott modellfrissítésről is van szó – az lenne a célja, hogy egy rövid próba alapján lehetőleg jó véleményt alkosson az újságíró az adott autóról, amit aztán közvetíteni tud nagyobb közönségének. Sajnos ennek az elvárásnak jó lelkiismerettel nem tudok eleget tenni a 2011-es Antara esetében. Két autót vezettem: az egyik borzalmas volt, a másik viszont nagyon kellemes.

Muszáj volt előrebocsátanom ezt az igen fontos információt, különben ilyen vagy olyan elfogultsággal vádolhatnának. Persze előszériás autókról volt szó, amelyek ráadásul megjártak már egy skandináv bemutatósorozatot is, ezért talán túlzás lenne elvárni, hogy mindegyik ugyanolyan legyen, de a kollégák visszajelzései is akkora szórást mutattak, ami túlmutat az egyébként természetes szubjektivitáson. Szerencsétlen egy dolog.

Az Antara 2011-es frissítése amúgy is nehezen magyarázható. Egy olyan típusról van szó, amelyről még az erősen marketingszagú sajtótájékoztatón is bevallották, hogy sajnos nem igazán találta el a célközönség igényeit. Vagyis nem nagyon lehet eladni. Erre ahelyett, hogy kifuttatnák szép csendben, fejlesztenek bele új motorokat, áthangolják a futóművet, finomítják a kormányt, átdolgozzák a hangszigetelést. Csupa komoly költséggel járó fejlesztés, amitől tényleg jobb lesz egy autó, de ha ezt nem próbálják meg eladni valami látványos fészlifttel, kevesen fogják észrevenni.

Új fejlesztésű a 2,2 literes turbódízel, amit két teljesítményfokozatban, 163 és 184 lóerővel árulnak. A kéttömegű lendkeréktől a kiegyensúlyozótengelyen át az 1800 baros, közös nyomócsöves befecskendezésig mindene megvan, ami 2011-ben elvárható, de feltehetően nem ezért kezdtek új fejlesztésbe, hanem a hamarosan kötelező Euro 5-ös kipufogógáz miatt.

A két dízel mellett, amelyek közül a gyáriak szerint a gyengébbik teszi majd ki az Antara-eladások háromnegyedét, van egy új benzines is, a 2,4 literes Ecotec. Ez 167 lóerőt tud, láncos a vezérlése és tekergeti a vezérműtengelyeit – manapság már csak egy bágyadt ásítás lehet a reakció, mindenki itt tart már.

A 2011-es optikai tuning kimerül egy új lökhárítóban és egy dupla krómcsíkos hűtőmaszkban, valamint néhány új színben és anyagban a beltérben. Ja, meg elektromosra cserélték a kéziféket, eleget téve a legújabb divatnak, majd elfelejtettem.